DR. TROMBITÁS ZOLTÁN (Fidesz): Elnök Úr! Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A mai miniszterelnöki beszédben is hallhattuk azt, hogy miközben már arra készülhetünk, hogy valószínûleg február végén elindul hivatalosan is a választási kampány, és rögtön október van, és tárgyaljuk ezt a négy részbõl álló választóitörvény-csomagot, a kormány arra készül, hogy újabb választásitörvény-módosítást nyújtson be, majd valamikor, amirõl még nem tudjuk, hogy milyen lesz pontosan, és azokat a szabályokat kellene már alkalmazni a februárban induló kampányban.
Azt gondolom, ennek egyszer már véget kellene vetni, hogy az utolsó pillanatokig mindig eltolni ezeket a változtatásokat, mert ezek rengeteg aktuálpolitikai lehetõséget visznek bele egy olyan törvényjavaslatba, mint a választási törvény. Sok képviselõtársam hangoztatott már ezzel kapcsolatban olyan nézeteket, amelyekkel egyet tudok érteni, hogy bizony a stabilitást meg kell adni a választójogi törvénynek.
(19.00)
És minden parlament életében valamilyen garanciákat kellene adni arra, hogy ilyen késõn ne születhessen meg a választójogi törvény módosítása, mint ahogy most születik. De ha már egyszer ez az utolsó - és reményeink szerint utolsó, amit most tárgyalunk ebben a ciklusban - , ezek után már ne kerüljön be.
A belügyminiszter úr a törvényjavaslat ismertetésekor szintén felcsillantotta azt a lehetõséget, igaz, hogy most ezt a törvényjavaslatot tárgyaljuk, de tulajdonképpen a kormány már készülõdik egy újabb javaslattal, amellyel ezt a most meghozott törvényt nemsokára megint módosítani fogjuk a választások elõtt. Ez számomra teljesen elképesztõ és megdöbbentõ dolog! Úgyhogy én szeretném lebeszélni arról a kormánykoalíciót, hogy ezekben az utolsó pillanatokban már ne készüljenek, tehát ez legyen tényleg az utolsó utáni pillanat, amelyben most egy törvénymódosítás történik, ne módosítsák már tovább a választójogi törvényjavaslatot.
A választójogi törvényjavaslattal kapcsolatban egy másik problémakör, amellyel többen foglalkoztak: ez a kapcsolt és a közös listák esete. Azt hiszem, már mindenkinek a fejében teljesen összekeveredhetett, hogy itt körülbelül mi is a valós helyzet, és mi a benyújtott javaslat, mi a jelenlegi törvényben megfogalmazott helyzet.
A történet onnan indul, hogy valamikor a '89-es választójogi törvény megalkotásakor 4 százalékban határozta meg akkor a parlament a bejutási küszöböt, és akkor a törvénybõl nem volt egyértelmû, hogy a kapcsolt, illetve a közös listák esetén milyen eljárási módot kell követni. Emlékszünk arra, hogy akkor, 1990 márciusában két, a parlamentbe végül is be nem került párt - a Vállalkozók Pártja és a Magyar Néppárt - kapcsolni kívánta a listáit, illetve, azt hiszem, kapcsolta is, de nem kerültek be a parlamentbe, tehát ilyen szempontból nem bírt jelentõséggel a kérdés. De a Legfelsõbb Bíróság ezzel kapcsolatban hozott egy döntést, amelyben a törvényt értelmezve kimondta, hogy a kapcsolt listák esetében a pártoknak külön-külön el kell érniük ezt a 4 százalékot.
Tehát a magyar joggyakorlatban erre végül is már volt megfelelõ megoldás, ha a törvénybõl nem is fakadt. Azzal én egyébként teljesen egyetértek, ha a törvény nem mondja ki ezt megfelelõen, akkor ezt mondja ki, és ne egy esetleges bírósági értelmezésre kelljen hagyatkoznunk. Ez természetesen helyes, de eddig sem kellett bizonytalanságban lennünk, hiszen volt érvényes szabályozása és értelmezése ennek a kérdéskörnek.
