LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! A Magyar Demokrata Fórum határozottan ellenzi a kormány javaslatát: népszavazás kiírása földtörvényügyben azokkal a kérdésekkel, amelyeket a kormány kíván feltenni. Ellenben határozottan ragaszkodunk ahhoz, hogy népszavazásra az a kérdés kerüljön, amelyet több mint 200 ezer polgár aláírásával támogat.
Az MDF-nek két alapvetõ elvi oka is van, hogy elutasítsa a kormány javaslatát termõföldügyben: az, hogy magyar és az, hogy demokrata. A Magyar Demokrata Fórum nem azért vállalta ismert szerepét a rendszerváltásban, hogy eltûrje: a demokrácia hetedik évében a nép által választott kormány kijátssza a népakaratot és megcsúfolja a demokráciát.
A népszavazás a demokrácia különleges eseménye. A modern társadalmak közéletében csak nagyon kevés olyan pillanat van, amely lehetõvé teszi az állampolgár számára, hogy közvetlenül beavatkozzon az állam életébe, hogy közvetlenül a szó teljes értelmében gyakorolja politikai jogait. Az egyik a képviselõválasztás - nálunk négyévente -, a másik pedig a népszavazás. Ezeket a különleges alkalmakat becsben kell tartani, legalábbis mindazoknak, akik demokratának tartják magukat.
A demokrata számára ezek az alkalmak azok, amikor a demokrácia eszméje közvetlenül megvalósul, és ezek a pillanatok azok a nép számára, amikor átélheti saját politikai jelentõségét. Az egyén politikai jelentõsége pedig a demokrácia lényege. Egy állampolgári szavazat éppen annyit ér, mint egy másik állampolgári szavazat. A politikai egyenlõség eszméje 2500 esztendõs idea, amely nem évült el, és nem is fog elévülni soha. Ezt a politikai egyenlõséget testesíti meg a népszavazás, amikor az egyenlõ értékû szavazatokat megszámlálják, és dönt a többség.
A népszavazás tehát a demokrácia szempontjából egyfajta szentség, amely tiszteletet kíván. Különös tiszteletet kíván ez a hivatásos politikusoktól, akik mandátumukat a néptõl kapták. A politikusnak -
aki a néptõl kapta a mandátumát és akitõl a nép fogja visszavenni -
feltétel nélkül meg kell hajolnia a közvetlen népakarat kinyilvánítása elõtt, meg kell hajolnia a népfelség közvetlen aktusa elõtt.
(22.40)
Sajnos, az új magyar demokráciában volt már példa arra, hogy egy párt a népszavazást saját, önzõ céljai érdekében használta föl, és most a jelenlegi kormány hasonlóképpen akar eljárni. Ez a kormány tudomást sem akar venni több mint 200 ezer állampolgár írásban kinyilvánított akaratáról, pontosabban ezt a több mint 200 ezer embert be akarja csapni, ki akarja cselezni, és természetesen velük együtt az egész magyar népet kívánja megfosztani a tényleges döntéshozatal jogától. Ez a kormány, tudván, hogy a termõföld ügyében a népszavazási kezdeményezés sikeres lesz, azzal próbálta meg lehetetlenné tenni a népakarat kinyilvánítását, hogy ugyanabban a tárgykörben más kérdéseket kíván föltenni a népszavazáson.
Remek ötlet - gondolták a taktikusok - a népszavazást népszavazással kicselezni. Valóban, elismerésre méltó sakklépés lehetne, ha nem éppen a demokrácia alapvetõ értékeit sértené, ha nem mutatná teljes világossággal, hogy azok, akik ma kormányon vannak, nem hisznek a jogban, az alkotmányban, a demokráciában. Továbbra is a hatalom technikusai, ahogy Churchill nevezte Lenint és a bolsevikokat: "számukra a politika csak hatalmi játék, csak taktika, nincsenek elvek és értékek." Ez a lépés, amikor egy népszavazást egy másikkal próbálnak megakadályozni, egy olyannal, amelyik már a kérdésfeltevéssel igyekszik félrevezetni az országot, erkölcsileg megengedhetetlen, és de facto alkotmányba ütközik.
Nincs másról szó, minthogy kisstílû taktikusok fölébe helyezkednek a népakaratnak, az alkotmány és a jog szellemiségének. Ha egyszer ezt megengedjük, akkor azzal önmagunkról mondunk ítéletet. Azok a pártok, amelyek segítenek a kormánynak ebben a bûnös manõverében, maguk is részt vállalnak a demokrácia megcsúfolásában.
Bizonyára vannak, akik jószándékúan hagyják magukat félrevezetni a kormányzat által, és azt hiszik, hogy az MSZP-SZDSZ-kormány is népszavazást akar, akárcsak a több mint 200 ezer ember, aki aláírásával kinyilvánította akaratát ez ügyben. A két népszavazási szándék között csak technikai, tartalmi különbség van - gondolják -, másképp szólnak a kérdések. Ezek számára azt mondom, ez a kormány sohasem írt volna ki népszavazást a termõföld ügyében, nem szerepelt a terveiben. Addig, amíg az aláírásgyûjtés meg nem kezdõdött, szó sem volt a népszavazásról.
Kérem képviselõtársaimat, gondolkodjanak el azon, hogy akkor miért lett hirtelen népszavazáspárti a kormány. Miért éppen akkor, amikor már biztosra vette, hogy nem kerülheti el a népszavazást ez ügyben? Ennek csak egy magyarázata lehetséges. A kormány meg akarta akadályozni annak a kérdésnek a feltevését, amelyet 200 ezer állampolgár kívánt föltenni. Nem lényegtelen, technikai, fogalmazásbéli különbség van a két kérdés között, hanem alapvetõ, tartalmi különbség.
Mielõtt errõl a tartalmi különbségrõl szót ejtenék, arra figyeljünk, hogy ez a kormány megpróbálja kijátszani saját állampolgárait, kisszerû parlamenti manõverekkel meg akarja fosztani a magyar népet a döntés jogától, a tényleges döntés jogától. A politikai taktikát a legmagasabb rendû politikai elvek és értékek fölé helyezi, egyszóval pontosan úgy viselkedik, ahogy egész eddigi kormányzása idején.
Emlékezzünk vissza: a Bokros-csomagra csak azért került sor, mert a nagyobbik kormánypárton belüli hatalmi játszma elhúzódása miatt a kormány nyolc hónapon keresztül semmit sem cselekedett a gazdaságban. Akkor a politikai taktika oltárán feláldozták a gyest, a családok támogatását, a kórházi ágyakat, az oktatási rendszert és az egész lakosság életszínvonalát. Külpolitikai sikereket hajszolt a kormány bármi áron, megkötötte Meiarral azt az alapszerzõdést, amely csak arra volt jó Meiar számára, hogy tovább nehezítse a magyar kisebbség sorsát Szlovákiában. Azzal az emberrel kötötték ezt a szerzõdést, aki hihetetlen módon újabban a lakosságcsere ötletét vetette fel és így tovább. (Vancsik Zoltán: Térjünk a tárgyra!)
