GYIMÓTHY GÉZA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársak! Amikor a kormány által beterjesztett T/4756. számú törvényjavaslatról beszélünk, vissza kell gondolnunk a kora tavaszi idõszakra, amikor az egész magyar agrártársadalom szinte epekedve várta azt a lehetõséget, hogy olyan társadalmi közmegegyezés alakul ki Magyarországon, amely hosszú távra, hosszú évekre biztosítani tudja az agrárgazdaság fejlõdését.
A kormány ígéretet tett, és tartotta is az ígéretét abból a szempontból, hogy beterjesztette ezt az agrárgazdaságról szóló törvényjavaslatot, amely a német agrártörvény mintájára egy kerettörvény, de azt a feladatot, azt a célt, amelyet kitûzött maga elé, a Független Kisgazdapárt szerint ez a törvényjavaslat nem tudja betölteni - errõl majd késõbb.
Az agrárágazat, a mezõgazdaság, a mezõgazdaságban dolgozók... - ez nem egy egyszerû ágazat, már több elõadó elmondta: a biológiai törvényszerûségek sokkal nagyobb kockázati veszélyt rejtenek az agrárágazatra, mint bármely más ágazatra, a társadalomra nézve, és épp ezért sokkal érzékenyebb is a problémákra. Gróf Teleki Pál mondta, hogy aki a földet mûveli, az az országnak tesz szolgálatot. Úgy érezzük, hogy ez a mondás, amely több mint fél évszázada hangzott el, még inkább igaz a mai idõszakra, hisz ma, amikor az árbevétel után csak egypár százalékos a jövedelemtermelõ képesség - sokkal kevesebb a jövedelemtermelõ képesség az agrárágazatban, mint bármely más ágazatban -, fokozottan kell ügyelni azokra az emberekre, akik ilyen alacsony jövedelemtermelés mellett is vállalják a földmûvelést, az állattenyésztést, az agrárgazdaságban való részvételt. Meg kell becsülni ezeket az embereket!
(Az elnöki széket dr. Gál Zoltán, az Országgyûlés elnöke foglalja el.)
Elsõ kérdésként azt tesszük fel, hogy ez a viszonylag nyúlfarknyi, 9 paragrafusból álló törvényjavaslat képes-e megfelelni annak az elvárásnak, ami a nemzeti agrárprogram vitája során megfogalmazódott itt, a felsõházi teremben és az ország több pontján is, ahol az agrárium résztvevõi, az agrárképviselõk tanácskoztak. Higgyük el, hogy 1997 talán valóban az agrártanácskozások éve abból a szempontból, hogy véleményem szerint valóban minden érdekképviselet, párt - akár kormánypártiak, akár ellenzékiek - kifejthették a véleményüket, és ki is fejtette azt természetesen az agrárium minden résztvevõje. A kérdés az, hogy az itt megfogalmazott vélemények hogy jelennek meg majd az agrárgazdaságról szóló törvényben, és hosszú távon hogy hatnak majd az agrárgazdaság szereplõire.
Sajnos, azt kell mondani, hogy a Független Kisgazdapárt az ott elért eredményekhez képest visszafejlõdésnek tartja az itt 9 paragrafusban elmondottakat, hisz ott világosan megfogalmazódott -
egyedül a termõföld tulajdonlásának kérdésében nem tudott kialakulni konszenzus, az összes többi kérdésben végsõ soron kialakult a társadalmi közmegegyezés -, hogy az agrárágazat nem egy ágazat a nemzetgazdaság ágazatai közül; például a mezõgazdaságban élõk nem egy egyszerû szakma képviselõi, egy hivatás gyakorlói, hanem egy életforma megtestesítõi. Mi - egy kicsit patetikusan - talán azt mondhatnánk, hogy a nemzet megtartói voltak, és talán hosszú ideig - bízunk benne - lesznek is a mezõgazdaságban élõk, a gazdák, mert valóban igaza van gróf Teleki Pálnak ma is: aki a földet mûveli, az az országnak tesz szolgálatot - a legnagyobb szolgálatot talán õk teszik.
