DR. VARGA ISTVÁN (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyûlés! Kedves Képviselõtársaim! Póda Jenõ képviselõtársam már érintette azokat a vádakat, amelyek ezen az estén elhangzottak kormánypárti oldalról a Magyar Demokrata Fórum, a Fidesz és egyáltalán az ellenzéki pártok felé.
(22.20)
Engedjék meg, hogy egy olyan párt nevében - a Magyar Demokrata Fórum nevében - beszéljek, amelynek elnöke ott ült a patkóban, és aki elõször terjesztette be az orosz tábornokok nagy megrökönyödésére a Varsói Szerzõdés felosztását. Azon a helyen pedig, ahol az államtitkár ül, már idézte képviselõtársam, de ismétlés a tudás anyja... Önök vádolnak bennünket hiteltelenséggel akkor, amikor a jelenlegi hadügyminiszter úr nem olyan régen azt mondta, hogy a NATO a világbéke legfõbb ellensége. Azt hiszem tehát, hogy arról az oldalról nagyon hiteltelen dolog NATO-ellenességgel vádolni a Magyar Demokrata Fórumot és azokat az ellenzéki pártokat és ellenzéki erõket, amelyek nem nagyon támogatták vagy nem nagyon vettek részt annak idején sem az '56- os forradalom leverésében, sem pedig a Varsói Szerzõdés és az internacionalizmus eszméinek hirdetésében.
A vita tulajdonképpen két alapvetõ kérdés körül folyik. A hiteltelenségen túlmenõen - amelyrõl a tegnapi ötórás Krónikában a Szabad Demokraták Szövetsége kijelentette, hogy idegengyûlölet jellemzõ az ellenzéki pártokra, tekintettel arra, hogy a földkérdésben idegenek ellen... Egyébként ez a régi, õsi SZDSZ-es fegyver, amit már bedobtak a vatikáni megállapodással kapcsolatosan, és most bedobták ezzel kapcsolatban is. Megmondom önöknek õszintén, hogy majd ezt a kérdést nemcsak 280 ezer, hanem a választópolgárok túlnyomó többsége meg fogja válaszolni. Úgy gondolom, hogy ebben az országban, Magyarországon, a magyar parlamentben még lehet beszélni a magyar nép érdekében, legalábbis addig kívánok politizálni, amíg lehet. Ha ez nem fog bekövetkezni, akkor majd beszélhetünk arról, hogy ki mit óhajt tenni, milyen ideológiát vall, és kinek az érdekében politizál. Mi nem a NATO ellen politizálunk.
Amit már érintettem korábban, hogy itt valaki hazárdjátékot játszik a NATO-val kapcsolatosan; mi azt mondjuk, és azt mondja a Magyar Demokrata Fórum is, hogy nem lett volna szabad az ország számára sorsdöntõ, az ország jövõjét meghatározó külpolitikai kérdést népszavazásra feltenni. Nem azért, mert a Magyar Demokrata Fórum úgy gondolja, hogy a nép kiskorú, hanem azért, amire utalt Póda képviselõtársam is: a világon sehol nem volt és nem is szükséges népszavazás ebben a kérdésben.
Ha arra gondolunk, hogy itt nem olyan régen az emberek nagy többsége azt mondta, hogy nem az a fõ kérdés, hogy kivonultak-e az orosz csapatok vagy sem, egy olyan országban, ahol a szuverenitás visszaszerzésétõl még néhány év telt el - és sokan azt mondják, teljesen felesleges, hogy az ország visszanyerte a szuverenitását -, valóban nagy kockázatot vállal a kormány vagy a parlament akkor, amikor ilyen kérdésben népszavazást rendel el. Ha olyan ritka pillanat adódik az Országgyûlésben, hogy minden parlamenti párt és parlamenti erõ egyetért, hogy Magyarországnak elementáris érdeke a NATO-hoz csatlakozni, és mindannyian azt mondjuk, hogy ezt a kérdést nem szabad kockáztatni, és ebben a kérdésben nem szabad vitát nyitni, akkor felelõtlen dolog volt a miniszterelnök úr részérõl, és hazardírozás és választási kampányfogás volt bejelenteni. Kedves Szabó Lajos Mátyás képviselõ úr, végül is nem vitatom, amit ön korábban mondott ezzel kapcsolatosan, és nem vitatom a Szocialista Párt választási ígéretének vagy választási füzetének néhány fejezetét, amit valóban hitelesen idézett, de minden párt és a Szocialista Párt választási programjában is szerepelt néhány kérdés, amit nem tudott, nem akart vagy nem valósított meg. Azt hiszem, hogy ez nem hiteles.
