GLATTFELDER BÉLA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Képviselõtársaim! Való igaz, hogy az agrárgazdaság társadalmunkban lényegesen jelentõsebb szerepet játszik, mint általában a fejlett országokban, tekintve mind a nemzeti össztermékhez való hozzájárulás mértékét, mind a foglalkoztatásban betöltött szerepét.
Az agrárgazdaságról szóló törvény tárgyalása nem elõzmények nélkül való, hiszen eredetileg arról volt szó, hogy a nemzeti agrárprogram elfogadása után kerül majd megalkotásra a különbözõ nevekkel illetett törvény. Hiszen ezt a törvényt korábban hívtuk agrárorientációs törvénynek, agrárfejlesztési törvénynek, mezõgazdasági törvénynek, végül most úgy tûnik, az agrárgazdaságról szóló nevet fogja kapni ez a törvényjavaslat. Szó volt arról is, hogy a törvényjavaslat tárgyalását meg fogja elõzni az EU-csatlakozási stratégia tárgyalása. Úgy tûnik, most ez is a törvényjavaslat tárgyalása utáni idõre fog tolódni.
Amikor láthatóvá vált, hogy a kormány által a nemzeti agrárprogram tervezetére elkészített anyag nem élvezi a társadalom széles köreinek támogatását - hiszen itt, ebben az épületben volt egy nemzeti agrárkerekasztal, ahol szinte minden felszólaló elutasította a kormány tervezetét -, akkor mi javasoltuk, hogy fordítsuk meg a sorrendet, és valóban válasszuk szét a törvény ügyét a nemzeti agrárprogramtól, mert úgy tûnik, hogy a nemzeti agrárprogram lényegesen nagyobb vitákat vált ki, a törvény enélkül is megalkotható. Úgy tûnik, most végül is erre fog sor kerülni.
Korábban felmerült, hogy nem a német törvény alapján, hanem az amerikai Farm Bill alapján kerül sor ennek a törvénynek a megalkotására. Mi örülünk annak, hogy végül is a német törvény alapján kerül sor a magyar agrártörvény megalkotására. Ennek döntõen az az oka, hogy nem volt megvalósítható, hogy a Farm Bill alapján készítsük el; nem azért, amit az elõbb Gombos András mondott, hogy ez egy régebbi demokrácia, kiforrottabb a jogrendje, hanem szerintem döntõen arról van szó, hogy a magyar agrárgazdaság részesedése az agrár- világkereskedelembõl lényegesen alatta marad az USA részesedésének, akár ha csak az Európai Unió részesedését nézzük, hiszen ez a két csoportosulás, az USA és az Európai Unió a világ egyik legnagyobb agrárexportõre, míg a másik a világ legnagyobb agrárimportõre. Nyilván az õ befolyásuk lényegesen nagyobb a világpiacokra a magyar agrárgazdaságnál, ezért mi nem is tudunk olyan részletes programokat, terveket kidolgozni a saját agrárpolitikánk alakítására, mert sokkal jobban ki vagyunk szolgáltatva a világkereskedelmi folyamatoknak, mint azok az államok, amelyek részesedésük nagyságánál fogva ezeknek a folyamatoknak alapvetõ befolyásolói is.
1995-ben a mezõgazdasági bizottság egyik ülésén, amikor még Lakos László miniszter urat hallgattuk meg - ahogy ez szokás a parlamentben, hogy a miniszternek minden évben be kell számolnia -, akkor javasoltam, hogy a bizottsági meghallgatások rendjét alakítsuk át, méghozzá olyan módon, hogy a miniszter meghallgatása ne az elmúlt év történéseire, azok elemzésére szorítkozzon, hanem - ahogy ezt a német agrártörvény írja elõ - a miniszter legyen köteles egy statisztikai adatokon nyugvó beszámolót készíteni az elmúlt év történéseirõl, a költségvetési törvény végrehajtásáról. És már akkor javasoltam, hogy a Németországban tapasztalható, más EU-tagállamokban is tapasztalható tesztfarm-rendszert építse ki a Magyar Köztársaság kormánya annak érdekében, hogy az eddig létezõ statisztikai adatoknál pontosabb statisztikai adatokhoz tudjunk hozzájutni. Tulajdonképpen ezt tartalmazza ez a mostani törvény is.
