DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN (SZDSZ): Köszönöm, tisztelt elnök asszony. Tisztelt Ház! Nyolc évvel ezelõtt egy fontos népszavazásra került sor Magyarországon. Ez volt a rendszerváltást megerõsítõ, a rendszerváltás folyamatában fordulópontot jelentõ népszavazás, az úgynevezett négyigenes népszavazás.
A négyigenes népszavazás jelentette az új köztársaság alapeszméinek megerõsítését s azt az eltökéltséget és elkötelezettséget, amelyet a magyar társadalom, a magyar nép mutatott az új változások iránt. A népszavazás jelentõsége nagyon komoly volt, hiszen ez szolgálta akkor az új, a demokratikus berendezkedést.
Nagy volt tehát a tét hasonlóan ahhoz, ahogy most is nagy a tétje ennek a népszavazásnak, hiszen a most kitûzött kérdésekre adott igen válaszok egyúttal azt is jelentik, hogy tovább visszük Magyarország felemelkedésének s Magyarország sikeres integrációjának folyamatát. (Bogárdi Zoltán: Hová?!) A tét tehát ma sem kisebb. Elhangzott a kérdés, hogy hová. Egyszerû: a NATO-ba, tisztelt barátaim, és a földkérdés kapcsán az Európai Unióba. Ez az a két célkitûzés, amelyrõl úgy tudjuk, úgy véljük, hogy valamennyi parlamenti párt és a magyar társadalom józan többsége is osztja ezt az álláspontot, támogatja a véleményünket. (Bogárdi Zoltán a fejét ingatja.)
Fölmerül a kérdés, hogy szükséges-e ezt népszavazással megerõsíteni. Ez a kérdés lehet jogos, hiszen ami az elsõ népszavazási kérdést illeti, a NATO-csatlakozás kérdését, ebben a kérdésben még egyetlen NATO-tagállamban sem tartottak a felvételt megelõzõen népszavazást. Igaz, hogy Spanyolországban 1986-ban egy népszavazásra sor került, de akkor már Spanyolország négy éve tagja volt a NATO-nak, s a kérdés akkor úgy hangzott, hogy kilépjen-e Spanyolország a népszavazás útján a NATO-ból. A mi kérdésünk azonban úgy hangzik, hogy belépjen-e Magyarország s ez komoly különbség.
Volt ugyan a szomszédban egy népszavazás, nem olyan régen, Szlovákiában, amely ezt a kérdést is megcélozta sok egyéb mellett, de nyilvánvaló, hogy arra nem azzal a perspektívával és nem abban a helyzetben került sor, mint ma Magyarországon. A magyar külpolitika, a magyar kormány eddigi tevékenységének és az összes magyar párt támogatásának eredményeképpen Magyarország meghívást kapott a NATO- csatlakozási tárgyalásokra. A NATO madridi csúcstalálkozója egyértelmûen kifejezésre juttatta, hogy három ország kvalifikálta, azaz minõsítette magát erre a tárgyalási fordulóra s ma a magyar társadalomnak arról kell döntenie, hogy részt vegyünk-e a NATO szervezetében, a NATO együttmûködésében.
Nem írja elõ az alkotmány sem a népszavazást ebben a kérdésben, hiszen az alkotmány egy parlamenti demokráciát alapozott meg, a parlamenti népképviselet elvét, fölruházta önöket, mindannyiunkat, tisztelt képviselõtársaim, azzal a joggal, hogy akár a legfontosabb kérdésekben is a döntést meghozzuk.
Mégis akkor mi indokolhatja azt, hogy népszavazást kér a kormány ebben a kérdésben? Van egy könnyû válasz is erre: indokolja az, hogy az Országgyûlés már korábban a kormányprogram elfogadása során kötelezettséget vállalt erre; ezt a kötelezettségvállalását megerõsítette, amikor a Munkáspárt aláírás-gyûjtési akcióját követõen akkor elutasította a népszavazás kiírását, de kilátásba helyezte a csatlakozási tárgyalások megkezdése elõtt. S végezetül megerõsítette ugyanezt a szándékot júliusban is, július 15-én, a NATO madridi csúcstalálkozóját követõen. Ez lenne tehát a formális válasz, három érvényes országgyûlési határozat is erre késztet, erre kötelez minket.
De nem ez a valódi ok, tisztelt képviselõtársaim. A valódi ok - hogy mi most népszavazásban kérünk megerõsítést az ország lakosságától - az a közös meggyõzõdés, amely összeköt minket, hogy a legfontosabb kérdésekben a nép, az állampolgárok, az adófizetõ polgárok véleményét szükséges és méltányos kikérnünk, hiszen nem lehet az õ akaratuk ellenére jót - sem - akarni sem az országnak, sem az egyéneknek. Csak ahhoz van jogunk, morális felhatalmazásunk, amihez birtokoljuk az állampolgárok támogatását, az állampolgárok egyetértését is.