Hiteles forrás mindenképpen az, hogy amikor Madridban megtörtént ez a bejelentés, a miniszterelnök úr bejelentette, hogy megkérdezik az ország polgárait. Aztán amikor hazaérkezett, gondolom, önökben is felvetõdött: mi van akkor, ha nem lesz sikeres ez a népszavazás. De akkor már a kocka el volt vetve, és önök azt mondták, hogy a kétféle népszavazás közül ne érdemi, hanem véleménynyilvánító népszavazás legyen. Valóban akkor teljesen jogosan nemcsak a Fidesz, hanem a választópolgárok többsége is úgy gondolta, hogy ez ilyen súlyos kérdésben a választók lekiskorúsítása, hisz ha már népszavazást mernek kiírni, akkor valóban ügydöntõ népszavazás legyen. Itt kezdõdött az a csapdahelyzet, amelybe önök lavírozták be saját magukat, de nemcsak saját magukat és nemcsak a kormányt, hanem az egész parlamentet és az ország külpolitikai hosszú távú elképzeléseit is.
Ezt önök még megtoldották azzal - a kronológiához hozzátartozik -: a földkérdésben 1997. augusztus 20-án kezdte a Magyar Demokrata Fórum a népszavazást. Ha jól emlékszem, augusztus 28-án jött ez a huszárvágás a kormány részérõl, ami nagyon tetszetõs. Nagyon ügyes, ahogy néhányan mondanák elsõ ránézésre: fogjuk ki itt a választás elõtt az ellenzék vitorlájából a szelet, kössük össze ezt a két kérdést, két egészen más természetû kérdést. Valóban, az elsõ pillanatra úgy nézett ki, hogy nagyon ügyes húzás a kormány részérõl, azonban beigazolódott az, hogy ez csak látszólagos siker, ez csak pirruszi gyõzelem, hölgyeim és uraim, kedves kormánypárti képviselõk.
Most önök vannak csapdahelyzetben. Ezt a csapdahelyzetet valamiképpen fel kellene oldani. Biztosan nem úgy, hogy veszélyeztessük a NATO-népszavazást, mert meggyõzõdésem: ahhoz, hogy sikeres legyen a népszavazás, nem elegendõ, hogy az ellenzéki pártok és a kormányzó pártok egyaránt amellett voksoljanak és agitáljanak, hogy igennel szavazzanak a polgárok, hanem az is szükséges, hogy el is menjenek az emberek szavazni. Ehhez teljes konszenzusra van szükség a patkó minden oldalán. Ezt a konszenzust veszélyeztették önök azzal, amikor összekötötték a teljesen más természetû kérdést, illetve amikor önök elkezdték azt a bizonyos választási kampányfogást, amely - meggyõzõdésem - egyben alkotmányellenességhez is vezet.
Bihari Mihály hosszan kifejtette - és tisztelem az õ jogi álláspontját -, hogy itt nincs semmi probléma. Hiába gyûjtöttek össze a polgárok 280 ezer aláírást, kifejtette, hogy ennek különösebb jelentõsége nincs a népszavazás szempontjából. Szeretném önöket még egyszer emlékeztetni felszólalásom két dátumára. Azt mondtam - és ez tény -: 1997. augusztus 20-án dördült el a startpisztoly, amikor elindult a népszavazási eljárás, az aláírásgyûjtés, és 28-án tette meg a kormány azt a lépést, hogy ugyanabban a kérdésben feltett egy másik kérdést. A képviselõtársaim közül többen hivatkoztak rá, és még egyszer szeretném az önök emlékezetébe vésni a Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságának 36/1993. számú határozatát, de hivatkozhatnék Kukorelli Istvánra és jó néhány jogászra és kiváló alkotmányjogászra is, hogy bizony az Alkotmánybíróság ezen döntése pontosan erre az esetre vonatkozik. Nevezetesen arra, hogy ha már a népszavazási törvény szellemébõl következõen egy kérdésben elkezdõdik az aláírásgyûjtés - és az alkotmányból is ez következik -, akkor sem egy önkormányzatnak, sem a kormánynak nincs joga arra, hogy ugyanabban a kérdésben megfordítsa a dolgot, és egy másik kérdést feltegyen. A következménye világos és egyértelmû - ezt elmondta Bihari Mihály is -: két évig ebben a kérdésben nem lehet népszavazást tartani.
