GAÁL GYULA (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselõtársaim! Hölgyeim és Uraim! Ahogy ez az eddigiekben, az elõzõekben elhangzott, három törvény módosítására tesz javaslatot a kormány egy törvényjavaslaton belül. A három törvény közül a legtöbb vitát kiváltó helyiadótörvény módosításával szeretnék foglalkozni, és a másik két kérdést kollegáimra hagyom majd.
Érthetõ módon a helyi adóról szóló törvény váltotta ki a legnagyobb vitát. Ez több szempontból is régóta vitatott kérdés. Egyrészt, mert az adófizetõk szempontjából ez egy komoly megterhelést jelent, mint minden adó - neki mindegy, hogy helyi adóként fizeti vagy a központi költségvetésbe fizeti be az adót -, másrészt az önkormányzati bevételek szempontjából is egy jelentõs, sõt az elmúlt években egyre fokozódó jelentõségû bevételi forrássá vált. Ezért semelyik félnek nem mellékes, hogyan alakul ennek a törvénynek a sorsa, milyen szabályozás lesz az alapja.
Ahogy itt az elõttem elhangzott bizottsági véleményekbõl is kitûnik, alapvetõen két nézõpont határozza meg a törvényt szemlélõk ítéletét. A mezõgazdasági bizottság elõadója dicsérte a javaslatot, hiszen õ az adót fizetõ termelõk szempontjából értékelte, az önkormányzati bizottság elõadója fenntartásokkal élt, hiszen õ az adót bevételként realizáló önkormányzatok szempontjából ítéli meg a kérdést. Nyilvánvaló, hogy ez a két szempont ebben az esetben is - mint egyébként minden adónemnél - elég élesen eltérõ értékítéletek megfogalmazására ad alapot.
Nézzük elõször azt, hogy mi történik az adófizetõ vállalkozások szempontjából. Amikor 1990-ben a helyiadótörvényt elfogadta az Országgyûlés, akkor egy úgynevezett többfázisú bruttó forgalmi adó típusú adót fogadott el, aminek a jelentése az, hogy ha egy termék elõállítása több fázisban, több vállalkozásnál történik, és azok egymás részére értékesítik, továbbadják az egyes készültségi fokokban levõ alapanyagot, félkészterméket, terméket, akkor minden egyes fázisban adófizetési kötelezettség kapcsolódik a tevékenységhez. Ezért ez a típusú adó a magasabb feldolgozottsági fokú termékeket magasabb adóval, több fázisban megfizetendõ és összességében lényegesen magasabb adóval sújtotta, mint az alacsony feldolgozottsági fokú termékeket.
Ennek a problémának a megoldására vagy kezelésére kétszer is módosítottuk az elmúlt években a helyi adóról szóló törvényt, ezen belül az iparûzésiadó-törvényt. Elõször 1993-ban tette lehetõvé a jogalkotó, illetve az országgyûlési módosítás, hogy az eladott áruk beszerzési értékével csökkentsék az árbevételt, és ez jelentse az adófizetés alapját; majd 1995-ben, tovább szélesítve a levonható költségek körét, a banki, biztosítói szférában is lehetõvé tette a költségek bizonyos elszámolását, nevezetesen a fizetett kamatoknak -
mint a forrásbevonás költségeinek - a levonását lehetõvé tette a szabályozás. Ennek eredményeképpen egy felemás iparûzésiadó-rendszer funkcionál jelen pillanatban.
Felemás azért, mert a tevékenység egy bizonyos részében - elsõsorban a kereskedelmi, szolgáltatói tevékenységet végzõk esetében - majdnem általános forgalmi típusú adóként funkcionál, tehát gyakorlatilag egyfázisúvá, egyszer megfizetendõ adóvá válik, és nincs benne adóhalmozódás - vagy elhanyagolható mértékû adóhalmozódás van benne -, míg a termelõ szférában mûködõ vállalkozások számára -
amelyek jelentõs mennyiségû anyagot használnak fel, ugyanakkor az anyagköltség nem levonható az adó alapjából -, továbbra is megmaradt az adóhalmozódás jellege. Érthetõ volt az a törekvés - és az adórendszer logikájából egyenesen következik -, hogy azonos elbírálás alá kell vonni valamennyi tevékenységet, nem lehet különbséget tenni az adóterhelés mértékében attól függõen, hogy milyen ágazatban, milyen tevékenységi formában végzi valaki azt a vállalkozói tevékenységet. Ebbõl a szempontból tehát, ahogy - újra utalok rá - a mezõgazdasági bizottság elõadója is üdvözölte a javaslatot, mindenképpen üdvözlendõ, egy régóta megoldatlan adórendszerbeli probléma megoldására nyújt javaslatot a kormány elõterjesztése.
