DR. SZABÓ IVÁN (MDNP): Elnök Úr! Kedves Képviselõtársaim! Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy a Magyar Demokrata Néppárt a NATO-népszavazás ügyében egyértelmû igenre bíztatja az állampolgárokat, és mindjárt azt is szeretném hozzátenni, hogy ennek a népszavazásnak a sikerét mind a kormánypártoknak, mind az ellenzéki pártoknak - mint alapvetõ nemzetstratégiai cél eléréséhez vezetõ eszközt - úgy kell támogatniuk, hogy ne lehessen semmiféle olyan zavaró körülmény, ami ezt a népszavazást sikertelenné teheti.
Nekem az a meggyõzõdésem, hogy ami itt a vitában elhangzott, nevezetesen, hogy a NATO-népszavazás igenjét valami veszélyeztetheti, nem a kivételes eljárás elutasítása volt. Mert az állampolgároknak tudniuk kell, hogy ez nem idõbeli hosszabbítást jelentett, hanem mindössze azt, hogy nem egy bizottság zárt ülésén, hanem a televízió nyilvánossága elõtt vitatjuk meg a népszavazási törvényt, amiben nem a NATO, hanem a földkérdés vált a fõszereplõvé. Ezt eldugni a magyar társadalom elõl, ez lett volna a kivételes eljárás, de ez nem a 16- ától való eltérést vagy késõbbi eltolást eredményezte volna.
Ami ma igazán veszélyezteti a november 16-ai népszavazás megrendezését, illetõleg annak egyértelmûségét, azt sajnos abban a vitában kell látnunk, ami a földkérdésben felteendõ kérdés mibenlétére vonatkozik. Többen hivatkoztak már itt arra, hogy Szlovákiában hogyan járt a NATO és egy belpolitikai kérdés összekapcsolásából származó népszavazás. Ne feledjük el, ott az Alkotmánybíróság döntése néhány nappal a népszavazás elõtt olyan helyzetet teremtett, hogy még azt sem lehetett tudni, három vagy négy kérdésre kell-e válaszolni, hiszen ilyen és olyan kérdõívek is kimentek. A vége egy csúfos kudarc lett, és a népszavazáson az állampolgároknak apró töredéke vett csak részt.
Kérem, aki itt ma azt kockáztatja, hogy egy nagyon is alaposan figyelembe veendõ kérdésben hogyan fog az Alkotmánybíróság arra választ adni, melyik kérdés tehetõ fel ebben az ügyben, az ezt a kérdést kockáztatja. A magam részérõl vajmi kevés kétséget táplálok abban a tekintetben, hogy itt az ellenzéki népszavazáson a több százezer aláírással alátámasztott kérdés ügyében az Alkotmánybíróság ítélete aligha lehet kétséges, de ha ez a népszavazás elõtt néhány nappal fog kiderülni, akkor az egész népszavazás elvérezhet, csakúgy, mint Szlovákiában. (Dr. Kónya Imre és dr. Salamon László tapsol.)
A népszavazás kérdésérõl a föld tekintetében részletesen kívánok szólni. Mindössze annyit szeretnék itt elöljáróban megjegyezni, hogy kár a föld körüli népszavazást olyan értelemben pártpolitikai szlogenek áldozatává tenni, mintha ez most arról szólna, hogy helyre kell tenni valami olyan ügyet, ami a kárpótlással függ össze. A kárpótlással elõállt egy tényhelyzet, ezen kár vitatkozni. Mégis azt kell mondanom, nem a kárpótlással kezdõdött a magyar agrárium szerves fejlõdésének a megtörése, hanem avval, amiért kárpótolni kellett: elvették a földet a magyar parasztságtól.
Az az indokolás, hogy a kárpótlás eredményez ma egy olyan helyzetet, ami továbblépést igényel, körülbelül olyan, hogy a rendõrség ne üldözze a rablót, mert ha visszaszerzi tõle a vagyont, akkor a rabló családi állapotában súlyos problémák fognak felvetõdni, kétséges, hogyan fogja a gyermekét felnevelni. Evvel a logikával nincs mit kezdenünk.
