LUSZTIG PÉTER (MSZP): Tisztelt Ház! Képviselõtársaim! Az ENSZ felmérése szerint Európában, a világban körülbelül 20 millió menekült bolyong, és ennek kétszeresére, 40 millióra tehetõ a hontalan személyek száma. E hatalmas embertömegnek körülbelül 1 százaléka az, amely a fejlettnek nevezett nyugati országokban talál menedéket, talál megtelepedési lehetõséget.
Magyarországon, mint az államtitkár úr expozéjából is kiderült, a kérdés hosszú idõn keresztül nem volt szabályozva, és csak a '80-as évek végén, amikor a szomszédunkban történt ismert események miatt hatalmas tömegû, több tízezres menekültáradat indult meg, akkor csatlakoztunk a térség országai közül elsõként a genfi konvencióhoz, és született meg a 101/1989-es számú minisztertanácsi rendelet, amely a kérdést azon a szinten szabályozta.
Régi adósságát törleszti tehát a Magyar Országgyûlés. Nem kegyet gyakorlunk. A XX. század viharaiban 500 ezer honfitársunk kényszerült különbözõ okokból elhagyni hazáját, és lelt otthonra, biztonságra, menedékre Európában vagy a világ más részein. Kétségtelen tény, hogy az emberi jogok védelme szempontjából nagy jelentõségû törvényjavaslat van elõttünk. Hozzászólásomban a törvényjavaslatnak mégsem ezen vonatkozásait, hanem a szervezeti változásokat kívánom érinteni, tekintettel arra, hogy a törvényjavaslatból mindenekelõtt akkor és annyi valósulhat meg, amilyen jó hatásfokkal, amilyen eredménnyel feláll az azt végrehajtó szervezet.
Említettem már, hogy mekkora menekültáradat érte el az országot - viszonylag felkészületlenül -, és úgy gondolom, hogy amikor ezt a törvényjavaslatot tárgyaljuk, köszönet illeti az állampolgárokat, azokat a lakókat, akik a határ mellett vagy a menekülttáborok környékén - emlékezzenek csak 1989-re - valóban önfeláldozó módon, hazánk korábbi, mindenkori nyitottságához, befogadókészségéhez méltó módon segítettek a menekülteknek; és úgy gondolom, hogy amikor errõl a törvényjavaslatról tárgyalunk, feltétlenül köszönet illeti a Menekültügyi és Migrációs Hivatal, a Belügyminisztérium és valamennyi civil szervezet azon munkatársait, akik egy viszonylag szabályozatlan idõszakban is nagyon jól látták el feladatukat.
Az elõttünk fekvõ törvényjavaslat elfogadása - mint említettem - komoly szervezeti, idegenrendészeti, sõt, az önkormányzatokra, önkormányzati intézményekre is kiható változásokkal jár majd együtt.
A javaslat szerint a menekültügy ágazati irányítását továbbra is a belügyminiszter látja el. A menekültügyi igazgatás központi szerve a belügyminiszter irányítása alatt álló központi államigazgatási szerv: a Menekültügyi és Migrációs Hivatal. Változást hoz a tervezet annyiban, hogy a menedékjogi eljárás javasolt egyfokúvá válásával a központi menekültügyi szerv a jelenlegi másodfokú hatósági jogkör gyakorlása helyett a menekültügyi eljárás egyedüli hatósági szerve lesz.
A jelenlegi kétfokozatú eljárási rendben - képviselõtársaim elõtt ismert módon elsõsorban elsõ fokon Békéscsabán, Budapesten, Debrecenben, Nyíregyházán és Szegeden - helyi szervek jártak el 1989 óta az érintett rendõr-fõkapitányságokba tagozódva, azok alosztályaként.
