LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Akkor arra kérem, elnök úr, figyelmesebben hallgassa felszólalásomat, mert a tárgyról beszélek!
Spanyolország demokratikus rendszerré válása után, 1982-ben csatlakozott a NATO-hoz, és így alakult ki a jelenlegi 16 tagú szövetség. A tagállamok számának növekedése nélkül azóta is bõvült a szövetség, ugyanis Németország újraegyesítésével, a volt NDK területével és lakosságával növekedett, határai az Odera-Neisse német- lengyel határig tolódtak. A hitelesség megkívánja, hogy ne hagyjam figyelmen kívül azt a tényt: Franciaország 1966-ban kivonult az integrált katonai szervezetbõl, de 1996-tól egyes szervekben ismét képviselteti magát, illetve Spanyolország mind ez idáig az integrált vezérkari fõnökségbe nem delegált katonai képviselõt.
A NATO-nak mint politikai védelmi szövetségnek a nyugati társadalmakat vezérlõ elvek képezik alapját, a béke, a szabadság, a demokrácia és a biztonság. Ezen elveket a politikai és katonai szembenállás viszonyai között megnevezett ellenséggel szemben garantálta. A hidegháború idején ezért a NATO-nak pontosan körülhatárolt funkciója volt: integrált katonai erõvel megvédeni a tagállamokat egy hagyományos fegyverekkel végrehajtott széles körû vagy egy tömegpusztító fegyverekkel végrehajtott meglepetésszerû támadással szemben. A védelem alapelve mindkét esetben az elrettentés volt. A NATO mûködését a teljes mértékû konszenzusos döntések határozzák meg, többségi döntés nem hozható.
A NATO-nak meghatározó szerepe volt abban, hogy a hidegháború nem vált öldöklõ, egész Európát elpusztító háborúvá. Az elrettentés elvének következetes képviseletével és persze gazdasági erõfölényével olyan fegyverkezési versenyt kezdeményezett, amelybe ellenfele, a szocialista világ beleroppant, társadalmi rendje részben felszámolódott. A Szovjetunió, a szocialista világ fõ ereje mint államalakulat darabjaira szétesett, katonai erejének drasztikus csökkentésére kényszerült. Ezen események után joggal állítható, hogy a NATO a történelem legsikeresebb katonai szövetsége, mert egyetlen lövés nélkül legyõzte a kéteurópányi szuperhatalmat. A nyugati világ számára a NATO soha sem volt pusztán katonai szervezet, mindvégig ellátott politikai funkciókat is, melynek eredménye, hogy segített a második világháborút követõen Olaszországnak és Németországnak megtalálni helyét a transzatlanti világban, elõsegítette a civilek vezette demokrácia kibontakozását, és fontos szerepet játszott a Franciaország és Németország közötti megbékélésben, megteremtve az Európai Unió alapjait, féken tartja a Görögország és Törökország közötti ellentétek elmérgesedését. Megszüntette az európai államok közötti katonai rivalizálás indítékait.
Mindezek következtében új világhelyzet alakult ki: az egypólusú világ; és egyszersmind megszûnt a NATO létrejöttét kiváltó ok, felmerült a NATO létjogosultsága, kérdésessé vált, kell-e a NATO, szükség van-e amerikai katonai jelenlétre Európában, ha pedig indokolt, a jövõben milyen NATO-ra van szükség. Igazuk van azon államférfiaknak, politikusoknak, szakértõknek, akik állítják, a nukleáris szembenállás, a szovjet birodalom gerjesztette veszélyek megszûntek, ezért széles körû, több irányú támadással a NATO európai frontjain nem kell számolni. A meglepetésszerû fegyveres agresszió kockázata majdnem nulla. De azok az államférfiak, politikusok, szakértõk mérik fel helyesen a helyzetet, akik azt mondják, hogy e kedvezõ jelenségekkel szemben új veszélyforrások kerültek felszínre. A totalizmus alól felszabadult Közép-Kelet-Európában a rendszerváltás, a piacgazdaságra való áttérés nagy megrázkódtatással járt, amelyek... (Dr. Kertész Zoltán: Ezt mondta a marxista szemináriumon is. - Közbeszólás a jobb oldalról: Ugyan már! - Ne ordíts!) a társadalmakat kiszámíthatatlanná, a politika alakulását... A korábbi mesterséges államalakulatok indokolt szétesése, ami nem ment mindenhol békés úton, együttjárt a hosszú idõn keresztül elfojtott feszültségek felszínre törésével, kiélezõdésével.