A NATO-népszavazás ügyében annyit szeretnék mindössze elmondani, hogy nagyon sokan valóban jóhiszemûen úgy gondolják, hogy a NATO felesleges napjainkban. Felesleges azért, mert Magyarországot valójában nem fenyegeti külsõ veszély, Magyarország nem él fenyegetettségben, ezért védelemre sem szorul. Én azért azt hiszem, hogy a magyar állampolgárokat éppen a közelmúlt eseményei nagyon könnyen meggyõzhetik arról, hogy ez a fenyegetettségi pozíció másodpercek törtrésze alatt elõállhat, elég egy jól irányzott populista gyûlés valahol egy szomszédos országban, és mindjárt a helyzet épp az ellenkezõjére változik, mint amit ma a közhangulat alapján merünk remélni, hogy valóban úgy van, hogy nincs fenyegetettség.
Az emberarcú fasizmus posztkommunista hirdetõi az egyénileg vagy közösségben gyakorolt emberi jogok helyett az etnikai tisztogatást jelentõ eszközöket, többek között egy lakosságcserét helyeznek elõtérbe. Ebben a tekintetben az a meggyõzõdésünk, hogy nem volna baj az, ha ebben az ügyben egy ilyen felvetés esetén Ottawától Párizson át Varsóig mindenki egyformán foglalna állást, hogy elvegye a kedvét azoknak, akiknek ilyenen jár az eszük.
Ha pedig olyanokat választanánk, mint a délszláv köztársaságban a polgárháborúban választottak egyesek az etnikai tisztogatás eszközévé, akkor azt hiszem, Magyarország számára eminens érdek, hogy ne a drezdai ócskapiacon ócskavas áron vett tankok ágyúcsöveinek a fadugóival nézzünk szembe ezekkel a kihívásokkal, hanem egy egész világhatalomnak minden ereje rettentse el azokat, akik ilyen címen akarnak itt etnikai tisztogatást ebben a térségben. Nem a védelemnek a konkrét kérdése ez, hanem egész egyszerûen a konfliktusok elkerülése és kialakulása megakadályozásának a kérdése, preventív intézkedés, amely valóban arra szolgál, hogy elvegye a kedvét azoknak, akik ilyesmirõl szeretnének beszélni.
Én most nem azok ellen fordulok, akik iránt - valóban azt kell mondanom - mindnyájunknak empátiával kell viseltetni, nem a jó szándékú, de nem tisztánlátó emberek ellen fordulok. De azért nem szabad elfelejtenünk azt, hogy érdekes módon a legharciasabb NATO- ellenes erõk éppen azok, amelyek még történelmileg sem ítélik meg túlzottan nagy nemzeti sorstragédiának a fasiszta Németország második világháborús magyarországi katonai jelenlétét, vagy nem élik meg különösebb traumával a forradalmat és szabadságharcot vérbe fojtó csapatok '56 utáni jelenlétét Magyarországon.
(11.20)
Ezért mi úgy gondoljuk, hogy ebben a kérdésben olyan nemzeti ügyrõl van szó, amelyhez minden jó szándékú ember is jó szándékkal csatlakozhat, nemcsak azok a politikai erõk, akik mélyebben belementek e kérdés vizsgálatába. (Taps az SZDSZ soraiból.)
A Magyar Demokrata Néppárt ugyanakkor nagyon hangsúlyosan szeretné ennek a NATO-csatlakozásnak a gazdasági vonatkozásait is a társadalom elé tárni. Nem egyszerûen arról szól a történet, hogy mikor kell többet fordítani fegyverkezésre - NATO-tagként vagy semleges állapotban, vagy kívül maradva. Errõl is szólhat a történet, és azt hiszem, hogy itt nincs sem kormánynak, sem ellenzéknek takargatnivalója, hogy melyik az olcsóbb megoldás - nagy valószínûséggel a NATO-tagság -, azonban van ennek egy olyan másodlagos gazdasági hatása is, amelyet nagyon fontosnak tartunk hangsúlyozni. Éppen azért, mert térségünk, Közép- és Kelet-Európa meglehetõségen hektikus viselkedésérõl volt híres a világban az elmúlt években; éppen azért, mert a térképre rátekintve, nem itt élve bizony a jugoszláv konfliktus, de még a tõlünk keletebbre lévõ konfliktusok is a térképen szinte eltéveszthetõ félcentiméterekben mérhetõk.