Mit jelent tehát a menekültügyi eljárás egyfokúvá válása? Jelenti mindenekelõtt azt, hogy egy kézbe, mégpedig központi hatáskörû, úgynevezett civil szervezet kezébe kerülnek a döntési jogosítványok. Másfelõl ez nyilvánvalóan és jelentõsen növeli e központi menekültügyi szerv munkaterheit. A különbözõ szervezetekkel folytatott elõzetes megbeszélések, viták során felmerültek olyan kételyek, hogy szükséges- e az eljárás egyfokúvá válásával a hatósági jogkörök minisztériumba telepítése, érdemes-e a Belügyminisztériumba ismét hatósági jogkört telepíteni. Úgy gondolom, a vitában ezek az álláspontok majd szükség szerint hangot kapnak.
Nem nagy szervezetrõl van szó. A Menekültügyi és Migrációs Hivatal jelenleg - funkcionális feladatait is beleértve - 41 fõvel mûködik. 1996-ban valamivel több mint 1 milliárd forint költségvetési támogatás felhasználásáról gondoskodott. És ha ehhez a 41 fõhöz hozzászámítjuk a már említett rendõri szervekhez beosztott rendõri állomány létszámát - ami alig érte el a harminc fõt -, akkor azt kell mondani, hogy a hatósági jogosítványokat mindössze 70 ember gyakorolta; és, tisztelt képviselõtársaim, közel 140 ezer menekült és menedékes gondjáról, problémáiról kellett gondoskodni!
Sokszor és talán joggal bíráljuk a hatóságokat, de amikor egy-egy ilyen nagy jelentõségû, emberek életét, létfeltételeit komolyan érintõ és állampolgárok széles körét is érintõ törvénytervezetrõl beszélünk, akkor az elismerésnek is hangot kell kapnia. A menekültkénti elismerésre irányuló, államtitkár úr által is említett, közel 6000 - egészen pontosan 5892 - eljárással szemben mindössze 24 esetben került sor a bírói út igénybevételére, és vannak csodák: a bíróság minden esetben a határozatokat helybenhagyó döntést hozott, ami, úgy gondolom, minõsíti a szervezet munkáját.
Tisztelt Képviselõtársaim! Miért volt szükség ezen adatok ismertetésére? Többek között azért, mert az ügyforgalmi adatok jelzik azt, hogy milyen feladatokat oldott meg az adott hatóság, másrészt pedig a civillé vált elsõfokú szakhatóság fog a jövõben közremûködni az idegenrendészeti eljárásokban is.
Az 1993. évi LXXXVI. törvény módosítására vonatkozó javaslat szerint a központi menekültügyi szerv lesz az, amelynek kötelessége lesz megítélni, hogy a tartózkodás törvényes feltételeivel nem rendelkezõ külföldire nézve fennállnak-e azok az emberi jogi akadályok, amelyek miatt õt az idegenrendészeti hatóság országunk területérõl nem fordíthatja vissza vagy kiutaztatását ugyanezen okból nem lehet végrehajtani.
Jelentõs feladat vár tehát a tervezet szerinti, most már egyfokúvá vált központi eljárás központi hatóságára, mert jelen kell lenni azokon a pontokon, ahol a menekült-, menedékes vagy befogadotti jogállásra vonatkozó kérelmet elõ lehet terjeszteni. Hatósági jogkör ellátása mellett mûködtetnie kell a befogadóállomásokat, hiszen azok a törvénytervezet szerint megmaradnak, és feladatuk lesz, hogy a kérelmezõknek, menekülteknek, menedékeseknek és a befogadottaknak a kérelem elbírálásáig átmenetileg szállást és ellátást is nyújtsanak.
Államtitkár úr említette, és nagyon helyesen a törvényjavaslat is kiemelt helyen foglalkozik a menekültügyi eljárásban közremûködõ civil szervezetekkel. Az elõkészületek során ugyancsak több oldalról felmerült, hogy a civil szervezeteknek hatósági jogosítványokat is kellene kapniuk. Véleményem szerint a törvénytervezet helyesen -
Európa és a világ minden országában alkalmazott megoldással azonos módon - a hatósági feladatokat állami szervekre bízta, ugyanakkor nem vitatja, sõt, mint említettem, kiemelt helyen fogalmazza meg a civil szervezetek közremûködési lehetõségét; hozzátéve egyébként, hogy a világon mindenhol civil szervezetek - legalábbis a fejlett világban - mûködnek közre e nagyon fontos kérdés megoldásában.
