TAMÁSSY ISTVÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Koalíciós Képviselõtársaim! (Derültség, taps a kormánypártok soraiban.) Sokadiknak megnyilvánulni egy adott témában lehet kedvezõ és kedvezõtlen is. Kedvezõtlen, mert a vitákra rendelkezésre álló idõ a vége felé csökken, kisebb a figyelem, kevesebben vagyunk, késõi az óra. Ennek ellenére igyekszem az elõre megírt 12 oldalt elmondani önöknek.
Kedvezõ is, mert egy vezérszónoklatot mondva a képviselõ érdesebb és kritizáló lehet, saját véleményét megfogalmazva eltérhet pártja vagy a kormány hivatalos állásfoglalásától. Az eltérés jelen esetben azonban nem az alapelveket, hanem elsõsorban a részleteket jelenti, a hangsúlyokat máshová helyezve, árnyaltabban minõsítve egyes kérdéseket.
Nehezebb a helyzet, ha a megnyilvánuló egy kijelölt bizottság tagja, vagy a témával foglalkozó albizottság elnöke. Mint a környezetvédelmi bizottság kijelölt elõadója, bizottsági álláspontot volt köteles ismertetni, de a saját támogató véleménye is benne foglaltatott már. E törvény vitájának vége felé megnyilvánulni viszont további elõnyt jelent. Képviselõtársait végighallgatva, okos gondolatokkal egyetértést lehet nyilvánítani, míg a nem tetszõ részletekkel vitatkozni.
Nos, a törvénytervezetet támogató általános vélekedéssel én sem kívánok szembemenni, ugyanakkor a beterjesztéssel, illetve annak részleteivel már némi fenntartásaim voltak, és félek, hogy maradnak is.
Teljes mértékben egyetértek azokkal, akik a törvénytervezetet a lakáskérdést érintõ más törvényi rendelkezésekkel a megfelelés, az összhang szempontjából is minõsítették. A teljes terület átlátásának igénye szerintem is minden rész vitájánál alapvetõ igény. Ezért tehát megállapítom, hogy a törvénytervezet más kapcsolódó törvényekkel harmonizál, jól épül fel a törvények rendszere, egymást kiegészítve, segítve homogén rendszert alkot.
A törvény fõbb kapcsolatai: az épített környezet alakításáról és védelmérõl szóló törvény, a jelzálogtörvény, az ingatlan- nyilvántartásról szóló tervezet, a lakáspénztárakról szóló törvények kölcsönösen segítik és erõsítik egymás hatályosulását.
A lakáshelyzetrõl általában, különös tekintettel a tulajdoni formákra: a teljes lakásállomány, amint már a vita során többször elhangzott, 4 002 468 darab volt 1996. december 31-én, ebbõl 30,8 százalék, azaz 1 230 746 darab társasházi és szövetkezeti. Ennek döntõ hányada, 1 millió felett a társasházi lakás, míg a szövetkezeti 210- 220 ezer darabra tehetõ. A statisztika is együtt kezeli a társasházi és szövetkezeti formát.
A két társult tulajdonlás között igen sok hasonlóság és kevés, formai szempontból fontos különbség lelhetõ fel. A nagyarányú számbeli eltolódás az utóbbi, '93-94-es évek terméke. Mindkét esetben a lényeg, hogy a lakás magántulajdonú. A közös helyiségek, közlekedõterek tulajdonlása azonban osztott a társasházak esetében, míg a szövetkezeteknél közös, oszthatatlan formában áll. A szövetkezet önálló jogi személy, a társasházi közösség nem. A szövetkezet fenntartási, építési kérdésekben 10 millió forint/év nagyságrendig adómentes, illetve kedvezményt élvez, a társasházak e kérdésekben támogatást nem kapnak. A szövetkezetek országos tanácsadó, koordináló szövetséggel rendelkeznek, a társasházak nem. A szövetkezetek szigorú pénzügyi fegyelemmel gazdálkodnak, a társasházak eddigi gyakorlata viszont elképesztõen laza és rendezetlen. A társasházak számos gondjára és problémájára a tárgyalt törvénytervezet remélhetõen sok hasznos és jó megoldást nyújt, melyekkel sok ismert mûködési hiba kiküszöbölhetõ lesz.
Azonban a lakásszövetkezetek törvényi szabályozására is szükség lenne, mivel az általános szövetkezeti törvényen belül számos specifikummal rendelkeznek. A törvény tervezetét ismerjük, elõttem azonban sajnos ismeretlen okokból benyújtása ez idáig nem történt meg.
(22.20)
Megjegyzem, hogy a társasházi és szövetkezeti lakásokról szóló törvények együttes, párhuzamos tárgyalása sok szempontból könnyítette volna munkánkat, még az a kérdés is felvethetõ lett volna, hogy közös törvényben rendezzük mûködésüket.
