GELLÉRT KIS GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Horváth képviselõtársam kiváló végszót mondott nekem. Õ is orvos, mint az eddig megszólalók többsége. Igen örvendetes, hogy ennyi orvos van a Házban, majdnem annyira örvendetes, mint az a tény, hogy most valamivel kevesebben vannak, mint az elõzõ ciklusban voltak. (Derültség a kormánypárti oldalon. - Dr. Pusztai Erzsébet: Ez nagyon vicces volt!)
Ezt azért tartottam fontosnak elmondani, mert én mindenféle orvosi szempontot méltánylandónak tartok akkor, amikor a betegi jogokról beszélünk. De akkor, ha ez a parlament elfogadta - márpedig elfogadta - az állampolgárok önrendelkezési jogát saját személyes adataikkal, akkor ezt mint alkotmányos jogot konzekvensen végig kell vinni, nem lehet ettõl eltekinteni. Lehetséges, hogy ez nem olyan struktúrában történik meg ebben a törvényben, mint ahogy az a nyugati országok hasonló törvényeiben van, de eddig is elhangzott, hogy körülbelül azt az átlagot célozza meg a betegjogok felsorolása ebben a javaslatban, mint ami Nyugaton már ismeretes.
Teljességgel feleslegesnek tartom szembeállítani az orvosokat és a betegeket ebben a harcban. Elsõsorban azért, mert a betegjogok felsorolása nem jelenti feltétlenül azt - s ezt orvos képviselõtársaim figyelmébe ajánlom -, hogy ezek a betegek minden körülmények között élni akarnak ezzel a joggal. Egyáltalán nem biztos, hogy felteszik azt a kérdést, amit az imént Horváth képviselõ úr mondott, hogy mire számíthat. Azt gondolom, egész egyszerûen az emberekre kell bízni, nem tehetünk mást - ha konzekvensek vagyunk önmagunkhoz -, mint hogy ezt a kérdést magára a betegre, magára az állampolgárra bízzuk, hogy döntse el, mit akar tudni a saját betegségérõl.
Végezetül (Az elnök csengetéssel jelzi a felszólalási idõ leteltét.) - befejezem, elnök asszony - arra a hasonlatra szeretnék visszatérni (Az elnök kikapcsolja a felszólaló mikrofonját.), amit Surján képviselõtársam mondott.