(12.00)
Azonban fontos megemlíteni, hogy ennél azért némiképpen többrõl szól ez a törvény, bár a törvény tartalma igazán kevés, hiszen a törvény alig négy oldal, ebbõl majdnem fél oldalt vesz el egy szerintem meglehetõsen terjengõs preambulum és a 9. §-ban megfogalmazott miniszteri felhatalmazások.
Tehát ez valójában csupán egy háromoldalas törvény, amelyik az elõbb említett két tényen kívül egy harmadik fontos rendelkezést tartalmaz, ami említésre méltó, rögtön az 1. §-ában, amelyik arról rendelkezik, hogy a jövõben az 1998. évi költségvetési évben megvalósuló agrártámogatások bázisához kell kötni a mezõgazdasági támogatásokat. Vagyis amilyen mértékben nõ a bruttó hazai termék összege, vagy esetleg csökken, olyan mértékben fog a jövõben változni a mezõgazdasági és vidékfejlesztési támogatásoknak az összege is.
A törvényjavaslat szövege, szövegezése, annak ellenére, hogy rövid - és ez talán még igazabb az indoklásra - meglehetõsen ósdi, avítt. Talán nem véletlenül mondta az európai integrációs ügyek bizottságának ülésén az egyik kormánypárti képviselõ, hogy õt leginkább az egykori tervtörvényekre, pártállami tervtörvényekre emlékezteti. Szerintem több helyen - erre nyilván majd a részletes vitában lesz mód - érdemes lenne a törvényjavaslat szövegét a mai ízlésnek, a jogi nyelvnek megfelelõ formában megszövegezni.
Nézzük tehát végig ezt a törvényjavaslatot részleteiben! Elég rövid, végig lehet rajta érni ilyen kevés idõ alatt is. Mint említettem, az 1. § rögzíti, hogy a jövõben a '98. évi bázishoz kell majd igazítani az agrártámogatásokat. Azonban ez a törvényjavaslat nem tisztázza azt, és a különbözõ megnyilatkozások sem tisztázták, hogy végül is mi lesz beleérthetõ az agrártámogatások és a vidékfejlesztés céljait szolgáló támogatások körébe.
Már ma lehet hallani arról a csatáról, ami különbözõ államigazgatási körökben dúl, amikor különbözõ ellenérdekelt felek vitáznak arról, hogy végül is mi mindent számítsanak ebbe bele, esetleg még az adókedvezményeket is, ezzel csökkentve azt a támogatási kört, amelyet majd itt a késõbbiek során alkalmazni kell. Létezik egy olyan irányelv, ami nem került bele a törvénybe, bár korábban errõl szó volt, hogy a GDP 2,5 százalékában lesz rögzítve az a támogatásmennyiség, amelyet az agrárgazdaságnak el kell nyernie.
A 2. § arról szól, hogy a kormánynak egy agrárpolitikai tervet kell készítenie, és ennek végrehajtásáról minden év végén jelentést kell benyújtania az Országgyûlésnek, a költségvetési törvény tárgyalását megelõzõen. Ez, mint említettem, megegyezik egy korábbi elképzelésünkkel. Azonban ez a rendelkezés világossá teszi, hogy a jövõben nem egy nemzeti agrárprogramot kell készíteni, amelyik széles társadalmi konszenzuson nyugszik, hanem a kormány fogja elkészíteni az agrárpolitikai terveket, amelyek a kormány tervei lesznek, és ennek a végrehajtásáról kell majd a parlamentnek beszámolót készítenie.
