DR. BÁLINT GYÖRGY, a mezõgazdasági bizottság elõadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A napirendnek megfelelõen - és követve Nagy Frigyes miniszter úr példáját - voltaképpen egy hozzászólásban szerettem volna véleményezni a szõlõtermelésrõl és borgazdálkodásról szóló törvényjavaslatot és a hegyközségekrõl szóló törvény módosítását. Ezt nem csupán szükségszerûségnek éreztem, de kiaknázandó lehetõségnek is, hiszen a két jogszabály között tematikusan és tartalmában sok hasonlóság, sõt bizonyos tekintetben azonosság fedezhetõ fel.
Mindkét jogszabály tárgya a szõlõ, amelyet joggal lehet a leghumanizáltabb kultúrnövénynek nevezni. Az irodalom és a mûvészet alkotásai is kézzelfoghatóan bizonyítják, hogy milyen közeli kapcsolat van az ember és a szõlõ, illetõleg annak terméke, a bor között. És ez a kapcsolat nem új keletû, hiszen már a klasszikus Római Birodalom is csak addig terjesztette ki a határát, ameddig eredményesen lehetett szõlõt termeszteni. (Derültség.)
A magyar szõlõtermelés a világ összes szõlõtermésének mindössze 1,5 százalékát adja, 1-1,5 millió hektoliteres borexportunk is csupán 2,2 százaléka a világon kereskedelmi forgalomba kerülõ bornak. Nem meghatározó tehát, irányítani, befolyásolni nem képes a piaci helyzetet, vagyis a magyar szõlõ- és bortermelõk feladata - és ezt mindkét törvény ki is fejezi -, hogy alkalmazkodjanak a világpiac követelményeihez. Ennek ellenére - és ez az érem másik oldala - a magyar bortermelésnek vannak nagyon karakterisztikus vonásai, és megkockáztatom azt állítani: aligha van még egy olyan termény vagy termék, amely a nemzet identitását olyan egyértelmûen fejezné ki, mint a bor.
A törvényjavaslat módosítása ennek megfelelõen határozza meg a termelési ág elõtt álló feladatokat, ezek közül mindössze négy rendezõelvre szeretném felhívni a figyelmet:
Miközben a szõlõ- és borgazdaság az utóbbi években számottevõ sikereket ért el a nemzetközi piacokon, a másik póluson megjelent a borhamisítás, amirõl a miniszter úr is beszélt már, amely megengedhetetlen és - valljuk be - az egész ágazat hírnevét, gazdasági létét veszélyeztetõ mértéket öltött. Ezért a bortörvénynek - és természetesen a hegyközségi törvénynek is - szigorúnak, egyben ellenõrizhetõnek kell lennie. Ez a szigorítás többek között abban nyilvánul meg, hogy 500 négyzetméterre csökkentik le a házikerti szõlõ területét, az ennél nagyobb területû szõlõskert már áruszõlõt termelõnek minõsül, és termésének útját a jogszabályok szigorúan ellenõrzik. De kinek a feladata az ellenõrzés?
Kézenfekvõ, hogy a termelés ellenõrzése a hegyközségek, a forgalmazás ellenõrzése pedig az Országos Borminõsítõ Intézet feladata kellene hogy legyen. Félõ azonban, hogy a szõlõterület nagy mértékû atomizálódása és a termelési ágban közremûködõk nagy száma miatt ez a két szervezet nem lesz képes a feladat teljesítésére, ezért kívánatos volna, hogy a borforgalom ellenõrzésében és különösen a borhamisítás megfékezésében szerepet kapjon a Vám- és Pénzügyõrség Országos Parancsnoksága és az adóhivatal is. Nem elképzelhetetlen, hogy e feladatellátásban részt kellene vállalniuk a fogyasztóvédelmi felügyelõségeknek, sõt esetleg a rendõrségnek is.
(14.00)
A bor nemzetközi árucikk. A nem termelõ országok vásárolják, a termelõ országok pedig nem csupán a saját borukat fogyasztják, hanem a választék bõvítése céljából vásárolnak és eladnak is bort, vagyis kereskednek vele. Ezért roppant fontos, hogy az európai integráció felé haladva olyan borral, szõlõvel kapcsolatos törvényeink legyenek, amelyek fõ vonalaikban konformak Európa többi bortermelõ államának hasonló jellegû jogszabályaival.
A harmadik fontos alapelv az, hogy a szõlõtermelésrõl és a hegyközségekrõl szóló törvényjavaslat kifejezett különbséget tesz a saját fogyasztásra termelõ és az árutermelõ között. Nagy szükség van erre, mert a termelési ág technológiai színvonala megengedhetetlenül heterogén. Miközben egyes pincegazdaságokban kimunkálták és alkalmazzák az olyan fejlett módszereket, mint az irányított erjesztés, barikolás, különleges kiszerelés, közben megjelent az egész országban a mûanyag kannába töltött borok primitív forgalmazása és az italnak csak nagy jóindulattal mondható olcsó lõrék fogyasztása.
Szõlõterületünk húsz borvidékre tagolódik, és minden borvidéknek van vagy feltehetõen kialakul a maga sajátos fajtapolitikája, pincészeti technológiája, amelyet a hegyközségeknek kell irányítaniuk. Ezt a folyamatot erõsíteni kívánatos azzal, hogy a fontos döntéseket nem a közép-, még kevésbé az országos szervek kezébe adjuk, hanem meghagyjuk a termelõk és forgalmazók szintjén.
A magyar szõlõ- és borgazdaságban a francia ihletésû hegyközség, a német gyökerû kamara, a németalföldi terméktanács és az angolszász országokban igen eredményesen tevékenykedõ szövetségi intézmények elemei egyszerre vannak jelen, és ez nem baj. A gond és egyben a mi feladatunk, hogy a jogosítványok közötti harmonizációt az éppen most kezdõdõ vitában, majd pedig a részletes vita során megteremtsük.
Tisztelt Ház! A bor nem csupán ital, hanem kenyér is. 150-200 ezer ember megélhetésének alapja, mindennapi kenyere, és hát, valljuk be, hogy szórakozása is mintegy félmillió embernek a szabad idejében. De nagy szerepe van a multifunkcionális mezõgazdaság térhódításában is, azzal, hogy magasabb színvonalra emeli a munkakultúrát, segít elterjeszteni a technikát, ösztönzi a borgazdaságban tevékenykedõk modernebb és szélesebb körû kitekintésének, rálátásának (Az elnök a csengõ megkocogtatásával figyelmezteti a képviselõt az idõ leteltére.) perspektíváját.
A hegyközségi törvény alkalmas ezen alapelvek kifejezésére, és ezért a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak tartom, és a tisztelt Ház, képviselõtársaim figyelmébe és jóindulatába ajánlom. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)