DR. SCHAMSCHULA GYÖRGY (független): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Nyolcan szóltak már elõttem errõl a törvényrõl, nagyon nehéz lesz új szempontokat fölvetnem, és ha esetleg ismétlésekbe bocsátkozom, kérem, ezt annak tudják be, hogy sok embernek megütötte a szemét egyes tételek vagy egyes elírások értelmezése, vagy túl sokan kritizálják ugyanazt a szakaszt, tehát valószínûleg ezt most módosítani kell.
Az adózásról szóló jogszabályokat általában a parlamentben - ahogy ez lenni szokott - a kormánypárti felszólalók támogatják, az ellenzék ellenzi, a lakosság pedig kénytelen elszenvedni mindezeket. Mint pártokhoz nem tartozó képviselõ, hadd szóljak most azoknak a nevében, akik elszenvedik ezt, legyen az vállalkozó, nagyvállalati pénzügyi menedzser vagy egyszerû adózó állampolgár. Úgy gondolom, mielõtt a részletes tárgyalásokba belemennénk, arra kell fölhívni a figyelmet, hogy Magyarországon az adózás lebonyolítása rendkívül sok problémával küszködik.
Az alapvetõ gond szerintem az, hogy az APEH-nek és más bevételi szerveknek nincs megfelelõen képzett, jól mûködõ apparátusa. Hazánkban 1945 óta nem képeznek úgynevezett adótiszteket, tehát magyarul mondva minden szervezet - adóhivatal, társadalombiztosítás, vámhivatal és egyéb -, amely adózással foglalkozik, adóztatja a lakosságot, azokat az embereket kényszerül fölvenni, akik általában a gazdasági életbõl kikoptak. Nem akarok lebecsülni senkit, de nagyon kevés azoknak a száma, akik fõhivatásként választják ezt a pályát, általában maradékelv érvényesül, és azokat tudják befogni ezekre a feladatokra, akik éppen még vannak. Ilyen munkaerõ-ellátottság mellett természetesen kiváló munkát, magas színvonalú adóztatást nem lehet elvárni.
A dolgot nehezíti még az is, hogy Magyarországon 1990 elõtt gyakorlatilag nem volt szükség adóhivatalra, hiszen a bevételi fõigazgatóságoknak volt 3000 vállalattal, 3000 szövetkezettel dolguk, és volt körülbelül 10 ezer egyéb, önadózó kisiparos munkaközösség, ügyvédi munkaközösség. Tehát magyarul mondva 20 ezer alatt volt az adóztatható egyének, egyesületek, vállalatok száma. Ez a mai napra körülbelül 1 millió adóalanyra nõtt, hiszen rengeteg ember kezdett el vállalkozni, új vállalakozások jöttek létre, a társas, egyéni vállalkozások száma meghaladja a körülbelül 900 ezer darabot.
(12.30)
Ezeknek az adóztatását gyakorlatilag alig fejlettebb adóapparátus biztosítja, mint amilyen volt 1990-ben.
Én úgy gondolom, hogy egy fejlett kapitalista gazdasághoz hozzátartozik egy fejlett adórendszer is, és addig, amíg nem tudunk megfelelõen adóztatni, nem tudunk megfelelõen képzett embereket erre a munkára beállítani, rendkívüli nehéz lesz az államnak azt a jövedelmet összeszednie, amely mûködéséhez óhatatlanul szükséges. Nagyon javasolnám, hogy Magyarországon ismét vezessék be az adótisztképzést; lehet, hogy nem így kellene ezt nevezni, van erre most már modernebb, elfogadhatóbb név is, de el kell kezdeni azoknak az embereknek a speciális képzését, akik az állami jövedelmek beszedésével, az állami adók nyilvántartásával és kezelésével foglalkoznak.
Ezek után rátérek az elõttünk fekvõ törvényjavaslatra, amelyet már elõttem többen szétszedtek, ízekre szedtek és megkritizáltak. Az 1. pontnál mindjárt arra kell rámutatnom, hogy magánnyugdíjpénztárak számára adóhivatal általi pénzbeszedés véleményem szerint rendkívül káros, és nehéz problémákat fog okozni. Tulajdonképpen ilyen alapon elképzelhetõ lesz az, hogy bármilyen magánszervezet részére az adóhatóság szedje be a jövedelmeket. Hadd utaljak itt most egyedül például a biztosító intézetekre, õk is elvárhatnák, hogy a kötelezõ biztosítási díjat az adóhivatal szedje be a számukra, mert hiszen ez is épp úgy elõ van írva, mint ahogy elõ van írva, hogy nekünk társadalombiztosítási díjat kell fizetnünk. Egy kicsit feudalisztikus jellegûnek tartom ezt a megoldást. Régen a királyok a regále jövedelmek beszedését adták bérbe, és ehhez adták oda a katonaságot, hogy a bérlõ azért be is tudja fizetni azt a bérletet. Azt hiszem, ez pár száz év óta kiment a divatból.