(12.30)
Nézzük tételesen végig! Itt hallottunk már a preambulumról, a bevezetõ kicsit dagályosságáról, hosszúságáról. S valóban, az 1. §-ból - amikor a bruttó hazai össztermék, a GDP évenkénti növekedési ütemével arányosan növelt összegû támogatásról ír a törvényjavaslat elõterjesztõje - hiányzik a 2,5 százalék, amely a nemzeti agrárprogram vitája során társadalmi közmegegyezésként megszületett. Ez a 2,5 százalék nincs benne!
További problémának tartom: mivel az 1998. évi bázishoz viszonyítaná, ezt úgy veszi, mintha kiindulási startállapot lenne. Tehát gyakorlatilag akkortól, 1998. január 1-jétõl kezdõdne - ha ez a törvényjavaslat elfogadásra kerül - a kiindulási alap. Kérem, az agrárolló az utolsó nyolc-tíz évben úgy szétnyílt, hogy nem vehetjük ezt kiindulási alapnak, stagnálásnak, hanem az agrárágazatnak sokkal nagyobb, tehát pozitív megkülönböztetést kell kapnia évekig, s ezt meg kell értenie a társadalom többi szereplõjének is.
Mivel lemaradott, mesterségesen kevesebb támogatást kapott az agrárágazat, ezért most - éppen az Európa Unióhoz való csatlakozás miatt - sok ágazatban a kvóták igenis nagyon fontosak lesznek, hogy most, a hátralevõ években ez az ágazat fejlõdni tudjon. De sajnos a szarvasmarha-tenyésztéstõl kezdve más szakágazatokig nem azt tapasztaljuk, hogy a tisztelt kormányzat és a társadalomnak azok az erõi, amelyek beleszólhatnak gyakorlatilag az ágazatok fejlesztésébe, megkülönböztetett figyelmet fordítanának rájuk! Most a magyar társadalomnak az lenne az érdeke, hogy a magyar mezõgazdaság, a magyar élelmiszeripar a többi ágazathoz képest sokkal jobban tudjon fejlõdni, több támogatást kapjon, hiszen az Európai Unióba bekerülve már nagyon sok helyen a kvóták behatárolják a további fejlõdést.
Sajnos éppen ezt hiányolom e törvényjavaslatból, nincs kimondva, hogy az agrárolló szétnyílása tönkretette az agrárágazatot, és most ezt helyre akarja hozni. Ezt stagnálásként veszi, egy helyzetnek veszi az 1998. január 1-jei állapotot, és ehhez próbálja igazítani. Tehát az egyik legnagyobb koncepcionális problémának azt tartom, hogy ez elmúlt évek lemaradását, amelyet az agrárágazat elszenvedett, nem próbálja helyrehozni.
A másik:
A német agrártörvény - mint hallottuk - hat évi egyeztetés után alakult ki. Megkockáztatom azt a véleményt, hogy elsõsorban nem az agráriumban, az agrártársadalom egyes képviselõinek, azoknak a szekértáboroknak kellene elsõsorban megegyezniük, hanem az agrártársadalomnak el kellene fogadtatni a társadalom többi szereplõjével: ez nemzetgazdasági érdek, ez nemzeti érdek, hogy most az agrárium fokozott támogatást kapjon. Sajnos, úgy látszik, ezt nem sikerült elfogadtatni, s akkor azt kell feltételezni, hogy az áprilisi nemzeti agrárprogram vitái során kicsontosodott, közmegegyezésre jutott dolgokból is engedett a tisztelt földmûvelésügyi kormányzat. S akkor azt kell mondani, hogy a Pénzügyminisztérium és a többi társminisztérium, a kormány egésze - mert hiszen a kormány terjesztette be gyakorlatilag ezt a törvényjavaslatot - nem tudta elfogadni azokat az agrártársadalom által megfogalmazott értékeket.