Azt hiszem, hogy egy olyan országban, amelynek létkérdése, hogy a nemzetközi befektetések, a beáramló tõke révén a gazdaság, a munkahelyteremtés, a foglalkoztatás és a jövõ biztosítva legyen, nélkülöz egy olyan biztonsági védõernyõt, amely a külföldi befektetõk számára azt az üzenetet hordozza, hogy ha Magyarországon fektetnek be, itt építenek gyárakat, itt teremtenek munkalehetõségeket, akkor ez számukra nem elveszõ, nagy kockázattal járó befektetés. E mögé nem kell különféle exim-bankoknak óriási politikai kockázatvállalást nyújtó garanciákkal bevonulni, mert a NATO védõernyõje ezt önmagában biztosítja. Éppen ezért Magyarország gazdasági felemelkedésének kardinális kérdése, hogy a befektetõk a NATO védõernyõje alatt nyugodt lélekkel tudjanak Magyarországon beruházni. Ezért ebben a kérdésben a válaszunk egyértelmû igen.
A földkérdésrõl a Magyar Demokrata Néppártnak az az álláspontja, hogy ez az egész népszavazási ügy és az itt elhangzó vita egy kicsit olyan, mint amikor a grundon a verekedés indokáról azt szokták elmondani, hogy valaki visszaütött. Szeretnék emlékeztetni rá - ha már itt kronológiákról is szó volt -, hogy még a tavaszi ülésszak során a Magyar Demokrata Néppárt mindenkit megelõzve benyújtott egy országgyûlési javaslatot a földkérdésben az életképes birtoknagyság kialakítása tárgyában. Ezt követõen jött a kormány földtörvény- módosító javaslata, amely valójában hatalmas követ dobott az állóvízbe, nagy hullámokat kavart, mert olyan irányba igyekezett elvinni ezt az - egyébként várhatóan nem érintendõ - földtulajdonlási kérdést, ami kiváltotta azt a reakciót, amely a népszavazási kezdeményezésbe torkollott.
Azt kell mondanom, hogy ebben az ügyben a kormány egy dolgot zseniálisan csinált: olyan irányba tudta terelni ezt az egész földkérdést, amelyre valóban az egész társadalom rámozdult - csak sajátos módon a legjobban érintettek, a mezõgazdaságból élõ termelõk maradtak a hatósugáron és a nézõkörön kívül, mert álkérdéssé sikerült degradálni a mai magyar mezõgazdaság legalapvetõbb kérdését.
A Magyar Demokrata Néppártnak a földkérdésben az a sarkalatos álláspontja, hogy a tulajdonlás ügyében a legmeghatározóbb kérdés az, hogy a földtulajdonosok az azt megmûvelõ gazdálkodók vagy téeszben dolgozó parasztok legyenek, vagy egy ettõl elkülönült tulajdonosréteg telepedjék a földtulajdonlásra, és a magyar mezõgazdaságban foglalkoztatottak döntõ hányada valamilyen módon bérmunkásként vegyen részt a termelésben.
Ezért kezdeményeztük elõször az életképes birtokot, amelynek nagysága ma már valóban technikai kérdés. Technikai kérdés, hiszen nem két-három-öt hektárokról van szó. Nyugodt lélekkel állíthatjuk, hogy a mai technikai színvonalon bizony az életképes és az európai piacon versenyképes birtok lehet 70-tõl akár 500 hektárig terjedõ is. Alapvetõen ennek kialakítását látjuk, de nem abban a formában, ahogy ezt a kormány itt elénk vetíti. Ehhez pedig pénz kell. Ahhoz, hogy birtokot lehessen szerezni - akár tulajdonjogba, akár bérletbe -, pénz kell, és ahhoz, hogy életképes nagyságot lehessen szerezni, technikai felszereltség szükséges, és ehhez is pénz kell.
