DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDNP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Valóban negyed századdal ezelõtt született egy egészségügyi törvény, amely az akkori kor színvonalának több ponton megfelelt, több ponton pedig tükrözte az akkori társadalmi berendezkedés visszásságait. Valóban ideje van annak, hogy az egészségüggyel kapcsolatos kérdéseket átfogóan rendezzük.
Több év óta mondtuk már el - hiszen már '90-ben sokan azzal álltak elõ, hogy máris egy egészségügyi törvényt kellene csinálni -, hogy egy átalakulóban lévõ egészségügyi rendszerre törvényt írni rendkívül kétséges vállalkozás, hiszen az a törvény nagyon rövid életû lenne, és folyamatos módosításokra lenne szükség. Valóban, ma már talán elõbbre haladott az egészségügy átalakítása, bár számos kérdés még mindig nem tisztázott. Ez a törvény, ha megszületik is, minden bizonnyal rövid idõn belül újabb módosításokra szorul. De valóban szükség van arra, hogy áttekintsük az egészségügy helyzetét és megkeressük a mostani idõszaknak megfelelõ szabályozást.
Tudom, valóban nagyon komoly szakmai elõkészítése indult meg ennek a törvénynek. Nagyon komoly csoportok dolgoztak a törvény bizonyos részein, és hosszú vita elõzte meg, hogy a törvény milyen részekbõl álljon. Valóban, máig is vitatható a törvény szerkezete, és vitathatóak a törvény hangsúlyai, hiszen sajátos dolog az, hogy mondjuk például a betegjogok fejezete sokkal bõségesebb, mint például az ellátó rendszert fölvázoló rész, és számos fogalmi tisztázatlanság máig is megtalálható a törvényben.
Rengeteg ember nagyon komoly elõkészítõ munkája indította el tehát ezt a törvényalkotási folyamatot, aztán valahogy valami olyasmi történt, hogy a nagy elõkészítõ munka után hirtelen elfogyott az idõ a törvény összefésülésére, megérlelésére és megfelelõ kodifikálására. Valami olyasmi történt, hogy a hatalmas nagy irathalmaz hirtelen sok lett, és egy kissé összecsaptuk ezt a munkát.
Ha kodifikációs szempontból megnézzük ezt a törvényt, elmondhatjuk, hogy valóban siralmas. Biztos vagyok abban, hogy az Igazságügyi Minisztériumnak nem sok ideje volt a tárcaegyeztetésen átnézni a törvényt, hogy a "kell"-eket és a "kötelesek"-et összehangolja egymással; hogy a fogalmakat tisztába tegye; hogy a megfelelõ fejezetek, a különféle fejezetek legalább azonos fogalmakkal dolgozzanak hogy mondjuk az egészségfejlesztés fogalmát talán tisztáznánk, hogy hogyan viszonyul az egészségvédelemhez és az egészségmegõrzéshez és a többi fogalomhoz. Tehát olyan érzésem van, hogy az történt, a kormány az egészségügyi törvénnyel azt tette, amit a gyors háziasszony akar tenni a rendrakás idején: gyorsan rendet akarok tenni a kérdésben, ezért ami a kezembe kerül, azt oda vágom be, abba a fiókba, amelyik éppen elõttem van, ezért aztán a portörlõ rongy bekerül a bárszekrénybe.
