ZWACK PÉTER (független): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Nagy jelentõségû törvényt vitatunk jelenleg, ami kivétel nélkül mindenkit nagyon közelrõl érint. A társadalom egészségi állapota minden nemzet számára olyan létkérdés, amely nem ismer hierarchiákat. Minden tisztességes államnak arra kell törekednie, hogy polgárai minél magasabb színvonalú, továbbá minél szélesebb körû egészségügyi ellátásban részesüljenek.
A most elõttünk fekvõ törvényjavaslat nem valamilyen szakkérdés részletes szabályainak parlamenti jóváhagyására vár, mint a legtöbb általunk vitatott tervezet. Itt egy teljes szakterület átfogó alaptörvényét kell megalkotnunk. A javaslat kodifikációs érvényû szabályozást szándékozik létrehozni mind az egészségügy rendszerére, mind a mi egészségünkre vonatkozóan.
Ez a kettõs cél azonnal vitát is kavart a legmagasabb szintû szakmai körökben. Meggyõzõdésem, hogy a törvénynek mindkettõ, az egészség és az egészségügy is szabályozási tárgya.
Mai hozzászólásomban olyan gondolatokat és javaslatokat fogalmazok meg, amelyek többlépcsõs szakmai konzultáció eredményeként keletkeztek. Szóban és írásban is több fordulóban véleményeztettem a különbözõ fázisokban levõ törvénytervezeteket a Magyar Orvosi Kamarával, a választókörzetemben érintett Bács-Kiskun megyei és kecskeméti kamarai képviselõkkel, az alapellátást koordináló, illetve végzõ vezetõ orvosokkal és a körzetekben dolgozó háziorvosokkal, továbbá természetesen a kórházakban tevékenykedõkkel is.
Az orvostársadalom képviselõivel folytatott széles körû eszmecserék mellett konzultáltam más beosztású egészségügyi dolgozókkal, az e kérdésekben is megkerülhetetlen jogászokkal és nem utolsósorban a választókörzetemben élõ emberekkel, akik az egészségügyi rendszer állandó potenciális vagy valóságos páciensei. Azt egészen bizonyosan leszögezhetem, hogy e törvény alkotása közben még a megszokott rutinszerûséggel sem járhatunk el. Mind a téma súlyossága, mind a szabályozás kodifikációs jellege különleges figyelmünket igényli.
A különbözõ pártok frakcióihoz tartozó szakértõ képviselõtársaim már kifejtették szervezeteik véleményét. Én most minden direkt politikai megfontolástól mentesen, a szakmai indokok meghallgatása után, emberi és független képviselõi lelkiismeretemre hallgatva szólok hozzá néhány nagyon fontos, remélem, jelenleg még nyitott kérdéshez.
A kodifikációs jelleg nagyon szigorú követelményeket támaszt az alapfogalmak tisztázása tekintetében. Ennek egyik eleme a címrõl folytatott vita, amelyben melegen támogatnám az orvosi kamara javaslatát, hogy a törvény az egészségrõl szóljon, mert ez magában foglalja az egészségügyi rendszert is. Általában egyetértek azokkal az orvosi véleményekkel, hogy a szakterület alaptörvényének szemléletileg a javaslatnál sokkal szélesebb körûen kellene foglalkoznia az egészséggel mint értékkel, az állampolgárok ilyen irányú kötelezettségeivel, hiszen ez is egyik eleme az egészségügyi rendszer mûködésének.
Ugyancsak szemléleti kérdésnek tekintem, hogy egy átfogó törvény minden alapfogalmat igyekezzen definiálni, amit csak lehet. Hiába ad a tervezet 3. §-a a-p) betûig tartó felsorolást a fogalmakból, így is nagyon fontosak maradtak ki. Számos vélemény szerint ilyen maga az egészségügy fogalma is. De az alapellátás és a sürgõsségi ellátás definíciója nagyon hiányzik az érintetteknek, méghozzá tételes tartalmi felsorolásokkal részletezve.
Külön tétele a meghatározások rendszerének a szereplõ személyekre vonatkozó rész. Ezzel kapcsolatban nagyon sok hiányérzet fogalmazódott meg a különbözõ fórumokon és szakvéleményekben. Semmiképpen sem elegendõ, hogy csak a beteg, a kezelõorvos és az egészségügyi dolgozó fogalmát határozza meg a törvényjavaslat, definiálni kellene az orvos, szakorvos, háziorvos, fogorvos, védõnõ, házi betegápoló kategóriákat is. Nem azért, mert mindenki szeretné hallani, hogy az õ szerepköre hogyan fogalmazható meg egy precíz mondatban, hanem mert késõbb a törvényben, illetve a végrehajtás során a gyakorlatban a pontos elhatárolásoknak felelõsségi következményei vannak.