Ebben a kérdésben tehát az az igazi kérdés, hogy hogyan lehet a földtulajdonlásnak ezt a kérdését elvinni oda, hogy a magyar termelõ kezében legyen a föld legnagyobb része. Mindenképpen azzal kell kezdeni, hogy helyzetbe hozzuk a mezõgazdaságban élõ gazdákat; azoknak adjunk olyan földszerzési és eszközvásárlási támogatást, hogy elinduljanak a fejlõdésnek ennek az útján, mert innentõl kezdve a történet másról szól, ha ezt a fázist kikerüljük.
Van ennek egy nagyon racionális oka. Kedves Képviselõtársaim! Nagyon jól tudják, hogy milyen óriási vitákat váltott ki annak idején a GATT uruguyai fordulója, amely elég hosszú késedelem után, de végül mégiscsak aláírásra került. 1994 tavaszán még Kádár Béla miniszter úr volt az, aki Marrakech-ben tetõ alá tudta hozni aláírásával ezt a megállapodást. Ez a megállapodás alapvetõen arról szól, hogy a mezõgazdaságban Keleten és Nyugaton, Északon és Délen radikális mértékben az állami szubvenciókat csökkenteni kell, és a piaci viszonyokat egyre jobban elõtérbe kell hozni.
Miért van ez az óriási támogatás, hogy a magyar mezõgazdaságnak azzal a 10-12 százalékos támogatással kellene felvennie a versenyt a ma még Nyugat-Európában nagyságrendileg 40-45 százalékos támogatottsággal? Azért, mert a mezõgazdaság világszerte az az ágazat, amelyben az iparhoz és a kereskedelemhez képest alapvetõen alacsonyabb, rendkívül kis jövedelemtermelõ képesség mutatkozik, nagyon alacsony a haszon. Ez indokolja azt, hogy a földtulajdonlás ügyében az általános tõkés viszonyoktól eltérõ viszonyokat hozzunk létre, mert itt nincs meg a lehetõség arra, hogy ezt a rendkívül alacsony haszontermelõ képességet egy elkülönült tulajdonosi réteg és az azon dolgozó bérmunkások között ésszerûen megosszuk. Ez egyértelmûen a parasztság elnyomorodásához vezet. Nem azért, mert valaki gonosz vagy rossz tulajdonos, hanem azért, mert a mezõgazdaságban nincs jövedelemtermelõ képesség az iparhoz vagy a kereskedelemhez képest foghatóan.
Ezért nem véletlen, hogy amikor itt ma arról van szó, hogy mi az európaellenes vagy mi nem európaellenes, akkor azt kell mondanom, hogy a kormánynak alapvetõen az a javaslata, hogy jogi személyiségû társaság - legyen az gazdasági társaság vagy termelõszövetkezet - tulajdonhoz juthasson mielõtt az egyéni gazdálkodók vagy a tsz-ben dolgozók földtulajdonhoz jutnának, ez európaellenes.
A római szerzõdés aláírása óta minden európai támogatás a magánparaszti birtokok támogatására jön, és ha Magyarország egyszer az Európai Unió tagja lesz, kizárólag ezen a címen lehet a brüsszeli kasszából a mezõgazdaság számára pénzhez jutni. Így sem gazdasági társaság, sem szövetkezet egy fillért nem fog kapni az Európai Unió kiegyenlítési kasszájából. Most indítjuk el azt a folyamatot, hogy az Európai Unióhoz csatlakozva Magyarország a legkisebb támogatások elvéhez jusson, amikor teljes jogú tag lesz. Ezért ellenezzük mi a kormánynak azt a benyújtott javaslatát, amely megnyit egy olyan kaput, amelyik az egész európai földkérdés megoldásában évtizedek óta ellenkezõ irányba megy.
Az elkülönült tulajdonos szempontjából minket nem vigasztal az sem, hogy az magyar vagy külföldi, miután látjuk, hogy a magyar tulajdonos esetében is fennáll az az alapvetõ probléma, hogy ma 30-40-70 millió forintot az a 3-5 hektáros magyar gazda nem fog tudni kivenni földvásárlásra és gépvásárlásra, ha ehhez nem kap állami támogatást. Ebben az esetben a privatizációban nyertes kereskedelmi és ipari tõkés társadalom fog földet vásárolni, amely ugyanúgy idegen lesz végül is a magyar parasztságtól, mint akár a külföldi, akár a jogi személyiségû gazdasági társulás vagy szövetkezet.