A volt szocialista régióra jellemzõvé vált a bizonytalanság, az átláthatatlanság. Tapasztalni lehet, hogy a kényszerítõ eszközök nélküli európai biztonsági intézmények, mint például az EBESZ, a NYEU, minden jó szándékuk ellenére képtelenek a válság kezelésére. Ennek következtében vált mind egyértelmûbbé, hogy az Észak-atlanti Szövetségnek - mint egyedüli kényszerítõ eszközökkel rendelkezõ, biztonsági intézménynek - szembe kell néznie az új kihívásokkal. Azok a közép-kelet-európai politikusok, akik történelmi szemlélettel rendelkeztek, köztük Antall József magyar miniszterelnök, felismerték, hogy az új európai biztonsági rendszer kiépítését nem elõlrõl kell kezdeni, hanem egy jól mûködõ, megfelelõ eszközökkel, gazdag tapasztalatokkal rendelkezõ intézményt kell úgy átalakítani és bõvíteni, hogy képes legyen a XXI. század kihívásainak megfelelni.
Így látogatott el elsõként néhai miniszterelnökünk - még mint a Varsói Szerzõdés egyik tagállamának kormányfõje - 1990. június 18-án a NATO központjába, Brüsszelbe. Erre a gondolatsorra fûzhetõ fel a nyugati politikusok döntése, akik szerint a hidegháborúban jól mûködõ NATO nem kötõdik a kétpólusú világhoz, bár az akkori rendszer hozta létre, hanem képes megbirkózni az új kihívásokkal, és képes az új lehetõségek kihasználására. Ehhez pedig elsõsorban ki kell tárnia kapuit az egyre erõsödõ kelet-közép-európai államok demokratikus rendszerei elõtt. Ezen államok NATO-tagságának lehetõségei is erõsítik a pozitív tendenciákat, hiszen meg kell felelniük a követelményeknek, és ezért gyorsítani kell belsõ reformjaikat, rendbe kell tenniük gazdaságukat, rendezniük kell kapcsolataikat.
Ugyanakkor nyíltan szembe kell néznünk azzal, hogy Oroszország ellenzi a NATO bõvítését. Nehéz szembenéznünk azzal a helyzettel, hogy az õ beleegyezésük nélkül kelet-közép-európai országok katonai politikai szövetségekhez csatlakozhatnak. Ez a tudat Oroszország poszt- szovjet inde... idetintá... identitáskeresésében (Közbeszólások a bal oldalról: Véged! - Hagyd abba!), és a világban elfoglalt szerepével kapcsolatos belsõ bizonytalanságában keresendõ. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Igyon egy kicsit!) Ahhoz, hogy a NATO megfeleljen a XXI. század követelményeinek, nem elégséges csak a mennyiségi növekedés, a létszámbõvülés, hanem szervezetileg is meg kell felelnie az új kihívásoknak, azaz szervezeti változásokat is eszközölnie kell.
(23.50)
Választ kell adnia a nem klasszikus katonai fenyegetésekre, mint például a terrorizmus, a szervezett bûnözés, a békefenntartás, a környezetvédelem, az etnikai villongások, katasztrófaelhárítás, a tömeges népvándorlás, a tömegpusztító fegyverek elterjedése és a kábítószerek elleni küzdelem.