A 3. és 4. §-ban példálózó jelleggel felsorolásra kerülnek a legfõbb agrárpolitikai célkitûzések, nyilvánvalóan olyan módon, hogy ezek nem foglalják magukba az összes agrárpolitikai célt. Az elõterjesztõ megfogalmazása lehetõséget ad az itt felsorolt célokon túl egyéb célok érvényesítésére is, ami szerintem támogatható, bár a törvény normatív eredményét ez nyilvánvalóan csökkenti.
Külön örülünk annak, hogy a célok közé bekerült a fiatal gazdák támogatása. Számunkra ez egy fontos agrárpolitikai cél, hiszen félünk attól - tapasztalva, hogy a mezõgazdaságban a fiatalok foglalkoztatása csökken, és különösképpen a mezõgazdasági vállalkozók körében a fiatalok aránya meglehetõsen alacsony, mint ahogy ez általában Európában tapasztalható -, hogy a mezõgazdaságban megszakadhat a generációk folytonossága. Elõadódhat olyan helyzet, hogy az idõs generációk aktív munkálkodásának megszûnése után nem lesznek olyan generációk, amelyek a mezõgazdasági tevékenység folytatására a jövõben vállalkoznak. Ezért helyesnek tartjuk, hogy már most, jó elõre gondoskodjunk a jövõ generációk utánpótlásáról.
Egyébként az Európai Unióban is van egy olyan támogatási forma, amely az Európai Unió közös kasszájából biztosít a tagállamok számára forrásokat, annak érdekében, hogy a tagállamok a saját forrásaikkal kiegészítsék az unió által nyújtott támogatásokat a fiatal gazdák támogatását szolgáló programok megvalósítása érdekében. Ha mi az EU- tagságunk idejéig nem fogjuk kialakítani a fiatal gazdák támogatásának a rendszerét, akkor EU-tagként eleshetünk azoktól a támogatásoktól, amelyeket az Európai Unió kiegészítésként a tagállamoknak nyújt, így majd nekünk is nyújt tagságunk idejére.
Az 5. § az agrártámogatási módszereket sorolja fel, ismételten példálózó jelleggel. Sajnálatosnak tartom, hogy ezek között nem szerepel a közvetlen jövedelempótló támogatás, vagy talán más néven mondhatom azt is: a kompenzációs kifizetések rendszere. Ezt azért tartom különösen érzékeny kérdésnek, mert az Agenda 2000 nevezetû anyag, amelyben a bizottság tette közzé az ezredfordulót követõ idõszakra megvalósítandó agrárpolitikai célkitûzéseit, teljesen világossá teszi, hogy az ezredforduló után az Európai Unió közös agrárpolitikájának legfõbb eszköze a kompenzációs kifizetések lesznek, tehát pont az, ami ebbõl az anyagból hiányzik. Elõreláthatólag az összes agrártámogatásnak körülbelül a felét fogják ilyen jogcímen az Európai Unióban kifizetni.
Sajnálatos persze, hogy az Európai Unió jelenlegi tárgyalási pozíciója az, hogy az új tagállamok számára ezt a kompenzációs kifizetést nem fogják juttatni. Ha az Európai Unió tagjává válunk, az unió tervei szerint nem fogjuk megkapni ezeket a támogatásokat, ami jelenlegi árfolyamon számolva a magyar mezõgazdaság számára 120-140 milliárd forinttal kevesebb támogatást jelent, mint amennyit az unió egyébként számunkra ilyen jogcímen nyújtana - mondom, ha ezt nem tagadná meg tõlünk.
Az unió elképzelései közé tartozik az is, hogy a jövõben a kompenzációs kifizetések üzemenként kifizetendõ nagyságát korlátozni fogják, vagyis egy mezõgazdasági üzem csak meghatározott mértékû kompenzációs kifizetésben részesülhet, így a nagyobb üzemek csak pontosan annyi támogatásban részesülhetnek majd, mint azok, amelyek még éppen elérik azt a bizonyos határt, amelyet az Európai Unió még támogatható mértékûnek tart. Ezt az Európai Unió modulációnak hívja.