A menekültügyi szervezeti rendszer kialakítása érinti a civil szervezetek mellett az önkormányzatokat is, hiszen a települési önkormányzatok jegyzõjének igen fontos szerepe lesz az ellátások folyósításában. Annak, aki képviselõtársaim közül ilyen, menekültek által lakott területen él - például Baranya megyei képviselõként jól ismerem Harkány nagyközség problémáit -, nem kis gondot okoz ezeknek az ellátásoknak a folyósítása, méghozzá úgy, hogy ne váltsa ki más -
menedékesstátusszal nem rendelkezõ vagy adott esetben a környezetben élõ - polgárok ellenszenvét.
(9.30)
A menekültügyi szervezeti rendszer kialakításával összefüggésben indokolt a migrációs struktúra más szervezeti ágát érintõ változtatás is. Jelenleg az idegenrendészeti szervek, különösen a rendõrség hatáskörébe tartoznak olyan feladatok - elsõsorban a bevándorlási kérelmekben történõ eljárás -, amelyek szoros összefüggést mutatnak a menekültügyi és az állampolgári ügyintézéssel. Célszerû lenne tehát ezeket a feladatokat szervezetileg is közelíteni, beleértve a törvényben meghatározott nyilvántartások közötti átjárhatóságot is, hiszen csak azok tudják, akik ezen a területen dolgoznak, hogy mekkora gondot okoz a nyilvántartás, ha az nem pontos, ha nem naprakész, ha nincs meg a megfelelõ rendszerek közötti átjárási lehetõség.
A már említett 1993. évi LXXXVI. törvény módosításával a bevándorlási kérelmek intézésével kapcsolatos hatáskör gyakorlására a törvény civil közigazgatási szervezetet kíván feljogosítani. Ez azt jelenti, hogy az elsõfokú hatósági feladatokat a fõvárosi és a megyei közigazgatási hivatalok látják majd el. A másodfokú ügyintézés a Belügyminisztérium szervezeti keretei között létrehozásra kerülõ bevándorlási szerv hatáskörébe tartozna, amelyet - hasonlóan a korábban mondottakhoz - a központi menekültügyi szerv és az állampolgársági szerv mellett velük azonos irányítási struktúrába lenne indokolt beépíteni. A tervezett változtatás elõnye, hogy a bevándorlási ügyintézés terén a domináns rendészeti szemléletû jogalkalmazás helyébe civil államigazgatási, inkább szolgáltató jellegû hatósági jogalkalmazás lépne, ami egyben elõsegítené az önkormányzati befolyás erõsödését is.
A megoldás összhangban van az Európai Unióhoz való csatlakozás jogi és szervezeti feltételei megteremtését célzó kormányzati törekvésekkel, valamint az államigazgatás reformját célzó kormányprogrammal. Ezért úgy gondolom, hogy ez az elképzelés támogatandó.
Meg kell jegyezni azt is, hogy az elõbb említett változás a közigazgatási hivatalokban felkészült munkatársakkal történõ helytállást is jelent, és szándékosan nem létszámemelést mondok, mert nyilvánvalóan vannak dologi és fejlesztési kiadásai, de talán érdemes lesz majd azon elgondolkodni, hogy az ebben a kérdésben már jártas... - mert honnan lehetne 19 megyébe ebben a kérdésben jártas szakembereket szerezni, mint ha nem azokról a helyekrõl, például rendõrség, ahol ezekkel a kérdésekkel foglalkoztak. És talán érdemes lenne meggondolni, hogy az igazgatásrendészeti szolgálatok - mondjuk, ebben a kérdésben felkészült munkatársai - vezényléssel meg tudnák-e oldani a feladatokat. Mondom ezt akkor is, ha természetesen jogos igénynek tartom, hogy új feladathoz a kormányzatnak biztosítani kell a személyi és dologi feltételeket. A megoldás módjára vonatkozóan jeleztem csak, hogy esetleg ebben is lehetne gondolkodni.