A második kérdés így hangzik: miért törekszünk a NATO-ba? Magyarország azért kíván a NATO tagjainak sorába lépni, mert ugyanazokat az értékeket vallja, amelyek a szövetség alapját képezik, és amelyek megvédésére létrehozták, vagyis a jogállamiságot, a piacgazdaságot, a demokráciát és a biztonságot. Magyarország NATO- tagsága kedvezõ feltételeket nyújt az ország széles értelemben vett teljes nyugati integrációjához, közvetlenül és közvetve a hazai modernizációs törekvésekhez. Más hatékony szervezet hiányában ebben az európai térségben csak az Észak-atlanti Szövetség kibõvítése teremti meg számunkra a biztonság és a külsõ stabilitás feltételét. A tagság nem jár az ország szuverenitásának csökkenésével. A Magyar Honvédség továbbra is a mindenkori parlament és a kormány ellenõrzése alatt marad, nem Brüsszelbõl fogják irányítani, a nemzet védelmi és haderõ- stratégiáját Budapesten dolgozzák ki, a nemzeti szimbólumok és parancsnoklás megmarad.
A parlamenten kívüli pártok két irányból támadják hazánk NATO- törekvéseit. Az egyik nézet szerint: ha már a Varsói Szerzõdés szétbomlott, ne lépjünk be olyan szövetségbe, amely a Varsói Szerzõdés fõ erejével, Oroszországgal szembenáll. Ez a volt szocialista- kommunista tudatöröklés továbbélése, hasonló az oroszországi NATO- ellenes érvekhez. Ez a nézet jelenleg elsõsorban a semlegességet támogatja. A másik nézet képviselõi a nemzeti eszmékrõl, a nemzeti célokról való lemondással indokolják a NATO-hoz való csatlakozásunkkal szembeni ellenérzésüket. A Varsói Szerzõdés kötött rendszerével azonosítják a NATO szervezetét, a szovjet vezetést amerikaival helyettesítik. Nem veszik észre, hogy az egyik szabad, demokratikus államok szövetsége, míg a másik Moszkva nagyhatalmi törekvéseinek ráerõltetése volt olyan kisebb, nem önálló, nem demokratikus államokra, amelyekben szovjet csapatok állomásoztak.
Nem elhanyagolható a pacifisták ellentámadása felvételünk, csatlakozásunk ellen. Õk az egész Magyar Honvédség megszüntetését szeretnék elérni. Taktikai lépésként elõször a csatlakozás akadályozásában, stratégiai lépésként pedig a katonaság leszerelésében látják céljaik elérését. Csatlakozásunk fontos eleme a nemzeti polgárosodási folyamat kibontatkoztatása. Felelõsségteljesen gondolkodó polgár nemcsak anyagi biztonságra koncentrál, hanem az egész nemzet, a haza biztonságáról sem feledkezhet meg.
A következõ kérdés az, hogy milyen követelményeknek kell eleget tennünk. Melyek a kritériumai csatlakozásunknak? Csatlakozásunkkal kapcsolatban a minimális feltételek a következõk:
1. Az új tagok segítsék országukban a stabilitás és jólét feltételeinek kialakulását, a demokrácia, a piacgazdaság és a jogrend szélesítését a szabad intézmények erõsítésével; az etnikai vagy területi vitáik békés eszközökkel való elintézését, az EBESZ-elvekkel összhangban.
2. Járuljanak hozzá a NATO-hatékonyság növeléséhez, a kockázatok, a felelõsségek, költségek és elõnyök közös vállalásával.
A 3. feltétel: tegyék képessé fegyveres erõiket a közös védelemben való részvételre. A fegyveres erõk polgári ellenõrzésének létrehozásához és a különbözõ országbéli fegyveres erõk közös mûködését biztosító illeszthetõség megvalósításához segítsék a tagságra várakozó demokráciákat. Az egyik legnehezebb kérdés a költségek nagysága. Nagyon nehéz elkülöníteni, hogy mely költségek terhelik a csatlakozást, és melyek lennének egyébként is nélkülözhetetlenek. Talán a közös költség-hozzájárulás az egyetlen költségnem, amelyik egyértelmûen a csatlakozás költsége, de a költségbõl is kaphatunk vissza, ha olyan fejlesztést végzünk, amely nemcsak a Magyar Honvédség érdeke, hanem egyezik a NATO érdekeivel, és szükséges esetben felhasználhatják más NATO-szervezetek, alakulatok is.
