DR. LÖVEY LÁSZLÓ GÁBOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyûlés! A szõlõtermelésrõl és a borgazdálkodásról szóló törvény, valamint a hegyközségrõl szóló törvény módosítása fekszik elõttünk. Puha Sándor képviselõtársam nagyon alaposan elemezte az általános vita keretében a két törvényt. Néhány szóval mégis szeretnék kitérni az általa is említettek közül egy kérdésre a bortörvényben és úgyszintén egy kérdésre a hegyközségi törvényben.
Elöljáróban annyit hadd mondjak el, hogy a bortörvényben lefektetett törvényi szabályozás nem új, ez a szabályozás alacsonyabb rendû jogszabályokban nagyrészt már korábban is megvolt. Ennek törvényi szintre való emelése az európai csatlakozásunkra való felkészülésnek egyik fontos állomása, és nagyon fontos állomása a magyar bor minõség- és eredetvédelmének is.
(0.40)
Különösen fontos ez azért, mert a mezõgazdaságban végbement tulajdonszerkezet-változás egészen komolyan és negatívan érintette a szõlõültetvényeket. Az ültetvények nagysága, azok fajtaösszetétele a késõbbiekben a magyar szõlõtermelés mennyiségének és színvonalának megtartásában nagyon fontos szerepet kell hogy kapjon, és ezért ennek törvényi szabályozása nagyon fontos kérdés.
A törvény részletesen foglalkozik a szõlõtermesztéssel ugyanúgy, mint a must és a bor elõállításával, a borászati eljárásokkal, a cukor- és savtartalom beállításával, és külön a 30. fejezetben leírja a minõségi követelményeket, és itt értem el ahhoz a ponthoz, amellyel bõvebben szeretnék foglalkozni.
Az elmúlt idõben, az elmúlt tíz évben, de még inkább mondhatom, hogy az utóbbi öt-hat évben a magyar bor, a magyar borászat terén újjáalakult, most megalakult családi vállalkozások révén leginkább nagyon komoly nemzetközi sikereket ért el a minõségi borok és a különleges minõségû borok nemzetközi versenyeiben. Nagyon fontos számunkra ez a nemzetközi elismerés, mert ez segít visszaszerezni a világban a magyar bor korábbi, jól megérdemelt nemzetközi hírnevét, és reméljük, megalapozza borgazdaságunk további fejlõdését is.
Éppen ezért kicsit furcsának találtam, hogy a minõségi követelmények különféle módon szerepelnek a törvény két pontján, a 30. §-ban és a 45. §-ban. Én szõlõsgazdának mondhatom magamat, és mint ilyen, meglehetõsen sokat beszélgettem már idõsebb szõlõsgazdákkal, akik elmondták - mint azt mindannyian tapasztalhatjuk -, nem minden évben lehet kitûnõ minõségû bort elõállítani a szõlõbõl, attól függ, hogy milyen évjárat van, és ez nagyban függ attól, hogy milyen mennyiségû cukor képzõdik a szõlõben természetes úton.
A 30. § ennek megfelelõen állapítja meg a minõségi kategóriákat, és a 30. § c), illetõleg d) pontja leírja azt, hogy milyen a minõségi bor cukorfokigénye. Én ugyan úgy érzem, hogy a meghatározott termõhelyrõl származó minõségi bornál a törvényben szereplõ 15 tömegszázalék kicsit kevés, szerintem ott minimum 17 százalék a szükséges. A meghatározott termõhelyrõl származó különleges minõségû bornál a 19 százalékot jól megállapított mértéknek tartom.
Nézzük, hogy mit mond a 45. §! A forgalomba hozatalt taglaló 45. § azt mondja a (2) bekezdés a) pontjában, hogy akkor meghatározott termõhelyrõl származó különleges minõségû bor jelzõvel hozható forgalomba a bor, ha az száz százalékban az adott termõhelyrõl származik, tehát száz százalékban ezt a minõségû szõlõt tartalmazza, a minõségi bor pedig 85 százalékban.
Nem érzem indokoltnak azt, hogy itt százalékokat határozzunk meg, sokkal inkább fontosnak tartanám ebben a paragrafusban is az elõbbi és a borszakma által is általánosan elfogadott 19 százalékkal a különleges minõségû bor magyar mustfokigényét, illetõleg a minõségi bornál a 17 magyar mustfok feletti cukortartalmat.
Az összes többi, tehát a c) pontban az egyéb természetes bor - ami egyébként az asztali és tájbor kategória - természetesen maradhat úgy szabályozva, ahogy ott volt. Ebben az esetben valósulna meg az a szabályozás, hogy csak bizonyos jó évjáratokban lesz majd különleges minõségû bor, és ez felel meg a nemzetközi szabályozási gyakorlatnak is.
