DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Az elmúlt héten harmadik alkalommal tisztelgett a Magyar Országgyûlés küldöttsége Széchényi István szülõházánál. Megköszönöm Gál Zoltán elnök úrnak, hogy a kezdeményezést mindhárom esetben jó szívvel támogatta.
1791. szeptember 21-én Bécsben, a Herren Gasse 5-ben született a legnagyobb magyar, aki az önismeretet a legfontosabb emberi kincsnek tartotta. Gyermekéveiben nem csillogtak szellemi képességei. "Intelmek Béla fiamhoz" címû mûvében túl kritikusan így ír: "Nekem végtelenül nehéz felfogásom volt gyermekkoromban. Mikor 6-7 esztendõs voltam, a legnagyobb fáradsággal sem tudtak megtanítani még olvasni sem, úgyhogy akkor közel voltam ahhoz, hogy grófi trottlinak tartsanak. Igen rossz diák voltam. Kérdem: kárpótolt-e a természet ezért a mostoha elbánásért?
(22.10)
Én, aki alaposan ismerem magamat, teljes határozottsággal felelhetem: igenis kárpótolt, mégpedig ritka mértékben, a gondolkodás mérhetetlen mélységével. Jóformán minden, amit kezdeményeztem, áll és él. Vajon miért? Azért, hogy mélyen átgondoltam minden körülményt, minden akadályt legyõztem, és nem feledkeztem meg semmirõl, amire a siker érdekében szükség volt."
Széchenyi István 28 évesen elhatározza, hogy magyarnyelv-tudását irodalmi szinten sajátítja el, és 34 évesen, amikor az ország Házában a köz érdekében megkezdi marandó tevékenységét, az Országgyûlésben rendhagyó módon magyarul tolmácsolja alkotó gondolatait. Édesapjától, Széchényi Ferenctõl jó indulást kapott népszeretetbõl. Az édesapa végakaratában megfogalmazza, hogy a vagyont olyan eszköznek kell tekinteni, amellyel a jobbágyok és a szegények helyzetén kell javítani.
Széchényi Ferenc emberi nagyságát példázza az a történet, amikor István fiával a Somogy megyei Darányi-birtokukra látogattak, ott megcsókoltatta egy öreg paraszt kezét, és eközben az apa megjegyezte: ez az a kéz, amely neked az élelmet, a ruhát elõteremti.
Széchenyi István naplójában igen sokszor kifejezi a kétkezi, dolgos emberek iránt érzett tiszteletét, szeretetét. A legnagyobb magyar írásai, tettei egyértelmûen a parasztság, a jobbágyok sorsának jobbrafordulását is szolgálják. Nem száj-, hanem szívhazafi volt. Gondoljunk például arra, hogy a cenki birtokának nagyobbik és termékenyebb részét adta a jobbágyoknak, vagy a '30-as évek végén a bozi fürdõ fejlesztésével egy idõben korszerûsítette a jobbágyok lakását, hogy azok a vendégek fogadásával jövedelemhez jussanak.
Sokszor és szívesen elbeszélgetett a jobbágyokkal. 1821. április 29- én naplójában ezt írja: "Egy paraszttal szívesebben beszélek, mint évszázadunk valamely tudósával. A józan ész kevésbé fárasztó, és kellemesebb, mint egy széplélek." Valóban, a józan ész, a megfontoltság irányította Széchenyi István cselekedeteit. Az 1840-es években egyik levelében megfogalmazza: "Dolgozni és munkálkodni kell naponta szüntelen. Az Országgyûlésben megjelenni, ott cifrán szólni, ez még nem elég. Van becse a szónak, de a tett, százezreknek egy célra törekvõ tette emelheti csak ki nemzetünket." Bölcs hazafi volt.
Egyik helyen így ír: "A hazafi, ki lehetõt kíván, a közjóért fáradozván nem panaszkodik mindegyre hasztalan, hanem inkább felkeresi a hibákat, és rajtuk segít, ha lehet. Ha nem lehet, nemesen tûri."
Keressük mi is a hibákat, és segítsünk felszámolni azokat! (Taps.)