DR. GOMBOS ANDRÁS (SZDSZ): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Rendkívüli vitákat, sõt nagyon sokszor indulatokat kiváltó törvénymódosítást nyújtott be a kormány a parlament elé, mely az 1994. évi LV. törvény módosítását tartalmazza, és célozza meg azt, hogy a magyar agrárgazdaságot valamilyen módon ebbõl a meglehetõsen nehéz helyzetbõl egy eszközzel - de csak egy eszközzel, mert sok eszköz kell ahhoz, hogy az agrárgazdaság a kátyúból kimozduljon, de ezzel az egy eszközzel - megpróbálja elmozdítani a holtpontról.
Gondolom, ebben a Házban nem nóvum az, hogy az elmúlt idõszakban - értem alatta az elmúlt nyolc-tíz évet - a magyar agrárium nagyon jelentõs vagyonvesztést volt kénytelen elszenvedni. Egyes szakértõk 4- 500 milliárd forintra becsülik azt a vagyont, azt a tõkét, amely kiáramlott a magyar agrárgazdaságból. Ezt valamilyen módon pótolni kell.
Pótolni többféleképpen lehet. Az egyik lehetõség az, hogy belenyúlunk az állam bácsi zsebébe, mindannyiunk zsebébe, és nagyon nagy támogatásokkal próbáljuk meg megoldani azt a vagyonpótlást, tõkepótlást, amelyet az agrárgazdaság elveszített.
(16.30)
Természetesen más társadalmi csoportok sérelme nélkül ez nem valósítható meg.
A másik megoldás pedig az lehet elõttünk, hogy hála a jelenlegi viszonylagos gazdasági fellendülésnek, lehetõség van arra, hogy a szabad pénzpiaci eszközöket próbáljuk meg beáramoltatni az agrárgazdaságba. Ennek megvannak a lehetõségei.
Mik ennek a lehetõségei? Az egyik feltétele természetesen az, hogy a tõke próbáljon meg kedvet kapni arra, hogy bekerüljön az agrárgazdaságba; ehhez eredményesség kell, ehhez nyereséget kell produkálni, de ennek a folyamatnak ennél sokkal fontosabb része az, hogy megfelelõ garanciákat, megfelelõ biztosítékokat kell biztosítani a tõkének ahhoz, hogy az agrárgazdaságban igenis szerepet vállaljon.
Ha megvizsgáljuk, hogy az agrárgazdaságban mi lehet ez a biztosítékrendszer, akkor kétféleképpen gondolkodhatunk. Van egy rövid távú és van egy hosszú távú tõkeigény. A rövid távú - úgynevezett egy éven belüli tõkeigényt - az elmúlt évben elfogadott és lassan most már elég jól mûködõ közraktárakkal próbáljuk megoldani; a másik lehetõség pedig az, hogy olyan biztosítékrendszert próbálunk kialakítani - és például elindítjuk a földjelzálog-hitelintézetet -, amely biztosítékrendszerrel a tõke megfelelõ mennyiségben tud beáramolni.
De hogyan lehet megfelelõ mennyiségben beáramoltatni a tõkét? Csak úgy, hogyha ennek a biztosítékrendszernek - ez pedig a mezõgazdaságban elsõsorban nyilvánvalóan a föld - megfelelõ piaci ára van. Ha ennek a földnek megfelelõ piaci ára van, akkor megfelelõ mennyiségben tud beáramolni a tõke az agrárgazdaságba.
Gondoljunk végig egy mai példát! Van egy 100 hektáros magángazdaság, amely magángazdaság tulajdonosa gépekkel és különbözõ eszközökkel, netán építményekkel akarja fölszerelni a gazdaságát annak érdekében, hogy eredményesen tudjon termelni. Elmegy a jelzálog- hitelintézetbe vagy bármelyik bankhoz, próbál hitelt fölvenni, és megkérdezik tõle: ugyan milyen hitelbiztosítékot tud nekünk felmutatni? Természetesen azt mondja, hogy itt van a 100 hektár földem. Jelenleg országos átlagban, nagyon jó minõségû földek esetében, ez körülbelül 120 ezer forintot jelent hektáronként. Ez 100 hektár esetében 12 millió forint. A legjobban fizetõ hitelintézet a jelzálog-hitelintézet, amely 70 százalékként fogadja el a biztosítékot. Ezt akárhogy számoljuk, 8 millió forint körüli hitelt képes fölvenni ez a 100 hektáros gazda annak érdekében, hogy el tudjon indulni, tisztességesen tudjon mûködni a gazdasága. Úgy gondolom, nem kell nagy képzelõerõ ahhoz, hogy elképzeljük, mennyire kevés eszközt tud vásárolni a gazdasága részére ezen a 8 millió forinton. Tehát ez nem megoldás!