Ez nagyon szomorú dolog, mert itt, ebben a törvényben vannak nagyon fontos, nagyon jó és mélységében nagyon kidolgozott fejezetek. Ugyanakkor azonban döbbenetes mértékben átgondolatlan számos kérdés. Kérem a Ház elnökét - nem tudom ugyan, hogy kiadták-e ezt a törvényt az alkotmányügyi bizottságnak, de nagyon kérem -, hogy adják ki az alkotmányügyi bizottságnak, hiszen olyan polgárjogi fogalmakat használ a törvény s olyan kérdések vannak benne, amelyek alkotmányossággal és jogrenddel való összefüggésének tisztázása alapvetõ kérdés. Az már csak egy következõ kérdés, hogy ezek aztán a napi orvosi gyakorlatban hogyan lesznek megvalósíthatók. Nagyon szomorú dolog, hogy egy nagyon komoly szakmai elõkészítés után egy ilyen nagyon fontos és valóban mindannyiunkat nagyon komolyan érintõ kérdésben elkapkodott befejezés történt, és ráadásul úgy, hogy a szakmai szervezetekkel való kellõ egyeztetés elmaradt, számos részletkérdés továbbra is tisztázatlan, pedig higgyék el: nem lehet olyan törvényt hozni - lehetni lehet, sajnos tapasztaltuk az utóbbi idõben -, nem szabad olyan törvényt hozni, ami a gyakorlatban nem valósítható meg, mert csak a káoszt fogja növelni és a jogbiztonságot csökkenteni ebben az országban.
Elmondta miniszter úr, hogy a betegek érdekét tartja szem elõtt ez a törvény. Igaz, ezt már nagyon sokszor hallottuk, hogy itt ma Magyarországon, ami az egészségügyben történik, az minden a betegek érdekében van. Ezek nagyon szép deklarációk. De a betegek érdekét a zászlóra tûzve ártani is lehet a betegeknek, ha nem gondoljuk meg, hogy mi a következménye azoknak a törvénybe leírt deklarációknak, amiket mi nagyon komolyan gondolunk, csak fogalmunk sincs, hogy hogyan mûködik a gyakorlatban. Javasolnám, figyeljenek erre oda. Mert ha elbizonytalanítják törvényi deklarációkkal az egészségügyi dolgozókat; ha a törvények olyan következményekkel járnak, hogy az orvos önvédelembõl kénytelen az adminisztratív utakat választani; ha elbürokratizálják egy törvénnyel az orvos-beteg kapcsolatot, akkor lehet, hogy a szándékuk az volt, hogy használjanak a betegnek, de ártani fognak, mert a pokolba vezetõ út is sokszor jó szándékkal van kikövezve. Nem árt ezért a különleges óvatosság ebben a helyzetben.
Aztán a deklarációk mögött talán a lehetõségeket is meg kellene nézni. Le lehet írni egy ilyen szép vastag egészségügyi törvényben sok mindent. A hozzáférhetõséget, az egyenlõ elbírálást, de ha más törvényekben egyáltalán nem jelenik meg szempontként a hozzáférhetõség, mondjuk - amit oly sokszor mondtam el - az ágyszám-leépítésekkel kapcsolatos fantasztikus törvényben semmiféle szempontként nem szerepelt a hozzáférhetõség térben és idõben, akkor nem tudom, hogy mit jelentenek a törvény deklarációi.
Sajátos egyébként - egy kicsit állatorvosi ló - a 7. §-ban az az általános megfogalmazás, hogy "minden betegnek joga van". Elõször is azt gondolom, hogy minden polgárnak lenne joga, nemcsak annak, aki már beteg, mert nem tudom, hogy beteg-e az, aki elmegy az orvoshoz egy szûrõvizsgálatra. A felsorolás sajátos és jellemzõ, a súlyozás rendkívül érdekes. Mintha nem érzékelné a törvény alkotója, hogy mik a fontos és mik a kevésbé fontos szempontok. Mivel kezdõdik? "Minden betegnek joga van térítési díj ellenében..." - ez az elsõ megállapítás.
(15.10)
Nahát, ez fantasztikus! Azt gondolom, ezt valahova a végére kellene tenni, mert az a kivételes eset, hogy csak térítési díj ellenében van joga, az általános az, hogy térítésmentesen, illetve biztosítási alapon. Talán ezt is oda kellett volna írni.
Nagyon érdekes, hogy elõbb van az egészségi állapota által indokolt mérték, és utána van a megkülönböztetés nélküli. Szerintem azért mégiscsak a fontosabbik pontokból és a hangsúlyokból más sorrendet kellene kialakítani. Az egészet átírnám, és ez számomra - mint az állatorvosi ló - tükrözi, hogy nem egészen kiforrott a jogalkotó gondolkodásmódja, és igazából nem tudja megmondani, hogy hová akarja elhelyezni a hangsúlyokat, márpedig egy egészségügyi törvény megalkotása idején ez talán fontosabb, mint néhány felszínes deklaráció.