A kormány minden lépése a távlatok hiányát, a célok és értékek hiányát mutatja. A hatalom technikusaiként csakis önös érdekeiket szolgálják. A mostani eset elvi lényegét tekintve még súlyosabb, mint az eddigiek. Rávilágít arra, hogy a demokrácia csak üres szó a jelenlegi kormánypártok vezetése számára. Sem betûjét, sem szellemét nem értik és nem kívánják betartani. A Magyar Demokrata Fórum minden erejével azon lesz, hogy ezek az urak megtanulják és megértsék végre az alkotmány és a demokrácia lényegét.
Mára tehát világossá vált, hogy a kormány szellemében, akár törvénytelen módon is, meg kívánja akadályozni az ellenzék kezdeményezését a népszavazásra. Vajon miért ez az igyekezet? Miért e taktikázás?
Nem öncélúan sértik meg a demokrácia szellemét, hanem valamilyen érdekbõl. Az eddigiek alapján talán már világos, hogy saját érdekeik vezérlik õket. A kormány mindenáron keresztül akarja vinni az 1994. évi LV. törvény módosítását, vagyis lehetõvé akarja tenni a szövetkezetek számára a termõföldtulajdon-szerzést. Ennek érdekében szabotálja a demokráciát, és ehhez a törvényjavaslathoz igazította saját tervezett kérdéseit.
A törvényjavaslatra, mint erre az ellenzékbõl többen rámutattak, az MSZP-SZDSZ-koalíciónak azért van szüksége, mert jövõre választások lesznek, és egy befolyásos lobbycsoportot kívánnak vele kiszolgálni. Sajnos, azonban a törvényjavaslat és ahhoz kapcsolódóan a kormány által tervezett népszavazási kérdések is - még a módosított változat is - kiérleletlenek, gyengék és a nemzeti érdeket sértõk.
A Magyar Demokrata Fórum nemcsak demokrata párt, de patrióta, nemzeti érdekeket és értékeket képviselõ párt is. A mi számunkra a "nemzeti" jelzõ azt jelenti, hogy a nemzet érdekeit nem rendeljük alá semmilyen csoport- és lobbyérdeknek. Mi nem engedhetjük meg azt, hogy pár tízezer ember jól járjon, személyes vagyona gyarapodjon, de cserében az egész magyar társadalom alapvetõen károsodjék.
A termõföld ügye nemzeti kérdés, mindig is az volt. Teleki Pál mondta: "Akié a föld, azé az ország." A határon túli magyarok, akik kisebbségben élnek, nagyon jól értik ennek a mondatnak az igazságát. De így van ez a határokon belül is. A kormány törvényjavaslata minden további nehézség nélkül lehetõvé teszi a külföldiek közvetett földtulajdonhoz való jutását.
Az MSZP-SZDSZ-kormányzat is, jelesül a földmûvelésügyi miniszter úr, többször is biztosított bennünket, hogy törvényjavaslata nem teszi lehetõvé a külföldiek földtulajdonlását. Mint a miniszter úr megállapította 1994-ben: "Szinte teljes egyetértés alakult ki a külföldiek tulajdonszerzésének kizárása tekintetében." Valóban, teljes egyetértés alakult ki, és látszólag ez az egyetértés ma is megvan. S nem azért, mert a magyar parlamentben csupa idegengyûlölõ politikus ülne, még csak azt sem lehet mondani, hogy a mai parlamentben túlzottan dominálnának a nemzeti érzelmek. Egyszerûen arról van szó, hogy a mai magyar termõföldárak rendkívül alacsonyak, tízszer-hússzor alacsonyabbak az Európai Unió államaiban kialakult termõföldárnál. Ilyen körülmények között a termõföld külföldi tulajdonának megengedése az ország és a lakosság számára rendkívül hátrányos lenne. A külföldiek olcsón megvennék a földet, és alig néhány év múlva, öt-tíz év múlva tízszeres áron vásárolhatnák tõlük vissza a magyar termelõk. És azok, akik ma kényszerûen elkótyavetyélnék a földjüket pár tízezer forintért hektáronként, a földjükön nem tulajdonosként, hanem bérmunkásként dolgozhatnának tovább.
A magyar termõföldre a spekulációs tõke veszélyt jelent, és most az uniós tárgyalások megkezdésekor ez a veszély rendkívüli módon megnõtt.
(22.50)
A veszély lényege az, hogy a magyar termõföld ára csak egytizede az átlag uniós földáraknak. Ez az irreálisan alacsony ár voltaképpen még ennél is alacsonyabb, mivel a magyar termõföld kiváló természeti és éghajlati adottságokkal rendelkezik. A spekulációs tõke behatolásának veszélyét tovább fokozza az a tény, hogy a hozzánk közel fekvõ uniós tagországok, Ausztria és Németország esetében a legmagasabb a termõföld ára. Így például elõfordul az, hogy az osztrák határ két oldalán hasonló minõségû földek hektárja a magyar oldalon 30 ezer forint körül - és a Dunántúlon intenzíven emelkedik ez az ár -, az osztrákok oldalon pedig forintba átszámolva 1-1,5 millió forint egy hektár föld.
Nem kell ahhoz politikusnak lenni, hogy a külföldiek termõföld- birtoklását valaki ellenezze. Ehhez teljesen elegendõ a normális, józan ész. A kormány világosan látja, hogy a népakarattal helyezkedne szembe, ha nyíltan vállalná a termõföld külföldi kézbe juttatását, ezért nem nyíltan, hanem burkoltan próbálja meg keresztülvinni szándékát.
Szavakban a kormány mind a mai napig tagadja, hogy saját törvényjavaslata lehetõvé tenné a külföldiek termõföld-tulajdonlását. A valóságban azonban a törvényjavaslat lehetõvé teszi külföldiek földhöz jutását. A törvényjavaslat ugyanis engedélyezi belföldi székhelyû társaságok termõföldtulajdon-szerzését. Természetesen belföldi székhelyû társaságoknak lehetnek külföldi tulajdonosai, sõt, az is lehetséges, hogy egyetlen személy legyen a társaság tulajdonosa. Ezzel a külföldiek közvetett földtulajdonlása törvényesítve lenne, és ez a közvetett földtulajdon, amelyet most alacsony áron megszereznek, közvetlen tulajdonná válhat, amennyiben egy késõbbi törvény engedélyezi azt.
A kormány arra számít, hogy az európai uniós csatlakozás lehetõvé fogja tenni külföldi magánszemélyek magyar földtulajdon-szerzését. Ezt azok a külföldi spekulánsok is tudják, akik most arra számítanak, hogy közvetett tulajdont szereznek, vagyis tulajdonosai lesznek a társaságnak, amely birtokolja a földet, és így a jövõt tekintve a kormányjavaslat szélesre tárja a kapukat a spekulációs tõke beáramlása elõtt a magyar termõföldpiacra.