Fontos lenne, hogy taggá válásunk elõtt begyakoroljuk a kompenzációs kifizetések kifizetésének módját, vagyis a Magyar Köztársaság már taggá válásunk elõtt is folyósítson ilyen jellegû kifizetéseket a gazdái számára, akár csekélyebb mértékben, mert ez egyrészt javíthatná a tárgyalási pozíciónkat. Hiszen hivatkozhatnánk arra, hogy azért nem indokolt számunkra a kompenzációs kifizetéseket megtagadni, mert már taggá válásunk elõtt mi magunk is fizettünk ilyet a gazdáink számára. Másrészt pedig megtanulhatnánk azokat az eljárásokat, amelyeket majd abban az esetben, ha taggá válásunk után az Európai Unió biztosítja számunkra a kompenzációs kifizetést, alkalmaznunk kell.
Érdemes itt némiképpen elidõznünk, hiszen az Európai Unió velünk szemben alkalmazni kívánt megszorító intézkedései ennél lényegesen széles körûbbek, hiszen az Európai Unió felveti, hogy taggá válásunk esetén a mezõgazdaságunkat nem fogják teljes joggal integrálni az Európai Unióba. Itt nemcsak a kompenzációs kifizetések megtagadásáról van szó, hanem arról, hogy egy átmeneti idõn keresztül Magyarországgal szemben fenntartanák a határellenõrzések rendszerét az árkiegyenlítõ mechanizmusokkal együtt, ami magyarra lefordítva azt jelenti, hogy hiába válunk az Európai Unió tagjává, nem fognak minket az egységes piacba integrálni, a vámokat és az illetékeket a mezõgazdasági termékek esetében velünk szemben fönntartják, ami logikusan azzal jár együtt, hogy a mezõgazdasági exporttámogatásokat is fönn fogják tartani az irányunkban megvalósuló exportjukra.
Az is fölmerül az Európai Unió Agenda 2000 nevû anyagában, hogy az új tagállamok esetében alkalmazni fogják azt az elvet, amit önmagukra is ki akarnak terjeszteni - de ez számukra érdektelen, mert egyetlenegy olyan tagország sincs, amelyet ez a rendelkezés veszélyeztetne -, hogy a GDP 4 százalékánál nagyobb mértékû kifizetést a strukturális és a kohéziós alapokból egyetlen tagállamnak sem lehet folyósítani.
A 6. § arról rendelkezik, hogy a magyar agrárszakigazgatást fejleszteni kell. Ezzel egyet lehet érteni, bár itt is fölmerül, amit már többen fölvetettek bizottsági elõadóként is, hogy ez inkább egy országgyûlési határozatba való szövegrész.
(12.10)
Különösképpen viszont talán azért fontos errõl beszélni, mert úgy ítélem meg, hogy az EU-csatlakozásunk menetrendjében ezen a területen vagyunk a leginkább lemaradva.
A 7. és 8. § a statisztikai rendszer fejlesztésérõl szól, ami - szerintem - szintén törvényen kívüli módszerekkel is megvalósítható lenne. Az EU statisztikai adatgyûjtésrõl szóló rendelete a szúrópróbaszerû és a teljes körû adatgyûjtést egyaránt elfogadhatónak minõsíti, feltéve, ha ezek reprezentatívak.
Körülbelül errõl szól a törvényjavaslat. Látható, hogy ehhez a törvényhez túlzott várakozásokat fûzni nem érdemes. Úgy ítélem meg, hogy mezõgazdaságunk igazi sorsfordulója nem e törvényjavaslat elfogadása lesz, hanem az Európai Unióhoz való csatlakozásunk mikéntje. Remélem, hogy errõl a kérdésrõl is lesz lehetõségünk ilyen széles körben vitatkozni.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)