Nézzük ezt a másik oldalról, arról az oldalról, hogy hogyan befolyásolja ez a törvénymódosítás azoknak az önkormányzatoknak az anyagi helyzetét, forrásait, amelyekhez fut a helyi adó, illetve az iparûzési adó, amelyek tevékenységük finanszírozására igen nagy mértékben használják már az iparûzési adót. Hogy mennyire nagy mértékben, az természetesen eltérõ megítélés kérdése, de mindenképpen szeretném leszögezni, hogy az elmúlt években a helyi önkormányzatok forrásai között az iparûzési adó szerepe a helyi adók összességében növekedett. Az 1990-es évek elején ez nem haladta meg a 4 százalékot, 1995-ben az összes bevételüknek körülbelül 6 százalékát tette ki a helyi adó, és a '98-as költségvetési javaslat már azzal számol, hogy a helyi adók az összes önkormányzati forrásnak körülbelül 10 százalékát fogják jelenteni. Ez tehát azt mutatja, hogy a helyi adók - egyébként örvendetesen - egyre nagyobb jelentõséget kapnak az önkormányzati finanszírozási rendszerben.
Megítélésem szerint kívánatos lenne az önkormányzati finanszírozási rendszert olyan irányban változtatni, módosítani, amely a központi újraelosztás helyett nagyobb szerepet szán és biztosít a helyi újraelosztásnak, tehát nem a központi költségvetés bevételein keresztül juttatja a forrásokat az önkormányzatnak, hanem a központi adóterhek csökkenése mellett a helyi adózás feltételeit teremti meg. Tehát, ha nem is tekinthetjük megoldottnak ezt a kérdést, és messze elmaradnak az önkormányzati finanszírozási források között a magyar önkormányzatok, mondjuk, a nyugat-európai önkormányzatoktól, ahol az összes finanszírozási forráson belül átlagosan 50 százalék a helyi források aránya; a magyar önkormányzatok ettõl még messze vannak, de mindenképpen ebbe az irányba fejlõdnek, és ahogy mondtam, ezt kívánatosnak is tekintem. De egy ilyen típusú eltolódás azt jelenti, hogy tovább növekszenek az egyes önkormányzattípusok közötti egyenlõtlenségek a bevételi és a forrásszerzési lehetõségeket illetõen. Attól függõen, hogy egy önkormányzat területén milyen típusú gazdasági tevékenységek vannak, kétféle meghatározó forrásban is jelentõs eltérések jelentkeznek.
Az egyik a személyi jövedelemadó visszaforgatása az önkormányzatok részére, a helyben lakók által fizetett személyi jövedelemadó meghatározott részének az önkormányzat általi fölhasználása, a másik az iparûzési adó vagy általánosabban véve a helyi adók meghatározó jelentõsége. Mind a két eset azt mutatja, hogy ahol szélesebb körû gazdasági tevékenységeket folytatnak, ahol több a termelõ tevékenységet folytató vállalkozás, azok az önkormányzatok lényegesen kedvezõbb helyzetben vannak a forrásgyûjtés szempontjából, mint azok az önkormányzatok, ahol nem jelentõs a helyi iparûzés, a helyi vállalkozások száma, a települések inkább alvótelepülésként, üdülõtelepülésként vagy más jelleggel léteznek, mûködnek, és a munkavállalók elsõsorban eljárnak onnan más településekre dolgozni.
Ha tehát ezt végiggondoljuk, akkor látjuk, hogy miközben nagyobb jelentõséget szánunk a helyi forrásoknak, gondoskodni kell arról is, hogy a bevételt kapó, szerzõ helyi önkormányzatok ne kerüljenek végletes helyzetbe, megoldhatatlan finanszírozási helyzetbe. Olyan kiegyenlítõ rendszert kell tehát mûködtetni, amely miközben megengedi, hogy nagyobb jelentõséget kapjanak a helyi források, azonközben a kedvezõtlen bevételszerzési lehetõséggel, potenciállal rendelkezõ önkormányzatoknak valamilyen csatornán keresztül többletfinanszírozási forrást biztosítana.
(11.00)
Látjuk azt is, hogy az elmúlt évek költségvetéseiben egy ilyen törekvés is megjelenik. Megint csak két számot hadd említsek: az 1995- ös költségvetés ilyen kiegyenlítési céllal körülbelül 6,5 milliárd forintot fogalmazott meg, a '98-as javaslat már 33 milliárd forintról beszél. Tehát itt pár év alatt gyakorlatilag meghatszorozódott az ilyen célra fordítandó összeg.