A két lakásfenntartási és -mûködtetési forma összevetése után egy közhelyszerû megállapítás tehetõ: a társasházi lakásforma kisebb létszámú lakóközösségek mûködési területe, már két lakás is társasházi formában mûködhet, míg ötven lakás felett célszerûbb és hasznosabb a szövetkezeti formában való mûködés. Ezért személy szerint - mivel a szövetkezeti formára való áttérés nyitott - javasolni tudom nagyobb lakóközösségek számára a szövetkezetté való átalakulás megfontolását. Az anyagi és üzemeltetési elõnyök e javaslat mellett szólnak.
Néhány vitatott gondolatról részletesebben kívánok szólni. Kisgazda képviselõtársam méltatta a magyar lakásprivatizáció eredményeit. Mint tudjuk, nem a kisgazdák által javasolt reprivatizáció valósult meg, hanem a tanácsi lakások bérlõi kapták meg a lakások megvételének lehetõségét. E megoldás sok vitatható eleme mellett azonban az 1950 elõtt és után épült lakások esetében egységes megoldást eredményezett. A reprivatiáció során korábbi tulajdonosaik kapták volna a '45 elõtti állomány tulajdonlását, míg az utánuk következõ idõszak lakásai privatizációjának módja kérdésessé vált volna. Mindenesetre látható, hogy a lakások bérlõi között óriási feszültséget eredményezett volna a reprivatizációs megoldás. Örömmel üdvözölöm ezért kisgazda képviselõtársam beszédében elmondottakat, mely ezek szerint álláspontjuk megváltozását jelzi. Az elmondottak igazolására néhány statisztika: 1945 elõtt épült a mai teljes lakásszám közel egynegyede, 1 millió 188 ezer darab, míg további háromnegyed része 1945-90 között valósult meg. Ebbõl következõen az 1,2 millió lakás körülbelül 50 százalékát, 60 ezer lakást érintett volna a reprivatizáció.
Több képviselõtársam említette, hogy az 1990-97-es idõszak éveiben a kívánatos 40 ezer lakás/év megépítése nem történt meg. Ez az állítás igaz. Ugyanakkor el kell mondani, hogy ez a szám nem egzakt matematikai számítások eredménye, hanem egy átlagosan becsült szám, mely a jelenlegi állomány 1 százalékának újratermelésén alapul. Ezért tehát a 40 ezres szám fetisizálása helytelen, amellett, hogy személy szerint én is örülni tudnék annak, ha a magyar lakosság akár ennél nagyobb számú új lakás megépítését is igényelné. Mindenesetre a jelenleg produkált évi 25 ezer darabos teljesítményt szembeállíthatjuk az évente megszûnõ lakások számával, amely 5-6 ezer lakás/évre tehetõ. Látható, hogy több lakás épült, pozitív a mérleg, minden gond ellenére, mint amennyi megszûnt. És még egy szám a tisztánlátás kedvéért: statisztikai adatok szerint az 1996. évi felmérés idõpontjában 224 483 darab üres, illetve lakatlan lakás létezett az országban, amely a teljes állomány 5,6 százaéka volt. Eljátszadozva a számokkal, 2,5 fõ/lakás lakosszámot tekintve ha e lakások lakottak lennének, további 561 ezer fõ elhelyezése válna azonnal lehetõvé. Természetesen ez egy fikció.
A társasházak zöme a korábbi tanácsi lakások privatizációja után alakult ki. E társulási forma úgynevezett kényszertársulásnak nevezhetõ, hiszen a lakók a korábbi lakásügyi hivatalok kiszámíthatatlan szeszélyei alapján kerültek egymás mellé. Mindezzel azt kívánom elmondani, hogy a lakások nagy részében a lakosság összetétele nem homogén. E tekintetben állításom nem feltétlenül pejoratív.
A létrejött társulások lakói számára azonban rendkívül visszataszító, ha egy-egy lakótárs közös költségei kifizetését szomszédaitól várja el vagy õket erre kényszeríti. Az a tény, hogy a magyar társadalomban egymás iránti szolidaritás mûködik, sok példával bizonyítható. A szolidaritás elvének mûködése azonban az önkéntességen alapul, ami egy terheit nem fizetõ lakótárs esetében nem tekinthetõ annak. Ha a laközösségek ez idáig tehetetlen felháborodásukban a nem fizetõkkel szemben emberjogilag hibásnak minõsített lépéseket tettek, ez mindenki számára érthetõ. Az emberi jogok elszánt védelmezõi számára azonban feltenném a kérdést: a rendesen fizetõ, becsületes, tisztességes lakókat ki védi meg a nem fizetõk terrorjától. A törvénytervezet által javasolt megoldás: hat hónap nem fizetés után bírósági eljárás, majd azt követõen a lakásra jelzálogterhelés a jelenlegi helyzethez képest kétségtelen javulást ígér, bár rendkívül bonyolult. Megítélésem szerint e megoldás nem gyógyítja alapvetõen a bajt, csupán csillapítja a fájdalmakat.