A másik a 3., 4. §-t érinti, amelyik a külföldi székhelyû magyarországi vállalkozások fióktelepeirõl és kereskedelmi képviseleteirõl szól, illetve ezek adóztatását szabályozza. Ezt a törvényt még ez a parlament nem fogadta el. Nagyon nehezen tudom megérteni, hogy miért kell nekünk egy olyan eljárásjogi törvényt tárgyalni, amelynek az alaptörvényét, az anyagi jogi törvényt a mai napig az Országgyûlés nem vette napirendre, illetve nem tárgyalta és nem fogadta el. Ad absurdum, ha nem is fogja elfogadni, akkor mirõl fog szólni ez a kiegészítés, akkor mirõl fog szólni a lebonyolítás?! Én úgy gondolom, hogy vagy be kellett volna tenni ezt az ominózus anyagi jogi kodifikációt korábban a képviselõház programjába, vagy pedig az elfogadásakor az anyagi jogi törvényt a végrehajtási rendelettel kiegészítve kellene majd tárgyalni.
Sokan beszéltek elõttem az adminisztrációs egyszerûsítésekre törekvõ, úgynevezett bevallási kötelezettségi módosulásokról. Nem akarom ezt a kérdést részletesen vitatni, hiszen a gyakorlat fogja eldönteni azt, hogy ezek a módosítások most valóban egyszerûsítenek-e az adóbevallásokon, valóban könnyebb munkát adnak-e az adóhivatalnak és a bevallóknak, vagy egyszerûen egyike lesz annak a száz és száz kísérletnek, amelyik egyszerûsíteni akart, és bonyolított.
Ugyancsak érdekes a vita, ami elhangzott nagyon sok szájból már az állampolgárok adatvédelme kapcsán. Amellett, hogy teljes mértékben egyetértek azzal, hogy az állampolgároknak adataik biztonságához joguk van, szüksége van a hivatalnak is arra, hogy megfelelõ adatok álljanak a rendelkezésére az adóztatáshoz is. Hiszen amennyire az állampolgárok jogait védjük, és nem akarunk kiszolgáltatni bizonyos adatokat az adóhivatalnak, úgy növekszik az adóhivatal igénye az úgynevezett becsléssel, különbözõ módon való megállapításokkal való adóbeszedésre, amelyik mindig hosszas vitát és problémát fog okozni.
Ehhez tartozik még az, hogy az adózóval együtt élõ hozzátartozók anyagi viszonyainak felderítésérõl is beszél ez a jogszabály. Rendkívül nehezen lesz megállapítható, hogy mi az, hogy együttélés, rendkívül nehezen lesz megállapítható, ki az, aki együtt él az adózó állampolgárral és milyen viszonyai vannak. Azt javaslom, meg kellene nézni, hogy nálunk fejlettebb adózási rendszerû országokban, például Franciaországban vagy Amerikában ezt a kérdést hogyan szabályozzák, s nem kell nekünk újból kitalálni, egyszerûen át kellene venni a másutt már jól bevált módszereket, és megspórolnánk magunknak egy csomó problémát, gondot és nehézséget.
Hölgyeim és Uraim! Azt hiszem, hogy sok mindent el lehetne még mondani, de alapvetõen egy dologgal szeretném befejezni. Hozhatunk mi olyan törvényeket, amilyeneket akarunk, ha a lakosság azt érzi, hogy az adóhivatalban és a társadalombiztosításnál a nem megfelelõ nyilvántartások miatt rabolják az idejét, nem méltó módon bánnak a bejövõ ügyfelekkel és gyakorlatilag kiszolgáltatott helyzetben van az adózó állampolgár. Ebben az esetben adózási morálról nem lesz lehetõségünk beszélni. Ha valaki jobb adózási feltételeket akar teremteni, az kezdje ennek megteremtését az adóhivatalon, a társadalombiztosítási szerveken belül, mert csak akkor lesz Magyarországon adózási fegyelem, ha ezt a fegyelmet az illetékes hatóságok is sugározni tudják az adózó állampolgár felé.
Köszönöm szépen.