Hogy mennyire így van, arra bizonyíték, hogy maga a miniszter is ezt mondta: "A tilalmat mindenképpen fenn kell tartani mindaddig, amíg Magyarország csatlakozik az Európai Unióhoz. A csatlakozás majdan szükségessé teszi a kérdés újragondolását." Ez a mondat nagyon fontos szempontra hívja fel a figyelmet, az idõbeliség dimenziójára. A kormány saját javaslatát egy folyamat egyik állomásának szánja, a folyamat végcélja pedig a külföldiek teljes szabadsága földtulajdon- szerzés tekintetében. Ennek a folyamatnak a közbensõ állomása a kormány törvényjavaslata, mely a közvetett tulajdonlást teszi lehetõvé.
Ma a legtöbben bizonyosra veszik, hogy középtávon tagjai leszünk az Európai Uniónak. (Vancsik Zoltán: Bármit tartanak is!) Ezek után mi tarthatná vissza a spekulációs tõkét attól, hogy ma közvetett tulajdont szerezzen alacsony áron, amelyet, ha kíván, késõbb személyes tulajdonná tesz? Teljesen érthetetlen, ha ezt az egyszerû konstrukciót az egész kormány, a minisztériumok apparátusai képtelenek átlátni.
Megmagyarázhatatlan, hogy egy miniszter hogyan érvelhet a következõképpen: "A gazdasági társaság tulajdonosa ugyanis a társasága vagy egy bizonyos hányadának tulajdonosa, nem pedig a társaság tulajdonában lévõ vagyontárgyaknak." A miniszter azzal érvel, hogy a külföldi tag a társaság megszûnése esetén sem szerezheti meg a termõföld tulajdonjogát. Ezt nem tekinthetjük teljes értékû biztosítéknak, hiszen társaságot azért alapítanak, hogy azokat aztán megszüntessék.
A spekulációs tõke számára teljesen elégséges a társaság feletti ellenõrzés, a termõföld társasági tulajdona. Aki befektet, az nyereséget akar, teljesen mindegy, hogy ez a nyereség közvetlen tulajdonból vagy közvetetett tulajdonból származik. Ha valaki alapít egy társaságot, és a társaság megvesz a magyar termõföldbõl száz hektárt 30 ezer forint hektáronkénti áron, majd öt év múlva eladja 300 ezer forintos hektáronkénti áron, akkor õ nyert 27 millió forintot, és ezt az összeget a magyar agrártársadalom vesztette el. Miért ne lehetne ezt az akciót akárhányszor lebonyolítani? A nyereség ebben az esetben nem abból származik, hogy a vállalkozó tõkét, technikát, innovációt, munkaszervezést hoz magával, és ez értékeli fel az eredetileg kevéssé értékes tõkejavat, hanem egyszerûen abból, hogy magyar termõföld jelenleg irreálisan és mesterségesen alacsony árú.
Vajon a mi szempontunkból vagy a spekuláns szempontjából mi a különbség a közvetett vagy a közvetlen tulajdonlás között? Azt a 27 milliót száz hektáronként mi így, is úgy is elveszítjük, õ pedig így is, úgy is megnyeri. Ezek után bátran állíthatjuk, hogy az MSZP-SZDSZ- kormány kezdeményezése a népszavazás kiírására egyszerûen szemfényvesztés, az egyszerû emberek becsapása, és a valóságos, bár rejtett célja a külföldi földtulajdonlás lehetõvé tétele.
Természetesen ez lehetne egy politikai program. Kiállhatnának a nép elé, és vállalhatnák ezt, és akkor kiderülne, hogy a többség mit akar. Mi, az ellenzék szívesen vállalnának egy ilyen népítéletet. Mi, az ellenzéki pártok, az MDF, a Fidesz, a KDNP, a Kisgazdapárt és még sok más szervezet nem akarjuk, hogy a külföldiek irreálisan alacsony áron jussanak magyar termõföldhöz. Nem akarjuk azt, hogy megszûnjön a lehetõsége, hogy magyar kis- és közepes tulajdonosok életképes gazdaságai versenyezzenek az Európai Unió hasonló gazdaságaival. Mi nem akarjuk azt, hogy a magyar termõföldön kizárólag külföldi nagybirtokosok és hazai szövetségesei gazdálkodjanak, a magyar paraszt pedig bérmunkás legyen azon a földön, ahol a nagyapja még tulajdonos volt. Ezt mondjuk mi. Ezzel szemben állna a kormány javaslata: jöjjön a külföldi tõke, vigye a termõföldet, legyen minden úgy, ahogy egy nagyon szûk szövetkezeti vezetõ réteg számára a leghasznosabb.
Ebben a vitában döntsön a nép! A kormány azonban nem vállalja a nyílt küzdelmet. A külföldiek tulajdonlását igenli, de elrejti a jogi személyû társaság álcája mögé, szavakban pedig úgy tesz, mintha ellenezné a külföldiek földvásárlását. Ezt nem lehet másképpen értékelni, mint a nép becsapására irányuló kísérletet. A Magyar Demokrata Fórum nemcsak azért ellenzi tehát a kormány határozati javaslatát a népszavazásáról, mert az a demokrácia eszméinek semmibevétele, a népakarat megcsúfolása, hanem azért is, mert alapvetõ nemzeti érdekeinkkel ellentétes.
Vizsgáljuk meg, mi a helyzet jelenleg, van-e magyar termõföld idegen tulajdonban úgynevezett zsebszerzõdések révén. Becslések szerint egyes nyugati határszéli területeken a termõföld 20-30 százaléka külföldi, többségében osztrák kézben van. Ez ellen a kormányzat hároméves mûködése alatt nem tett semmit. Külföldi gazdák vesznek fel magyar állami támogatási pénzeket, kapnak exporttámogatást, hogy Magyarországról külföldre szállítsanak terményeket.
Tudjuk, hogy már a nyáron is megjelent olyan német nyelvû hirdetés, amely magyar termõföldet kínált eladásra Ausztriában. Ezt a hirdetést az MDF nyáron sajtótájékoztatón ismertette is. Mindez azonban még helyi jelenség, még csak kisipari módon vásárolják fel a magyar termõföldet. A kormány javaslata azonban szélesre tárná a kaput a spekulációs pénzek elõtt.
