JUHÁSZ PÁL (SZDSZ): Hogy világossá tegyük a nézõpontokat, hölgyeim és uraim, én természetesen nem hiszek abban, hogy a tervgazdaság módszereivel meg lehet oldani a mezõgazdaság problémáit, ezért nem úgy nézem a világot, ahogy Gyimóthy képviselõtársam. Az én nézõpontom Gombos Andráséhoz és Glattfelder Béláéhoz hasonlít - teljesen érthetõen. (Közbeszólás balról: Ez egy teljesen új helyzet.)
1. Vagyis én is azt hiszem, hogy egy törvénynek nem szabad többet vállalnia, mint amit egy konkrét törvénytõl várni lehet.
2. Általában nem lehet azt várni, hogy politikai céljainkat a mezõgazdaságban, bármennyire helyesek is azok, úgy valósítsuk meg, hogy az adófizetõ pénzével és az állam erejével kiverjük, kikényszerítjük a világból. Ilyet én nem tudok elfogadni!
Mit vállal ez a törvény? Tulajdonképpen csak két olyan elem van benne, amivel több mint egy országgyûlési határozati javaslat, amelyik feladatokat és célokat ad a kormánynak. A két pontból az egyik azt tartalmazza, hogy a mezõgazdasági költségvetés tárgyalását válasszuk külön az általános költségvetés tárgyalásától. Megadja azokat a szempontokat, amelyek szerint ezt a külön tárgyalást végig lehet vinni. Ilyen értelemben mindig önálló mérlegelése történik meg az agrárpolitikának az általános gazdaságpolitikától elválasztva. A másik pedig az, hogy milyen statisztikai és adatszolgáltatási kötelezettségeket írhat elõ a kormány az állampolgároknak - erre ad felhatalmazást a 7. és a 8. pont. A többi valóban olyan, ami nyugodtan lehetne egy országgyûlési határozatban is.
Teljesen természetes, hogy az a törvény, amelyik az agrárpolitikával kapcsolatos kormányzati feladatokat tartalmazza, nem lehet ennél tagoltabb, nem lehet ennél több.
Elmondták, hogy ez követi a német mintát. A német minta is hatévi vita után azért szûkült le ilyenre, mert amit a legkülönbözõbb gazdaságpolitikai felfogásúak el tudnak fogadni, az végül is redukálható abba, hogy az agrárium egy külön és érdekes kérdés, és ezzel külön kell mindig foglalkozni, az általános gazdaságpolitikától elválasztva. Azon belül hogy hogyan, az már bizonyos helyzet, kormány, politika, választás és hasonló függése.
A másik dolog, amiért képtelenség - és itt teljesen együtt vagyok Gombos és Glattfelder úrral - a francia vagy amerikai mintát követni: ott az az alapállás, hogy van egy nagyon stabil, történelmileg kialakult birtokrendszer, és ennek a birtokrendszernek a változásait kell felügyelnie az államnak, hogy ez rendben történjen, ne nagy katasztrófákkal és ne nagy ingadozásokkal. E birtokrendszer alakításába visszük be a politikai elemeket.
Nálunk azonban nem arról van szó, hogy van egy adott és kialakult birtokrendszer, amelynek a terelésébe beviszünk politikai elemeket - ahol tehát a mezõgazdaság alanyai világosan is adottak, világosan két értelemben, hogy telekkönyvileg és történelmileg egyértelmû, hogy hol van egy birtok, ki gazdálkodik rajta, mi az õ jogi státusza, másik oldalról minden egyes birtokos felmutatja magát az állam számára egyszer mint adófizetõ, egyszer mint valamilyen agrárkamarai szervezeti tag, tehát ezért egy örökös kölcsönös információs és alkuviszonyban áll az állam és a gazdálkodó -, hanem nálunk éppen arról van szó, hogy "állati" mozgásban van, hogy ki is gazdálkodik, hogy mi tartozik egy birtokhoz és hasonlók. Ennek a nagy mozgásnak két oka van, s ez teszi nagyon nehézzé a törvényhozás dolgát, mert két teljesen eltérõ oka.
Az egyik az, hogy '91-ben ránk szakadt egy kegyetlen válság, amely Magyarországon elsõsorban az agráriumot lõtte ki, másodsorban az élelmiszeripart. Ebbõl az élelmiszeripar úgy ahogy ki tudott kapaszkodni, az agrárium máig nem tudott.