Miután kimondja, hogy megkülönböztetés nélkül, meg folyamatosan hozzáférhetõ egészségügyi ellátás, azután megjelenik a várólista teljesen univerzális bevezetése. Tisztelt Miniszter Úr! Amikor az egészségbiztosítási törvényrõl beszéltünk, önök nem azt mondták, hogy a várólista bármikor és bárhol bevezethetõ. Arról volt szó, hogy csak a kivételes, nagy értékû eljárásoknál. Ez az egészségügyi törvény arról szól, hogy bármelyik kórház bármelyik osztályán bizonyos beavatkozásoknál - ha úgy adódik - be lehet vezetni a várólistát. Pedig errõl nem volt szó, és én nagyon szomorú lennék, ha ez így maradna, mert Magyarországon nem hiszem, hogy mondjuk az epemûtéthez feltétlenül várólistákat kellene állítani a kórházakban.
És hogy mennyire lehet a rossz megközelítéssel, a túlszabályozottsággal és a mélységében való átgondolatlansággal ártani, ez elsõsorban ott jelenik meg, ahol a betegjogokról és az egészségügyi dolgozók jogairól szól a törvény. A betegjogok 27 paragrafusban találhatók. Az egészségügyi dolgozók jogai és kötelességei sajátosan jelennek meg, mert a fõcím a jogokat és a kötelességeket tartalmazza, a következõ paragrafus viszont már a kötelességekrõl szól. Négy paragrafusban jelenik meg valamiféle joga az egészségügyi dolgozónak, kilencben a kötelessége.
Azt, hogy milyen mértékig veszélyes a betegjogoknak ez a megfogalmazása, azt sajnos ebben a 15 percben nem tudom elmondani, kénytelen leszek majd késõbb, más hozzászólásomban külön kifejteni a részleteket. Csak néhány fontos dolgot szeretnék elmondani.
Egy: a tájékoztatási kötelezettség. Javasolom a törvényalkotóknak, miniszter úrnak is, hogy talán a saját maguk által kiadott tájékoztatási anyagot nézzék meg, amelyben a WHO és az Egyesült Államok betegjogi nyilatkozata megtalálható. Talán gondolják végig, hogy abban miért úgy, miért olyan összefoglaló módon jelenik meg a tájékoztatási kötelezettség. Én orvosként pontosan tudtam, hogy milyen óriási jelentõsége van a beteg tájékoztatásának. Ahhoz, hogy elnyerjem az együttmûködését, ahhoz, hogy tudja, mi történik vele, hogy csökkenjen a szorongása, szükség van arra, hogy tájékoztassam a beteget. Soha, 12 éves orvosi gyakorlatom alatt egyetlenegyszer sem fordult elõ, hogy beteg panaszt tett volna ellenem. És én tudom, hogy azért nem, mert megbeszéltem a betegekkel, hogy mi és miért történik velük.
De! Ez a törvény 13 pontban nem azt mondja, hogy mihez van joga a betegnek, hanem hogy mirõl kell tájékoztatni - 13 pontosan meghatározott pontban! Azt kifelejtik, hogy mondjuk esetleg a beteg által érthetõ nyelven kellene elmondani, de olyanok vannak benne, hogy az alkalmazni kívánt gyógyszerek terápiás hatásáról, mellékhatásairól, több gyógyszer szedése esetén esetleges kölcsönhatásaikról. Tisztelt Miniszter Úr! Tudja nagyon jól, hogy a gyógyszerek mellékhatásairól idõnként több oldalon keresztül írnak. Talán azt is bele kellene írni a törvénybe, hogy hol vonjuk meg a határt, amikor a beteget tájékoztatjuk, melyik az a mellékhatás, amelyikrõl még igen, és talán a tankönyvi rész hátulsó részérõl már nem kell. Hogyan lehet ezt érthetõ nyelven lefordítani?