A megoldás az, hogy ezt a biztosítékrendszert próbáljuk meg olyan piaci értékre fölemelni és olyan piaci viszonyokat kialakítani, hogy ezzel mûködõképessé tudjuk tenni a gazdaságot. Ez a törvényjavaslat többek között ezt is szolgálná olyan formában, hogy próbálná elindítani a földpiacot abban az irányban, hogy a jelenleg meglévõ, az eredeti törvényi szabályozásnak megfelelõen szabályozott szûk körön túlmenõen - ez gyakorlatilag a magánszemélyek köre, akik meglehetõsen komoly tõkeszegénységben szenvednek, azok az emberek, akik valóban termelni akarnak a mezõgazdaságban -, ezen túlmenõen más piaci szereplõk is jelenjenek meg a földpiacon, természetesen nagyon szigorúan szabályozott módon.
Azt a diszkriminációt is meg kell valamilyen módon oldani, hogy a jelenleg használt földterület 60 százalékát olyan gazdasági szervezetek mûvelik, amely gazdasági szervezeteknek egy talpalatnyi földjük sincs. Úgy gondolom, ha végigvesszük ezt a folyamatot is, ez is nagyon jelentõs tõkekivonást eredményez az agrárágazatból, mert hiszen a bérleti díj a legtöbb esetben nem helyben kerül felhasználásra, hanem más területen, elsõsorban városi területen kerül felhasználásra. (Szórványos taps az SZDSZ padsoraiban.) Úgy gondolom, ezt is célszerû figyelembe venni akkor, amikor errõl a kérdésrõl beszélünk.
Azt hiszem, hogy a kormánypártok és az ellenzéki pártok egy ponton egyetértenek. Nevezetesen abban, hogy lehetõleg - és ha lehet, kizárólagosan - csak magyarországi belföldi személyek szerezhessenek földtulajdont. Az eltérés ott van, hogy az ellenzék azt állítja, hogy a jelenlegi status quo elfogadható, hosszabb távon is képes megoldani ezeket a kérdéseket; míg a kormánypárti oldal, a kormány azt mondja, hogy igenis, nagyon szigorúan körülhatárolt, szabályozott módon a gazdasági társaságok - beleértve természetesen a szövetkezeteket és az egyéb gazdasági formákat is - szerezhessenek földtulajdont.
Melyek ezek a nagyon szigorú szabályok, amelyek mentén ez a törvényjavaslat szeretné lehetõvé tenni ezeket a földtulajdonlásokat? Az egyik ilyen szigorú szabály az, hogy legalább öt évig mezõgazdasági termelést kell végeznie, melyet hitelt érdemlõen kell bizonyítania - nevezetesen az Agrárkamara igazolásával -, hogy márpedig õ ezt a tevékenységet folytatja. Ezen túlmenõen helyben telephellyel, székhellyel kell rendelkeznie.
Úgy gondolom, hogy ezen biztosítékrendszernek van egy ennél még fontosabb pontja, hogy lehetõleg próbálja meg kizárni azokat a spekulatív elemeket ebbõl a földvásárlásból, akik nem a mezõgazdaság érdekében, hanem a saját egyéni vagy gazdasági tõkéjük szaporítása érdekében próbálnak földtulajdont szerezni, és ez pedig a helyi közösségek meghatározó döntési helyzetbe hozatala, kvázi vétójogának biztosítása. A törvényjavaslatnak az a pontja szabályozza ezt, hogy 300 hektár - és az SZDSZ-nek lesz majd egy olyan javaslata, hogy adott közigazgatási területnek maximum 15 százaléka alatti - területrészen lehet csak engedély nélkül, fölötte pedig az önkormányzatok engedélyével lehet földtulajdont szerezni annak a gazdasági társaságnak.