E kérdésben a más törvényekkel való harmonizáció két kapcsolódási ponton áll fenn. Szükséges az ingatlan-nyilvántartási rendszer gyors, pontos, megbízható és naprakész mûködtetése; szükséges a jelzálogtörvény alkalmazása, amelynek javaslatai alapján a jelzálog bankok által átvállalható és meghitelezhetõ. Kérdés, hogy ma akad-e ilyen bank a bankrendszerben, valamint lehetséges-e a lakóházi közösség jelzálogelsõbbségének biztosítása más igényekkel szemben.
Többen szóvá tették a lakásfelújítások kérdését. E problémát nem mint esztétikai vagy technikai kérdést kell vizsgálnunk, hanem a társasházi tulajdonforma nézõpontjából kell a törvénytervezetet minõsítenünk. Elõsegíti-e a társas lakástulajdonlás formája, avagy akadályozza az épületek jó karbantartásának magánszemély, valamint a lakóközösség által elvárható igényeit? Nos, megállapítható, hogy eddig az egyéni tulajdonlás rendszerének doktriner módon való való kezelése - azaz hogy minden lakó egyetértése vagy másként 100 százalékos szavazati arány szükséges - a legtöbb esetben illuzórikussá tette a lakóközösség többsége által támogatott vagy kívánt megoldás megvalósítását. Mindig akadt valaki valamilyen okból, aki nem értett egyet a többi lakótársával.
A törvényjavaslat szerint az épület felújítása nyilván nem a lakás kifestését vagy új szõnyegpadló elhelyezését jelenti. A felújítás ebben az esetben egy hosszabb idõre vonatkozó ciklusigényt, javítást, szerkezeti elemek teljes felújítását, illetve cseréjét érinti. Ebbe beleértem a födémcseréket, a liftek cseréjét, a tetõszigeteléseket és így tovább. E kérdésekben a törvényjavaslat szerint - mivel a teljes lakóközösséget érintik - a közgyûlés határoz. E határozat kétharmados többségû lehet.
A teljes társasházi lakásállományra visszatérve: meg kell mondani, hogy nagy része komolyabb felújításra szorul. A régebbi épületekben fõleg födémcserék, az újabbakban az energiatakarékos hõszigetelések elkészítése válik idõszerûvé.
Ismét a törvényi kapcsolódásra hivatkozom: a múlt ciklusban elfogadott lakás-takarékpénztári törvény vitájában is elmondtam, hogy nézetem szerint a takarékpénztárakban képzõdött, négy év takarékoskodás utáni közel 1 millió forint kitüntetetten a felújítások fedezésére alkalmas. Tehát egy kapcsolódó törvény - ahogy a példa mutatja - e törvény megvalósulását segíti elõ. A hõszigetelésekkel kapcsolatban pedig megjegyezhetõ, hogy e célra az úgynevezett német hitelbõl 3 milliárd forint áll ma rendelkezésre, amibõl energiatakarékos hõszigetelõ rendszerek kialakítása biztosítható, fõleg a hõtechnikai igények korábbi szabványai szerint készült paneles épületekben. A kormányrendelet szerint tíz lakás feletti épületek esetében a költségvetés átvállalja a kölcsön kamatainak mintegy kétharmadát. Az állami támogatás igénybevétele minden lakóközösség számára komoly segítséget jelenthet, amely a vagyon megõrzése mellett a fûtési költségek jelentõs csökkenésével is járhat.
Panelos lakóépületek esetében a felmerült tetõtér-beépítési vitákról hallva, a kérdéskört végiggondolva, ambivalens érzések támadnak az emberben. Általában megjegyezhetõ, hogy formailag és hõtechnikailag a magyar tájhoz és klímához jobban kötõdõ magastetõ építése kívánatos és támogatható. Viszont a magastetõ alatti lakás beépítésével szemben számos ellenérvet lehet felsorakoztatni. Tízemeletes épület esetében említhetõk tûzrendészeti kérdések, középmagas épületek esetében épített menekülõ útvonalak megszüntetésérõl nem szabad lemondani. Látni kell azt is, hogy a liftek a legmagasabb szintre nem tudnak emelni. A 10. és 11. emelet gyalogosan járható meg. A magastetõ alá épített lakás a legjobb hõszigetelés mellett is meleg nyarak esetében az alatta lakók számára elviselhetetlen érzést okozhat.