(11.30)
A szövetkezetnél mi a szövetkezeti tagok földhöz jutását támogatjuk, és ha az úgy gondolja, hogy a szövetkezetben találja meg a boldogulását, ám menjen be a földjével a szövetkezetbe, de ne kárhoztassuk örök idõre bérmunkára a szövetkezeti dolgozókat, ráadásul még az európai uniós támogatások lehetõségétõl is megfosztva.
Egyébként, ha már Európai Unióról beszélünk, számos országban az Európai Unió jogrendjében, ha ilyen természetû tulajdonlás és árutermelés van, a törvény erejénél fogva azt nem szövetkezetnek, hanem gazdasági társaságnak nevezik. Ne találjuk fel azt a fából vaskarikát, hogy szövetkezetnek nevezünk egy gazdasági társaságot!
Az igazi vitát, azt hiszem, akkor érthetjük meg, ha a múlt héten egy nagyon apró kis médiahírként megjelent bolgár földtörvény vitájára egy kicsit odafigyelünk. Mi történt Bulgáriában? Az új bolgár parlament, amelyben konzervatív többség van, elfogadott egy földtörvényt, szóról szóra azt, amit itt most a kormány szeretne elfogadtatni a külföldi, belföldi társaságok, jogi személyiségek földtulajdonlásáról. A rádió, a Magyar Rádió híradásából önök is értesülhettek, hogy ez ellen eszméletlen nyomulásba kezdett a Bolgár Szocialista Párt. Ebbõl számomra világossá vált, hogy itt nem ideológiai kérdésrõl van szó. Nem arról van szó, hogy a bolgár szocialisták másképp képzelik az Európai Uniót, mint a magyar szocialisták, hanem arról van szó, hogy ott õk vannak ellenzékben, itt pedig kormányon vannak ugyanazok. Itt jön elõ az a kérdés, hogy az egész dolog mögött a magyar föld jelenlegi fantasztikusan alacsony ára húzódik meg. Mert akit ma földhöz tudunk juttatni, az három-öt éven belül olyan mértékû extra profithoz jut, amely nem a mezõgazdasági termelésbõl, hanem az európai árszint kialakulásából adódik. Itt nem szövetkezetekrõl, nem gazdasági társaságokról, hanem egy klientúra megfizetésérõl van szó. Ugyanez van Bulgáriában, csak ott az önök ellenzéki pozíciója teszi lehetõvé, hogy ezt ellenezzék, mert ott a konzervatív kormány klientúrája fogja lenyúlni azt a pénzt, amelyet, ha itt ez a törvény átmegy, Magyarországon egy más típusú klientúra fog zsebre vágni.
Ezért nekünk az az alapállásunk, hogy elsõdlegesen a magyar mezõgazdaságban gazdálkodó embereket kell igen erõs állami eszközökkel - ami egyébként, kiszámoltuk, nem fantasztikus és lehetetlen: húszmilliárdos éves költségvetési terhet jelent - földhöz juttatni, és amikor Magyarországon kialakult az európai árszintnek megfelelõ földpiac, akkor lehet ráereszteni a piacot. Ezért nekünk valóban az a megérzésünk, hogy a mai állapotban sokkal egyszerûbb és tisztább volna az ellenzéki kezdeményezésre adott választ megkérdezni a néptõl, bár remélem, hogy akármilyen kérdésfeltevés mellett a társaságok földtulajdonlását a magyar társadalom el fogja utasítani. De ha biztos NATO-szavazást akarunk, én sem tudok jobbat javasolni: gondolja meg a tisztelt kormány, hogy ezt az egész földtörvény-ügyet leveszi a napirendrõl, és legalább a választásokig most békén hagyja, hogy a földtulajdonlás kérdésében ezt a rendkívül nagy problémát felvetõ törvényjavaslatot nem erõlteti az Országgyûlésben.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki padsorokból.)