JUHÁSZ PÁL (SZDSZ): Köszönöm, elnök asszony. Elnök Úr! Meglehetõsen nagy zavarban vagyok, ugyanis itt olyan tele tüdõvel hangzanak el fennkölt dolgok - és én jobb szeretem a gyakorlatot, mint a fennkölt dolgokat -, hogy nem tudom, hogyan reagáljak. (Közbeszólás a Független Kisgazdapárt soraiból: Eridj haza!) Tudniillik teljesen nyilvánvaló, hogy amirõl most szó van, az egy rendkívül egyszerû dolog (Zaj.): Magyarország és a magyar nép többé-kevésbé háborúkban vesztett, békében nyert, ahogy én tudom a történelmet. (Dr. Orbán Viktor: Tévedsz!) Ne felejtsük el, mindig akkor sikerült meglódulnunk, amikor békénk volt, és ki tudtuk használni a béke lehetõségeit.
Amirõl most a népszavazáson szó van, az az, hogy ragadjuk meg a béke adta lehetõségeket, és mi magunk fejlesszük tovább az országot, ne nagy konfliktusok által, hanem bölcs belátás által. Ha a saját belátásunkat ködösítjük azzal, hogy szimbolikus dumákkal, teleszívott garattal homályosítjuk az agyunkat, akkor nehezebb lesz ezt a dolgot megcsinálni. (Derültség és taps a kormánypártok soraiban.)
Mindenesetre megfertõzvén az elõttem szólóktól, kicsit én is fennkölt és történelmi leszek, jobb ízlésem dacára. (Derültség a kormánypártok soraiban.) Szóval, amikor tanultam olvasni, az 1950-51- 52 volt, és mint afféle, akkor is minden lében kanál kisfiú rengeteget olvastam újságokat, s azért én megtanultam, hogy nekem nagyon sajnálni kell szegény nyugatnémeteket, mert az idegen, elsõsorban az amerikai tõke mindent megvesz ott. És megdöbbenve látom, hogy az akkor fiataloknak milyen nagy tömege sajnálja máig szerencsétlen nyugatnémeteket, amiért Samu bácsi fogságába kerültek, szemben a jó keletnémetekkel, akik megõrizték a nemzeti vagyont. (Derültség és taps a kormánypártok soraiban.) Megértem, akik sajnálják ma is a nyugatnémeteket, de valahogy nem látom, hogy igazuk lenne.
Ugyanez a földkérdés körül kipattant vita gyakorlatilag ugyanilyen, valamilyen hamis dolog körül megy. Igaziból - mint ahogy errõl már többször is beszéltünk - amirõl itt szó van: tudnak-e elég gyorsan rendezõdni a magyar gazdaságok, a birtokok, vagyis el tudjuk-e érni azt, hogy biztonságosan rendezkedjenek be a tehenészeti telepek, az öntözõtelepek, hasonlók. (Dr. Orbán Viktor elhagyja az üléstermet.) Nem tud úgy mûködni egy tehenészet, nem tud úgy mûködni egy öntözõtelep, nem tud úgy mûködni egy makói típusú zöldségtermesztés, amelyik forog a szántóföldben, hasonlók, ha állandó bizonytalanság van abban, hogy egy gazdasághoz mikor mennyi föld tartozik. A tehenészetünk leromlása jelentõsrészt ebbõl ered. (Bogárdi Zoltán: Meg hogy nem isszák a tejet! Inkább a Kövidinkát! - Derültség.) Ez is így van. Valóban, a fogyasztás csökkenése egy kemény érvágás volt a tehenészeteknek, de a tehenészetek fele abban a helyzetben van, hogy nem tud rekonstrukciót csinálni, nem hitelképes rekonstrukcióra. Nem azért, mert van vagy nincs vagyona, hanem egyszerûen azért, mert nincs gazdálkodási biztonsága.
Különbözõ országok különbözõképpen biztosítják azt, hogy ne lehessen istállót, telepet, öntözõberendezést és földet szétválasztani egymástól. Legegyszerûbb biztosítása, ha azok egy társaságba tartoznak. Így biztosítják az angolszász vidéken, így biztosítják az le-de-France-ban. Valóban úgy van: egy csomó kisparaszti országban nem így, ott sokkal részletesebb szabály van. De azokban a kisparaszti hagyományú országokban - Ausztria legnagyobb részén és Dániában -, ahol más technikával biztosítják, azért van, mert ott soha nem volt olyasmi, hogy magántulajdon szentsége, vagyis állandóan, folyamatosan, a viszonyok lassú változtatásával alakították ki a helyzetet, és a viszonyok lassú változását rendkívül sok eszközzel tartják kézben. Ahol azonban annyira forgók a viszonyok, mint nálunk, annyira idegen egymástól a tulajdonosi és a földhasználó réteg - hiszen a tulajdonos a városi középosztály és a nyugdíjas réteg, a földhasználók pedig egészen más társadalmi csoportba tartoznak -, ott sajnos muszáj angolszász típusú jogi technikákat használni az elemi biztonság érdekében. Errõl van szó, és nem valami másról.
Gyakorlatilag elismerem, hogy a népszavazásba ezek a földtulajdonnal kapcsolatos kérdések egy politikai kényszer hatására kerültek, mert felpörgött az aláírásgyûjtés egy más típusú kérdés miatt. Mit tehetett a szerencsétlen kormány? Ha már népszavazni muszáj ebben az ügyben, akkor legalább azt a két kérdést írta föl, amivel tényleg foglalkozik, amirõl tényleg szó van a törvénymódosításban, nem azt az általános kérdést, aminek a jelentése meglehetõsen bizonytalan.