Úgy gondolom, és a szabaddemokraták véleménye az, hogy ha a helyi közösségek nem képesek szabályozni és eldönteni azt, hogy annak az adott közösségnek melyek az érdekei, és ha az az önkormányzat, amely sok-sok milliárd forinttal képes gazdálkodni és a polgárai megelégedésére akár iskolákat, akár utakat, kórházakat - és sorolhatnám tovább - képes mûködtetni, úgy gondolom, hogy ez az önkormányzat lehetõséget kell hogy kapjon arra, hogy döntéshozatal esetében ebben a kérdésben is igenis meghatározó szerephez jusson.
Úgy gondolom, hogy ezen túlmenõen nagyon fontos az, hogy a falu érdeke szempontjából ne elsõsorban arról beszéljünk, hogy külföldi vagy belföldi, hanem arról beszéljünk, hogy a falu érdekeit szolgáló, a termelést akaró és a termelést mûvelõ tõke és tevékenység folyjon a faluban, és a spekulatív tõke, az elsõsorban nem mezõgazdasági termelést akaró tõke - függetlenül attól, hogy az belföldi vagy külföldi - lehetõleg minél kisebb számban kerüljön be a magyar mezõgazdaságba.
Úgy gondolom, hogy amikor arról beszélünk - és nagyon sokszor elhangzott ez itt, a parlamentben -, hogy márpedig külföldiek ne szerezhessenek termõföldtulajdont, akkor érdemes megnézni az eredeti törvénynek ezt a passzusát, amely a 3. § c) pontjában szó szerint így szól: "Külföldi az a magánszemély, a nem magyar állampolgár - kivéve a bevándorolt vagy menekültként elismert személy."
Mi következik ebbõl, képviselõtársaim? Magyarországon általában magyar állampolgárok laknak. A világban nagyon sok magyar él, és több tízezer - sõt egyes becslések szerint százezernél is több - magyar vagy kettõs állampolgárságú ember él, akik már évtizedek óta élnek külföldön vagy esetleg már nem is Magyarországon születtek; az õ gazdasági érdekeik valószínûleg nem esnek egybe bármelyik település mezõgazdaságból megélni kívánó lakosaival. Ezek a tízezrek, ezek a százezrek ennek a paragrafusnak megfelelõen minden további nélkül földtulajdonhoz juthatnak Magyarországon. De továbbmegyek ennél! Ebben a paragrafusban az is benne van, hogy aki bevándorol vagy akit Magyarországon menekültként elismernek - Zimbabwe, Bosznia és így tovább, sorolhatnám -, ezek az emberek is vásárolhatnának Magyarországon termõföldet. Ugye, nem valószínû, hogy annak a faluközösségnek az érdekeit szolgálja majd ez a földvásárlás? Holott azok a magyarok - nagyon sokszor mondják azt ellenzéki képviselõtársaim, hogy a magyar föld igenis csak magyar kézben maradhat -, akik, mondjuk, a határainkon kívül rekedtek és több millióan vannak, azok csak öt vagy hat év múlva nyerhetik el az állampolgárságukat, magyarok lévén Magyarországon nem szerezhetnek termõföldet.
(16.40)
Úgy gondolom, hogy ilyen alapon kettéválasztani, szétválasztani a kérdést, nagyon nehezen értelmezhetõ.
Érdemes megvizsgálni azt is, hogy kinek használ a jelenlegi állapot. A jelenlegi állapot, én úgy gondolom, azoknak használ, akik olcsón akarnak még földet vásárolni, mert hiszen ha kizárjuk a konkurenciát a földvásárlási lehetõségbõl, akkor a földnek az ára olcsó lesz, és akkor még olcsón lehet földet vásárolni. Olcsón akar földet vásárolni természetesen az az ember, aki mezõgazdaságból szeretne megélni, van neki egy picike kis tõkéje, és szeretné bõvíteni a gazdaságot - tiszteletre méltó, támogatandó ez a réteg. Van egy másik csoportja a földvásárlóknak - és õk sokkal többen vannak -, akik elsõsorban spekulatív módon, spekulatív céllal szeretnének földet vásárolni, és én úgy gondolom, nem biztos, hogy ezeknek a magánszemélyeknek a földvásárlása fogja megoldani a magyar agrárgazdaságon belül azt a kérdést, hogy igenis a földnek valós piaci értéke legyen.
