DR. BOROSS PÉTER (MDF): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Gondolom, senkit nem lepett meg, hogy a köztársasági elnök úr az elmúlt héten kiírta a népszavazás idõpontját - nem is lehetett ez meglepõ.
Csatlakozván vagy félig csatlakozván... (Derültség a kormányzó pártok padsoraiban.) az elõttem szólókhoz, én most nem alkotmányossági és nem jogrendi kérdésekkel kívánok foglalkozni, hisz rövidebb mint két óra múlva megtudjuk az Alkotmánybíróság álláspontját, és gondolom, azt követõen lesz célszerû ezt elemezni.(Dr. Torgyán József: Nem lehet kétséges: mi nyerünk!)
Azonban politikatörténeti szempontból és a politikai logika mentén talán érdemes némi kronológiát felmutatni, hogy mi is történt ezekben a kérdésekben, hogy jutottunk el idáig, mostanáig, ahová eljutottunk. A miniszterelnök úr már a Németh-kormány tagjaként felvetette a NATO- belépés kérdését, és 1991-ben itt a parlamentben is - ellenzéki pártvezetõként - javasolta, hogy kérjük felvételünket a NATO-ba. Szólt ez természetesen a kormánynak és a parlamentnek - tudta a felszólaló is, tudta a kormány is, hogy ez nem kérvény kérdése. Úgy fogtuk és foghattuk fel, hogy ez egy politikai demonstráció, leszámolás a múlttal, egyfajta elkötelezettség Nyugat felé, ez nem hátrányos a magyar politikai összhangzattan szempontjából. Népszavazás gondolata fel sem merült.
1994-ben ehhez képest az MSZP választási programjában megjelent egy olyan mondat, hogy nem a NATO az ország biztonságának egyetlen lehetséges garanciája, és ezt követte a népszavazásra való utalás. Mivel Európában sehol sem népszavazás tárgya mindez, felmerül a kérdés: miért? Talán akiket még inkább bizonyos keleti befolyások nagyobb arányban érintenek, de potenciális szocialista szavazók, azoknak szólt ez az üzenet: döntsék el azok, akik ebben járatosabbak.
Azonban azt tudnunk kell, és elismerõen kell tudnunk, hogy a Horn- kormány ezt követõen - ellentétben ezzel a fenntartásnak is tekinthetõ programponttal - határozottan igyekezett az országot a NATO irányába mozdítani. Ha stílus, módszer, önbizalom, önérzet szempontjából voltak is fenntartásaink bizonyos megnyilatkozásokkal szemben, érdemként el kell ismerni, hogy végül is meghívást kaptunk a NATO-ba. S akkor kialakult itt, tisztelt Ház, egy idilli állapot: idilli állapot, hogy eme dühökkel és ellentétekkel teli politikai világunkban egyetértés volt hét parlamenti párt között. Ha kicsit tollfosztott szárnyakkal is, de angyal szállt a terembe, ha jól emlékszünk, mert ilyen természetû egyetértésre más kérdésekben nem sok esély támadt.
S ekkor jött a földtörvény módosításával kapcsolatos javaslat. Ha nem tudták, hogy ez ekkora vihart kavar, akkor az hiba. Még nagyobb hiba, ha valamilyen presszió folytán beerõltették a NATO-menettel egyidõben azt a kérdést, amit elõhozhattak volna praktikusan 3 évvel korábban vagy fél évvel késõbb is. Miért tették? Milyen kormánypolitika az, amelyik ilyen megfontolatlanul kezel egy, az ország biztonsága szempontjából valóban döntõ és súlyponti kérdést?
Tisztelt Ház! Én szerettem volna még - az ötperces korlátok lehetetlenné teszik - a második és harmadik kérdésrõl szólni, amit önök feltettek, és gratulálni annak az önökhöz közel álló közvélemény- kutató intézetnek, amelyik ezeket a kérdéseket javasolta, hogy a harmadiknál kifejezi a külföldi, s a másodikban elrejti a külföldi vagyonszerzés lehetõségét.
Tisztelt Ház! Ez nem machiavellizmus, mint ahogy az egyik lap írta; ez bizantizmus! Ez az, a legrosszabb hagyománya a megelõzõ 40 esztendõnek. Én végtelenül sajnálom, és másutt fogom közreadni - a Magyar Demokrata Fórum nevében - a tsz-földvásárlással kapcsolatos indokoltságot, illetve a tsz-vezetõkben is az ezzel kapcsolatban meglévõ aggodalmakat. Ezt a szemrebbenés nélküli (Az elnök a csengõ megkocogtatásával jelzi az idõkeret lejártát.) félrevezetést abba kellene azonban hagyni. (Szórványos taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)