BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! A Ház elõtt fekvõ, már többször elmondott címû törvénytervezet rendkívüli módon megvárakoztatta az országot. Ez a várakozás keserves volt azoknak, akik rendet szerettek volna az országban, kedvezõ volt azoknak, akik nem. Sajnos, ez esetben is õk nyertek.
1994-ben már úgy volt, hogy lesz törvény. Utána törvények sora hivatkozott erre a törvényre; gondoljanak csak a természetvédelmi, vadászati, halászati törvényre. Ott hangzott el minden esetben - amikor számon kértük, hogy mi lesz a vagyonbiztonsággal -, hogy majd lesz egy önálló törvény, az fogja ezt szabályozni. Ezek szerint az elõttünk fekvõ, a fegyveres biztonsági õrségrõl, természetvédelmi és mezei õrszolgálatról szóló törvénytervezet ez a törvény. Sajnos, meg kell mondanom, és itt már többen - többek között a mezõgazdasági bizottság jelentése is - egyértelmûen elmondták: nem erre vártunk. Nem ezt vártuk, és azt hiszem, hogy államtitkár úr húsz percnél hosszabb, rendkívül alapos és nem teljesen megalapozott véleménye erõs kifogás alá esik ilyen vonatkozásban. Megmondom õszintén, csodálom államtitkár urat, hogy errõl a törvényrõl hogyan tudott ilyen szuperlatívuszokban beszélni - nem értem.
Mindenesetre vissza a kronológiához! 1996 nyarától már a kormány is érezte, hogy itt valami baj lesz, ha nem lép, mert rendkívül rossz hírek érkeztek a gazdaságból. Csak újságokból szeretnék idézni egy-egy mondatot: veszélyesen megingott a vagyonbiztonság, ellopták az öntözõcsöveket, erdõt, gyümölcsöst, lebontották a házat a tolvajok és eladták az építõanyagot és így tovább. De a legjobb a Magyar Nemzet egy cikke, amit szeretnék szó szerint idézni. "A Jászság több területén már nem ültetnek krumplit, óvakodnak a kukoricatermeléstõl, lemondják a gyümölcsfák ápolását."
Ezután tavaly nyáron a kormány azt ígérte, hogy õsszel a parlament elé kerül a törvénytervezet. Nem így történt - májusban került a parlament elé. És mivel úgy éreztük, hogy az egész parlamenten belül a mezõgazdasági bizottság talán az a bizottság, amelyik ennek a törvénynek a hiányát legjobban érzi, ezért rendkívül gyorsan, már május 14-én meg is tárgyalta a bizottság, hátha ezzel sikerül siettetni magát a törvényt. Újabb csalódás: nem sikerült.
Egyébként nagyon érdekes volt, hogy a törvényt általános vitára alkalmasnak tartók és alkalmatlannak tartók között nem volt lényeges különbség a véleményben. Csupán az volt a különbség, hogy azok, akik úgy érezték, hogy ezt a törvényt általános vitára alkalmasnak kell minõsíteni, csak arra gondoltak, hogy így lehet siettetni a törvény megalkotását.
Csak néhány mondatot szeretnék idézni, ha esetleg nem ismerik a bizottsági tagok véleményét. Orosz Sándor, a mezõgazdasági bizottság MSZP-s elnöke azt mondta, hogy itt egy nagyon alapos és összefogott módosítóindítvány-csomagra lesz szükség - jelezvén, hogy az elénk terjesztett törvénytervezet nem elégít ki minden igényt. Mészáros Béla - szintén kormánypárti! - az SZDSZ képviseletében azt mondta: ennek a törvénytervezetnek az összeszerkesztése nem sikeredett. Farkas Gabriella, aki szintén támogatta a vitára alkalmasságát, a következõt mondta: "Szeretném, ha azzal bocsátaná álalános vitára a mezõgazdasági bizottság ezt az egyébként alkalmatlan törvényjavaslatot, hogy megjelölnénk ezeket a súlyos kifogásainkat."
Ilyen elõzmények után azt hiszem, nem is érdemes hosszan foglalkozni azzal, hogy mit mondtak azok, akik nem tartották általános vitára alkalmasnak. Õk azt mondták, hogy azért nem tartják a tervezetet általános vitára alkalmasnak, mert gyorsabb, ha a törvényt visszavonja a kormány, és az ott elhangzott kritikák alapján a szakértõk egy új törvénytervezetet készítenek. Sajnos meg kell mondanom, hogy ez esetben nekem volt igazam, mert fél év telt el azóta, hogy ezt a törvénytervezetet a kormány a parlament elé terjesztette, és ma, immáron a mezõgazdasági év végén kezdtük el az általános vitát. Ezt azt jelenti, hogy a tolvajok megint nyertek egy évet. Ez rendkívül szomorú.