A meghatározási kérdéseknél bonyolultabb probléma magának az orvosi tevékenységnek a tartalmi kifejezése. Ez a javaslatban nem található meg, nélküle viszont értelmezhetetlen benne a betegjogokról szóló, valamint az egészségügyi dolgozó jogaival és kötelességeivel foglalkozó fejezet. Ennek mélyebb kifejtésénél ki kell térni arra, hogy az orvosi munka szellemi alkotó tevékenység, a gyógyítás alapelve az, amit az egészségügyi dolgozók a beteg üdveként fogalmaznak meg. Az orvos esküjének szellemében az elvárható szakmai tudás szerint dönt, az orvost szabad szakmai döntési jog illeti meg, az orvos nem kényszeríthetõ esküjével, illetve lelkiismeretével ellentétes tevékenységre.
Az orvostudománynak általánosan elfogadott sajátossága az, hogy az élet és a betegség végtelen számú variáció és lehetõség formájában jelenik meg. Ezért ezeknek a folyamatoknak az eredményei pontosan nem ismertek, teljes körû megismerésük nem is várható. A gyógyítást szolgáló orvosi beavatkozások közelítõ jellegû döntéseken alapulnak. A gyógyító beavatkozások az orvostudomány eredményeinek és bizonytalanságainak ismeretében történhetnek. Elengedhetetlenül szükséges tehát, hogy a törvény alapelvi részében ez a megközelítés rögzítésre kerüljön.
A különbözõ szintû és összetételû fórumokon és beszélgetéseken a leghevesebb vitákat a törvénynek a betegek jogaival és kötelezettségeivel kapcsolatos II. fejezete váltotta ki. Ezek a diskurzusok érintettek elvi kérdéseket is, de a szakmai közvélemény egységes volt, az egyén szerepérõl szóló 1. cím 5. §-a (3) bekezdésének b) pontja, illetve 13. §-ának (1) bekezdése tekintetében. Ezek olyan általános tájékoztatási kötelezettségeket fogalmaznak meg, amelyeknek a szó szerint vétele leállítaná a gyógyítás folyamatát.
A részletes vita során majd feltétlenül kezelnünk kell tudni az elkerülhetetlen módosításokat, amelyek reális keretek közé helyezik a tájékoztatási kötelezettséget. Például ahol a törvényjavaslat úgy fogalmaz, hogy a beteget tájékoztatni kell a lehetséges alternatív eljárásokról, módszerekrõl, ott el kellene fogadnunk a szakma korrekcióját, amely szerint a tájékoztatás kötelezettsége az ország területén orvosszakmailag elfogadott egyéb kezelési módszerekre vonatkozzon.
Szemléleti kérdésekrõl van szó, az ideális kívánalmak és a reálisan teljesíthetõ elõírások törvényi viszonyáról. Valahol ez a vetülete van jelen a problémáknak abban az éles vitában is, amely a törvényjavaslat egyik leginkább radikálisan új szabályozási témája, a betegjogi képviselõ intézményének bevezetése körül kibontakozott.
A szakmai szervezetek alapvetõen elhibázottnak tartják minden elõzmény és tradíció nélkül bevezetni a törvényjavaslat által megfogalmazott megoldást. Félelmeik logikája a jelenlegi helyzetre épül. Eszerint ma a kórházak alulfinanszírozottsága olyan mértékû, hogy rendszeresen elõfordulnak szakmailag nem indokolható helyzetek. Ennek egyik veszélye a felelõsségérzet kiölése a dolgozókból, akik minden hiányosságot az anyagi nehézségekkel indokolnak majd.
Úgy fogalmaznak, hogy a betegjogi képviselõ megjelenésével az úgynevezett defenzív medicina alakul ki, amely megfelelõ feltételek hiányában elhárítja a beavatkozást. Ezt igazolni látszik a kártérítési perektõl hemzsegõ egyes fejlett országok napi gyakorlata. Nem vitatom, ez a veszély reálisnak tûnik, mégis fontosnak tartom a jelenlegi helyzethez képest az elõrelépést is. Erre módot adhat a szakmai szervezetnek az a javaslata, amely köztes megoldásként a betegjogi képviselõket nem a városi és fõvárosi kerületi, hanem a megyei és fõvárosi ÁNTSZ-ekhez telepítené, ott létesítene irodát számukra.
(21.00)
Nagy hibája a törvényjavaslatnak, hogy egyrészrõl túlzottan kórházorientált, másrészrõl túlzottan igazgatáscentrikus. Ezért nagyon sok helyen feledkezik meg a háziorvosokról, ahol magától értetõdõ lenne a jelenlétük a szabályozásban, és rendkívüli módon háttérbe szorítja a kamarákat, ezáltal felborítja a jogrendszer egészében kialakítani szándékozott egyensúlyt.
Kedves Képviselõtársaim! Befejezésül: miután a felelõsségünk rendkívül nagy, hallatlanul kemény munka vár ránk a módosító javaslatok tárgyalása során. Szívem szerint azt mondanám, hogy a tárca még egy idõre vonuljon vissza a szakma képviselõivel és a civil szervezetekkel konzultációra, de ne formálisan, hanem tartalmilag, és rágják végig az egész koncepciót, de félek, hogy erre majd nem lesz mód. Akkor viszont olyan alapossággal és felelõsségtudattal módosítsuk a hibákat, hogy itt aztán tényleg mindannyiunk életérõl van szó, ráadásul mindez a tisztességes járulékfizetõknek rengeteg pénzébe is kerül.
Köszönöm a türelmüket. (Taps.)