Ezért mi úgy gondoljuk, rendkívül fontos az, hogy egyrészt a tulajdonnal szabályozott módon való gazdálkodást lehetõvé tegyük a földpiacon is, és ne legyünk XX. század végi Werbõczyek, hogy röghöz kötjük a magyar parasztot, hanem lehetõséget adunk neki arra, hogy amennyiben õ úgy gondolja, hogy a tulajdonával mint piaci áruval akar a piacon élni, akkor erre lehetõsége legyen, és ne csak a saját, hanem a magyar mezõgazdaság érdekében is tehesse ezt.
De ezen a problémán túlmenõen szeretnék foglalkozni azzal is - mert e kérdést, úgy gondolom, a vita túldimenzionálta -, hogy melyek azok a kérdések, amelyekkel még foglalkozik ez a törvényjavaslat, mert nemcsak errõl szól ez a törvényjavaslat. Arról is szól például a 2. § - amelyik próbálja megkönnyíteni a különbözõ külföldi beruházásokat -, amikor a beruházások érdekében termõföldet vonnak ki, mert telephelyet akarnak létesíteni egy adott üzem részére. Az eredeti, tehát a '94-es törvény értelmében akkor lehetett a föld kivonását engedélyezni és telekkönyvileg bejegyezni, amennyiben ez a beruházás megvalósult. Nagyon sok olyan külföldi beruházó van, aki azt mondja, hogy: "kérem, addig én másnak a földjén nem vagyok hajlandó beruházni, amíg a föld nem az én tulajdonomba kerül". Ezt lehetõvé teszi a 2. §, de ugyanakkor nagyon szigorú szabályokat is mellétesz, mert amennyiben a beruházás nem valósul meg a tervezett határidõre, akkor ezt a földet akár árverezés útján is értékesíteni kell, tehát nem marad az õ tulajdonában. Tehát spekulatív céllal ilyen földet, termõföldet nem lehet kvázi kivonás formájában megszereznie se belföldinek, se külföldinek. Úgy gondolom, a beruházások élénkítésének elõsegítése szempontjából ez is egy nagyon lényeges pont.
A 3. § foglalkozik a szomszédoknak, a tanyatulajdonosoknak az elõvásárlási, elõbérleti jogával. Én úgy gondolom, ez a nagyon fontos paragrafus egy pici kis csiszolásra szorul, mert meglehetõsen bonyolulttá teszi a gyakorlati életben ennek a mûködését. Itt az SZDSZ egy módosító indítványt szeretne majd benyújtani, annak érdekében, hogy próbáljuk rugalmasabbá tenni ezeket a folyamatokat.
A negyedik, amit szeretnék még megemlíteni: a bérlõnek és a bérletnek a kérdését, a bérlõnek a helyzetbe hozását és a kiszolgáltatott állapotnak a megszüntetését. Jelenleg nagyon sok esetben az a gyakorlat, hogy 1-2-3-4, esetleg 5 évre adják bérbe a termõföldet magánszemélyeknek, gazdasági társaságoknak és így tovább. Én úgy gondolom, ez nem szerencsés dolog, mert a bérlõ ebben az esetben nem abban érdekelt, hogy ezt a termõföldet értékében, mûvelhetõségében és termõképességében megõrizze, hanem abban érdekelt, hogy minél gyorsabban próbálja meg a nyereséget realizálni, tehát kizsarolja a földet. Ezért rendkívül fontos az, hogy olyan lehetõséget biztosítunk, amely - a javaslat - nem 10 évig, hanem 40 évig maximálja a bérleti lehetõséget, tehát okszerûen hosszan tud gazdálkodni a bérlõ ezzel a földdel. Úgy gondolom, ez is egy rendkívül fontos kérdése ennek a törvényjavaslatnak.
Nagyon sokszor, képviselõtársaim, Torgyán képviselõ úr több alkalommal nyújtott be különbözõ országgyûlési határozati javaslatokat a zsebszerzõdések kérdésében; úgy gondolom, valós problémát feszegetett ezekben a dolgokban akkor, amikor felvetette, hogy ilyenek léteznek. Csak ezeknek a - hogy is mondjam - nem zsebben való tartása, ennek a törvényi megoldása meglehetõsen nehézkes.