Maga a törvénytervezet - mint gondolom, az eddigiekbõl már kiderült - nem tarthat számot a római jog csúcsaira. Tehát nem ez a törvénytervezet lesz az, amire esetleg a késõbbiek folyamán majd hivatkoznak. Nem! Ez egy rendkívül silány fércmunka. Azért mondom, hogy fércmunka, mert a fércelésre is szükség volt, ugyanis három teljesen önálló törvény jelenik meg ebben a tervezetben - csak az összefércelés sikerült valami rendkívül rosszul.
Szemmel látható: a politika nem tudta eldönteni, hogy milyen instrukciót adjon a szakembereknek a törvénytervezet elkészítéséhez. Ezért rájuk bízták, de mindjárt háromra. Jól látható, érezhetõ a törvénytervezeten egy avatott, vagy nyugodtan mondhatnám úgy, fõnöki kéz - ez talán a Belügyminisztérium lehetett -, másrészt egy rendkívül elbizonytalanodott, mondhatnám, a hangját sem nagyon hallató környezetvédelmi, és hogy az agrártárca hangja miért sikeredett ilyenre, azt egyáltalán nem is tudom - talán abban a részben is valami idegenkezûség fedezhetõ fel.
Magáról a koncepcióról:
Azt hiszem, elöljáróban le kell szögeznünk, hogy az állam egyik alapfeladata, hogy a polgárai részére biztonságos környezetet teremtsen. Az állampolgár mindezt jogosult megkövetelni az államtól cserébe azért, hogy a törvényeket tiszteletben tartja és adót fizet. A biztonságnyújtás tehát nem elhagyható állami alapfunkció. Enélkül az llam nem mûködik. Azt is mondhatnám, hogy enélkül az állam fölbomlik. Ha az állampolgár maga kénytelen gondoskodni a biztonságáról, akkor az állam egy funkciótlan légvár lesz, és azt hiszem, hogy nem kell tovább ragoznom, milyen eredményeket okoz. Nem is olyan régen láthattuk ezt egészen közelrõl. Ez a biztonsági kérdés alkotmányjogilag annyira fontos, hogy az alkotmány 8. fejezete tulajdonképpen csak ezzel a kérdéssel foglalkozik.
Ezekután, gondolom, ennek ellenére nem tekinthetõ logikai törésnek, ha azt mondom, hogy a biztonságnyújtási kötelezettség nem jelent egyben biztonságnyújtási monopóliumot is az állam részérõl, tehát az állam ezt a funkciót átengedheti. Az átengedés határa viszont nagyon komolyan megrajzolandó. Ez a határ az ellenõrizhetõség és az állami kötelezettség fenntartása. A hatáskörök korlátlan szubdelegálása alkotmányosan nem megengedett.
(18.20)
Fel kell hívom a figyelmet, hogy az államnak a biztonságszolgáltató funkciója kiterjed a magántulajdonra is. Ebben a tervezetben sajnos ez nem érhetõ tetten - mintha ez a kötelezettség a magántulajdonra nem terjedne ki.
Van még egy rendkívül tragikus része ennek a területnek: itt az önkormányzatok terhelését kívánom megemlíteni. Gondoljanak csak arra, hogy az állami feladatot az állam átruházza az önkormányzatra, anélkül, hogy emellé forrásokat rendelne. Itt az államtitkár úr gyönyörûen beszélt arról, hogy az állam ez esetben a csõsz költségeinek az 50 százalékát átvállalja. Miért csak 50 százalékát? -
ez az egyik kérdés. A másik: a magáncsõszre vonatkozóan ez miért nem így van? Mi a helyzet akkor, ha egy önkormányzat azt mondja: kérem szépen, engem az 1990. évi LXV., az önkormányzatokról szóló törvény arra jogosít, hogy ha az államtól funkciót veszek át, akkor az állam nekem forrásokat adjon. Nekem egy árva vasam sincs arra, hogy egy mezõõrt foglalkoztassak, ebbõl adódóan nem csinálom meg. A gazdák lesznek kötelezettek ezt megcsinálni, õrájuk viszont az az állami támogatás - az az 50 százalék, amirõl itt az elõbb beszéltünk - már nem is vonatkozik.
