DR. BOROSS PÉTER (MDF): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tapasztalhattuk - az elmúlt napokban különösen -, hogy némely kormány- elõterjesztés óriási viharokat váltott ki, rengeteg ellenérvet, dühöt, tiltakozást vagy indokoltnál hevesebb helyeslést, és itt, a parlamentben bizony ez meghatározott hangulatot teremtett.
Azt kell mondanom, most nem ilyen törvénytervezetet tárgyalunk. Egy jól szerkesztett, jól elõkészített, a jogalkotás általános erényeit magában foglaló, helyzetismeretbõl kiinduló törvényjavaslatról tárgyalunk, amely általánosságban megfelel mindazoknak a kötelezettségeknek, szerkesztési és egyéb tartalmi követelményeknek, amelyeket egy törvénnyel szemben támasztani lehet. Zárójelben jegyzem csak meg: sajnos ma napirendre kerül majd olyan törvény is, amely ezek elemeinek sem felel meg, ezért külön fontosnak tartom hangsúlyozni, ha olyan törvényjavaslattal nézünk szembe, amelyik nívójában, színvonalában - még egyszer hangsúlyozom -, szerkesztési elveiben és módszereiben a jogalkotás kényesebb ízlésû bírálóit is kielégíti.
Felmerült a tárgykörrel kapcsolatban a késés. Hat éve merült fel a késés. A '90-es parlamenti választások óta állandóan napirenden volt, hol ilyen, hol amolyan kommentálásokkal, de mindenképpen pressziókat érvényesítve, hogy hol van a menekültügyi törvény. Nekem az a véleményem, tisztelt Ház, hogy ez a törvény nem késett. Ennek a törvénynek az elõterjesztésére most érett meg az idõ. Valóban volt olyan idõszak, amikor szembe kellett néznünk menekülthullámmal, szembe kellett néznünk annál nagyobb veszélyekkel, nem tudtuk pontosan, hogy mi mivel jár. Itt a '90-es évek elejére gondolok, amikor is - valljuk be - jelentett némi elõnyt, hogy korlátok nélkül, adott helyzethez alkalmazkodva, egy valóban ebben nem járatos apparátus mellett teljesítsük azokat a feladatokat, amelyek humanitárius és minden egyéb szempontból ránk hárulnak.
Úgy hiszem, hogy e törvény megszületéséig Magyarország úgy tett eleget ebbéli kötelezettségének, hogy általános nemzetközi elismerést is kiváltott. Ezért a sokat emlegetett területi korlátozás feloldása akkor viharokat kiváltó, nem tudni milyen következményekkel járó lett volna. Úgy hiszem, mára kialakultak azok a viszonyok, nemzetközi vonatkozásban is kialakultak azok a viszonyok, amikor annak a jogos igénynek most már eleget lehet tenni, mely a területi korlátozás feloldására irányul, hisz Európában valójában Magyarország ebben kivétel volt; de azt kell mondanom, az elmúlt években Magyarország geopolitikai helyzete és a körülötte kialakult viszonyok sem voltak átlagosak vagy hasonlóak Európa más országaihoz.
(9.40)
Így tehát én ezt nem tekintem késésnek. Én egyetértek azzal, hogy most került elõterjesztésre, és azzal is, hogy nagyon sok olyan elem szerepel benne, amely kapcsolatban van azokkal a követelményekkel és kapcsolatban van egyidejûleg a tapasztalatokkal is, amelyeket az erre hivatott szervezetek ez alatt az idõ alatt szereztek.
Mikor ezt hangsúlyozom, meg kell jegyeznem, én jelentõs mértékben egyetértek az elõttem szóló képviselõtársammal. Valóban vannak megfontolásra érdemes elemei; valóban vannak olyan kérdések, amelyekkel kapcsolatban módosító javaslat felmerülhet, de a törvény egészének értékei, én azt hiszem, mégiscsak szükséges, hogy elismerést nyerjenek.
