JUHÁSZ PÁL (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Hölgyeim és Uraim! Engem is Gyimóthy Géza szorongása hajt természetesen, az a szorongás... (Gyimóthy Géza: Igyál vizet, Pali! Neked az való!) Teljesen egyetértek veled! Kivételesen nem bántani akarlak... (Derültség.) Tehát az a szorongás, hogy ha kötelezõen csinál az állam céheket, elõírja a céhesedést és csak azt engedi ki a piacra, aki aláveti magát e céhjátékszabályoknak, akkor nem tesz-e felesleges és méltatlan erõszakot a szabadságon.
(14.50)
Az eddigi hozzászólók mind azt hangsúlyozták, hogy tulajdonképpen ezt muszáj megtenni. Nem mondták ki, de nyilvánvalóan az elmúlt évek erõs véleményei indukálják azt, hogy eddig minden hozzászóló egyetértett abban, hogy muszáj ezt az erõszakot megtenni a szabadságon. Mégpedig azért, mert sajnos nemcsak az igaz, amit Bálint Gyuri bácsi az SZDSZ nevében hangsúlyozott, hogy a szõlõ- és bortermelés egyúttal kultúra, hanem a fordítottja is, hogy amit csinálnak, az sajnos áru. És sajnos az sem igaz, hogy a jó bornak nem kell cégér.
Valójában az elmúlt évek tapasztalatai nemcsak Magyarországon, hanem nagyon sok vidékén Európának azt az élményt adták, hogy nagyon könnyû játszani a dolgokkal, hogy mi az, ami a fogyasztó kezébe kerül, hogy bor-e az egyáltalán, az a bor-e, avagy nem, és mivel oly mértékig különböznek a költségei annak az italnak, ami valóban bor azon ital költségeitõl, amelyik nem bor, ha nem sikerül szigorú határt vonni abban, hogy mi számíthat bornak és mi nem, akkor az átmeneti határok szélessége miatt megfogni és megkülönböztetni sem lehet azt, aki kultúra nélkül hoz egy szinte ugyanolyan italt, attól, aki kultúrával hozza azt az italt.
Tehát itt végül is egy alku van, amit Európa államai általában felajánlottak a szõlõ- és bortermelõknek, mégpedig azt, hogy: ti céheket csináltok, ti megmondjátok, hogy ki felel meg a ti kulturális igényeiteknek, a ti címkéiteknek, mi pedig a törvény erejénél fogva biztosítjuk, hogy más ne jusson a piacra. Kegyetlen egy helyzet! Igaziból szõlõn és boron kívüli ilyesmi csak részben a tejben és részben a biogazdálkodásban, biotermékeknél van, illetve néhány európai országban még cukorban, egyébként nagyon nem szokás. Mégis azt kell mondani, hogy nincs más választás. Márcsak azért is, mert ezt a biblikus hagyományt, ami a szõlõ és bor miatt megvan, és az ehhez kapcsolódó egész kulturális fejlõdést nem lehet másképp megvédeni, csak akkor, ha ezt az éles határt megtesszük azok közt, akik tartják a hagyományt és azok közt, akik nem.
Hogy ez a dolog kegyetlen sok szempontból, ez biztos. Kegyetlen elsõsorban azért, mert mindaz, aki hozzászokott a slendriánabb játékhoz, hirtelen nehéz helyzetbe kerül, tudniillik le kell újra tapogatnia, hogy mennyire kell slendriánságát feladnia, mennyire kell a szabványokhoz és normákhoz visszatérnie. Ha túl gyorsan tér vissza, veszít azzal szemben, aki lassan tér vissza. Ha nem tér vissza, akkor vajon el tudják-e kapni - ez az egyik kör. Ezért muszáj nagyon bezárni a lyukakat. Nos, bezárni a lyukakat meg csak olyan kegyetlenül lehet, ha mindenkit, aki a nyílt piacra kerülhet, bevonunk a körbe, és nem engedünk belõle kivételeket, egyébként egyszerûen nem fog menni a dolog. És hogy mennyire gyorsan kell ezt megtennünk, azt pontosan tudjuk akár a Kiskörös környéki gazdák tüntetéseibõl - hogy mekkora bajt csinált nekik, és tudjuk, ma is mekkora bajuk van amiatt, hogy sok normaszegõ elvitte elõlük a piacot -, akár az osztrákok régebbi tapasztalataiból, akiknek bizony három év kemény rendcsinálás kellett ahhoz, hogy megint meg tudjanak jelenni a '88-as botrány után az exportpiacon. Tehát muszáj kegyetlenül játszani, akkor is, ha ez rengeteg veszéllyel jár.
De pontosan látnunk kell, hogy annyiból jobb ez a modern céh a régi céhnél, hogy tartalmazza a forgalmazókat, feldolgozókat is és nemcsak a szõlõtermelõket. Ezzel lehet ugyanis biztosítani, hogy egyik oldalon se legyen lyuk a rendszerben. Azt mondta Gyimóthy úr, hogy ez persze veszélyes, mert ha erõs partnerek és gyenge partnerek egy közösségbe kerülnek, akkor az erõsebb szava önkéntelenül jobban számít. Õ azt mondta, hogy monopólium, ami itt nem helyes szó, de mindenesetre az igaz, hogy a befolyásosabb, a többieket részben függésben tartó szereplõ túl erõs tud lenni a közösségben. Lássuk be azonban, hogy alapvetõen a forgalmazók és feldolgozók korlátozását jelenti ez a céhbe kényszerítés, sokkal nagyobb lenne a szabadságuk, ha céhen kívül létezve, alternatív csatornáik is lennének a piacba kapcsolódásra, ami kikerüli a hegyközségi rendszert. Másik oldalról az persze tény, hogy aki gazdaságilag erõsebb, az egy céhen belül is erõsebb. De nem hiszem, hogy errõl a céh tehet, ez egyszerûen szomorú tény.
A problémák, mint ahogy az eddigi hozzászólásokból látszott, gyakorlatilag éppen technikaiak. Abban, hogy zárttá kell tenni a kört, hogy nem lehet kaput csinálni, hogy a különbözõ szereplõket egy céhbe kell tenni, és abban, hogy szigorúan ellenõrzöttnek, szigorúan normázottnak kell lenni mindenben, ebben egyetértés van. A problémák technikaiak, amelyek egy része abból fakad, hogy kik tartoznak bele egy-egy borvidékbe, miért épp úgy van körzetesítve, ahogy van. Másik oldalról abból fakad, hogy megfelelõ szinten történik-e a döntéshozás, például hogy milyen fajtákat lehet ültetni, milyen borfajtákkal lehet megjelenni, milyen címkéket lehet használni, mindig a megfelelõ helyen döntenek-e. Ebbõl fakadnak az egyik típusú problémák. Másik típusú problémák azok, hogy technikailag bírható-e mindaz a lecke, ami a rendszer szereplõinek kiosztódik ez által a törvény által.
Mivel nem vagyok se szõlész, se borász, nem óhajtok ezekbe belemenni, nem is lenne helyes, tudjuk, hogy még most is készülnek olyan csomagok, amelyek teljesen indokoltan befogadhatók a törvényhozás által. Egy dolgot szeretnék itt említeni. Ha az OBI, az Országos Borminõségi Intézet úgy van a rendszer tetején, hogy gyakorlatilag a saját laborkapacitásaira, emberkapacitásaira támaszkodik csak, akkor képtelenség, hogy meg tudja oldani a feladatot - ez az egyik. Másrészt nagyon helyes lenne, ha abban is követnénk az európai gyakorlatot, hogy akkreditált laboratóriumok részt vehetnek a rendszerben.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)