A parlament 1993-ban felemelte a 4 százalékos küszöböt 5 százalékra, és behozta azt a plusz szabályt, amely a közös listák esetén kivédte azt a lehetõséget, hogy különbözõ kisebb pártok összeállva - mert ez addig nem volt szabályozva - együtt érjék el az 5 százalékot, és ezzel atomizálódjon a magyar parlament, méghozzá az egyik legszigorúbb szabállyal. Hogy csak egy szomszédos példát hozzak, Szlovákiában két párt esetén 7 százalék, három vagy több párt esetében 8 százalék a közös lista állításának a követelménye, tehát 8 százalékot kell három vagy több pártnak elérnie ahhoz, hogy bejusson a parlamentbe. Magyarországon ehhez egyértelmûen 5, 10 és 15 százalék adódik. Más országban ilyen szigorú szabályról nem tudok. Lehet, hogy még van rá példa, de hirtelen nem tudok mondani példát rá, csak ennél gyengébbek vannak. Ha jól tudom, a lengyel szabályozás is 8 százalékot tesz kötelezõvé több párt közös indulása esetén. Egy pártnak Lengyelországban is szintén 5 százalék a határ.
Tehát - azt gondolom - ez megfelelõ és igen szigorú szabályozás, és a nemzetközi példákat tekintve az ennél sokkal kisebb, szigorúbb szabályok is megakadályozták azt, hogy atomizálódjanak azok a parlamentek, ahol ezeket a szabályokat hozták.
Vagy például, hogy svéd példával éljünk, ott ugyan 4 százalékos a limit, de az egyes területi választókerületekben - nem tudom, Svédországban hogy hívják, régióknak, megyéknek vagy mi a pontos elnevezése, ahol a választókerületek kialakításra kerülnek, és ott is van egy országos lista -, ott viszont nemcsak az országos 4 százalékos határt lehet megütni, hanem ha valamelyik párt eléri az egyik választási régióban ennek a háromszorosát, a 12 százalékot, akkor abból a régióból képviselõ több jöhet a parlamentbe. Tehát van egy felmentõ, könnyítõ szabály.
Vagy gondoljunk a német szabályozásra, ahonnan végül is a magyar példa jött át. Ott pedig az a lehetõség van, hogy a fele egyéni kerületi, a fele listás képviselõ. Ha a fele egyéni kerületi képviseletbõl három képviselõt sikerül bármely pártnak megszereznie egyéni kerületben, akkor anélkül, hogy egyébként 5 százalékot elérnének a választáson, bekerülhetnek a parlamentbe, és így van most jelenleg a PDSZ, a jelenlegi kommunista utódpárt a német parlamentben 30 képviselõvel; mert õk nem érték el a szükséges 5 százalékos limitet, de négy egyéni választókerületben sikeres gyõzelmet tudtak aratni, és így még - ha jól tudom - 26 mandátumot tudtak mellé szerezni a listáról. Tehát inkább arra van a nemzetközi gyakorlatban példa, hogy ezeket a szabályokat inkább egy kicsit felpuhítják, mint hogy nagyon szigorúvá tegyék.
Én egyetértek azzal, ami most Magyarországon van, tehát nem ez ellen kívánok szólni, csak azt mondani errõl, olyan nézeteket kifejteni errõl, hogy ezek egy rendkívüli lehetõséget biztosítanak arra, hogy visszaélhessenek ezzel a rendszerrel, hogy atomizálódjon a magyar parlament, azt egyszerûen nem tudom elfogadni, mert semmilyen erre mutató jelenség nem tapasztalható, sõt - mint említettem - az egyik legszigorúbb rendszer.
Tehát én nem osztom Torgyán József frakcióvezetõ úrnak azt az álláspontját, amelyben attól félne, hogy ezzel a parlament valamilyen módon is atomizálódna, mint ahogy eddig sem történt meg. Ezek a szigorú szabályok végül is nem változnak, és éppen ezért nem is nagyon tudom értelmezni azt a javaslatot, amelyet a közös listákkal kapcsolatban említett.
A kapcsolt listák gyakorlatilag értelmetlenné váltak e törvényjavaslat beterjesztése okán. Nem is nagyon értem, miért van még szükség a kapcsolt listák fenntartására, nyugodtan kidobhatnánk õket az ablakon, mert tulajdonképpen csak bonyolítják a választási rendszert, de értelmetlen, hisz a kapcsolt listák egyetlen értelme az volt, ha nem kellett volna külön-külön pártonként a limitet megugrani.