A honvédség modernizációs költségei fokozottabban és koncentráltabban jelentkeznek, ha Magyarország kimarad a NATO-ból, mert például a vezetési rendszerek korszerûsítését - ami NATO-elõírás - akkor is végre kell hajtani, ha kívül maradunk.
Itt térek ki a semlegesség kérdésére, mert talán itt a legnagyobb a különbség az országok között. Magyarországon körülbelül 50 dollár az egy fõre jutó katonai költség. Svédországban több mint tízszerese, Finnországban majdnem tízszerese ennek, még Ausztriában is jóval a NATO-országok átlaga felett van az egy fõre jutó katonai költség.
Fontos kérdés: a magyar fegyveres erõk képesek-e a közös védelemben való részvételre. A különbözõ csapatlátogatásokon és a konferenciákon való részvételünk során azt tapasztaljuk, hogy a tisztek minél közelebb szolgálnak a sorkatonákhoz és a technikai eszközökhöz, tehát minél alacsonyabb beosztást töltenek be, annál lehangolóbb a véleményük a honvédség harckészültségét illetõen. A honvédség készleteinek felélése, az elmaradt fejlesztések, a kiképzés alacsony, költségkímélõ szintje, a hivatásos állomány állandóan késõ illetményrendszerének bevezetése okozza a honvédség alig, csak szükség szerinti megfelelési szintjét, amely több területen még ezt a szintet sem éri el.
Ne sértõdjenek meg a honvédség vezetõi, de a fiatal, még alacsony beosztású tisztek véleményére oda kell figyelni, mert õk dolgoznak ilyen rossz körülmények között is, õk fogják adni néhány évtized múlva a vezetõi gárdát. Még talán megjegyzem, hogy sokszor a vezetõ személyek véleménye sem tér el sokban, csak az õ fogalmazásuk simább, lojálisabb a kormányhoz, a minisztériumi vezetõkhöz, akiket elsõsorban terhel a felelõsség a csak pénzügyi szempontokat figyelembe vevõ költségvetésért.
Az egyik legnagyobb problémának a fegyveres erõk civil ellenõrzésének hiányait látom. A Honvédelmi Minisztérium csúcsvezetésének zöme volt katona, akinek szemlélete talán többé- kevésbé változott. A legkirívóbb eset ez év január 1-jén megoldódott. De a programköltségvetés állandó kérése, az átláthatatlanság viszont 1998-ban is megmarad. A kormánynak négy év sem volt elég, hogy az új védelmi tervezési rendszert meghonosítsa. Maradék: maradt a bázisköltségvetés, ahogy most hallani, talán jövõ tavaszra sikerül megoldaniuk.
Magyarországnak mint leendõ, szigetként elkülönülõ tagországnak feltétlenül érdeke, hogy a NATO-bõvítés több lépcsõben valósuljon meg, lehetõvé téve a környezõ országoknak is a csatlakozást. A korábbi NATO- csatlakozásra jelölt államok számára feltétel, hogy tovább bõvítsék azokat az intézményeiket, amelyek a demokrácia, a piacgazdaság, a jogállamiság irányába mutatnak.
(24.00)
Ezáltal kiszámítható belpolitikai értékek mentén rendezõdhet az adott ország magyar kisebbségének helyzete is.
Az elõbbieket összefoglalva, a NATO-országok szellemiségében jelen van a történelmi szemléletû európaiság, amelyhez csatlakozva középtávon felzárkózhatunk az európai biztonsági rendszerhez, gazdasági rendszerhez úgy, hogy közben a legoptimálisabb költségek mellett leszünk képesek a nemzet biztonságának megteremtésére.
Összegezve: az MDF a NATO-szavazás ügyében egyetért a kormány javaslatával, a földtörvénnyel kapcsolatos népszavazás esetében viszont ragaszkodik az MDF által is javasolt és több mint 200 ezer polgár aláírásával támogatott kérdéséhez. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)