Ez a törvényjavaslat ebben a kérdésben is egy bizonyos mértékû elõrelépést eredményez, két pontban is. A 6. § azt mondja, hogy a használati jogot igazolnia kell a használónak. Ez nagyon fontos eleme a földhasználatnak és a földtulajdonlásnak, mert ekkor ki fognak derülni azok a problémák, amelyek az úgynevezett zsebszerzõdésbõl adódnak. De ez a törvényjavaslat túlmegy még ezen a ponton, tehát még szigorúbbá próbálja tenni a szankcionálást a 12. §-ban, amikor azt írja elõ, hogy a haszonbérletet be kell jegyezni, tehát nyilvánossá kell tenni, világossá kell tenni mindenki elõtt azt, hogy ki milyen módon használja ezt a földet. Úgy gondolom, ez bizonyos mértékben a zsebszerzõdések láthatóvá tétele irányába mozdítja el a folyamatot.
Úgy gondolom, a 10. pont a meliorációs kérdésekben is nagyon komoly elõrelépést jelent.
Kedves Képviselõtársaim! Én úgy gondolom, nagyon sok olyan kérdés merült fel az elmúlt héten az általános vitában, amelyekrõl lehetne vitatkozni. Lehetne vitatkozni Orbán Viktornak azon az állításán, amelyben azt állította, az eddigi szabályozás tulajdonképpen teljes egészében megakadályozta azt, hogy külföldiek tulajdonába kerüljön a termõföld. Én azt hiszem, hogy itt nem kell különösebben ragozni azt a kérdést, hogy körülbelül 50-60 ezer hektár olyan termõföld van Magyarországon, amely 1994-ig legálisan került külföldiek tulajdonába, akár vásárlás formájában magánszemélyek vagy gazdasági társaságok részérõl, vagy kárpótlás során - legálisan. Természetesen rákényszerítettük a parasztságot és a vevõket arra, hogy zsebszerzõdésekkel - és nemcsak külföldiek, hanem belföldiek is zsebszerzõdések formájában - próbáljanak valamilyen termõföldpiacot kialakítani. Én úgy gondolom, nagyon szerencsétlen dolog, hogyha mi azt az állapotot tartjuk fenn, amely csalásra ösztönzi a piaci szereplõket, és arra, hogy ne tiszta, átlátható módszerekkel folytassák azokat a piaci folyamatokat, amelyek mindannyiuk érdeke.
Még egy kérdésre szeretnék reagálni: amikor Orbán Viktor azt az állítást taglalta itt a parlamentben a múlt kedden, hogy a kormány becsapta az országot, becsapta a parlamentet akkor, amikor például azt mondta a mezõgazdasági bizottság ülésén, hogy az OECD-szerzõdés semmiféle hátrányos helyzetet, semmiféle hátrányos megkülönböztetést nem jelent a magyar agrárium részére. Én úgy gondolom, amikor õ ezt elmondta - és rendkívül sajnálom, hogy most sincs itt a parlament üléstermében -, akkor egy kicsikét önvizsgálatot is tarthatott volna. Nevezetesen arra gondolok, hogy ennek a parlamentnek van egy olyan bizottsága, amely az európai integrációs ügyek bizottsága nevet viseli, és feladata az, hogy az európai integrációval kapcsolatos különbözõ szerzõdéseket és tárgyalásokat parlamenti módszerekkel felügyelje, és amennyiben ott anomáliákat tapasztal, akkor arra felhívja úgy a kormányzat, mint a parlament figyelmét. Amikor errõl a nevezetes OECD-egyezményrõl - amely aláírásra, ratifikálásra került, itt a parlamentben az általános vita és a szavazás megtörtént - a különbözõ bizottságok elõadták a véleményüket, akkor egyetlen szóval nem említette sem Orbán Viktor, sem az európai integrációs ügyek bizottságának egyetlen tagja sem, hogy bárminemû kifogás lenne ezzel az OECD-egyezménnyel kapcsolatban a mezõgazdaság területén.
Én úgy gondolom, amikor valamit állítunk, hogy márpedig valaki hibát követett el - megítélésem szerint nem követtünk hibát -, az õ állítása szerint hibát követtünk el, ha õ úgy gondolja, hogy hibát követett el, amikor lehetõsége lett volna arra, hogy ezt a hibát elhárítsa, akkor szólnia kellett volna. Aki akkor nem szólt, az sajnos akkor cinkos volt - az õ állítása szerint.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)