Azt gondoltam végig, hogy ha én orvosként leülök a beteg elé és elmondom neki ezt a 13 pontot, ami a törvényben le van írva - ha nem tartom be, bármelyik elmulasztásáért már feljelenthetnek -, ha én ezt mind elmondom, a beteg vagy meghal, mire befejezem, vagy megszökik - és én nem hiszem, hogy ez lenne a cél. Meg lehet fogalmazni másképp. Olvassák el a WHO megfogalmazásait és az Egyesült Államok betegjogi nyilatkozatát. Meg lehet úgy fogalmazni, hogy a beteg megkapja a tájékoztatást, de ne menjünk bele olyan részletkérdésbe, amit az adott helyzet mindig befolyásol.
A kapcsolattartás joga megint egy gyönyörû deklaráció, de szeretném, ha miniszter úr majd tájékoztatna bennünket arról, hogy mondjuk a nõgyógyászati osztályokon a teljes körû rooming-in rendszer kialakításához mennyi pénz áll rendelkezésre az állami költségvetésben. Mert le lehet írni egy törvényben, hogy joga van a betegnek, a beteg meg követeli a kórházban, hogy érvényesüljön a joga - ja, de körülmények nincsenek hozzá, kérem! Az meg már nem a miniszter dolga, hogy feltételeket is teremtsen a jogok érvényesítéséhez?
Vagy mondjuk a beteg mellett tartózkodás joga. A törvényalkotó végiggondolta, hogy az intenzív osztályon, ahol ott van három-négy súlyos beteg, állandó folyamatos figyelem mellett, köztük egy-kettõ válságos állapotban, akár mind a három, és a törvény deklarálja, hogy a hozzátartozónak joga van folyamatosan a beteg mellett tartózkodni?! Más ponton a törvény deklarálja, hogy a betegnek joga van ahhoz, hogy csak az tartózkodjon az ellátás helyszínén, akinek abban szerepe van, és kikötheti, hogy más nem lehet ott. Most akkor az orvos kiküldje a másik beteg hozzátartozóját vagy ne küldje ki? Ki gondolta végig, hogy ez a gyakorlatban hogyan fog mûködni? Amikor 6-8- 10 ágyas kórtermek is vannak ma még Magyarországon az egészségügyi ellátásban! Hogyan fogják biztosítani az állandó láthatást? Nálam nagyobb harcosa soha nem volt annak, hogy egy gyermeket nem lehet megfosztani a szüleitõl. Botrányosnak tartottam, ha egy gyerekosztály megtiltotta a látogatást 2-3 napig. De vajon a gyerekosztályainkon biztosítani lehet-e a szülõ állandó jelenlétét?
Súlyos problémának tartom a beavatkozás visszautasítása jogának ilyenfajta megfogalmazását. Kérem képviselõtársaimat, nagyon komolyan olvassák végig azt, amit ez a rész tartalmaz, tudniillik itt számos esetben az orvos kerül abba a helyzetbe, hogy tisztában kell legyen azzal - de hogy honnan, én nem tudom -, hogy az illetõnek van-e olyan eltartott hozzátartozója (Az elnök a csengõ megkocogtatásával jelzi az idõ leteltét.), aki a jogszabályok szerint cselekvõképtelen. Honnan tudja ezt az orvos? Hogy fogja eldönteni? És ez csak egy pont (Az elnök a csengõ megkocogtatásával jelzi az idõ leteltét.), mert még ezen kívül legalább ötöt tudnék felsorolni, ahol az orvos lehetetlen helyzetbe kerül.
Késõbbi hozzászólásomban még vissza fogok térni számos részletkérdésre. Nagyon kérem önöket, ha egyszer egészségügyi törvényt alkotunk, nagyon komolyan, mélységében gondolják át, mert a rosszul megfogalmazott törvény nagyon sokat (Az elnök a csengõ megkocogtatásával jelzi az idõ leteltét.) árthat a betegeknek is.
Köszönöm figyelmüket.