(23.00)
Egy interjúban Kis Zoltán, a Földmûvelésügyi Minisztérium szabaddemokrata államtitkára úgy nyilatkozott, hogy közvetlenül a törvény hatályba lépése után akár 600 000 hektár föld kerülhet külföldi kézbe. (Dr. Kis Zoltán: Szó szerint!) Ez már nem csekélység. Ugyanennek a minisztériumnak a legfõbb vezetõje a parlamentnek azt mondta, hogy "a törvény rendelkezései biztosítsanak a külföldiek földtulajdon-szerzési tilalmának kijátszására vonatkozó kísérletekkel szemben". (Sic!) Úgy vélem, a Fölmûvelésügyi Minisztériumban olykor egyeztetni kellene a mondandót.
A törvénynek természetesen esze ágában sincs kizárni a külföldiek földtulajdonát. Jellemzõ módon, az MSZP-SZDSZ kormánypárti képviselõk és a minisztérium is arra hivatkozik, hogy a földpiac megélénkülését, a tõke bevonását, a termõföld árának emelkedését kívánják a tervezett törvénymódosítással elérni. Ugyan, mondja már meg, államtitkár úr, hogy melyik társaság, melyik szövetkezet lesz az, amelyiknek van pénze földvásárlásra, amikor a mezõgazdaságban egyfolytában arra panaszkodnak, hogy tõkehiány van. Gépeket kellene cserélni, és nincs rá pénz. Intenzív kultúrákat kellene meghonosítani, de nincs rá pénz. Hogyan lesz pénzük ezen szövetkezeteknek földet vásárolni, és minek is tennék azt, amikor ha hitelhez vagy tõkéhez jutnak, akkor meg termelésük minõségének javítására kellene fordítani?
Ez ügyben termelõszövetkezeti vezetõk is nyilatkoztak a sajtóban. Készített-e a minisztérium kimutatást arra vonatkozóan, hogy hány valóban magyarországi szövetkezet engedheti meg magának a földvásárlás luxusát? Valószínûleg nem készítettek ilyen számításokat, legalább is nekünk nem mutatták meg. Ha esetleg készítettek, akkor annak eredménye nem támasztja alá a miniszter szavait. Vajon akkor milyen piacélénkülésre, földáremelkedésre számít a miniszter? Teljesen világos: a külföldiek vásárlásaira számít, akik a szövetkezetek, társaságok tulajdonrészét vagy tulajdonát megszerezve megkezdhetik több százezer hektár termõföld megvásárlását, illetve legalizálhatják az eddigi zsebszerzõdéseiket.
Ennek a törvénymódosítási kísérletnek ez az egyik fõ értelme, de van egy másik, rejtett értelme is. A törvényjavaslat úgy tesz, mintha gondosan védené a termõföld hazai tulajdonlását, és erre hivatkozva állít korlátokat a társaságok tulajdonszerzése elé. Milyen korlátokról is van szó, amelyek a miniszter úr szerint kellõ gátat jelentenek a spekulációs kísérletekkel szemben? Az egyik gát, hogy a társaság tulajdonában lévõ földeket 300 hektárban maximalizálja.
Ez a rendelkezés ésszerûnek tûnik, de több komoly hibája is van. Az egyik, hogy Magyarországon egyáltalán nincsenek adva a feltételek a rendelkezés betartásához. Nincs olyan szervezet, amely képes lenne a földtulajdonok országos nyilvántartását folyamatosan ellenõrizni, sõt, pillanatnyilag nincs olyan szervezet sem, amely ezt a nyilvántartást gyorsan és pontosan elvégezné. Tehát rendkívül egyszerû törvényesen kijátszani a törvényt, mindössze telephelyeket kell bejegyeztetni, és minden telephelyen lehetséges 300 hektár termõföldet vásárolni. (Vancsik Zoltán: A biciklizés jobban megy!)
Másik probléma, hogy egy gazdasági szervezet, amelynek a tulajdonosa lehet akár kizárólagosan egy külföldi személy, akárhányfelé osztódhat, ehhez kizárólag egy ügyvédre van szükség, aki társasági szerzõdéseket ír és jegyeztet be. Ily módon, ha öt részre szakad egy társaság, akkor ötször 300 hektárhoz juthat a törvény szellemét és betûjét betartva. A társaságok szaporodásának határa kizárólag a külföldi tulajdonos akaratától függ.
Ez az osztódás egyébként kiváló módszer arra is, hogy a törvénymódosítás másik, úgynevezett megszorító rendelkezéseit kijátssza. A törvényjavaslat elõírná, hogy csak azok a szervezetek vásárolhassanak földet, amelyek már legalább öt éve mûködnek a mezõgazdaságban. Egy külföldi befektetõnek csak egyetlen, öt éve mûködõ gazdasági szervezet tulajdonjogát kell megszereznie, és utána ez a szervezet osztódhatna, minden utódszervezet vinné magával az öt éve mûködés jogszerzõ feltételét.
Sajátos módon eltérõ adatok vannak forgalomban a mezõgazdasági tevékenységet folytató cégek számáról. Meghökkentõen naiv módon a Földmûvelésügyi Minisztérium vezetõi 2000 jogi személyrõl szoktak beszélni, ami nagyjából megfelel a volt téeszek számának. Idõközben azért alakulgattak cégek, nem állt meg az idõ, de még ha az FM-ben vannak is egyesek, akik ezt szeretnék, egyedül Gyõr-Sopron megyében egy tudósítás szerint 1000 mezõgazdasági tevékenységet folytató társaság van. Ebbõl ugyan 800 nem végez gyakorlati mezõgazdasági tevékenységet, de jogi szempontból teljesen megfelelnének a törvénytervezet elõírásainak.
Más képviselõtársaim már egyébként is megvilágították, hogy számtalan jogtechnikai lehetõség van arra, hogy ezt az ötéves korlátot egy most alakuló társaság is kijátssza. Például köthetõk ötéves bérleti szerzõdések, amelyek lejártakor a bérlõ jogot kap a föld megvásárlására. A gyakorlatban azonban már a szerzõdés megkötésekor átadhatja a vételárat. (Vancsik Zoltán: Csalni, azt tudtok!)
Aligha kell aggódnunk a spekuláns miatt, neki valószínûleg telik jobb ügyvédre, mint a kisbirtokosnak. A kormánytervezet harmadik garanciális eleme szerint a jogi személy alkalmazottai vagy tulajdonosai között kell lennie egy legalább középfokú végzettségû agrárszakembernek. Ez a feltétel kétségtelenül nagyon nehéz feladatot ad bármely spekulánsnak, tekintve a magyar agrárértelmiség órabérét.
A fenti feltételeket nevezi a miniszter úr szigorúaknak. A miniszter úr nyilván arra is számít, hogy kizárólag törvénytisztelõ úriemberek fognak földet vásárolni, akik nem használják ki az ellenõrzés teljes lehetetlenségébõl fakadó lehetõségeket.
Nagy kérdés - erre Dávid Ibolya képviselõtársam is rámutatott -, hogy a telephely megengedése egyáltalán miért került bele a tervezet szövegébe. A szigorú feltételek áttekintése után nyugodtan megállapíthatjuk, hogy a törvénytervezet nem állít érdemi akadályt a külföldiek közvetett földtulajdonlása elé.