Ugyanakkor látnunk kell, hogy ez messze nem elegendõ a kiegyenlítés tényleges megvalósítására, csak arra jó, hogy valamelyest enyhítse a különbségeket. Persze a cél az is, hogy enyhítse, s nem pedig az, hogy teljesen megszüntesse a különbségeket, ugyanakkor látni kell, hogy a jelenlegi kiegyenlítési rendszer kicsit sötétben tapogatódzik. Nincsenek világos, pontos adataink arra nézve, hogy melyek a valóban rászorult önkormányzatok; melyek azok az önkormányzatok, amelyek saját elhatározásuk folytán nem szereznek elég helyi forrást és várják a központi újraelosztásból a pénzeket; s melyek azok az önkormányzatok, amelyek ténylegesen nincsenek abban a helyzetben, hogy helyi forrásokat gyûjtsenek és ezzel finanszírozzák a saját tevékenységüket.
Az 1997. év lesz az elsõ olyan év, amikor a vállalkozások bevallásai lehetõséget fognak teremteni arra, hogy a kormányzat megfelelõ alapadatokkal rendelkezzen arra nézve, hogy milyen az egyes önkormányzatok bevételszerzési potenciálja, ha úgy tetszik forrásgyûjtési ereje. Ha igaz az, hogy 1997. az elsõ ilyen év - hiszen visszamenõleg '96-ra, '95-re nézve nem lehet olyan adatgyûjtést elrendelni és kötelezõvé tenni, amely ilyen típusú adatszolgáltatást jelentene, eredményezne a vállalkozók oldaláról -, akkor indokolt végiggondolni azt a lehetõséget, hogy '98-ban a valós helyi adó és a valós helyi forrásgyûjtési erõ lehetõségének ismerete nélkül valóban lehet-e olyan javaslatot elfogadni, bevezetni, amelyik a helyiadó- gyûjtési lehetõségekre nagyobb mértékben épít, amelyik jelentõs mértékben befolyásolja az egyes önkormányzatok közötti forrásmegoszlást anélkül, hogy pontos információink lennének a kiegyenlítés indokoltságáról, lehetõségérõl, mértékérõl.
Ezért az SZDSZ nevében azt a javaslatot fogalmazzuk meg, és ajánljuk megfontolásra a Ház valamennyi oldalának, hogy úgy fogadjuk el ezt a törvényt, hogy abban egy év türelmi idõt biztosítsunk a bevezetésre. Mit jelentene ez? Ez azt jelentené, hogy a törvényt egyik oldalon - és ezt szeretném hangsúlyozni - el kell fogadni most az õszi ülésszakon, hogy világos legyen, és pontos jelzés legyen a rendszer valamennyi szereplõjének, az adófizetõnek és az adót beszedõ önkormányzatnak egyaránt, hogy a rendszer ebben az irányban fog módosulni, erre készüljenek, erre számítsanak. Ez az egyik oldalon ígéretet jelent, a másik oldalon persze bizonyos fenyegetettséget, de mindenkinek erre kell felkészülnie; a másik oldalon ugyanakkor lehetõvé teszi, hogy az 1997-es adatok alapján 1998-ban finomítsuk a kiegyenlítési rendszert, hogy a kiegyenlítési rendszer mûködését valóban az egyes helyi önkormányzatok bevételszerzési lehetõségéhez igazítsuk, s nem pedig a ténylegesen elért bevételekhez, és ezáltal igazságosabban oldjuk meg az önkormányzati oldal szempontjából is azt a kérdést, ami az adófizetõ ipari, mezõgazdasági vállalkozások szempontjából kiáltó szükségszerûség és kívánatos változtatás.
Az már alkérdése ennek javaslatnak, hogy ha egy évvel csúsztatjuk a bevezetését, akkor továbbra is három lépcsõben kell-e megvalósítani, vagy elegendõ akkor két lépcsõ is. Valószínûleg ebben könnyebb megegyezni akkor, ha elfogadjuk azt a javaslatot, hogy ne 1998 legyen a sötétbe ugrás éve. Adjuk meg magunknak azt a türelmet és azt a lehetõséget, amit más országok, bejáratott piacgazdaságok is megadnak maguknak, hogy adnak egy év felkészülési idõt, lehetõséget arra, hogy az adófizetõk alkalmazkodni tudjanak a változó törvényekhez, jogszabályokhoz.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)