DÖGEI IMRE (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Lám, a szövetkezeti földtörvény vagy inkább csak simán mondva, a földtörvény mennyi vitát, mennyi érvet hoz egymás mellé pozitív, negatív irányból! Én egy másik megközelítésbõl is szeretném önök elé terjeszteni ezt a kérdést.
Tisztelt Országgyûlés! Kedves Rádióhallgatók! (Derültség.) A Magyar Köztársaság jelenleg hatályban lévõ alkotmánya 76. §-ának (2) bekezdése rögzíti, hogy a Magyar Köztársaság állami címerét a Szent Korona, államalapító Szent István királyunk Szent Koronája zárja le. Tekintettel arra, hogy ezt a Magyar Köztársaság alkotmánya állapítja meg, magának a ténynek alkotmány- és közjogi tartalma van. Nevezetesen az, hogy a Szent Korona, mint közjogi fogalom kellékeivel együtt ma újból érvényesül a hatályos magyar alkotmányban, mint a Magyar Köztársaságot megjelenítõ legfõbb állami jelképnek, a Magyar Köztársaság címerének legfõbb helyén álló eleme.
Az országcímert, melynek minden eleme fontos közjogi tartalmat hordoz, minden állampolgárnak a lehetõ legkomolyabban kell vennie. Ez külföldön meg is valósul az ottani országcímerekkel kapcsolatban. Hiszen nem véletlenül ez helyettesíti a hivatalos okmányokat, ez áll a nemzetközi szerzõdések tetején, ez van kifüggesztve minden hivatalban és bíróságon, hol a hatalom nevében hoznak döntéseket, és legfõképpen ez van itt az ország házában, az Országgyûlés elnökének feje felett is, jelképként és figyelmeztetésként.
Számunkra az alkotmány által is így nevesített Szent Korona nem lehet egyszerûen múzeumi rekvizitum, hanem megszentelt kegyeleti tárgy, ábrázolata pedig közjogi jelkép. Mindez pedig azt jelenti, hogy a Magyar Köztársaság jogalkotása erre a közjogi tartalom által képviselt eszmeiségre kell hogy épüljön, és ettõl nem térhet el.
Mi a Szent Korona közjogi tartalma? 1. A Szent Korona kifejezi a magyar lakosság összességét. 2. A Szent Korona kifejezi azt a területet, ahol a magyar lakosság él, tehát kifejezi a földet, a vizet, a hegyeket és a folyókat, a síkságot, a tavakat, a rajtuk, bennük élõ növényeket és állatokat is. 3. A Szent Korona legfontosabb közjogi tartalma, hogy az elõzõ pontban felsoroltakat minden körülmények között megvédelmezi.
Az Aranybulla, a magyar jog 1222-ben kibocsátott alapdokumentuma így fogalmaz: "A Szent Koronához tartozó személyek sérthetetlenek." Kik értendõk ez alatt? A magyar lakosság és az a terület, amelyen él. Bár vannak közöttünk számosan, akik Rosztovban, Moszkvában vagy marxista ifjúságot nevelni próbáló egyetemeken nem tanulták ezt, és csak otthon szüleiktõl vagy a '90-es években a rendszerváltáskor hallották ezt a fogalmat. Mindez, mint a magyar nemzet minden egyes tagjára, rájuk is vonatkozik.
A bolsevista Kun Béla bár el akarta adni, de nem merte megérinteni a Szent Koronát. Kérem, önök se érintsék ennek eszmeiségét! Kérem önöket, értsék meg, hogy sem a termõföld, sem pedig bármilyen magyar föld külföldi tulajdonba adásáról tulajdonképpen sem népszavazást, sem aláírásgyûjtést, sem burkolt, sem nyílt törvénykezést kezdeményezni nem lehet. Már az ilyen javaslat elõterjesztése is alkotmánysértõ.
A magyar föld és ezen belül a termõföld mint a magyar élet és gazdaság fenntartója, olyan speciális nemzeti tulajdon, mely semmivel és semmi módon nem pótolható. Ez annak közjogi tartalmából fakadóan, ugyanúgy, mint a rajta élõ lakosság, a Szent Korona különleges védelme alatt áll. Mindebbõl természetesen következik, hogy a jelenlegi magyar végrehajtó hatalmat irányító miniszterelnök úrnak csak annyit kell tenni, hogy felnéz az íróasztal fölé, és amikor tekintete megáll a magyar országcímeren és azon belül a címerpajzsot lezáró Szent Koronán, akkor meg kell értenie, hogy a törvényjavaslat benyújtásával, sõt különleges eljárásba vétel iránti kérelmével képtelen dolgot tett.