Más szempontból azonban érdemes szemügyre venni ezeket a feltételeket még egyszer. Mit jelent a gyakorlatban az ötéves mezõgazdasági tevékenység? A rendszerváltás óta mindössze hét esztendõ telt el. Vajon kik lehetnek azok a jogi személyiségû szervezetek, akik ötéves múltra tekinthetnek vissza a mezõgazdasági tevékenységben? A választ mindenki tudja: elsõsorban a volt téeszek.
A törvényjavaslat, ha innen nézzük, akkor egyes téesz-vezetõk monopóliumává teszi a termõföld külföldiek számára történõ eladását. A magyar kisbirtokosnak még az sem adatik meg, hogy õ adja el a földjét az esetleges külföldi vásárlónak. Õ a téesz-elnöknek adhatja el a földjét, (Francz Rezsõ: Jaj, de nagy hülyeséget beszél!) és a téesz- elnök lesz abban a rendkívül elõnyös pozícióban, hogy tárgyalhat a külföldi vevõkkel, befektetõkkel. (Francz Rezsõ: Nemcsak biciklizni kellene, hanem beszélgetni is kellene az emberekkel.) Ez a helyzet több szempontból is teljesen egészségtelen. Sokkal tisztább lenne, ha a kormány egyszerûen megengedné a külföldiek földtulajdonlását minden külön megkötés nélkül, mert akkor legalább a termõföld természetes tulajdonosai profitálhatnánk a termõföld esetleges áremelkedésébõl.
Nézzük meg, hogy miért is egészségtelen ez! Elõször is: továbbra is erõsíti azt a szocializmusból örökölt negatív hagyományt, hogy a föld tulajdonosa egy alkalmazott-tól függ: a téesz-elnöktõl.
(23.10)
Kétféleképpen is erõsíti ezt a hagyományt. Egyrészt a téesz-vezetõ vele szemben mint vásárló is fölléphet, tehát a vele való jó viszony ápolása hasznos lehet másfelõl a személytelen szövetkezeti tulajdon megerõsíti az apparátus lélektani és tényleges pozícióját a kistulajdonosokkal szemben. Különösen így lesz ez azokban az esetekben, amikor a téesz-vezetés egy nagy tõkeerejû külföldivel társul. Ez egyenes út ahhoz, hogy a föld népe ezúttal pénzügyi függésbe kerüljön azoktól, akiktõl egyébként munkajogilag is függõ, sokszor kiszolgáltatott viszonyban van.
Mindezek fényében rendkívül ellentmondásosnak tûnik a miniszter úr azon mondata, hogy a törvényjavaslat kellõ garanciákat tartalmaz a túlzott mértékû birtokkoncentráció ellen, s nem vezet nagybirtokok kialakulásához.
A Magyar Demokrata Fórum véleménye szerint a törvénytervezet kifejezetten a kistulajdonosi farmergazdaságból álló birtokszerkezet kialakulásának meggátlására született, s az Európától teljesen idegen, apparátusi kezelésû nagybirtok megerõsítése irányába hat. Ráadásul ennek az apparátusnak a kezébe ad egy olyan monopóliumot, amely egyedülálló a magyar mezõgazdaságban: a termõföld külföldiek számára történõ árusítását.
A törvénytervezet azt hirdeti magáról, hogy szektorsemleges, sõt, éppen most teremti meg a szektorsemlegességet az agrárgazdaságban. Nagyon figyelemreméltó azonban az a szektorsemlegesség, amelyik a magánszemély birtokát maximálja 300 hektárban, de a társaság birtokát nem, csak telephelyenként. Még sokkal szektorsemlegesebb az a passzusa a törvénynek, amely lehetõvé teszi a helyi önkormányzat számára, hogy felmentést adjon a tulajdonszerzés felsõ határa alól. Vélhetõleg nem nehéz meggyõzni a polgármestert egy olyan faluban, ahol a legfõbb munkaadó a téesz, hogy "jogi személy" vásárolhasson még néhány száz hektárt. (Vancsik Zoltán: Intellektuálisan föl kell emelni!)
Meg lehet érteni a kormányzatot, a szocialista-szabaddemokrata kormányzatot: azért a monopóliumért, hogy a választás esztendejéhez közeledve kizárólag õk adhassák el a földet, évek óta nyomást gyakorolnak rájuk a termelõszövetkezeti vezetõk, akiknek nyilván már meg is van a partnerük a kiváló üzletekhez. Meg lehet érteni, hogy az MSZP-SZDSZ-kormányzatot nagyon sok személyes kapcsolat fûzi ezekhez az emberekhez, a közös párttagság élménye és esetleg más érdekek is. Ha más nem, politikai érdekek biztosan. A kormányzat arra számít, hogy ezért a törvénymódosításért cserébe örök idõkre megszilárdíthatja a falvakban befolyását a téesz-vezetõk barátsága révén.
Milyen jövõt kíván a magyar mezõgazdaság számára ez a rossz törvénytervezet? Mindazt kínálja, aminek a kormány álszent módon az ellenkezõjét hangoztatja. Kínálja az Európától idegen nagybirtokszerkezet véglegesítését. Kínálja azt a jövõt, hogy egy-két évtized múlva, ha egy magyar farmer vissza akarja venni földjét, akkor akár ötvenszeres árat kelljen érte fizetnie. Kínálja azt a jövõt, hogy tulajdon hiányában a falvak elnéptelenedjenek, a városok túlzsúfolttá váljanak, minden magyar falusi hagyomány veszélybe kerüljön. Külföldi tulajdonú apparátusi nagybirtok az Európában mindenhol megszokott kis- és közepes gazdaságokkal szemben, a falvak elszegényedése, megsemmisülése, sokak tulajdonvesztése, kevesek érdemtelen vagyongyarapodása - ezt a jövõt kínálja Magyarország MSZP-SZDSZ vezette baloldali kormánya. Pedig, tisztelt képviselõtársaim, a baloldal mindenütt a világon védi a kistulajdonos agrárgazdaságot, védi a nemzeti agrárgazdaságot. (Zaj.)
Amikor a kormányzat a népszavazás kérdésében látszólag csak egy egészen kicsit akarja becsapni a lakosságot, saját kérdéseit kínálva a népszavazást kezdeményezõ több mint 200 ezer polgár kérdése helyett, akkor valójában gyökeresen meg akarja változtatni a jelenlegi helyzetet, megszüntetve a magyar agrárgazdaság eddigi védelmét. Nem kicsi a tét. Azok a kormánypárti képviselõk, akik segédkeznek kijátszani 200 ezer állampolgár alkotmányos jogát, bûnrészesei lesznek ennek a jövõt torzító politikai bûncselekménynek. (Közbeszólás: Az a bûncselekmény, amit te csinálsz!) Ez az az eset, amikor a képviselõ lelkiismereti felelõsségét senki nem vonhatja el, semmilyen politikai játszma, semmilyen párthûség nem ment fel senkit a döntés felelõssége alól. (Vancsik Zoltán: Nem tud sztrájkolni az Izsó, mert dolgozunk. - Derültség.)