A második, a legnagyobb hibának azt tartom a törvényjavaslatban, hogy amikor a magyar mezõgazdaság a világ, Európa élvonalában szerepelt a hatvanas-hetvenes években, talán a hetvenes évek végéig, mondhatnám ezt, akkor egy erõs, csúcsminisztériumnak is mondhatnánk, de egy erõs földmûvelésügyi, élelmiszeripari minisztérium volt. Sajnos ebben még csak a csíráit sem lehet látni, hogy a tisztelt Földmûvelésügyi Minisztérium által beterjesztett törvényjavaslatban törekvés lenne arra, hogy újra egy erõs minisztérium legyen a Földmûvelésügyi Minisztérium. Kérem, az agrár-felsõoktatás átkerült a Mûvelõdésügyi Minisztériumba, az engedélyezések, az exportengedélyezések gyakorlatilag az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumban történnek, a pénzügyi támogatása a mezõgazdaságnak, az agrárágazatnak a Pénzügyminisztériumban történik. A teljesen leépített magyar mezõgépipar tönkrement; gyakorlatilag az is az Ipari Minisztériumhoz tartozik - és még sorolhatnám tovább. Ha egy erõs agrárágazatot akarunk, akkor természetesen ezeket a feladatokat mind vissza kellene vinni a Földmûvelésügyi Minisztériumba, és ott egy erõs minisztériumot kellene létrehozni.
Ma a Földmûvelésügyi Minisztérium véleményem szerint a kormányban az egyik legkiszolgáltatottabb minisztérium. Végrehajtó szerepet tölt be. Ebben a törvényben pontosan ez nincs leírva, hogy a Földmûvelésügyi Minisztérium újra visszakapná azokat a jogosítványokat - az agrár-felsõoktatástól kezdve a mezõgépipar fejlesztéséig -, azokat a koncepcionális lehetõségeket, amelyek alapján az agrárágazatra háruló - a nemzetgazdaságnak is érdekében álló - feladatokat meg tudná oldani. Sajnos azt kell látni, hogy ezek nincsenek benne.
Nézzük a részleteket!
Szintén még az 1. §-ban olvashatjuk, hogy a támogatási kérelmek elbírálásáról majd a kormány gondoskodik. Sajnos az egyik nagyon neuralgikus pont a támogatások elosztása. Mi azt tapasztaltuk és nyilván a kormánypárti képviselõknek más a véleményük, mi is, az ellenzéki képviselõk, a vidékjárásunk során azt tapasztaljuk, állandóan elégedetlenek a gazdák. Most is csak körülbelül 3-4 százalék jutott közvetlenül a családi magángazdaságokba ebbõl az új 50 milliárd forintos tõkepótló hitelbõl, a többi az integrátoroknak és a jogi személyeknek jutott. Tehát az a konszenzus, ami például pozitív megkülönböztetést alkalmazott volna, ez a nemzeti agrárprogram vitája során élesen kijött.
Ha az Európai Unióba ácsingózunk, oda akarunk kerülni, az Európai Unió mezõgazdasági támogatási rendszere a magánszemélyek, a családi magángazdaságok támogatását tudja elfogadni. Kérem, sajnos nálunk most pont ellenkezõ a dolog! A jogi személyek, az integrátorok vannak támogatva túlzottan, és sokkal kevésbé a családi gazdaságok. Ezt a folyamatot meg kellene fordítani. A termelõszövetkezeteknek át kell alakulniuk értékesítõ, beszerzõ, szolgáltató szövetkezetekké. Ennek a csírái sincsenek leírva ebben a globál agrárgazdaságról szóló törvényjavaslatban. Tehát sorolhatnám azokat a problémákat, amelyek nincsenek megemlítve.
Teljesen egyetértünk és helyeseljük azt, hogy a földmûvelésügyi miniszternek jelentésben évente be kell számolnia az Országgyûlés elõtt az agrárgazdaság helyzetérõl. Ide viszont már rögtön tettem egy csillagot, hogy a mezõgazdasági termelõk jövedelemviszonyairól is be kell számolni. Ez sajnos nincs benne, ez olyan szemérmesen ki lett hagyva. A legfontosabb ma ugyanis a jövedelemviszonyok alakulása a magyar mezõgazdaságban, és errõl kellene elsõsorban a tisztelt miniszter úrnak véleményem szerint, ha eljön az idõszak, beszámolni.