(21.10)
Neki ugyanis - mint a magyar végrehajtó hatalom irányítójának -
alapvetõ felelõssége a törvényes népképviselet, vagyis az Országgyûlés, de legfõképpen az ország polgáraival szemben; az ország lakosságának védelme és annak a földnek védelme, melyen és melybõl ez a lakosság él.
Tehát miniszterelnök úr, miniszter urak, a földet nem eladni, nem átadni - sem burkoltan, sem nyíltan, nem! -, hanem megvédeni kell. Ezért felszólítom e helyrõl, hogy ezt a törvényjavaslatot vonják vissza!
Kedves Képviselõtársaim! Én gazdálkodó parasztember vagyok, aki kétkezi munkával mûveli a kis földjét; soha nem adnám el a földemet. De nem adnám el külföldinek sem. Már csak azért sem, mert ha ezt megtenném, akkor a miniszterelnök úrnak esetleg az Alkotmánybírósághoz kellene fordulnia vagy fel kellene engem jelentenie. A Magyar Köztársaság alkotmánya ugyanis pontosan rögzíti azt, hogy mekkora a Magyar Köztársaság területe.
Ha eladok, mondjuk, 40 hektárt egy jogi személynek - nevezzük így, gazdasági társaságnak -, és utóbb kiderül, hogy ennek zöme külföldiek tulajdonában van, akkor én alkotmánysértést követek el, mert már nem igaz, amit a Magyar Köztársaság alkotmánya állít, hanem az igaz, hogy ez a terület a én idõközben eladott területemmel kisebb. Tehát rövidítettem a 93 ezer négyzetkilométer területet. Még ha ez a feltételezetten eladott 40 hektár a magyar állami közigazgatás hatálya alatt marad is, az idegen állam polgára részére történt földeladás alkotmányossági szempontból aggályos, hiszen a föld és a rajta élõ lakosság az alkotmányosság szempontjából elválaszthatatlan fogalmak.
Mindenesetre már most, innen is szeretném megnyugtatni a miniszter urakat, miniszterelnök urat, hogy az én földeladásom miatt neki nem kell az Alkotmánybírósághoz fordulnia, mert én a földemet külföldinek a Dárius kincséért sem adnám el - és nem is adom el.
Tisztelt Képviselõtársaim! Ha nem sikerül megakadályozni e törvényjavaslat további tárgyalását, akkor módosító javaslatokat kívánok benyújtani az alábbiak szerint:
Elõször: amennyiben bizonyítható, hogy a vevõ nem magyar állampolgár, a megvásárolt földterület után hektáronként 10 millió forint egyszeri vagyonátruházási adót köteles a vevõ a magyar állam javára az adók befizetési módja szerint, a vásárlás idõpontjától számított nyolc napon belül a megvásárolt földterület helye szerint illetékes adóhivatalnak befizetni. E befizetés elmulasztása a terület kártérítés nélkül történõ, a magyar állam tulajdonába kerülését vonja maga után.
E rendelkezést nem kell alkalmazni azokkal a külföldi állampolgárokkal szemben, akik bizonyíthatóan magyar nemzetiségûek, a vásárlást követõ hat hónapon belül a megvásárolt földterület helye szerinti településen kívánnak letelepedni, és ott fõfoglalkozás-szerû mezõgazdasági tevékenységet kívánnak folytatni legalább öt évig.
Itt szeretném megjegyezni, hogy az általam javasolt 10 millió forint négyzetméterenként csak mintegy 6-7 USA-dollárt jelent. Az így befolyó összeget az elmaradott régiók fejlesztésére kell felhasználni.
Nagy tisztelettel jelentem itt a tisztelt Országgyûlésnek - és nem idegen önök elõtt ez a terület -, ha elmegyünk a Tiszántúlra, és Fegyverneket elhagyva szétnézünk Tiszabõ, Tiszabura, Tiszaroff, Tiszagyenda térségében, a helyzet elszomorító és szinte tragikus. Ezekre a területekre kell összpontosítani minden figyelmünket szövetkezet, egyéni gazdálkodás formájában egyaránt!
A másik javaslatom pedig az lenne, hogy az a földtulajdonos, aki külföldi állampolgárságú dolgozót kíván a földterületén foglalkoztatni, minden, a külföldi által ledolgozott nyolc munkaóra után az adott településen a tárgyévet megelõzõ évben befizetett, egy fõ állandó lakosra esõ átlagos helyi adó 1/365 részének 15-szöröse mértékû helyi adót fizessen be annak a településnek, melynek közigazgatási területén az adott földterület fekszik.