A Magyar Demokrata Fórum és a rendszerváltás kormánya nem ezt a jövõt szánta Magyarországnak 1990-ben és '94-ben sem, a jelenleg érvényes földtörvény elfogadásakor. Tudtuk, hogy csak egyetlen fejlõdési utunk van, amely történelmi hagyományainkból is következik: az európai út. Európában nincs olyan kormány a mienket kivéve, amelyik ne próbálná megvédeni a kis és közepes családi földbirtokokat. Teszik ezt azon az áron is, hogy a nemzetgazdaság egészébõl évrõl évre milliárdokat fordítanak az agrárgazdaságra, mert a földkérdés sohasem volt és ma sem kizárólag gazdasági kérdés. A termõföld tulajdonlása, a földtulajdon-viszonyok alapvetõ szerkezeti elemei minden társadalomnak és a szó szoros értelmében meghatározzák a társadalmi élet minden lényeges területét.
A kistelepülések, a falvak népességmegtartó ereje nemcsak azért fontos egész Európában, hogy megõrzõdjenek õsi települések, helységnevek, népszokások és nyelvjárások - amelyek természetesen önmagukban is értékek -, hanem azért is, hogy ne népesedjenek túl a városok, az egészséges életkörülmények minden ember számára megmaradjanak.
A társadalom stabilitása nemcsak politikai, de érzelmi és lelki stabilitása is nagy mértékben függ a termõföld-tulajdonviszonyoktól. Minden európai társadalomban fontos stabilizáló, kiegyensúlyozó tényezõ a földet mûvelõ, földet tulajdonló parasztság. A termõföld és a családi birtokok védelme olyan horderejû dolog, hogy magának az Európai Unió kialakulásának is az egyik kiindulópontja volt.
A Magyar Demokrata Fórum és az elõzõ kormány minden területen arra törekedett, hogy a magyar kis- és középtulajdonosok létrejöttét lehetõvé tegye, hogy a szovjet megszállás évtizedei után a magyar társadalom visszatalálhasson saját hagyományaihoz és ezáltal az európai jövõhöz.
A kárpótlás a földtulajdonviszonyok tekintetében hozott demokratikus átalakulást. Ebbe a sorba illeszkedik az 1994. évi LV. törvény, amely védelmet nyújtott a magyar kisbirtokosoknak a külföldi spekulációs tõkével szemben. (Közbeszólások: Mi köze a népszavazáshoz? Térjen a tárgyra!) Ezt a törvényt kemény viták küzdelmében hoztuk meg, mert az átalakulás folyamatában korábban még nem jelent meg veszélyes mértékû érdeklõdés a magyar termõföld iránt.
Ezt a törvényt azonban nem néhány évre hoztuk, tudtuk, hogy az új birtokszerkezet megszilárdulása, illetve fejlõdése a szabadpiaci körülmények között sok év munkája. Itt nemcsak gazdasági folyamatokról van szó, hanem társadalom-lélektani változásokról is, sõt, nemcsak lélektani változásokról, hanem egy hatalmas ismeretanyag hiányának teljes pótlásáról. Ez az ismeretanyag részben tanulható (Közbeszólás: De nem neked!), vállalkozási és üzleti ismeretek, részben azonban csak tapasztalás útján szerezhetõk meg.
(23.20)
Ebbõl látszik, hogy ez legalább egygenerációs idõszakot igénylõ munka a társadalom számára. Mi ezt a jövõt építettük. Érdekes módon a Magyar Szocialista Párt - bár még a választási kampányában - '94-ben megígérte a téeszvezetõk számára a téeszföldtulajdon szerzésének a lehetõségét. Ezt a mostani törvény módosítást három évig halogatta. Most azonban, hogy az Európai Unió kinyilvánította szándékát a Magyarországgal való csatlakozási tárgyalások megkezdésére, hirtelen sürgõssé vált a dolog, és olyan roppant fontossá, hogy még az alkotmányos jogokkal is manipulálni szándékozik a kormányzat.
Sajnos az eddig elmondottak alapján alighanem jogos a gyanúnk, hogy a magyar földek iránt hirtelen feltámadt spekulációs érdeklõdés és a kormány törvényjavaslatának idõzítése között ok-okozati összefüggés van. A Magyar Demokrata Fórum és az egész ellenzék elutasítja ezt a javaslatot és a kormány manipulációs szándékú népszavazási kezdeményezését. Minden önmagát nemzetinek nevezõ erõ - ami elsõsorban annyit tesz, hogy az egész társadalomért vállal felelõsséget - szemben áll az állampolgárok jövõjét romboló, lobbyérdekeket kiszolgáló törvénykezéssel. A parlamenti kétharmados többséggel szembekerülhet az ország kétharmados többsége.
Az eddigiekben áttekintettük a tényleges motívumokat és indítékokat, most nézzük meg, mi vezette a kormányt a törvényjavaslat beterjesztésére. Ezek az indítékok nem éppen fennköltek, nem lehet hát csodálni, hogy nem említik õket a törvényjavaslat indoklásánál, bár azt lehet mondani, hogy kormánypárti közéleti szakírók is világosan látják ezeket. De ha nem ezekkel az okokkal magyarázzák a törvénytervezetet, akkor ugyan mivel tudják indokolni javaslatukat?
A miniszter úr indoklásában elsõ helyen említi a következõket: "A haszonbérelhetõ területek nagysága és a haszonbérlet idõtartamára vonatkozó korlátozások nem teszik lehetõvé a mezõgazdasági termelést folytató társaságok részére a hosszabb távú tervezést, mivel így hiányzik az ehhez elengedhetetlenül szükséges biztonság. Éppen a biztonság megteremtése érdekében szerepel a kormányprogramban a belföldi, hangsúlyozom - mondta a miniszter úr - kizárólag a belföldi mezõgazdálkodó szervezetek földszerzési tilalmának feloldása." Ez az érv - valljuk be - rendkívül gyengécske. Ugyanis ha csak errõl van szó, elég a haszonbérletre vonatkozó korlátozásokat módosítani. Hozzátesszük: a szövetkezetek számára aligha elsõsorban a termõföldterület növelése a járható út a gazdálkodás hatékonyabbá tételéhez.