Ha a törvényalkotási folyamatot tekintem: az állampolgársági, az idegenrendészeti, a menekültügyi törvény, és az azokon végighúzódó szellemiséget, akkor úgy hiszem, megfelel ez a törvény annak a követelménynek, ami a magyar nemzetiségûekkel kapcsolatban természetes elõnyhelyzetet teremt. Nagyon lényeges - hisz más országok példájából is tapasztalhatunk ilyet az elmúlt évtizedekben vagy jelenleg is -, hogy természetes kötelezettsége a parlamentnek, majd a végrehajtás során a kormánynak, hogy a magyar nemzetiségûek ügyeinek kezelése itt is más módon történjen. Nem mindegy, hogy idejön valaki kényszerbõl, és nem mindegy, ha hazajön valaki kényszerbõl. Úgy hiszem, hogy ez a vonulat szerepel a törvényalkotási felfogásban, nem tört meg, a jelenlegi törvény is megfelelõ módon alkalmazza.
Felhívom azonban a figyelmet arra, hogy a törvény szerkesztési módszereinek és egyáltalán mint törvény értékeinek elismerése mellett van egy nagyon lényeges tényezõ, ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni, ez pedig a végrehajtás. Tipikusan olyan törvényrõl van szó, ahol emberi viszonyok, különbözõ árnyalatok kerülnek különbözõ hivatalos döntések elõtt mérlegelésre. Szemléletmód, következetesség, megfelelõ irányítás, egyértelmûség szükséges itt. Ebbõl a szempontból egy centrális döntési elemzés mindenképpen elõnyös, de akkor elõnyös, ha korunk különbözõ eszmeáramlatainak vegyülete nem jelenik meg ezekben a döntésekben, hanem annak az egyértelmû végrehajtására koncentrál, amit a törvény sugároz, megfelelõ és azonos elbírálási elvek szerint az ezzel a kérdéssel foglalkozó szervezet. Én azt hiszem, hogy virágnyelven még rengeteg mondatot lehetne itt mondani, de talán ez egyértelmû és világos.
Mindig problémát okoz, úgyszólván minden országban, hogyha a közvéleményben olyan hírek terjednek el, hogy ide mindenki bejöhet. Ez reakciót vált ki, politikai nyugtalanságot, de a magam részérõl személyes emlékem is, hogy különbözõ embercsoportok nagyszámú betelepülésének rémhíreivel voltam kénytelen annak idején egy másik funkcióban hadakozni - elképesztõen könnyen terjedõ hírek, a köznyugalmat zavaró hírek terjednek el! Ezért kell egyértelmûnek lenni ebben és kijelenteni, hogy azért, mert Magyarország mégiscsak - talán még ma is kissé - elsõ befogadó ország és a környezetünk jellemzõen kibocsátó vagy átutaztató, mi sokkal nagyobb mértékben befogadók és kisebb mértékben átutaztatók vagyunk, kellõ szigor érvényesül az elbírálásánál. Magyarország nem lehet kevésbé határozott ebben a kérdésben, mint ahogy nem lehet kevésbé méltányos ebben a kérdésben, mint azok az országok, amelyek megfelelõ elvek érvényesítése mellett egy jelentõs szigort képviselnek. Azt hiszem, nagy demokráciákat lehetne példának felhozni, hogy bizony egy menekültügyi eljárás korántsem egyszerû mûvelet ott.
Én arra biztatom a kormányt és az ezzel foglalkozókat, hogy ebben legyen nagyon határozott egyértelmûség - és nemcsak ebben. Úgy hiszem, talán zárójelben e törvény kapcsán is megjegyezhetem, hogy az idegenrendészeti törvény végrehajtási kereteiben, úgy érzem, nem érvényesül az a következetesség és szigor, aminek érvényesülnie kellene. Nem kívánok én ezzel e törvény kapcsán foglalkozni, de az államtitkár úr figyelmét felhívom, hogy ez általános vélemény is, de talán ennél közvetlenebb tapasztalatokat is lehet ebbõl a szempontból nagyon udvarias, nagyon árnyalt, nagyon méltányos kifogásként megemlíteni e törvény kapcsán.
