SZABÓ SÁNDORNÉ (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt késõi órán is kitartó Képviselõtársaim! Felszólalásomban a betegek jogaival kapcsolatosan szeretném néhány gondolatomat kifejteni.
Ez a törvény az egészségügy szereplõinek önálló jogalanyiságából indul ki. Ez azt jelenti, hogy az egészségügy központi szereplõje az egészségügyi ellátást igénybe vevõ személy, aki felelõs saját és bizonyos mértékig környezete egészségi állapotáért. Ez egy lényeges és alapvetõ szemléletváltozást jelent a korábbiakhoz képest. Tehát nem az orvosé a meghatározó szerep, hanem azé az egyéné, aki az ellátást igénybe veszi. Az orvos szakismeretei birtokában segítséget nyújt az egyénnek egészsége megõrzésében, illetve betegsége leküzdésében. Az orvos felelõsséggel tartozik azért, hogy a beteg saját egészségi állapotával kapcsolatos döntéseit megfelelõ tájékozottsággal, döntése következményeinek ismeretében hozza meg. Ez a szemléletváltás gyökeres, alapvetõ, hiszen az orvos-beteg viszonylatban egyenlõtlenül megnyilvánuló felelõsség-megosztást egyenlíteni szándékozik.
A rendszerváltó törvényalkotás jelentõs eleme meggyõzõdésem szerint ez a törvény. Úgy kell tekintenünk rá, mint az egészségügy alkotmányára. Egy olyan dokumentum, amely szakít az eddig uralkodó paternalista alattvalói orvos-beteg viszonnyal, és a partnerséget, a döntés szabadságát, a polgári lét egyik fontos jellemzõjét biztosítja az egészségügyi szolgáltatásokat igénybe vevõ egyéneknek.
Jó ez a törvény! Attól jó, ami benne van, bár némi módosításra szorul, és nemcsak a jelenrõl szól, a jövõnek és a jövõrõl is szól. Túl sok jogot kap a beteg? Kik félnek ettõl? Jogosan teszik ezt? Mi, akik az egészségügy alanyai vagyunk, sokszor szenvedünk a kiszolgáltatottság miatt. Úgy érzem, a partneri viszony kialakítása, mindnyájan tudjuk, idõigényes. De emberi! És erre szeretném felhívni a figyelmet, mert az emberi mivoltát elismerjük a betegnek, és csak az emberi kapcsolatait nem igazán tolerálják sok esetben.
Úgy érzem, a törvény tárgyalásánál azokról az orvosokról is szólnunk kell - ezt elmondhatom, mert gyakori kórházba járó, illetve betegeskedõ a családom, tehát azokról is szólnunk kell -, akik munkájuk végzése, hivatásuk gyakorlása közben már eddig is jórészt ebben a szellemben dolgoztak. Õket kell a betegek mellett megerõsíteni az eddig végzett gyakorlatukban is. Elhangzik gyakran az, hogy ki védi meg az orvost, illetve hogy ki lesznek szolgáltatva az orvosok, az egészségügy dolgozói. Tudnunk kell, hogy a betegek közt is pontosan annyi az összeférhetetlen, mint általában a társadalomban. Miattuk ne lehessen a túlnyomó többségnek több joga? Ugye, senki nem gondolja ezt! Alapvetõen tehát egy új, pozitív megközelítést kell itt a szereplõktõl.
Tisztelt Képviselõtársaim! Rólunk szól tehát ez a törvény, rólunk, akik - ki többször, ki kevesebbszer, de - saját magunk vagy gyermekeink, szeretteink révén kerülünk kapcsolatba az egészségügyi intézményekkel és az egészségügyi szolgáltatásokkal. Milyen jogokról szól ez a törvény? Orvosok nyilatkoznak gyakran, túlzottnak tartva a betegjogokat, féltve a betegeket a tájékoztatástól, a döntés felelõsségétõl. Mintha a betegek nem önmagukról dönthetnének! Itt a jogokat nem szeretném felsorolni, csak az önrendelkezési jog néhány elemérõl szeretnék pár szót szólni.
Az önrendelkezési jog érvényesülésében a tájékoztatáshoz, a beleegyezéshez, illetve a visszautasításhoz való jogot is kell értenünk. Ahhoz tehát, hogy beleegyezést vagy visszautasítást adjon a beteg, a tájékoztatáshoz való jogával kell élnie. Tudjuk, hogy az orvosnak - fel van sorolva a törvénytervezetben - a gyógyítás folyamatában hogyan kell tájékoztatnia a beteget. Azt hiszem, a tájékoztatás az egyik oldala a dolognak. A másik, hogy a betegnek bizalommal kell fordulnia az orvoshoz, és ha megvan ez a bizalmi viszony a két ember között, akkor már a gyógyítás folyamata is sokkal eredményesebb. A beavatott, a tájékoztatott beteg az, aki igazán együttmûködésre kész, illetve képes - és nem a kiszolgáltatott.