E fizetés alól mentesül a földtulajdonos, ha a földtulajdon elhelyezkedése szerinti közigazgatási jogkörrel rendelkezõ polgármester igazolja, hogy a külföldi állampolgárral elvégeztetendõ munkára nincs magyar állampolgárságú, munkanélküli jelentkezõ; illetve ha a külföldi állampolgár bizonyíthatóan magyar nemzetiségû, és alkalmazása a magyar állampolgárokkal azonos feltételek szerint történik. Az így befolyó összeget pedig a munka nélkül maradók támogatására kell fordítani. Úgy gondolom, hogy lehetünk mi akár eurokompatíbilisek is, de aki a nemzeti érdekeinket ilyen körülmények között sérti, annak keményen fizetnie kell.
A szövetkezet megalakulásáról rossz emlékek élnek az emberi emlékezetben. Mélyen tisztelt Országgyûlés! Ez a szövetkezeti forma és ennek támogatása - mint szövetkezetek és társaságok - nagyon kellemetlen emlékeket táplál a magyar nép széles körében. Szinte alig van olyan magyar állampolgár, akit nem érintett volna a '49-59-es idõk tagosítása.
Kérem, én is köztük éltem, és itt nagyon sokan, akik ezt az idõt átélték. A szövetkezet rendkívül rossz szájízt ad a magyar nép széles körének. Elvadították a vidéken élõ magyar állampolgárt. Otthagyták szülõi házukat, egész vagyonukat. El kellett jönniük, mert a megélhetésük '49-ben, majd '59-ben tragikussá vált. Az a derék szövetkezet - zárójelben mondom -, aki ezt a szövetkezeti mozgalmat felvállalta - nyilván pártirányításra történt -, akkor sem tett semmit, sõt: igyekezett megfelelni a párt iránymutatásának. És ez a magyar parasztságot, a magyar vidéket teljesen ellehetetlenítette.
Nem egyszer - és itt csatlakozom Tímár képviselõ úr elõzõleg felvetett szavához - a magyar ember 1950 körül úgy járt-kelt az utcán, hogy a szemébõl folyt a könny. A temetõk teltek meg emberekkel; öngyilkosságot követtek el, és el is végezték azt magukon. Mekkora erõ kellett ahhoz, hogy egy magyar földmûvelõ ember vagy az a bércséplõgép- tulajdonos végezzen saját életével, mert kilátástalanság vette körül! Gondolkozzanak ezen el! És igen tisztelt képviselõtársaim, erre hívom fel az önök figyelmét, hogy ne csodálkozzanak azon, ha az ellenzék vagy bárki ebben a parlamentben ez ellen a szövetkezeti törvény ellen valami aggályt hoz fel. (Dr. Szabó Zoltán: Ez a földtörvény!)
Mindenképpen meg kell ezt változtatni, mert a szövetkezeti politikának ez a sarkalatos elõjele még bennem is és nagyon sok emberben élénken él. Nagyon szomorú az, ha egy magyar ember 1997 szeptemberében nem akarja tudomásul venni a múltat. A múltból táplálkozni kell - jó vagy rossz irányban -, nem szabad elfelejteni, a jelenben kell élni, és a jövõt kell építeni. A Kisgazdapárt és én sem vagyok ellene a szövetkezeti politikának. Csak ennek a szövetkezetnek egyáltalán nem! (Sic!)
Ha ezt a földtörvényt megszavazom, akkor legitimizálom azon szövetkezeti agitátorok munkáját, akik '49-ben és '59-ben ankétra hívták a parasztembert. Gondolkozzunk el ezen, kérem, hogy mekkora erkölcsi hatása van, ha ezt nem tárjuk fel! Sokan tudják! Ne beszéljünk ma a múltról?! Lehet beszélni. Emberek százezreit tették tönkre ezek a szövetkezeti mozgalmak. És sajnos jelenleg is ebben élünk, hogy az újrakezdõ, földet munkáló vagy vállalkozni kényszerülõ magyar állampolgár lehetetlen helyzetben van.
(21.20)
Én nem akarom említeni a ma egy hete elmondott búzafelvásárlást és a többiket, de egy biztos: a hitelpolitikánk maximálisan rossz. Nem "kék" azt sarkallni se ellenzéknek, se kormánypárti képviselõnek egyáltalán, hogy egy hitelpolitikának türelmi idõt ne adjunk. Kérem, ezt nem szabad! Ezeknek a közgazdászoknak, akik ma olyan tudománnyal, Kossuth-díjjal is rendelkeznek esetleg, ezt mondani kell nekik? Kihasználják az egyszerû ember tudatlanságát vagy törvény- nemismerését? Jó, mondjuk, a törvény nem ismerése nem mentesít. De kérem, egy ország sorsáról van szó!