Mi bizonyosak vagyunk abban, hogy Magyarország NATO-csatlakozásában ez az egyetértés továbbra is fennáll. Fennáll, hiszen a magyar állampolgárok tudják, hogy Magyarországnak nemcsak biztonságra van szüksége, hanem Magyarországnak arra a széles együttmûködésre is szüksége van, amelyet a NATO tud biztosítani.
(9.20)
Magyarországnak szüksége van arra, hogy egyenrangú tagja legyen a sikeres nemzetek közösségének, hogy részt vehessen a külpolitika, a biztonságpolitika formálásában, hogy elnyerje azt a helyét, amelyet mindannyiunk meggyõzõdése szerint megérdemel, és amelybõl Jalta és az azt követõ szovjet uralom, illetve a kommunizmus kitagadta az országot.
Tehát rendszerváltó népszavazás lesz ez, kedves barátaim, méghozzá olyan rendszerváltó népszavazás, aminek meg kell erõsítenie, meg kell pecsételnie Magyarország egyértelmû Nyugathoz tartozását. Ez az az üzenet, amelyet a magyar történelembõl mindannyian levonhatunk, ezek a szavak hangzottak el pártállásra való tekintet nélkül a miniszterelnök úrtól kezdve az ellenzéki vezetõkig augusztus 20-án, amikor felidézték Szent István örökségét, felidézték a magyar nemzet helyét, rendeltetését, küldetését Európában. Errõl van szó, ez a tét, ebben kérjük mindannyian a kormánypártok és ellenzéki pártok, képviselõk támogatását, egyetértését.
Tudjuk azt, hogy Magyarország NATO-csatlakozását nemcsak manipulatív, rossz szándékú megközelítésben utasítják el egyesek. Természetesen vannak munkáspárti elutasítók, vannak MIÉP-es elutasítók, akiknek a szándékai iránt kevés megértést kell mutatnunk - és szerencsére a magyar társadalom is igen kevés megértést mutat. De tudjuk azt, hogy vannak, akiket más, ennél nemesebb, szebb eszmények is hevítenek: az '56-os forradalom semlegességi követelése, a magyar szabadságküzdelmekbõl származó függetlenségi törekvések, vagy esetleg valamiféle idealizmusból táplálkozó, de eleve nem lebecsülendõ vagy elutasítandó pacifizmus. Ezek mind lehetnek nagyon szép eszmék, tisztelt képviselõtársaim, olyan eszmék, amelyek nem érdemlik meg azt, hogy gúnyolódjunk rajtuk, ennyiben különbözik attól az állásponttól, amit a Munkáspárt vagy a MIÉP képvisel, mert azok még gúny tárgyát is alig képezhetik, azokat szándékos rossz akarat és rossz szándék vezérli, ellentétben ezekkel, akiket inkább csak tájékozatlanság, inkább csak idealizmus, inkább csak a helyzet meg nem értése vezet.
Tisztelt Képviselõtársaim! Azt hiszem, hogy ebben a teremben nem kell gyõzködnöm önöket, hiszen önök egyetértenek azzal, hogy mindazokat a problémákat és mindazokat a távlatokat, amelyekkel szembe kell néznie a Magyar Köztársaságnak, a Magyar Köztársaság polgárainak, csak a NATO keretein belül tudjuk megoldani. Ezért tehát teljes körû az egyetértés, hogy ebben a kérdésben egyértelmû igen szülessen, mindannyiunknak érdekünk, mindannyian egyetértünk vele, hogy a népszavazás eredményes és sikeres legyen.
A népszavazás azonban nemcsak ezzel az egyetlen kérdéssel foglalkozik, tisztelt képviselõtársaim. Ez a népszavazás egy másik kérdéskört is felvet. Egy olyan kérdéskört, amiben szintén nem lenne szükséges népszavazáson kikérni az ország lakosságának véleményét, legalábbis az alkotmány ezt nem írja elõ. Mégis a kormány és egy más körben az ellenzéki pártok úgy vélték, hogy ebben a kérdésben is a nép bölcsességét kell igénybe vennünk, szükségünk van arra, hogy az õ véleményüket is kikérjük. Ez a földkérdés, a földtulajdonlás kérdése, illetve a föld szabályozásának kérdésköre.
