DR. DORNBACH ALAJOS (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! A hírügynökségek közzétették, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Kar és a vatikáni hittani kongregáció teljes mértékben rehabilitálta Bulányi György piarista szerzetes atyát, az elsõ magyarországi katolikus bázisközösség alapítóját, a Bokor-mozgalom elindítóját.
A hír kapcsán a közérdekû, a társadalom egészét érintõ kérdéseket érdemes megvilágítani. Ez a hír a közérdekûségét nem abban hordja, hogy volt-e vagy milyen konfliktusa volt Bulányi György piarista atyának a katolikus hierarchiával. Sokkal szélesebb összefüggésekrõl van szó, és ez az ügy fontos tanulságokat világít meg. Ezzel az üggyel a rendszerváltás befejezésének az egyik mozzanatához érkeztünk el.
Mint a sajtóból is értesülhettek róla, Bulányi György 1945-ben hozta létre az elsõ magyarországi Bokor-közösséget, amely bázisközösségként jött létre, és elsõsorban a fegyveres katonai szolgálat elleni lelkiismereti tiltakozásból kiinduló parancsmegtagadókat és tiltakozókat egyesítette.
Teljesen természetes, hogy a pacifikus nézetek kérdésében teljes társadalmi konszenzus sem akkor nem volt, sem késõbb nem alakult ki. Mindig is voltak a pacifizmusnak ellenzõi, és voltak lelkes hívei. Semmiféle konfliktus az egyházi hierarchia és a bázisközösségek, a lelkiismereti okból katonai szolgálatot megtagadók között nem jött volna létre, ha közbe nem lép a hatalom. Az 1949-es kommunista hatalomátvétel után Bulányi György ellen hamarosan büntetõeljárást indítottak, és a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés miatt életfogytiglani börtönre ítélték. Szabadulása után azonban ismét kapcsolatba lépett azokkal a fõként fiatal értelmiségiekkel, akik a lelkiismereti szabadságra hivatkozva a fegyveres katonai szolgálat megtagadása mellett érveltek, és a vallásgyakorlás kollektív módon, alulról szervezett, egyesületekben történõ gyakorlásának a jogáért síkra szálltak.
A hetvenes években újra elindult Magyarországon a bázisközösségi mozgalom, és az akkori államhatalom - a hatalmi eszközeit teljes súllyal latba vetve - az egyházi hierarchiát arra kényszerítette, hogy lépjen fel a mozgalommal szemben. Megtiltották klerikusoknak, papnövendékeknek, hogy bázisközösségi összejöveteleken egyáltalán részt vegyenek. Aki ezt mégis megtette, azt súlyos büntetéssel sújtották.
Nem egyházjogi vitáról, nem teológiai kérdésekrõl volt szó. A fogódzót a hatalom számára az adta, hogy a fegyveres katonai szolgálat lelkiismereti okból történõ megtagadása akkor törvényellenesnek minõsült. Erre hivatkozva kényszerítették az egyházi hatóságokat arra, hogy végül is 15 évvel ezelõtt Bulányi György piarista szerzetest a nyilvános papi ténykedéstõl eltiltották. Ez egy fájdalmas fejezete volt a magyar katolikus egyház történelmének, és a rendszerváltás megkérdõjelezte ennek jogosultságát.
Ez a parlament a rendszerváltás után megalkotta azt a vallásszabadságról szóló törvényt, amely Európában minden kritikát kiáll. Még a reformkommunista parlament 1989-90-ben kidolgozott és elfogadott egy olyan egyesülési törvényt, amely az egyesülési jog szabad gyakorlását szintén minden igényt kielégítõ módon biztosítja.
Örömmel veszik tudomásul mindazok, akik Bulányi György egyéni pályafutását figyelemmel kísérték, hogy ezek a fájó konfliktusok lezárultak méltó elégtételt kapott. Az ügy szolgáljon tanulságul minden politikus és minden állampolgár számára, hogy a lelkiismereti szabadság gyakorlása és az egyesülési jog szabadsága olyan érték, amit a mindenkori államhatalomnak, a mindenkori törvényhozásnak és kormánynak tiszteletben kell tartania, és ezt az értéket nekünk is óvnunk kell.
Köszönöm a türelmüket. (Taps a kisgazdapárti padsorok kivételével.)