Hatalmi arrogancia az a nyilatkozat, amelyet önök ezzel kapcsolatosan tettek, és Bihari Mihály részben azt mondta, hogy nem így történt, de szeretném felolvasni az ezzel kapcsolatos Bihari- állásfoglalást: hiába gyûlt össze a 200 ezer aláírás, a támogatott népszavazási kezdeményezés, a parlament még az ellenzéki indítvány megtárgyalása elõtt fogja fogadni a kormány referendumjavaslatát - jelentette ki Bihari Mihály, a Magyar Szocialista Párt közjogi munkacsoportjának vezetõje. Gondolom, nem a magánvéleménye volt. A politikus elmondta, hogy a többféle kezdeményezés közötti versenyhelyzetre vonatkozóan nincsen törvényi szabályozás.
Itt megállok egy pillanatra.
(22.30)
Tisztelt Országgyûlés! Versenyhelyzetnek lehet nevezni, egy szocialista politikus, egy kiváló jogász versenyhelyzetnek nevezi s formális jogértelmezéssel megfejti azt, hogy 280 ezer választópolgár kéri, követeli, hogy abban a kérdésben népszavazás legyen! Lehet ezt így negligálni? Nem lehet! Ezt önök is nagyon jól tudják.
Ebbõl az következik - és ez természetesen nem fenyegetés -, hogy az ellenzéknek semmilyen más eszköze és lehetõsége nincs - ha önök nem fogják megváltoztatni korábbi álláspontjukat, s ha azokat a kérdéseket óhajtják feltenni, és le akarják söpörni az ellenzék, illetve a 280 ezer választópolgár által feltett kérdést -, igenis az Alkotmánybírósághoz fogunk fordulni, 50 képviselõ aláírásával, elõzetes normakontrollra. Nem azért, hogy veszélyeztessük a NATO-hoz való csatlakozásunkat, nem azért, hogy presztízskérdést csináljunk belõle, presztízsharcot vívjon a 28 százalékos ellenzék a kormánnyal, hanem azért, mert 280 ezer választópolgár és a választópolgárok százezrei azt kérték, azt követelték, hogy magyar földet most, 1997- ben ne vásárolhasson külföldi.
Ezt egyetlen politikai erõnek sem lehet semmibe venni és negligálni, különösen nem egy olyan politikai erõnek, amely mindig arra hivatkozott, hogy az a különbség az ellenzéki pártok és a kormánypártok között, hogy mi úri, gõgös, pökhendi társaság vagyunk, önök pedig közvetlen kapcsolatot létesítettek a választópolgárokkal. Önök aztán igazán értik a választópolgárok nyelvét. Tessenek majd elmenni Békésbe, Bácsba, falvakba, városokba és magyarázzák meg, hogy teljesen felesleges 280 ezer-500 ezer ember aláírása; önök egy tollvonással, egy szavazógomb megnyomásával érvénytelenítik, illetve semmissé teszik a választópolgárokat!
S még valami, anélkül, hogy én vitába szállhatnék kiváló elméleti jogászokkal: mi ez a kérdésfeltevés? Az én álláspontom szerint - hölgyeim és uraim - joggal való visszaélés, a joggal való visszaélés klasszikus esete a népszavazási törvény semmibe vétele. Az, és a mindenkori kormány, bármelyik kormány ezzel a fegyverrel nem élhet! Nem élhet, mert ha ez precedenssé válik, akkor mindegy, hogy ki ül a patkó másik oldalán, Magyarországon érvényes népszavazást nem lehet tartani, mert ezzel a logikával, amelyet most a kormány alkalmazott, bármelyik népszavazási kezdeményezésbõl ki lehet fogni a szelet, mert egyszerûen azt mondom, megfordítom, és felteszem a kérdést másképpen, ugyanabban a tárgyban, ahogy önök tették. Ez a fortélyos dolog, amit önök tettek, s ennek a következményeit természetesen nem az ellenzéknek, hanem önöknek kell viselniük.