Maga a szocialista miniszter úr is érezhette az indoklás gyengeségét, mert rögtön kitért arra, hogy miért vártak ezzel három évet, ha egyszer ez így van. Azt állítja a miniszter úr, hogy "egy kellõképpen át nem gondolt, elsietett, téves döntés jóvátehetetlen károkat okozhat, ezért a kormány rendkívül alapos elõkészítést végzett a törvénymódosítás kidolgozása során". Megismétlem a miniszter úr szavait, mert nagyon lényegesek: "ezért a kormány rendkívül alapos elõkészítést végzett a törvénymódosítás kidolgozása során". Nyugodtan elmondhatjuk, hogy a kormánynak sikerült három év alatt is kellõképpen át nem gondolt, elsietett és téves döntést hoznia, ami valóban rendkívüli teljesítménynek tekinthetõ. Gondoljuk csak meg, hogy lehet az, hogy egy apparátus három éven keresztül gondolkodik valamin, amit bármely józan eszû ember fél óra alatt megold. Ez a törvénytervezet a kijátszhatóságra van tervezve. Lehet, hogy ez volt a cél, hogy a lehetõ legkijátszhatóbb törvényt alkossák meg. Ehhez kellett a három év kemény munka.
A miniszter úr véleménye szerint "az országnak elemi érdeke, hogy mielõbb kialakuljon a termõföldek reális értéke, ténylegesen mûködjön a földpiac. A belföldi gazdálkodó szervezetek földtulajdon-szerzési tilalmának feloldása ennek a célnak is nagyon jó és célravezetõ eszköze". Ez az érv is sántít. Elõször is, a minisztérium miért nem készített számításokat arra vonatkozóan, hogy a termelõszövetkezetek ugyan hány hektár földet szándékoznak vásárolni a biztonságos termelés érdekében? Három év alatt ez igazán könnyen megoldható lett volna egy kérdõív segítségével. Megjegyzem, egy mezõgazdasági szövetkezetnek aligha az a dolga, hogy termõföldet halmozzon fel, sokkal inkább az, hogy a tulajdonosok közös munkavégzését hatékonyabbá tegye. Ezért nem valószínû, hogy a belföldi gazdálkodó szervezetek termelési célú földvásárlásai erõs ösztönzést adnának a termõföldpiacnak. Így nehéz elképzelni, hogy a tilalom feloldása jó és célravezetõ eszköz lenne.
Összesen ennyivel indokolja a miniszter úr ezt a rendkívüli horderejû törvényjavaslatot, amely radikálisan eltorzítaná az egész magyar társadalom jövõjét. Tehát még egyszer: a biztonságosabb termelés érdekében és a képzelt földpiaci élénkülés reményében vállalják a teljes konfrontációt az összes ellenzéki párttal, a mezõgazdasági szervezetekkel, próbálják megsérteni az alkotmányt, és folytatnak meglehetõsen tisztességtelen és manipulatív propaganda- hadjáratot. Hadd kérdezzem meg önöket, tisztelt kormánypárti képviselõtársaim: önök ezt elhiszik? Önök ezt igazából elhiszik?
A miniszter úr indoklásában különösen az a passzus, amely a haszonbérleti idõ nem kellõ hosszúságával indokolja a jogi személyiségû társaságok földtulajdonszerzés-korlátozásának feloldását... Nem valószínû, de ha esetleg mégse olvasta volna a törvénytervezetet a miniszter úr, akkor a figyelmébe ajánlom a törvénytervezet 4. §-ának 1. pontját, amely a haszonbérleti szerzõdés minimális idejét szabályozza minimálisan öt évben; továbbá a 3. §-t, amelyik a haszonbérlõt elõvásárlási joggal ruházza fel.
Nem világos számomra, ha a törvény rendezi a haszonbérlet tartalmát, milyen további biztonságra van szüksége a termelõszövetkezeteknek a termeléshez, miért kellene tulajdonszerzési joggal felruházni. Elég lett volna ezt az egy paragrafust megszavaztatni az Országgyûléssel, és a magunk részérõl ezt a paragrafust meg is szavaznánk, és ezzel a termelõszövetkezetek biztonságigényét kielégítettük volna, és nem lenne ez a késhegyre menõ vita a kormánypártok és az ellenzéki pártok között.
A miniszter úr indoklása elég rövidre sikeredett és meglehetõsen bizonytalan. Egyes, a kormánypártokhoz közelálló elemzõk és szakértõk úgy vélik, hogy a termõfölddel is az abszolút liberalizmus szellemében kell eljárni. A verseny mindenkinek jót tesz, mondják õk. Engedjük meg a külföldiek földtulajdonát, engedjük meg, hogy a volt szocialista nagyüzemek vezetõi szerezzék meg a földtulajdon többségét, s majd ezek nagyobb hatékonysággal fognak termelni, mint a jelenlegi magyar mezõgazdaság. Sõt, még olyan érv is elhangzott, hogy a külföldiek földtulajdonának engedélyezése jó pontnak fog számítani az uniós tagfelvételnél.
(23.30)
Meggyõzõdésem, hogy ezek a nézetek bármely európai országban marginálisak lennének, elhanyagolhatók, senki sem venné õket komolyan. Történelmi balszerencse, hogy éppen Magyarországon a kormánypártok szakértõi és képviselõi vallanak ilyen nézeteket.
Persze a versenyt mi is szeretjük, a szabadpiacban mi is hiszünk, de csak egy dogmatikusan gondolkodó fiatalember számára megengedett, hogy vakon higgyen ezekben az eszmékben. Egy felnõtt embernek már illik tudni, hogy a verseny nem feltétlenül tiszta, a szabadpiac sohasem jelent teljesen szabad piacot. Azok kedvéért, akik ezt nem értik vagy nagyon fáradtak, egy hasonlatot mondanék: amikor egy fiatal, tehetséges bokszoló feltûnik, akkor az edzõje, menedzsere nem küldi azonnal ringbe a világbajnok ellen. Ha ezt tenné, azzal örökre elveszítené fiatal és ígéretes versenyzõjét, akibõl talán még világbajnok is lehetne egyszer hanem szép sorban, mindig verhetõ ellenfeleket keres a számára, így neveli fel a tehetségét. Verseny ez is, de ésszerû verseny. Az újonnan megszületõ magyar családi gazdaságokat ugyanúgy nem lehet kitennünk a világpiac nehézsúlyú óriásaival vívott versenynek, ahogy azt a bizonyos fiatal bokszolót sem a világbajnok ökölcsapásainak. Mindkettõnek idõ kell a fejlõdéshez, a beéréshez. Ezt az idõt pedig az államnak kell biztosítania. Úgy kell menedzselnie a fiatal magyar gazdaságokat, mint a gondos edzõnek a kezdõ tehetséget.(Vancsik Zoltán: Honnan tudják?)
