BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Szeretném, valóban szeretném lebilincselni képviselõtársaim figyelmét, amikor megpróbálok arról beszélni, hogy milyen csapdahelyzetet teremt a tájékoztatási jog követelése az orvos-beteg relációban. Arról kezdtem beszélni, hogy ez a dolog természetébõl kifolyólag egy egyoldalúan függõ interakció, ahol nem mellérendelt partneri kapcsolat van a szereplõk között, hanem alá- és fölérendeltségi viszony, ahol az orvos oldalán megjelenik egy nagyfokú szakmai tudás, szakértelem, a beteg oldalán pedig megjelenik az a kiszolgáltatottság, hogy õ laikus. Ez a kiszolgáltatottság alapvetõen abból táplálkozik, hogy laikus, és nincs a birtokában annak a szakmai tudásnak, aminek az orvos.
Hogyan lehet ezt a távolságot feloldani, hogy lehet ezt a távolságot kezelni, hogyan lehet gyakorlati megoldásra váltani egy olyan, egyébként jogos igényt, hogy jelenjen meg a tájékoztatási kötelezettség? Az orvosszociológiában ismeretes, hogy az orvos-beteg kapcsolatban nemcsak ez a tények determinálta távolság jelenik meg, hanem megjelenik a szociális távolság is. Az orvos és a beteg annál kevésbé ért szót egymással, minél nagyobb az a szociális távolság, ami kettejüket elválasztja.
Én azt gondolom, hogy jelenleg is többféle módon viszonyulnak az orvosok ehhez a kötelezettséghez. Vannak, igenis vannak olyan orvosok, akik jelenleg is tájékoztatják a betegüket, jelenleg is megtalálják a módját annak, hogy minden fontosat érthetõ módon megbeszéljenek a betegükkel. Azt gondolom, hogy õk azok, akik minden elismerésünket megérdemlik, mert jól végzik a dolgukat, és biztos, hogy ez a gyógyítás eredményességében is megmutatkozik.
Azt gondolom, hogy ha ezt a törvényt így fogadjuk el, számukra sok plusz terhet nem jelentene az, hogy ilyen tájékoztatási kötelezettség részletesen leírásra kerül. Van az orvosoknak egy másik csoportja, amely pillanatnyilag, jelenlegi gyakorlata szerint ennek a tájékoztatási kötelezettségének igazából nem tesz eleget, de készséget mutatna arra, hogy ilyen értelemben változtasson a magatartásán, illetve változtasson azon stíluson, ahogy kezeli a betegeket. Azt gondolom, õket meg kellene nyerni ennek a dolognak, rettentõ fontos, hogy meg tudjuk gyõzni õket ennek a szempontnak a fontosságáról. Végül nyilvánvalóan vannak olyan orvosok - remélem, nem túl nagy számban -, akik ennek a tájékoztatási kötelezettségnek nem is akarnak megfelelni. Azt gondolom, hogy a törvény eszközeivel valóban oda kellene hatni, abba az irányba kellene befolyásolni õket, hogy õk is próbáljanak változtatni.
Tisztelt Képviselõtársaim! Azt gondolom, hogy olyan törvény van a kezünkben, és olyan új elemei vannak az egészségügyi gyakorlatnak, az orvoslásnak olyan új elemei jelennek meg, amik megvalósíthatatlanok, kivitelezhetetlenek az orvosok együttmûködési szándéka nélkül.
Azt gondolom, abból, amit eddig elmondtam, következik az is, hogy ezt az együttmûködési szándékot nagyon nehéz teljes terjedelmében, tehát az orvostársadalom egészére vonatkozóan minden részletében elérni. A mi feladatunk az lenne, hogy próbáljunk meg olyan szöveget alkotni, ami e kompromisszumkészség elfogadásának irányába hatna. Tehát próbáljunk meg annyit korrigálni ezen a szövegen, ami által azok a viták, amik jelenleg léteznek a tárca és - mondjuk - a MOK, a Magyar Orvosi Kamara között, a minimumra csökkenthetõk.
Tisztelt Képviselõtársaim! Én ezt a törvényt alapjaiban támogatandónak tartom, bár hozzá kell fûznöm, hogy jó néhány ponton nekem is vannak kritikai megjegyzéseim, észrevételeim. Hozzá kell fûznöm, hogy magam is készítek hozzá módosító indítványokat, hogy az egész szerkezetével és nyelvezetével is van nekem, magamnak is problémám, ugyanúgy, vagy hasonlóképpen, ahogy errõl Pusztai Erzsébet is említést tett.
Vannak ennek a törvénynek rendkívüli részletességgel kidolgozott fejezetei. Ilyennek tartom a szerv- és szövetátültetést, ilyennek tartom a mesterséges megtermékenyítést, ahol, azt gondolom, rendeletbe való részletességgel szól a törvény a kérdésekrõl. Míg más ponton valóban nagyon-nagyon elnagyolt, arányaiban rövidnek tekintem azt a blokkot, amelyik az egészségügyi ellátórendszerrõl szól, bár hallhattuk a miniszter úr expozéjában, hogy itt az volt a szándék, hogy legyen egy kódexszerû felsorolás. De azt gondolom, ha egészségügyinek nevezzük a törvényt, akkor talán a kódexszerû felsoroláson túl kellene menni bizonyos kérdésekben, gondolok arra, hogy a mentés egészen röviden, kurtán egy paragrafusban van kezelve, és még lehetne ilyen példákat sorolni. Aránytalanul rövid az a blokk, amely az orvosok és az egészségügyi személyzet jogairól és kötelezettségeirõl szól. Ez az aránytalanság különösen akkor érezhetõ, ha a már emlegetett betegjogokra visszautalok, hogy azok viszont mennyire túlzásba vive ki vannak fejtve.
Tisztelt Képviselõtársaim! Remélem, hogy a törvény elfogadását meglehetõsen nagy érdeklõdés fogja kísérni a továbbiakban is, ezen a kényszerérdeklõdésen túlmenõen, ami ma adódott. És még jó néhány hét rendelkezésünkre áll ahhoz, hogy azt a tudomásom szerint máris több száz módosító indítványt, amit eddig benyújtottak képviselõtársaim, alaposan meg tudjuk tárgyalni, hogy valóban egy olyan törvény szülessen, amire okkal büszkék lehetünk majd.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ padsoraiból.)