A másik dolog, hogy mindez együtt járt egy rendszerváltással, amelynek határozott politikai célja volt, hogy a hagyományozott nagyüzemi szocialista rendszert átcserélje valami másra. A törvényhozásra azonban, amelyik ezt az átcserélést megcélozta, mezõgazdaságra egyáltalán nem figyelõ, minden agrárszemponttal ellenkezõ eszköztárt választott. Ennek következtében nemcsak azt tette lehetetlenné, hogy a nagyüzemek viszonylag stabilan tovább mûködjenek, mondjuk, ha a tagságuk úgy döntött, hanem azt is lehetetlenné tette, hogy például egy amerikaias farmfejlõdés kialakuljon Magyarországon. Azzal, hogy a földtulajdon kérdését minden agronómiai szemponttól, minden mezõgazdasági ingatlan tulajdoni kérdésétõl teljesen elválasztotta - és azzal, hogy a kisgazdák nyomására feladta azt az eredeti rendszerváltó elvet, hogy elsõsorban falusiak és elsõsorban mezõgazdasággal foglalkozók jussanak földhöz -, s helyette a városiakat és a nyugdíjasokat tette fõ tulajdonossá - igen, a Kisgazdapárt nyomására! -, ezzel lehetetlenné tette, hogy a magyar birtokrendszer belátható idõn belül stabil legyen. Ez egy másik kérdés miatt is nagyon fontos:
Glattfelder Béla határozottan mondta, hogy a közös piaci készülõdésünk egyik fontos kérdése az, hogy a saját támogatási technikáinkat, a mezõgazdasági termelõk biztonságát szolgáló technikáinkat úgy alakítsuk, hogy azok illeszkedni tudjanak az ott szokásos rendbe, ilyen értelemben például kompenzációs forrásokhoz, jövedelem jellegû támogatásokhoz hozzá tudjunk jutni onnan is. Ennek azonban az a logikai alapja, hogy történettel rendelkezõ birtokok vannak, világos, egyértelmû tulajdonossal, és meg lehet tudni, hogy ha a politika változik, ha a gazdaságpolitikai védettség csökken, akkor kik kerülnek veszélybe, kiknek van szükségük kompenzációs támogatásra. Ennek a logikája éppen az, hogy: mit fektettél be korábban, hogy gazdálkodtál korábban, ehhez képest az új viszonyok milyen változások elviselésére késztetnek, s akkor megalkuszunk, hogy milyen kárpótlást kapsz a viszonyok változása miatt. De ha nincs a birtoknak története, ha nincs világos tulajdonosa, illetve az állandóan mozog, akkor ki az ördöggel lehet ezeket az alkukat lefolytatni? Egyszerûen éppen a legfontosabb közös piaci agrártámogatási technikának nincs lehetõsége Magyarországon!
S még egyet látnunk kell: mondtam, hogy a földtulajdont szabályozó törvények fütyültek az agráriusi szempontokra. Nemcsak arra a szociális szempontra, hogy falusiak és mezõgazdaságiak jussanak elsõsorban földtulajdonhoz, hanem arra az egyszerû szakmai szempontra is, hogy összefüggõek legyenek lehetõleg a tulajdonok; arra, hogy az öntözõtelepek, istállók, tanyák és a földek összekapcsolt egységet alkothassanak.
Tehát mind a két szempontból mezõgazdaság-ellenesek voltak a törvények, s ez a mezõgazdaság-ellenes szemlélet továbbment még a '93- ban beterjesztett törvényre is - tehát legyünk pontosak! A '93-ban beterjesztett földtörvényben még nem, az követett egy korai ultraliberális logikát - éppen a '90-91-es kormánypárti álláspontokat -, de egy ötletbetörés '94 februárjára kikészítette ezt a törvényjavaslatot, és kifejezetten megtiltotta, hogy a föld felén gazdálkodó társaságok és szövetkezetek stabilizálhassák a birtokaikat. Ezzel nemcsak az a helyzet állt elõ, hogy nemcsak nagy rázás - hogy kirántották a terítõt az agrárfelépítmény alól, mondván, hogy: na, akkor mit csináltok, miután az ki van rántva - tette zavarossá a birtokviszonyokat, mert ez talán a forradalmi változás és a rendszerváltozás természetes következménye, hanem jogilag megtiltották, hogy az újjárendezõdõ viszonyok stabilizálódni tudjanak.
(12.50)
És nagyon fontos látnunk, hogy nemcsak a szövetkezetek vagy a szövetkezeti modellt követõ társaságok stabilizálódását tiltotta meg ez a törvény, hanem az amerikaias farmfejlõdést választó fejlõdést is megtiltotta ez a törvény; egyáltalán a földdel rendelkezõ ingatlan tulajdoni egységét tiltja meg ez a földtörvény.
Kérem szépen, teljesen komikus azt mondani egyik szájunkkal, hogy miért nem folytat egy konkrét alkut a birtokosokkal és gazdálkodókkal az állam, miért nem úgy alakítja törvényeit, hogy azt megtehesse, másik oldalt meg azt mondom, hogy a konkrét birtokosok és gazdálkodók felét én nem tekintem partnernek, azt akarom, hogy azok olvadjanak el tovább, menjenek a semmibe.
Most ugyanis el kell döntenünk, hogy forradalmat akar valaki vagy konszolidációt. Most mivel ezt ma nem lehet objektíve eldönteni, hogy forradalom vagy konszolidáció felé törjünk, egyszerûen azért, mert nem tudjuk világosan, hogy merrefelé megy az emberek játéka, azt hiszem, mi csak annyit tehetünk, hogy igyekszünk segíteni a stabilizálódást, és olyan törvényt alkotunk, amelyik a kormánynak lehetõvé teszi, hogy mindig a konkrétumhoz igazodva avatkozzék be; a parlamentnek meg lehetõvé teszi, hogy az eddigiekkel ellentétben nyomon tudja követni, hogy mit csinál a kormány.
Köszönöm. (Taps a bal oldalon.)