Néhány szót részletesen magáról a törvénytervezetrõl: a törvénytervezet elsõ fejezete a fegyveres biztonsági õrség mûködésérõl, eszközrendszerérõl szól. Annak ellenére, hogy ez a törvény - mint az elõbb már említettem - nem üti meg a minimumot sem ebben a kategóriában, azt kell mondanom, hogy ennek a silány törvénytervezetnek a legjobban kimunkált része ez a rész. Tulajdonképpen - az elõbb elmondottak kivételével - ez kereknek mondható; rendelkezik arról, hogy milyen jogosítványai vannak ezeknek az õröknek, hogyan tudja a munkáját ellátni; logikailag végiggondolt, és elmegy odáig, hogy az a kényszerítõ eszköz, amirõl a törvény több esetben beszél, ebben az esetben hogyan valósul meg. Tehát a tervezet elsõ fejezete tárgyalja azt, hogy a fegyveres biztonsági õrség milyen esetben jogosult fegyver használatára.
A második fejezet sajnos még ezeket a kritériumokat sem elégíti ki. Ez a fejezet a természetvédelmi õrségrõl, illetve az önkormányzati természetvédelmi õrségrõl szól. Nem is teljesen világos, hogy ezt a két fogalmat miért kell ily mértékben külön tárgyalni egymástól, de végül is ez a mintegy öt paragrafus hosszúságúra sikerült fejezet is két, teljesen elkülönülõ részre szakad.
A harmadik: ez a bizonyos csõsztörvény vagy a mezei õrszolgálatról szóló törvény semmiféle olyan igényt nem elégít ki, amit ezzel szemben - azt hiszem, teljesen jogosan - elvártunk. Azt, hogy a mezõõr fegyverrel, azaz vadászfegyverrel felszerelt, hogy úgymond kényszerítõ eszközöket alkalmazhat, azt hiszem, senki nem veszi komolyan, hogy ez hathat akkor, ha nem szabályozzuk magát a használatot. Milyen esetben, milyen kényszerítõ eszköz? Gondoljanak csak bele abba, hogy ma már nagyon jól felszerelt - és itt a felszereltséget a fegyverre értem - és jogilag nagyon jól felvilágosított bandák járják az országot; tudják, hogy miért mi jár nekik. Ezzel szemben akar odaállítani a kormány egy mezõõrt spray-vel, egy vadászpuskával, ami tulajdonképpen csak súly rajta - még azt sem mondhatom, hogy dekoráció; és nem szabályozzuk azt, hogy ennek a használata hogyan történik. Akkor, amikor az ellõ tehenet agyonlövik a mezõn, amikor lekaszálják a paprikát, kocsira rakják, elviszik, és otthon szedik le!? Ilyen esetben arra gondolunk, hogy ez hat? Nem, kérem! Ez így nem tud mûködni: ez csak arra lehet jó, hogy azoknak járjunk a kedvében, akik nem jogkövetõ magatartást akarnak tanúsítani - csak erre jó, semmi másra. Mert azokat a gazdákat, azokat a polgárokat, akiknek vagyonuk van, és akik ezt meg akarják õrizni, semmiféle joggal nem fegyverzik fel - és most itt a fegyvert képletesen értem - semmiféle joggal arra, hogy ezt megtehessék. Ha ez így megy tovább, és ha a kormány ezt így gondolja, hogy az a cél... - amit azt hiszem, mindannyian vallunk, hogy a mezõgazdasági tevékenység egy jelentõs részének, de az állattartásnak mindenképpen tanyákon, a lakott területektõl távol kell történnie, mert ott vannak meg a feltételek arra, hogy versenyképes méretû és minõségû legyen, el fog halni, mert nem lesz ember, aki tanyára ilyen körülmények között, ilyen védelem mellett kimenjen.
Egy törvénytõl minimálisan elvárható az, hogy kiálljon azok mellé, akik rendpártiak, jogkövetõ magatartásúak, és a legkeményebb szigorral eljárjon azok ellen, akik nem ezt teszik. Itt lenne az ideje, hogy átmenjen a köztudatba - és ennek az elõterjesztésnek is ez lenne a célja -, hogy mi jár annak, aki más vagyonát el akarja vinni. Vannak országok, ahol teljesen természetes, hogy fegyverhasználat van. Mit keres egy bekerített kerítésen belül egy csapat valamilyen figura, és még fenyegeti az õrt is? Kérdezem én: miért maradt ki ebbõl az egész elõterjesztésbõl a bekerített terület? Folytathatnám - nem folytatom; inkább némely logikai bukfencre szeretném felhívni a figyelmet.