Azért helyezem én a hangsúlyt arra, hogy milyen a végrehajtás - ez egy nagyon lényeges tényezõ -, mert általában a gépezet az egyéni menekültkérdés elbírálására épül fel. Helyes, hogy civilesedik, ez megfelel egy általános tendenciának, és reméljük, nem kerül rá sor, de a "si vis pacem" elve alapján én úgy hiszem, van ennek egy másik változata: a tömeges. Jelentõs tapasztalatokat szereztek a menekültügyi szervek a tömegessel kapcsolatban, fõleg akkor, ha más kultúrából, más gondolkodásmódból érkezõknek az ügye kerül napirendre. Ez mind a telepítés, mind az elkülönítés, mind az együttkezelés szempontjából felvet olyan sajátos problémákat, amivel hál' isten most nem kell foglalkozni. De a menekültügy szervezetének mindenképpen képesnek kell lenni arra már most, hogy egy nem várt esemény újból olyan helyzetet teremthet, mint amilyet teremtett a kilencvenes évek elején, amikor is - valljuk meg - egyéni döntésekkel kellett helyzetekben kiigazodni és kiigazítást adni. Ennek belsõ kátéjának összeállítása, azt hiszem, akkor sem felesleges, ha meg vagyunk róla gyõzõdve - vagy reményünk legalábbis a megszokottnál erõsebb -, hogy ilyenre nem kerül sor.
Hangsúlyozom még egyszer, az elõttem szóló képviselõtársam által felvetett problémákon túl a törvény egyes szakaszaiban lehet polemizálni, s az majd a részletes vitában bizonyára elõtérbe kerül, hogy mikor kell és mikor lehet megtagadni; hogy a beutazási és tartózkodási tilalom alatt álló esetében a "kell" vagy a "lehet" a helyes fogalmazás. Én úgy hiszem, érdemes rajta gondolkodni, s ennek megfelelõen esetleg módosító javaslatot elõterjeszteni.
Egy dologra azonban nagy hangsúlyt szeretnék helyezni a törvény szövegébõl adódóan is - talán némileg markánsabb megfogalmazás is szükségeltetik -: ez a menedékes státus elbírálásával kapcsolatos kormányfeladat. Ami gyakorlatilag feltételezésem szerint annyit jelent, hogy a kormány jelöli ki azt az országot, ahonnét menedékest befogad, megállapít egy ilyen helyzetet, s akkor onnan menedékesek jöhetnek. Nem olyan egyszerû dolog ez, és úgy hiszem, hogy a kormánynak ez a feladatköre talán vitatható is, és nem azért, mert a súlya nem a kormány elé való, hanem mert feltételezésem szerint nem ebben a mûfajban gyakorlott a kormány.
(9.50)
Ez elgondolkodtató. Nem jelent alapvetõ kifogást, de rendkívül felelõs döntés. Ha ez kormánydöntés, akkor ez nyilvános döntés, vagy nyilvánosságra kerülõ döntés, a kormány ítéletet kell hogy mondjon egy másik ország belállapotairól, ami, azt hiszem, megfontolandó abból a szempontból, hogy ez milyen kockázattal jár. A törvény ugyanis kikényszeríti ezt. Államok és kormányok, ahol ilyen állapotok kialakulnak, mindig tagadják, hogy náluk ilyen állapotok vannak, és a magyar kormánynak minõsíteni kell azt. Ennek reakciói talán nem szerencsések lehetnek adott esetben.
Itt én egy újabb megfontolást javasolok, hogy kell-e ezt kormánykörben és a kormány döntési rendszerében feltétlenül ráruházni, mert egy idejekorán kimondott ilyen természetû döntés bizony okozhat ilyen vagy olyan, amolyan problémákat a nemzetközi kapcsolatokban.
Nem kívánom untatni a tisztelt Házat azzal, hogy amikor nagyhatalmak között sem volt teljes egyetértés Horvátország elismerésével kapcsolatban, akkor az nálunk és itt milyen jó volt, hogy, mondjuk, a kormánynak nem kellett ebben a kérdésben állást foglalni.
Tisztelt Ház! Én egy jól szerkesztett törvényt találtam itt, és helyeslem a törvény tendenciáját, minõségét. S ezt nem gyõzöm eléggé hangsúlyozni annyi rosszul szerkesztett, nagyon is vitatható, nívójában legalábbis erõsen vitatható törvényjavaslat mellett. Ez az elismerés, úgy hiszem, az elõterjesztõnek kijár. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)