Az elmúlt hetekben, hónapokban egy álkérdés körül zajlódott a vita, politikai hecckampány alakult ki nyíltan belpolitikai indíttatásból, az ellenzéki pártok vezetésével, amelynek a célja az volt, hogy bizalmatlanságot keltsen a kormány iránt, rágalmakkal illesse a kormány szándékait, és úgy állítsa be, mintha a kormánynak az lenne a célja, hogy külföldiek számára sajátítsa ki vagy idegenítse el az ország földjét. Mindez alávaló rágalom volt, tisztelt képviselõtársaim, hiszen ilyen szándék a kormány részérõl nem volt. A valódi kérdés nem is az, hogy külföldieké vagy belföldieké a föld, hanem az, hogy azok tulajdonolhatják-e a földet, akik megmûvelik. Mert ma az a helyzet Magyarországon, tisztelt képviselõtársaim, hogy a föld 60 százalékát azok a társas vállalkozások, gazdasági vállalkozások mûvelik, amelyek nem rendelkeznek, nem rendelkezhetnek tulajdonjoggal. Az összes probléma gyökere tulajdonképpen ez.
Amikor a kormány a földtörvény módosításával szerette volna az agrárválságot enyhíteni és reális piaci viszonyokat elõmozdítani, akkor azzal kellett szembenéznie, hogy a földmûveléshez szakértelemmel, technológiával, s esetleg tõkével rendelkezõ társas vállalkozások ki vannak zárva e folyamatban való részvételbõl. Tehát a jelenlegi módosítás nem azt a célt tûzi ki, és nem is azzal foglalkozik, hogy külföldi vagy belföldi a tulajdonos, hanem azzal, hogy lehetõséghez juttassa a földet megmûvelõket.
Az elmúlt évek során - és ez elsõsorban az 1990-'94-es idõszakra vonatkozik, arra az idõszakra, amelynek meghatározó ereje az MDF volt, de amelynek a kialakításában, legalábbis a kezdetén, a kisgazda politikusok is részt vettek - bizony, kettévált a tulajdonlás és a mûvelés. Óriási problémákat okozott ez a mezõgazdaság számára: ez hozta létre az egészségtelen birtokszerkezetet, ekkor állt elõ a tartósan tõkehiányos helyzet a mezõgazdaságban, ekkor indult be a mezõgazdaság tényleges válsága. Ez az a helyzet, amivel szembe kell néznie a magyar kormánynak, de nemcsak a kormánynak, hanem minden felelõsségteljes képviselõnek is. Megoldást kell találnunk a problémákra!
A problémák csak akkor oldódhatnak meg, ha új szereplõk kerülnek a földpiacra. Anélkül nem tud megoldódni a kérdés (Dögei Imre: Külföldiek!), és hiába is mondják azt egyesek a Rózsadombról olyan ingatlanok tulajdonosaként, amelynek egyetlen négyzetmétere vagy négyszögöle többet ér, mint Szabolcsban egy hektár, hogy a földet meg kell védeni, és nem szabad engedni, hogy azt elkótyavetyéljék - valójában ezek az emberek a spekulánsok érdekeit védik, azoknak az érdekeit, akik most akarnak olcsón földhöz jutni, és nem azoknak az érdekeit védik, akik már most birtokolják a földet. (Taps az SZDSZ padsoraiból.) Hiszen az az egymillió polgártársunk, aki most földtulajdonnal rendelkezik, nem abban érdekelt, hogy tartósan olcsó legyen a föld, és akár hazai spekulánsok olcsón felvásárolják, hanem abban érdekelt, hogy lassan, de fokozatosan és biztosan a földek a reális értékükre emelkedjenek, hogy beindulhasson végre a földhitel intézménye, hogy végre új technológiák segítsék elõ a mezõgazdaság termelését, hogy versenyképes legyen az agrárszektor és az agrárszféra.
És nem az a fõ kérdés, ami felé szeretnék eltéríteni ellenzéki képviselõtársaink, hogy itt külföldiek jönnek vagy belföldiek jönnek, hanem a fõ kérdés az, hogy meg tud-e élni tisztességgel az a földbõl, aki ma mûveli ezt a földet, és hozzá tud-e jutni az a földhöz, aki valóban mûvelni akarja, és nem spekulálni. Ahogyan a földtörvény eddigi vitájában Juhász Pál képviselõtársam ezt nagyon plasztikusan megfogalmazta: látszólag nemzetet védenek azok, akik a földtörvény kapcsán az ellenzék indítványát támogatják, de valójában a magyar falut árulják el, a magyar családokat, a magyar polgárokat, akik ezzel a földtulajdonnal rendelkeznek. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Tisztelt Képviselõtársaim! A kormány úgy véli, hogy ebben a fontos kérdésben szükség van arra, hogy a nép, a magyar polgárok nyilváníthassanak véleményt, ezért a népszavazás gondolatát, javaslatát itt most elõterjeszti. A magunk részérõl ezt támogatjuk. Támogatjuk mindkét kérdést és mindkét kérdésre adott igen választ, hiszen úgy ítéljük meg, hogy az elsõ, földkérdéssel, földtulajdonlással kapcsolatos kérdés az, amely végre megmozdíthatja a földpiacot, mely elindíthat egészséges folyamatokat, amely ugyan nem hoz megváltást, nem hoz azonnali gyógyírt, de egy jó irányba tett kis lépésnek fogható fel.
