DR. HÉTHY LAJOS munkaügyi minisztériumi államtitkár: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Ez a téma idõrõl idõre visszatér a parlament elé, ami érthetõ egy olyan országban, ahol 17 ezer forint a minimálbér. A milliós összegû végkielégítések jogosan irritálják a közvéleményt, amirõl az ellenzék is szólt, szocialista képviselõk is szóltak, s maga a miniszterelnök is szólt.
Egyébként jogilag eltérõ ügyekrõl van szó. Egyfelõl arról, hogy határozott idejû munkaviszony megszüntetése után bizonyos pénzösszeg illeti meg a munkavállalót, szó van menedzserszerzõdések alapján kifizetett végkielégítésrõl, a kormány politikai államtitkárait megilletõ juttatásról, ha megszûnik a megbízatásuk. Az üzenet az, hogy ebben az országban a vezetõk jól járnak, és a szegény munkavállalók, a kétkezi munkások szenvednek.
Szeretném eloszlatni az ezzel kapcsolatos tévhitet. Ugyanis tudomásunk van arról, hogy kollektív szerzõdések alapján ebben az országban fizikai munkások, kétkezi munkások is vesznek fel milliós összegû végkielégítést, egyebek közt a távközlés területén, ahol olyan kollektív szerzõdések születtek az elmúlt években, amelyek a munka törvénykönyvében elõírt 25 év után járó hat hónappal szemben húsz-, illetve huszon-egynéhány hónapos végkielégítést engednek meg.
(9.10)
Most nézzük az egyes problémákat külön-külön, darabra! Ami fölött a miniszterelnök úr felháborodását fejezte ki 1994-ben, az egy jogos felháborodás volt, hogy bizonyos állami intézményeknél vezetõ állású munkavállalók meghatározott idõre szóló munkaviszonyát megszüntették, és ez után milliós összegeket vettek fel - itt konkrétan a televízióról van szó. Ismeretes, hogy akkor a jogi szabályozás a teljes hátralévõ idõ kifizetését engedte meg. A munka törvénykönyvének '95-ös módosítása ezt bekorlátozta, ilyen esetben legfeljebb egy év kifizetését engedi meg, illetve a hátralévõ idõre szólót.
Második eset: menedzserszerzõdések. Menedzserszerzõdésben a privát munkáltató olyan végkielégítésrõl állapodik meg, amilyenrõl óhajt. Erre a kormánynak nincs befolyása. Nincs befolyása egyébként az állami többségi tulajdonú vállalatok esetében sem, ugyanis ilyen részletkérdésekbe a kormány - elnézést a kifejezésért - nem motoszkálhat bele. Az állam úgy viselkedik ebben az esetben is, mint a tulajdonos: eredményességet vár. Egyébként megjegyzem, hogy a munka törvénykönyve a menedzserekre keményebb szabályokat ír elõ, mint a sima munkavállalókra: a menedzsert nem illeti meg a túlmunkáért díj, a menedzser 12 havi keresetével felelõs az általa okozott kárért.
A harmadik dolog: miniszterek, államtitkárok megbízatásának megszûnése esetére járó juttatását a '97. évi LXXIX. törvény szabályozza.
Végül engedjenek meg két megjegyzést. Teljesen nyilvánvaló, hogy a végkielégítések ügyében egy piacgazdaságban, egy jogállamban a kormány beavatkozási lehetõségei korlátozottak. A közvélemény az illetõ intézményekre gyakorolhat bizonyos hatást. Sok intézmény, vállalat érzékeny a közvéleményre. Ha Deutsch képviselõ úr a közvélemény felháborodását fogalmazza meg bizonyos intézményeknek és cégeknek, akkor, azt hiszem, ez teljesen hiteles. Ha a kormánytól kér számon olyan dolgokat, amelyeket nem áll módjában megtenni, akkor ez a hitelességét némileg kétségbe vonja.
Másodszor: a Fidesz kormányra készül. Ha valaki kormányra készül, és felvet egy, a közvéleményt irritáló problémát, jogos lenne az az igény, hogy megmondja: ha õ majdan kormányon lesz, mit tenne ebben az ügyben. (Bogárdi Zoltán: Várjátok meg! - Dr. Szabó Zoltán: Hiába várunk!)
Végül nem egészen értem, hogy milyen motívuma lenne a mostani kormánynak bizonyos embereit bebetonozni, hiszen a kormány messzemenõen bízik abban, hogy meg fogja nyerni a következõ választásokat.
Köszönöm szépen. (Derültség és taps az MSZP padsoraiban.)