A magyar haza véleményem szerint nem eladó. Tehát nemcsak éppen arról van szó, hogy külföldi ne vegyen földtulajdont, hanem a szövetkezeti mozgalomnak ez a buktatója, és itt van eltemetve az a dolog, amely a magyar ember érzelemvilágát sérti. Én nagyon csodálkozom azon, hogy itt most örömmámorban úszik egy-két képviselõtársam, úgymond, az elõbb elhangzottak alapján. (Dr. Szabó Zoltán: Sír!) Kérem, én sírni tudnék, amikor a magyar hazáról, e fontos témáról, a földkérdésrõl tárgyalunk! Mindenképpen pártolni akarom, és azt a kifejezést tudom használni önöknek, mélyen tisztelt képviselõtársaim, igenis, hogy a kis törpebirtokok, a törpegazdaságok életképesek voltak ebben az országban több száz éven keresztül. Micsoda harcot folytattak! A több száz évet rosszul mondom, elnézést kérek, de 1867 után, amikor egy felszabadult jobbágyság megkezdte azt az óriási munkát, és képes volt arra, hogy a magyar parasztság világhírnevet szerezzen, akkor kérem, ez élénk bizonyíték: ha ezt valaki nem ismeri, akkor tessék megnézni a történelem kerekét, gazdasági mutatóját!
Elszomorodott képpel mondom azt: amikor nem volt szövetkezeti mozgalom, hanem ezelõtt harminc-negyven évvel a földmûvelési miniszter úr tartotta a tájékoztatót - még én is tanultam -, hogy ezelõtt negyven-ötven évvel 4-5 millió szarvasmarha volt Magyarországon; ma pedig 400 ezer, és most a szövetkezeteket szüntették meg. Ránk fogták, kisgazdákra, hogy szétvertük a szövetkezetet? Széthullott magától! Miért ürültek ki az istállók? A nagy tudású emberek egész sora, tömkelege szinte egymást lökdöste az ajtón: én ülök az íróasztalomnál, én irányítom azt a szövetkezetet!
Itt van, ez a dolognak a lényege: a magyar lakosságot információ hiányában fel kell világosítani - mindezek a szövetkezeti mozgalom hátterére és annak elõnyére. Páratlan a szövetkezeti mozgalom, de fõleg abban, hogy egy értékesítési formában jöjjön létre: vehetnek majd a szövetkezetek is földet, ha ezeket a feltételeket... itt elhangzott, Aszódi Ilona Katalin, azt hiszem, õ mondta el, vagy Farkas Gabriella képviselõ asszony, hogy addig szövetkezetrõl igazán nem beszélhetünk, míg a kisember is meg nem erõsödik: nincsen forráshiánya, teljesen a tönk szélén áll! Én csak ott látom, ha az alapoknál kezdjük el, hogy az a magyar gazda, az a magyar földmûvelõ ember önként menjen ahhoz a szövetkezethez, vagy legalább lássa annak a kibontakozását.
Végezetül azt kérem önöktõl, hogy az elõttünk álló törvényjavaslatot ne szavazzák meg: támogassák annak azonnali visszavonását, mert itt még nagy problémák vannak. Kérem, a vevõt nem lehet lebeszélni a szándékáról: ha pénze van, azt be akarja fektetni, és minél hamarabb, minél olcsóbban. Egy hold föld ennyi pénzt ér ma, ötszáz forintot aranykoronánként? Jól mondta itt a kormánypárt: annál sokkal többet ér! De ezt a lehetõséget, a magyar parasztnak volt annyi esze, hogy kihasználja, ha már ilyen kényszerárverési politikába belekényszerítették. Ágált a Kisgazdapárt. Én visszautasítom azt, hogy a reprivatizációt nem mi akartuk - mi akartuk -, hogy belevittek az akkori kormánypolitikusok. A Kisgazdapárt, az egy más dolog, errõl én nem akarok tovább beszélni.
De mindenképpen szerencsésnek tartom felhívni a kormánypárti képviselõk figyelmét, hogy ezeket a szövetkezeti mozgalmakat, illetve földvásárlási lehetõséget teljesen más irányból kell megvilágítani, és ha régen tárgyalunk is róla, még hosszabb ideig kell tárgyalni, mert ez így, ahogy van, nem jó.
Köszönöm a türelmüket, hogy meghallgattak, és elnézést kérek, ha érzelembõl is belevittem egypár szót. (Taps a Független Kisgazdapárt padsoraiban.)