A második kérdés azért fontos kérdés, mert pontosítja és lehetõvé teszi Magyarország számára az európai integrációt, az Unióhoz való csatlakozást, és egyértelmû, elfogadható üzenetet ad ki Magyarországról. Hiszen az ellenzék által feltett kérdés, tisztelt képviselõtársaim, nagyon rossz képet sugall errõl az országról mint ahogy az a vita is rossz képet sugall, ami itt, a tisztelt Házban a földtörvény kapcsán az elmúlt napokban lezajlódott. Sajnos, ellenzéki képviselõtársaink - és ebben élenjártak a kisgazda képviselõk, de mások is csatlakoztak hozzá - olyan képet festettek a külföldi befektetõkrõl, amelyet az egykori Szabad Nép pártaktivistái és propagandistái is megirigyelhettek volna, tisztelt képviselõtársaim. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) Röpködtek a "karvalytõke", "rablótõke" kifejezések, röpködött a "külföldi spekulánsok" kifejezés, már csak a "láncos kutya" hiányzott és a "külföldi tõkések bérencei", a "kapitalisták szekértolói" kifejezést szerettük volna hallani önöktõl.
(9.30)
Tisztelt Képviselõtársaim! Ezzel nem jutunk sehova! Magyarország európai ország, európai együttmûködõ ország; szüksége van a külföldiekre, szüksége van a külföldi tõkeberuházásokra az élet minden területén. Ami a földkérdést illeti: valóban - és ebben egyetértünk - ezt átmenetileg korlátoznunk kell, átmenetileg, de csak azért, mert a korábbi kormány tönkretette a mezõgazdaságot, olyan állapotba juttatta, ahova ma nem lehetne elõnyös, számunkra kedvezõ feltételekkel bevonni ezt a külföldi tõkét.
De mi mindannyian Európába szeretnénk jutni - mindannyian, hangsúlyozom -, és osztom azt a feltételezést, hogy az ellenzéki pártok is és az õ szavazóik is; abba az Európába, amely az európai uniós tagállamok között állampolgársági alapon nem tesz különbséget.
Az Európai Unió, tisztelt képviselõtársaim, a négy alapszabadság uniója: az áru, a szolgáltatások, a munkaerõ és a tõke szabad áramlásának az uniója. Vagy akarjuk ezt, vagy nem akarjuk ezt. Úgy gondolom, hogy akarjuk ezt, hogy a Magyar Köztársaság, annak valamennyi politikai pártja és állampolgára szeretné ezt, mert szeretnének részt venni abban a nagy és felemelõ vállalkozásban, amelybe az Európai Unió kezd, szeretnének részt venni a sikeres, a jólétben, biztonságban élõ nemezetek közösségében.
Mindehhez tehát arra van szükség, hogy a népszavazás harmadik kérdésére is igennel válaszoljunk. Igennel válaszoljunk abban a tekintetben, hogy most, ebben az átmeneti - talán öt, talán tíz évig terjedõ - idõszakban a jelenlegi korlátozásokat fenntartsuk, de ugyanakkor azt is világosan megmondjuk, hogy késõbb sem nem tehetjük, sem nem áll érdekünkben ezen korlátozások fenntartása. Aki ennek az ellenkezõjét állítja, az meg akarja akadályozni Magyarország európai csatlakozását, az nem a Szent István-i úton halad, hanem a Vazulok, a Koppányok útján halad, azon az úton, amelyet már akkor is elutasított a magyar nemzet józan többsége. (Taps a kormánypártok padsoraiban. - Közbeszólások az ellenzéki padsorokban.)
Tisztelt Képviselõtársaim! Ezek azok a legfontosabb indokok, amelyek alapján az Szabad Demokraták Szövetsége támogatja a népszavazás kiírását, támogatja azt, hogy erre november 16-án sor kerüljön, hiszen jobb minél elõbb túlesni rajta. Ahogy a külügyminiszter úr tegnap elmondta, a november 16-ai idõpontnak lehet szerepe abban is, hogy Magyarország biztosan az elsõ körben kerüljön be, hiszen az idõzítésnek szerepe van abban, hogy a meghívásra és a tárgyalások jegyzõkönyvének aláírására biztosan sor kerülhessen, és támogatjuk azért is, mert elrendezendõ ügyekrõl van szó.
A földtörvény kapcsán is minél hamarabb tisztába teendõ és elrendezendõ ügyekrõl van szó, és szeretnénk ebben a kérdésben magunk mögött látni a magyar társadalom túlnyomó többségének, józan többségének támogatását.
Köszönöm szépen, tisztelt képviselõtársaim. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)