A közös listáknál viszont számomra értelmezhetetlen az, hogy egy pártnak hogyan lehetne megugrani a saját limitet. Mindenféle trükkös megoldás, amelyben nem a választói akarat tükrözõdik, hanem megpróbálunk elõzetes bejelentés alapján, a választói akarat ismerete nélkül visszavetíteni egy szavazási eredményt egy elõzetes pártközi megállapodás tekintetében, számomra teljesen elfogadhatatlan, mert ez nem a választói akaratot tükrözi.
Nem is szólva arról, hogy a Kisgazdapárt által benyújtott módosító indítvány azt célozza meg, hogy az illetékes választási bizottságnál leadott arányban kellene a közös listáknál figyelembe venni a pártokra leadott szavazatokat. Ezek szerint 21 lehetséges variáció van, hisz 20 területi plusz az országos lista van. Akkor ebbõl a 21 lehetséges variációból vajon melyiket kell figyelembe venni? Hiszen a javaslat nem szól arról, hogy csak egyfélét lehet benyújtani. Tehát ahány megye van, és az országos lista esetén, mindegyikre külön-külön variációkat tehetünk fel a kérdésben, és ezért mondom, szerintem egyszerûen végrehajthatatlan lenne egy ilyen javaslat. Nem is szólva arról, hogy nincs szükség rá, hiszen a törvény nem beszél errõl.
A választási eljárási törvénnyel kapcsolatban is két kérdéssel szeretnék foglalkozni, amelyrõl a múltkor még nem sikerült beszélni. Az egyik az urnás és a postai szavazás kérdésköre, amely hosszas vitát váltott ki. A Belügyminisztérium szerintem ezzel kapcsolatban egy új javaslatot terjesztett elõ, amikor a hét- vagy hatpárti tárgyalások folytak errõl a kérdéskörrõl. Pont egy svéd példából kaptuk meg a svéd postai szavazási módszert, amely kiválthatta volna Magyarországon az urnás szavazás lehetõségét.
Azt gondolom, hogy az urnás szavazás a leggyöngébb pontja a jelenlegi választási rendszernek, a legtöbb csalási, vagy ha nem is csalás, akkor befolyásolási lehetõség fogalmazódik meg benne. Veszélyes mindenféle ponton, hiszen a választási bizottság tagjaiból legalább kettõnek kell ugyan kimenni az urnával szavaztatni, de nyilván ott sokkal nagyobb a befolyás lehetõsége kettejük személyében, mintha a választási bizottság helyiségében szavazna valaki, és sajnos erre vannak példák, hogy ezek így meg is történtek, ha ennek bizonyítása sokszor természetesen nehézkes is lehet.
Illetve a fordítottja is elõfordulhat: ha valaki kimegy az urnával szavaztatni, addig bent a választási bizottság helyiségében, akik ott maradnak, azoknak nyílik esetleg olyan lehetõségük, ami nemkívánatos befolyásolást teremt meg.
Éppen ezért azt gondolom, hogy az urnás szavazást kellett volna elfelejteni, és a postai szavazás - amely megfelelõen körülbástyázott volt garanciákkal, több országban kipróbált rendszer, jól mûködik, és az a modell, amit nekünk leírtak; mert így megismerhettük a svéd modellt, amely például remek garanciákkal alátámasztott módszer -
kivédené a minden egyes urnás szavazásra vonatkozó csalási vagy befolyásolási lehetõséget. Ugyanakkor módot nyitna több olyan dologra, amelyre esetleg nem gondoltunk, például arra, ami az alkotmánybírósági döntésbõl fakad, hogy minden polgárnak két szavazati joga van, akkor is, ha nem tartózkodik a saját választókerületében.