Készítettem egy táblázatot, azt igazolandó, hogy ez a törvénytervezet abszolút végiggondolatlan, és három különálló egységbõl összefércelt valami. Elõször a természetvédelmi õr és az önkormányzati természetvédelmi õr jogait szeretném önök elé vetíteni. Azt mondja a tervezet, hogy átvizsgálási joga van a természetvédelmi õrnek - ugyanez az önkormányzati természetvédelmi õrnek nincs meg; szintén: kutyával erõsítheti magát a természetvédelmi õr - az önkormányzati nem; bilincset használhat az egyik, a másik nem; sokkoló anyaggal ugyanez a helyzet; a könnygázzal szintén. Ugyan mind a kettõ hivatalos személy, de kérdezem én: miért kell ekkora különbséget tenni aközött a két személy között, aki ugyanazt a természeti értéket kívánja megvédeni azokkal szemben, akik ezt tönkre akarják tenni?
Egyébként nagyon örülnék neki, ha valaki nekem erre választ tudna adni. Mint említettem már az imént, a vagyonõr esetében végiggondoltabb a dolog: a fegyvert használhatja; de a lõfegyver esetében a természetvédelmi õr csak viselheti a maroklõfegyvert - az önkormányzati természetvédelmi õrnek nincs is. A mezõõrnek van ugyan egy vadászpuskája, de tisztázatlan a használat. Emlékezzenek csak arra: nem is olyan régen, pár évvel ezelõtt mekkora vihart kavart Magyarországon az, hogy egy mezõõr használta a fegyverét. Én egy másikat is tudok, ahol valaki a saját gyümölcsösét akarta megvédeni, agyba-fõbe verte hat megtermett jóember, és a földön fekve sütötte el az önvédelmi fegyverét - azóta is perben van.
(18.30)
Élet elleni bûncselekmény a vád. Ha ennyire hezitál a hatalom, ha ennyire hezitál a jogszabály, akkor nem lesz ember, aki merje használni a nála levõ fegyvert, és nem lesz bíróság - és ez legalább annyira tragikus, mint az iménti -, amely ki merje mondani azt, hogy most ez jogos volt, vagy nem volt jogos. Nekünk itt kutya kötelességünk lenne azt tisztázni, milyen esetekben mi illeti meg.
Kérdezem továbbá... Kiss Zoltán államtitkár úr itt van, örömmel veszem, mert õ tavaly õsszel azt nyilatkozta egy újságnak, hogy fegyverrel lesz felszerelve a mezõõr, hivatalos személy lesz a mezõõr, és kijár neki a hivatalos személynek kijáró védelem. Kerestem, kutattam e törvénytervezetben - valahogy elfelejtették belefogalmazni.
Azt hiszem, ha a mezõõrt már semmiféle eszközzel nem szereljük fel, amit adott esetben használhatna, akkor legalább egy ilyen jogi védelmet, mint hogy hivatalos személynek minõsül, mindenképpen adni kellene neki, ugyanis bûnözõi körökben ennek a két szónak még van valami visszatartó ereje. Még emlékeznek a legnehezebb fiúk is arra, hogy volt egyszer egy hivatalosszemély-ügyem, s akkor egy egészen más tárgyalás folyt, és egy egészen más ítélet született, mint amikor egy sima állampolgár volt a sértettje annak a bizonyos verekedésnek, vagy inkább mondhatom: verésnek.
Tehát azt mondom, hogy ezt a törvénytervezetet annak idején tényleg jó lett volna visszavonni, alaposan végiggondolva, szakemberek elõterjeszthették volna azt a változatot, amelyet itt el tudunk fogadni. Egyébként a mezõgazdasági bizottságban bizakodó voltam, amikor azt láttam, hogy kormánypárti képviselõk is majdnem ugyanazt mondják, mint én. Itt viszont elszállt ez a bizalmam, mert úgy tûnik, mintha kormánypárti oldalról, fõleg SZDSZ-es képviselõtársam olvasatából, mintha nem ugyanazt az elõterjesztést olvastuk volna mindketten. Pedig ugyanarról van szó, de úgy látszik, más a szemüveg.
Nagyon félek, hogy ez a törvénytervezet hosszú egyeztetés után lesz csak olyan, mint lehetett volna. Ugyanis az a rengeteg módosító indítvány, amely itt most beérkezik, nem teszi lehetõvé azt, hogy egy sima átfutása legyen a parlamenten. Ugyanis módosító indítványokkal törvényt írni rettenetesen nehéz! Vissza kell adni a szakértõknek, õk összefogalmazzák, és újra-újra egyeztetünk.
Most már, hogy így alakult, itt van a parlament elõtt ez a törvénytervezet, csak azt tudom ígérni az MDF nevében, hogy minden energiánkkal - tehát energiát nem spórolva - azon leszünk, hogy ez a törvénytervezet minél elõbb és minél használhatóbb formában kikerüljön és alkalmazásra is kerüljön.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Szórványos taps az ellenzék padsoraiban.)