POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Hölgyek és Urak! Amit Kovács külügyminiszter úrtól hallottunk - az az öt perc -, két, markánsan elkülönülõ részbõl állt. Az egyik egy korrektnek nevezhetõ beszámoló a tárgyalásairól. Ezek a tárgyalások, ez az ügy valóban fontos, igen nagy a tétje, és bízom benne, hogy valamennyien, akik ebben a teremben helyet foglalunk, tudjuk, mirõl van szó. Arról, hogy ez az ország, amit Ady Endre találóan nevezett - sajnálatos módon - kompországnak, amely hányódott Keletrõl Nyugatra, de leginkább vissza, ez az ország végre lehorgonyoztassék Nyugat-Európa partjainál. Ennek az intézménye - mindenki elõtt világos - a NATO, ennek az intézményi kerete az európai integráció.
Nem vagyunk sikerre kárhoztatva. El lehet rontani ezt a dolgot még most is. Annak ellenére is, hogy az amerikai csapatok békefenntartó szándékkal itt állomásoznak Magyarországon. A kérdés az, hogy kockáztatja-e ma valami Magyarországon ennek a tárgyalási menetnek a sikerét. Sajnálatos módon erre a válasz: igen, kockáztatja; mégpedig az, hogy oly módon vitatja ma az Országgyûlés a népszavazás kérdését, amely rossz fényt vet, árnyékot vet, nemzetközi tekintélyében csorbíthatja Magyarországot. Mi ez? Az a lehetõség, hogy Magyarországon alkotmányellenesen ki lehet kényszeríteni egy népszavazást, alkotmányellenesen oly módon, hogy a kormány megerõszakolja 340 ezer ember akaratát. (Közbeszólás az ellenzék padsoraiból: Úgy van!)
A helyzet ma az, külügyminiszter úr, hogy az kiabál, akinek a háza ég. (Közbeszólás a kormánypártok padsoraiból: Ugyan már!) Ön vádolja az ellenzéki pártokat a NATO ügyének megtorpedózásával, pedig helyesebb lenne, ha felidézné azt a mondást, hogy hasonlít ez a helyzet ahhoz (Az elnök a csengõ megkocogtatásával jelzi az idõkeret leteltét.), amikor tolvaj kiált pandúrért. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)