(19.10)
Márpedig elég furcsa dolog, ha valaki mondjuk Zala megyébõl Debrecenbe utazik a szavazás napján, és az egyéni választókerületi jelöltre Debrecenben szavaz, ahol õ egyébként nem is lakik, és arra a jelöltre adhatja le a szavazatát. Egy kicsit furcsa helyzet, viszont egy postai szavazásos módszerrel nyilván lehetõség támadna arra, hogy a saját választókerületében a saját jelöltjére szavazna ami szerintem azért mégiscsak logikusabbnak tûnik, mint a jelenleg alkalmazott rendszerben. Sajnálom, hogy a pártok képviselõi nem fogadták el a Belügyminisztérium javaslatát az urnás szavazás helyett a postai szavazás bevezetésérõl. Szerintem érdemtelen félelmek voltak ezzel kapcsolatban.
Az utolsó pont, amivel szeretnék foglalkozni, az ajánlási rendszer kérdése, amit Kónya Imre is felvetett az elõbb. Itt az egységesítés felmerült az elõzetes tárgyalások során, hogy Magyarországon jelenleg több ajánlási szisztéma is van, és ezekbõl végül is jobb lenne egy egységes rendszert választani. Sajnos, így sem sikerült, mert az eljárási törvény három ajánlási lehetõséget szabályoz: ez a három ajánlási lehetõség a két választás - az országgyûlési és az önkormányzati választás -, illetve a népszavazás kezdeményezésére irányuló aláírásgyûjtés.
A jelenleg még érvényben lévõ rendszer szerint az önkormányzati választáson aláírásgyûjtõ íven kell ajánlani a polgárnak, és az országos vagy helyi népszavazás elrendelésére vonatkozó kérésnél is egy aláírásgyûjtõ ív szolgál erre a lehetõségre; míg az országgyûlési választásoknál az úgynevezett kopogtatócédulák vannak érvényben, ami szerintem rendkívül rossz rendszer. Most ezt a rendszert úgy változtatjuk meg, hogy a 2:1 arányból egy másik 2:1-es arányt csinálunk, mert most az önkormányzati választásoknál is egy kopogtatócédula-rendszert hozunk vissza, amit már Kónya Imre kifejtett - én nem akarom megismételni ezeket az érveket.
Ezzel valóban nyílttá válik a választási rendszer, rengetegen megismerik a kopogtatócédulákkal az ajánlásokat, míg abban az esetben, amennyiben ajánlóíveken gyûjtenek, mindenkinek lehetõsége van a többes ajánlás megtételére. Ezt egyébként az Európai Unió ajánlja is, hogy ha nyílt az ajánlási rendszer, akkor a polgároknak lehetõsége legyen arra, hogy több jelöltet is ajánljanak, és ezzel gyakorlatilag nem egy elõrehozott szavazás lemérése történhet meg az adott választási szervek számára. Fõleg egy kisebb városban, kisebb helyen, azt hiszem, nagyon nem mindegy az, hogy az az akár 20-25 ember, aki hozzáférhet azokhoz az ajánlószelvényekhez, és megnézheti õket, bizony igenis betekinthetnek a választókerület polgárainak - sokszor akár 30-40 százalékának is - az akkori választási hajlandóságába.
Ez már szerintem a nyílt szavazáshoz olyan mértékben közelítõ rendszer, amit ugyan egy alkotmánybírósági döntés még 1990-ben, az akkori elsõ demokratikus választásokkal kapcsolatban megfogalmazott, hogy ez nem ellentétes ugyan a titkos szavazás rendszerével; de végül is ha tekintetbe vesszük, hogy ez egy elsõ erõfelmérés, egy elsõ pillanat volt, amikor senki nem tudta, hogy az akkori nyolcvanvalahány létezõ pártból kinek és milyen támogatottsága van, tehát valahogy egyszer fel kellett mérni: ezt egyszer el lehetett viselni. De azt hiszem, többször a parlament nem kényszerülhetett volna rá arra, hogy ilyen eszközökhöz nyúljon, és ezen mindenképpen változtatni kellett volna.
Tisztelt Országgyûlés! Nem kívánok tovább visszaélni a türelmükkel, úgyhogy mondandómat ezzel be is kívánom fejezni. Álláspontunk nem változott a kérdésben, tehát az elsõ három témakört a Fidesz-Magyar Polgári Párt támogatja, míg az országgyûlési képviselõk választásáról szóló törvénymódosítást a továbbiakban sem kívánjuk támogatni.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)