Természetesen felvetõdött itt egész este a kérdés, hogyan lehetne ezt a helyzetet feloldani, hogyan lehetne esetlegesen konszenzust teremteni. Önök is tudják, mi is tudjuk: egyféleképpen. Ha abban a kérdésben, abban az alapvetõ kérdésben, amely végül is ennek a népszavazásnak az elsõdleges tárgya volt, a népszavazás kérdésében konszenzus van, akkor önöknek semmi mást nem kell tenniük, kedves kormánypárti képviselõtársaim, mint hogy azt mondják: azt a kérdést, amelyet a 280 ezer választópolgár támogatott, tegyük fel a második helyre, és utána - nem sok idõnk van egyébként, másfél hónap van hátra - lehet novemberben népszavazást tartani, de akkor gõzerõvel azon kellene mesterkednünk, hogy el is menjenek a választópolgárok szavazni, értsék, tudják azt, hogy mirõl van szó, milyen horderejû kérdésrõl van szó. Mert azt hiszem, most már önök is érzik, enélkül nagyon kicsi az esélye annak, hogy érvényes népszavazás legyen. Arról nem beszélve egyébként, hogy idõben mit jelentene egy esetleges alkotmánybírósági kontroll.
Tehát nem a Magyar Demokrata Fórum és az ellenzéki pártok kergetik a Balkán felé ezt az országot, ahogyan elmondták itt jó néhányan. Önök a saját kardjukba dõltek azzal, hogy elkapkodva, felelõtlenül, választási propagandából és a választási gyõzelemmel, illetve a marsallbottal a tarsolyban már elkezdték azt a kampányt, hogy tegyünk még rá egy koronát, most már benn leszünk a NATO-ban, akkor kérdezzük meg a választópolgárt is. S ha már 280 ezer választópolgár volt oly elhamarkodott, hogy egy fontos, alapvetõ kérdésben népszavazási kezdeményezést tegyen, akkor fordítsuk ezt meg, és tegyünk még ebben a dologban is keresztbe. Ez - mondom - nagyon tetszetõs volt, nagyon szép volt, de nem sikerült, vallják be önök õszintén. Ebbõl pedig az következik, hogy meg és fel lehet oldani ezt a kérdést.
De azt hiszem, a praktikákat most már be kellene fejezni, mert nincs vita, azt hiszem, a tekintetben, hogy az Alkotmánybíróság, igen, joggal való visszaélésnek fogja minõsíteni és minõsítheti ezt a kérdést abban az esetben, ha önök ragaszkodnak ahhoz a két kérdéshez. S ez az egésznek a lényege! Ez a két kérdés nem arról szól, ez most már a többnapos vitában kiderült egyértelmûen; ez a kérdés nem az a kérdés, hölgyeim és uraim! Önök feltettek két álkérdést. Ezt már hosszan mezõgazdászok kifejtették, nem akarok ebbe belemenni, hogy kinek kedvez, kinek nem kedvez. A két kérdés nem arról szól, mint amit feltettünk. Mi azt mondjuk, és azt mondtuk korábban is, hogy most, ilyen földárak mellett nem lehet eladni azt az egyetlent, amit önök még nem értékesítettek az elmúlt idõszakban, hiszen a vicclapok szerint volt privatizációs miniszterük a spájzból még a kredencet is eladta - a föld van egyedül. S a földet a magyar parasztok, a magyar polgárok, az az 1 millió 200 ezer kárpótolt, aki visszakapta valamilyen formában - mert soha nem gondolt rá - a földet, s már önök sem tudják elvenni, senki nem tudja elvenni, most nem fogja odaadni. (Dr. Szabó Zoltán: Adja el.) Lesz képviselõtársam itt, lesz képviselõ, aki el fogja mondani azt a példát, amely Izrael államot jellemzi, hosszan és részletesen, hogy vannak országok - de lehetne Ausztriát is sorolni, államtitkár úr is tudna néhányat -, hogyan védik a földet. Magyarországnak és a magyar polgárnak is joga van ahhoz, hogy védje a földet, és a választópolgárok túlnyomó többsége nem akarja eladni, nem akarja elkótyavetyélni olyan áron. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)