A törvény nagyon alaposan körülírja, hogy milyen módon, milyen eljárásokkal kell és lehet bort elõállítani, és leírja, hogy milyen szervezet fogja ennek a törvényi szabályozásnak a betartását felügyelni. A 67. §-ban szerepel, hogy alapvetõen a hegyközségi szervezetek mûködnek közre ebben a munkában az OBI-val, az OMMI-vel együttmûködve.
Úgy érzem, hogy a hegyközségek nem alkalmasak arra, hogy egyedül lássák el ennek a feladatnak a nagy részét, és ezért a VPOP bevonását mindenféleképpen indokoltnak tartom a szakigazgatás szervei közé. A korábbiakban elhangzott fogyasztóvédelmi, illetõleg adóhatósági bevonás tárgyalási alap lehet, meg kell gondolni, de a VPOP hagyományosan közremûködött a magyar bor minõségének korábbi felügyeletében is.
Eljutottunk oda, hogy a bortörvényben nevesítést kapott a hegyközségi szervezet, és itt hadd térjek át a hegyközségi törvény módosítására. A hegyközségi törvény egy nagy konszenzussal elfogadott törvényünk. A hegyközségi szervezet megalakítása óta összegyûlt tapasztalatok alapján bizonyos szabályozási részeket meg kellett változtassunk a törvényben, és ezek a törvényben - az elõbb Puha Sándor képviselõtársam által elmondottak szerint - nagyon jól vannak lefektetve.
Nem akarom hosszúra nyújtani a beszédemet, ezért csak arra térek rá, hogy mi az, amit nem tartok jónak a hegyközségi törvény módosításában, ez pedig az, hogy a hegyközségek terméktanácsi szerepkört kapnának. Úgy érzem, hogy ez tipikus esete az "ide nekem az oroszlánt is!" szindrómának. Ha a hegyközségek maradéktalanul meg akarnak felelni annak, amit a módosítás leír, például a módosítás 12. §-ában - a hegyközségi törvény 40. §-ának módosítása szerepel ebben -, ami szerint a célszerû telepítés és mûvelés, a növényvédelem szabályozása, az ültetvények rendje, a szõlõhegyeken az ingatlanok, az utak, a vízelvezetõ árkok állapotának, a növényvédelemnek a kézben tartása, ennek szankcionálása mind a hegyközségekre fog nehezedni, akkor már csak azért is kérdések merülnek fel a szabályozás ilyetén formában való meghozatala eredményességében, mert mindezt a feladatot gyakorlatilag a hegybírónak kellene ellátni, és a hegybíró egy személyben volna szabályozó, szabályozást ellenõrzõ és szankcionáló, szankciót elõterjesztõ személy is. Úgy érzem, hogy itt ez túlzott feladat a hegyközségek számára. Arról nem is beszélve, hogy a hegyközségek kimondottan borvidékekre, termõhelyekre szervezõdnek.
A Hegyközségek Országos Tanácsa hússzor két személybõl állnak, és kimondottan a borvidékek érdekeit képviselik. Nagyon furcsán nézne ki az, hogy a borvidékekrõl határoznák meg egyes borvidékek érdekeit más borvidékek képviselõi, és mindezt vetítenék egy ország borpiacára. Az eddig kialakult gyakorlat, miszerint a Szõlõ és Bor Terméktanács látja el ezeket a feladatokat, véleményem szerint jól mûködött, és ennek a törvényi szabályozása vagy törvényi szintre való emelése volna inkább kívánatos, mint a hegyközségek ezzel a feladattal való - érzésem szerint - túlzott megterhelése.
Még egyetlenegy dolgot, egy érdekességet szeretnék elmondani a törvénymódosítással kapcsolatban, ez pedig a 10. §-ban van, amikor is azt mondja a törvény - egyébként véleményem szerint nagyon helyesen -, hogy az felvásárló, aki egy naptári éven belül a hegyközség mûködési területén legalább 0,7 tonna szõlõt, és ami a lényeg, 5 hektoliter bort vásárol.
(0.50)
Ha most ezt egy kicsit megvizsgáljuk, akkor tulajdonképpen már az is felvásárlónak fog minõsülni, aki egy borvidék borát egy család számára vásárolja meg, elõre beszerezve ezzel egy egész éves borkészletét. Ilyen formában neki is felvásárlóként kell a hegyközségnek bejelentkezni. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a szabályozás nem jó. Ezt mindössze úgy említem csak meg, mint a szabályozás egy érdekes vetületét.
Köszönöm szépen megtisztelõ figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)