Azok, akik a korlátlan versenyt hirdetik - amely persze csak a külföldi spekulánsok és a hazai téesz-vezetõk egy részére jelentene korlátlan lehetõségeket -, még egy speciális tényezõt hagynak figyelmen kívül: a termõföld sokkal korlátozottabban elérhetõ tõke, mint bármi más. Ha egy faluban valaki felvásárolja a földeket, legyen az téesz vagy egy tulajdonos, akkor ott egyszerûen nem marad föld a kisbirtokos számára, és már nem is gondolhatja meg magát az, aki eladta a földjét, nincsen többet mód a korrekcióra. (Vancsik Zoltán: Nem fognak földet eladni.) A föld már csak ezért is különleges dolog, ezért is különleges elbánást igényel. Ez azt jelenti, hogy különleges gondoskodást igényel az állam részérõl. Sajnos, az a helyzet, hogy a jelenlegi kormány által esetleg elkövetett hibát a következõ kormány nem biztos, hogy korrigálni tudja, ezért ennek a parlamentnek a felelõssége igen nagy.
Ennek a termõföldrõl szóló népszavazási javaslatnak a legfontosabb tanulságai a következõképpen foglalhatók össze:
A javaslatnak két kedvezményezettje van: az egyik a téesz-vezetõk egy csoportja, akik a javaslat keresztülvitelével csaknem minden hatalmukat visszaszereznék a magyar vidék felett; a másik a külföldi befektetõk, esetleg spekulánsok csoportja, akik a rendkívül könnyen kijátszható törvénnyel éppen kellõ idõben kapnának nemzeti ajándékot Magyarországtól. A koalíciós pártok közül az MSZP számára a téesz- vezetõk egy csoportja a fontosabb, a Földmûvelésügyi Minisztérium SZDSZ-es államtitkárának interjúja pedig azt mutatja, hogy az SZDSZ a külföldi befektetõk iránt érez nagyobb rokonszenvet.
A koalíciós pártok csodálatos harmóniájára jellemzõ, hogy a külföldi befektetõk éppen a téesz-vezetõkkel tudnak összefogni, velük közösen lesznek képesek leginkább a termõföld felvásárlására. (Vancsik Zoltán: Ki hallgatja ezt szerintetek?) A téesz-vezetõk számára pedig a külföldi pénz nyilván meg fogja könnyíteni a hosszú távú berendezkedést. Így a magyar agrárgazdaság gyakorlatilag ellenállás nélkül új hazai és külföldi nagybirtokos elit kezébe kerülne. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból.) Erre példa nemcsak a magyar, de az európai történelemben sincs.
Ennek a koalíciós harmóniának azonban ára van, s ezt az árat az egész magyar társadalom fizetné majd meg nemcsak pénzzel, hanem a jövõjével is. Olyan versenyt akar ez a kormányzat az újonnan létrejött magyar agrárkisbirtokos társadalom és az ellene szövetkezõ, leendõ új nagybirtokos elit között, mint amilyen a nyúl és a vadász között van.
Ez a népszavazási kezdeményezés a demokrácia és az alkotmány szellemének megcsúfolása, és olyan kampánykezdet, ami elõrevetíti egy nagyon rossz hangulatú választási esztendõ árnyékát. (Vancsik Zoltán: Ez méltatlan!) Hogyan is lehetne megbízni abban a parlamenti ellenfélben, amely egy hamiskártyás trükk erkölcsi színvonalán álló, formális parlamenti manõverrel akarja megsemmisíteni több mint 200 ezer magyar választópolgár akaratát, azt az akaratot, amelyik alkotmányos alapjog gyakorlására irányul? Ez a parlamenti játékszabályok felrúgását jelenti. A játékszabályok nélkül vívott küzdelmet viszont háborúnak hívják, s abban nem ellenfelek, hanem ellenségek vannak.
A koalíciónak - most utoljára - végig kell gondolnia, hogy mit tesz, és minden egyes képviselõnek mérlegelnie kell a saját személyes felelõsségét. Természetesen ha a koalíciós szavazógépezet elszabotálja a népi kezdeményezést, akkor az Alkotmánybírósághoz fordulunk. És ha precedens még nincs is ilyen ügyekben, de analóg esetek már elõfordultak az Alkotmánybíróság gyakorlatában, s akkor az Alkotmánybíróság elmarasztalta az önkormányzatot, amelyik az aláírásokkal támogatott kérdések helyett a saját kérdéseit tette fel. Ha az MSZP-SZDSZ végig kitart kártékony és demokráciaellenes javaslata mellett, könnyen lehet, hogy olyan küzdelembe keveredik, amelyben elveszítheti maradék hitelét az ország népe elõtt.
A Magyar Demokrata Fórum álláspontja a NATO ügyében tartott népszavazás kérdésében a következõ:
Az Észak-atlanti Szövetséghez, a NATO-hoz történõ csatlakozásunkról - mivel nem érinti az ország szuverenitását - nem kellene népszavazásnak dönteni. Az MSZP 1994-es választási kampányában, populista megfontolásból, felvette hitegetõ jelmondatai, szlogenjei közé, hogy a NATO-csatlakozás kérdésében népszavazás kiírását fogja javasolni, mely aztán a liberál-szocialista kormány programjában is szerepelt.
Az át nem gondolt, könnyelmû ígéret most, 1997-ben több milliárd forintba kerül, amit azzal lehet csökkenteni, hogy az egész ország jövõje szempontjából nagyon fontos kérdéssel, a földtulajdonlás kérdésével össze lehet és kell kapcsolni. Ha már népszavazásra kerül sor, fontos, hogy - a kormány hibás politikáját ellensúlyozandó - lényeges döntés szülessen. Ahogy egy idõs parasztasszony megfogalmazta: "Akié a föld, azé az ország." Ez pedig szuverenitásunk alapja, ennek eldöntése népszavazási kérdés.
Amikor az Észak-atlanti Szövetséghez való csatlakozásról beszélünk, az elsõ kérdés: milyen szövetséghez akarunk csatlakozni? A kérdést feltétlenül meg kell válaszolni, mert a közvélemény-kutatások alapján a bizonytalanok, a dönteni nem tudók legfõbb indoka az, hogy nincs elég ismeretük, tudásuk a NATO-ról. Belgium, Dánia, az Amerikai Egyesült Államok (Vancsik Zoltán: Ez méltatlan a társaihoz!), az Egyesült Királyság, Franciaország (Vancsik Zoltán: Ha Demeter csinálja, akkor érteném, de egy pártelnök!), Hollandia, Izland, Kanada, Luxemburg, Olaszország, Norvégia, Portugália 1949. április 4- én Washingtonban aláírta az Észak-atlanti Szerzõdést, innen származik a szervezet teljes neve; rövidítése: a NATO. Geostratégiai, katonai megfontolásból a szerzõdést aláíró tagok meghívása alapján, 1952-ben Törökország és Görögország, majd újabb három év után, 1955-ben a Német Szövetségi Köztársaság is csatlakozott a szövetséghez.
(23.40)
Spanyolország demokratikus rendszerré válása... (Az elnök kikapcsolja a képviselõ mikrofonját.)