A tervezett szervezeti átalakulás talán önmagában is jelzi, az egyes rendelkezések pedig tovább formálják azt az elképzelést, hogy a külföldiekkel - és szándékosan nem "idegenek" kifejezést használok - kapcsolatos egyes eljárások szorosabban fûzõdnek össze a jövõben. S azért nem "idegenek"-et mondok, mert ugyan nem e törvény tárgya, de egy-egy adott ország bevándorlási, migrációs politikájának sok-sok összetevõje van, és célszerû, ha nem idegennek tekintjük azt, aki vagy segítségünkre szorul, vagy netán egy európai uniós csatlakozási folyamatban a gazdasági migráció keretében próbál nálunk adott esetben hazai munkaerõ-piaci hiányokat megoldani.
Az eddigi jogszabályi rendelkezésekbõl megállapítható, hogy az idegenrendészeti eljárás és a menekültekkel kapcsolatos eljárás formálisan nemigen voltak beszélõ viszonyban egymással. A Határõrség és a menekültügyi hivatal természetesen a feladat végrehajtása által kikényszerített módon járt el együtt belsõ megállapodások alapján, de nem volt magasabb jogforrási kerete. Üdvözölni lehet tehát, hogy a törvényjavaslat intézményesen megteremti ezt a lehetõséget.
Végül, de nagyon fontos kérdésként szeretném érinteni azt - és ez sokszor felmerült lakossági és szakmai körökben is -, hogy vajon ez az új törvény nem jár-e a közbiztonság, a közrend sérelmével. Az idegenrendészeti eljárásnak ugyanis nem része egy menekültügyi eljárási szakasz, két teljesen elkülönült eljárásról van szó, így egyidõben nem is folyhatnak, ami természetes. Ugyanakkor felveti azt a kérdést, hogy ha a külföldi kikerül az idegenrendészet hatókörébõl azáltal, hogy menedékjogot kér, rá nézve az idegenrendészeti kényszerintézkedések a továbbiakban nem alkalmazhatók, hiszen amíg kérelme elbírálásra nem került, addig a menekültügyi törvény vonatkozó rendelkezései vonatkoznak rá. S ha - ne adj isten! - a menekültügyi hatóság határozatát megtámadja - ami emberileg persze érthetõ -, akkor a bíróság által felülbírált határozat jogerõre emelkedéséig változatlanul nem az idegenrendészeti törvény, hanem a jelen törvény hatálya alá tartozik.
Tehát ténylegesen elõfordulhat, hogy a külföldi gazdátlanul tartózkodik az ország területén, hiszen a menekültügyi hatóság már, az idegenrendészeti hatóság még nem foglalkozhat ügyével. Elég sok tapasztalat van az eljáró szerveknél, hogy a külföldi még ügyének végleges lezárása elõtt elhagyja az országot, és vele szemben csak akkor lehet fellépni, ha a magyar hatóságok visszakapják.
Tisztelt Képviselõtársaim! A törvényjavaslat tárgyalása során a frakció más felszólalói érinteni fognak emberi jogi, államjogi, történeti szempontokat is. Úgy gondolom, a menedékjogról szóló törvény garantálja majd, hogy az üldözött, méltóságában megalázott személy menedéket találjon országunkban. Ez azonban nem lehet feltétlen, vannak közbiztonsági, nemzetbiztonsági szempontok is. Ezért amikor a menedékjogról szóló törvényjavaslatot figyelmükbe ajánlom, kérem, hogy módosító javaslataik során a most elhangzottakat is vegyék figyelembe.
Köszönöm figyelmüket. (Taps.)