Nem lehet tudni - ha az aláírásgyûjtés által föltett kérdésrõl lenne a népszavazás -, hogy igaziból mirõl szavazunk. Nemcsak a kérdés nyelvtani zavarosságai miatt, hanem azért sem, mert olyan implikációk vannak benne, mintha valamiféle ÁVO vagy gazdasági rendõrség követelését tartalmazná az a kérdés, hiszen a közvetett és függõ tulajdonosi szálakat nyilvánvalóan normális jogi technikákkal vagy államigazgatási technikákkal nem lehet megközelíteni. Sokkal egyszerûbb, ha csak azt kérdezzük, amirõl tényleg szó van, és nem helyette egy halandzsát.
Ennek ellenére szégyellem magam, hogy népszavazási kérdéssé nõttek a földtörvény változtatásával kapcsolatos abszolút technikai kérdések. Sajnos, tényleg úgy van, hogy a magyar földjog, földhasználati viszonyok szabályozása ma még iszonyú primitív állapotban van. Sajnos, tényleg úgy van, hogy a földtörvénynek ezek a most beterjesztett módosításai néhány nagyon otromba dolog kiküszöbölésére jók csak, arra nem, hogy elég hatékony eszköze legyen a földtörvény egy jobb birtokpolitikának.
Abban is igaza van Torgyán úrnak, hogy nem is igazán a földtörvény való arra, hogy birtokpolitikát megvalósítani lehessen, és igaza van az MDNP két szónokának is, akik hangsúlyozták, hogy milyen összefüggõ csomag tartozik ahhoz, hogy ezt kezelni lehessen. Ezért tehát ennek a kérdésnek közel sincs akkora jelentõsége, mint amekkora pátosz egy népszavazást övezni szokott. Itt csak egy otrombaság tompításáról van szó. De ha már muszáj népszavazni, akkor legalább arról népszavazzunk, amirõl szó van, ne arról, amit nem lehet értelmezni. (Taps a kormánypártok soraiban.)
(10.40)
Még tovább fokozom a rossz ízlést. Igazodok a magyar parlament és a magyar értelmiség általános szokásaihoz. A megborzongás a magyar értelmiségnek szólt. (Derültség.) Szóval, én konok kálomista nevelést kaptam, szemben a liberális hagyományokkal, belenõve a liberális hagyományokba. Ettõl állandóan öntudattúltengésem van. Belátom, megvan az a magyar értelmiségi betegségem nekem is, állandóan azt hiszem, hogy fontosabb vagyok önmagamnál, és sokat számít, hogy én mit gondolok vagy mit érzek. Most még elkövetem azt az ízléshibát is, hogy beszélek róla. (Derültség.)
Ez a kálomista konokság rendkívül sok mindenbõl táplálkozik, többek között a magyar reformkor emlékeibõl. Azokból az emlékekbõl, amikor a reformmozgalom vezetõit, a liberális politikai vezetõket állandóan megalázták. Nagyon jól tudjuk, hogy Kölcseyt, aki vezette a liberális pártot az alsóházban, kigolyózták, rákényszerítették arra, hogy hazamenjen és abbahagyja a politikát. Nagyon jól tudjuk, hogy Széchenyit pánszláv ügynökként buktatták meg kétszer is, mert azt állították, hogy pánszláv ügynök. Nagyon jól tudjuk, hogy még Deákot is sikerült '43-ban megbuktatni azzal, hogy idegen szellemiségû. Nagyon jól tudjuk, hogy Petõfi azon bukott meg, hogy muszkaügynöknek mondták. Hogy Vörösmarty miket kapott, azt már el sem mondom! Ezeket az embereket mégis ma úgy ünnepeljük, mint a legnagyobb magyar, a haza bölcse, a Himnusz szerzõje, a Szózat szerzõje, minden ünnepségünk versírója. Tehát utólag úgy emlékszünk rájuk, mint a magyar nemzet nagy és mindenki által ünnepelt vezetõire. Menet közben állandóan taposták õket állítólagos idegenszerûségükért.
Én ebben nevelkedtem. Elég baj, hogy ebben nevelkedtem, mert ettõl nem vagyok eléggé gyakorlati ember, belátom, de szembeütközve azzal az otrombasággal, hogy aki az õ hagyományaikat viszi, aki a Hitel logikáját képviseli, az idegenszerû - mondják. Most a legnagyobb magyar õ, vagy idegen ügynök? (Derültség.) Ezeket a dolgokat azért fontos végiggondolni, mert épp arról van szó, hogy ha mi félünk, ha a magyar kisebbrendûségi érzés eluralkodik rajtunk, ha csak arra emlékszünk, hogy a háborúkra mindig ráfizettünk, de arra nem emlékszünk, hogy a békében mindig sikerült elõremennünk, és csak önmagunk féltése ül rajtunk, és fújunk a világra, akkor nem tudom, mi lesz belõlünk. Inkább a bizakodó õseinkre figyeljünk, és merjünk mondani három igent! (Hosszan tartó taps a kormánypártok padsoraiban.)
(Szili Sándor helyét a jegyzõi székben dr. Kávássy Sándor foglalja
el.)