A másik dolog, hogy a 4. §-ban ugyan szavakban kinyilvánítja, hogy az agrárgazdaságot döntõen a magántulajdonon alapuló változatos üzemviszonyok jellemezzék és stb., stb., és azt mondja, hogy elsõsorban a családi gazdaságok, különösen pedig a fiatal gazdák gazdaságilag erõsödjenek és versenyképessé váljanak. Ez egy kívánságmûsor, amellyel természetesen mindenki egyetért. De ehhez a kívánságmûsorhoz a szükséges feltételnek, eszközrendszernek a megnevezését hiányolom, tisztelt miniszter úr és elõterjesztõk, hogy miért nincs leírva! Sajnos itt nem szerepel az, hogy miként szeretnék elérni ezt a kívánalmat.
Mint ahogy mondtam, egyértelmûen csak az árutermelõ családi gazdaságoké a jövõ, és az kellene, hogy a több százezer, akár millión fölüli törpebirtokos közül, aki tudja vállalni tehetsége, ereje, vállalkozása révén, azokat az embereket kellene segíteni, hogy õk árutermelõ családi gazdasággá alakuljanak, és erre kellene helyezni most véleményem szerint a hangsúlyt.
Az 5. §-ban az intézményrendszerrõl is szót ejt a tisztelt elõterjesztõ. Az e) pontban olvashatjuk: az agrárgazdálkodók versenyképességét fokozó intézményrendszer támogatása. Kérem, sajnos az önök három és félévi kormányzása alatt például az FM-hivatalok - sorolhatnám az egyéb, a mezõgazdaságban levõ szakigazgatási hivatalokat is - állandó bizonytalanságban voltak. Ha visszaemlékszünk az egy-másfél évvel ezelõtti eseményre, amikor jöttek a különbözõ belügyminisztériumi és egyéb társminisztériumoktól a különbözõ összevonási és egyéb integrálási kísérletek, amelyek éppen az amúgy is rozoga alapon álló magyar mezõgazdasági szakigazgatást, agrárigazgatást segítették volna, s bizonytalanságban hagyták õket, hát bizony, nagyon ráférne az intézményrendszer támogatása.
De bizony itt is a tisztelt minisztérium elõterjesztése szemérmesen elkerüli azt a dolgot, hogy ha vannak köztestületek - mondjuk, az agrárkamara és a minisztérium közötti jogosítványok megosztása -, szó sem esik róluk. Nem véletlen talán, hogy a Magyar Agrárkamara, amelyet pedig nem lehet támadni azzal, hogy nagyon-nagyon ellenzéki elkötelezettségû lenne, hiszen inkább a kormányhoz való lojalitásáról tett eddig tanúbizonyságot, bizony a Magyar Agrárkamara is teljesen ellenzi ezt a dolgot, és visszalépésnek tartja a Magyar Agrárkamara is a nemzeti agrárprogram vitája során kialakult megállapodásokhoz képest ezt az elõterjesztést. Tehát nagyon sok olyan dolog van, amellyel õk sem értenek egyet.
Befejezésül a 8-9. §-ban is az agrártámogatás igénybevételérõl ejt szót az elõterjesztõ.
(12.40)
Itt kifogásolom, és nem értek egyet azzal, hogy például a 9. § a) pontjában az van, hogy a kormány rendeletben állapítja majd meg az agrártámogatások igénybevételének általános feltételeit s a többi. Az eddigi agrártámogatások igénybevételének a tapasztalatai nagyon rossz visszhangra találtak a társadalomban. Három és fél év alatt nagyon- nagyon rossz visszhangra találtak a társadalomban, s ezen változtatni kellene!
Nem tartom indokoltnak, hogy a földmûvelésügyi miniszterre és egészében a kormányra bízza az agrártámogatás igénybevétele feltételeit. Sokkal kevesebbet kellene, tisztelt miniszter úr, rendeletben szabályozni, sokkal jobb lenne, ha olyan automatizmus érvényesülne, ami nemcsak, mondjuk, egy éves költségvetésben érvényesülne, hanem hosszú távon számíthatnának a gazdák - a szektorsemlegességtõl függetlenül - arra, hogy mit várhatnak, mert ha nem lesz kiszámítható a mezõgazdasági termelés, sajnos azt kell mondani, hogy ez a törvény is csak egypár egyszerû oldal lesz és nem lesz haszna.
Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)