Azt hiszem, a beleegyezés jogánál egy pillanatra meg kellene állnunk. A medicinában hagyományosan elterjedt úgynevezett egyszeri beleegyezésre az atyáskodó, a betegnek mindig a legjobbat akaró, de a beteget a kezelésrõl szóló döntésekbe nem bevonó orvos-beteg kapcsolat volt a jellemzõ. A XX. század ötvenes évei végén kezdte ezt felváltani a "tájékozott beleegyezés" elve. A kifejezés elõször a náci emberkísérletekre válaszként fogalmazódott meg a nürnbergi kódexben. Akkor még csak az emberkísérletekre vonatkozott, majd az ötvenes években az USA-ban minden orvosi beavatkozás elõfeltételeként hangzott el. Ma már szinte valamennyi nyugat-európai ország jogrendszerében szerepel követelményként. Felfrissíteném képviselõtársaim emlékezetét: Bársony András képviselõtársunk már szólt arról, hogy ez Nyugaton bevett gyakorlat.
Hazánkban a '72-es egészségügyi törvényben már szerepelt a hozzájárulás követelménye, nevesítve néhány esetben - és itt SZDSZ-es képviselõtársam kétpercesére szeretnék reagálni -, az alkotmány és a polgári törvénykönyv személyiségi jogokkal foglalkozó rendelkezése alapján pedig már most is, jelenleg is minden orvosi beavatkozás csak az érintett személy hozzájárulásával végezhetõ. A beteg beleegyezése már most sem lehet általános a kórházba való belépésével. Vagyis minden egyes beavatkozásba külön bele kellene egyeznie. Tehát a jelenleg hatályos magyar szabályozás sokkal általánosabb ugyan, s kevésbé részletesen kidolgozott, mint ahogy ezt a tájékozott beleegyezés doktrínája megkövetelné, mégis a szabályozás szelleme általánosságban hasonló a tájékozott beleegyezés elvéhez. Miután a jelenlegi hazai szabályozás nehezen áttekinthetõ, nem elég részletes, ezért kell ezt az egészségügyi törvényben elvégeznünk.
Tisztelt Képviselõtársaim! Két új intézményt is megnevez az egészségügyi törvény, mindkettõ a betegek jogainak érvényesítésével, jogorvoslati lehetõségeivel kapcsolatos. A betegjogi képviselõ vagy betegképviselõ az egyik ilyen. Hazánkban jelenleg négy kórházban zajlik egy betegképviseleti modellkísérlet, a Szószóló Alapítvány és a Soros Alapítvány támogatásával, és ez a kísérlet sikeresnek ígérkezik. Tapasztalataik alapján sikerrel oldották meg a feladatukat, azt, hogy a tájékozatlan betegeket felvilágosították, a konfliktusba került beteget-orvost, illetve beteget-intézményt beszélõ viszonyba hozták egymással. Tapasztalatuk alapján is, de a törvényjavaslatból következõen is csak egy alapos képzés, oktatás után indokolt ezt a betegképviseleti rendszert kiépíteni az egész országban. A tervezetben szereplõ betegképviselõk vagy ombudsmanok az ÁNTSZ keretein belül mûködnének. A modellkísérlet viszont arra hívja fel a figyelmet, hogy függetleníteni kell õket az egészségügytõl, vagy a fogyasztóvédelmi felügyelõséghez, vagy az állampolgári jogok országgyûlési biztosának hivatalához kellene tartozniuk.
Tisztelt Képviselõtársaim! Fontos törvényt tárgyalunk, még ha ilyen foghíjas padsorokkal is. Fontos ez a törvény, mert egy új szemléletváltást igényel, és azt is jelenti. Fontos ez a törvény azért, mert a döntés szabadságát, jogát, terheit, felelõsségét megosztja a szereplõk közt, és az egyén számára biztosítja az önrendelkezés jogát. Az egészségügy használói, a tízmillió állampolgár érdekeit, jogait e törvény és a szakmai szervezetek fogalmazzák meg, de õk nem feltétlenül jogosultak a tízmillió állampolgár nevében beszélni.
Befejezésül pedig engedjék meg, hogy az Egészségkárosodottak Tanácsának az országgyûlési képviselõkhöz írt levelébõl idézzek néhány mondatot. Az idézet így szól: "Szeretnénk, ha a törvény megszületne, ha kevésbé lennénk kiszolgáltatottak, ha apróbb részleteiben is demokratikus államban élhetnénk. Kérjük, segítsenek, hogy a törvényben a betegek, az állampolgárok érdekei érvényesüljenek, s az minél hamarabb elfogadásra kerüljön". Mi, a szocialista frakció tagjai támogatjuk kérésüket és e törvénytervezetet, bár már módosító indítványok garmadáját készítettük el. Kérem, hogy a most teljesen üres ellenzéki patkó képviselõi, ha olvassák, akkor õk is tegyék ezt, miután a véleményük szintén meghallgattatik.
Köszönöm megtisztelõ figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)