DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Egy furcsa dologgal szeretném kezdeni: lesz egy olyan pont, ahol egyetértek Bauer Tamással. Nevezetesen abban, hogy nemcsak a pedagógus vásárol szakkönyvet. Valóban, az a tragikus helyzet állt elõ, hogy a munkahelyek nem tudják okvetlenül ellátni az embereket szakkönyvekkel, legyenek azok mérnökök vagy orvosok. Természetesen helyeslem a pedagógusok ez irányú lehetõségeit, nyilvánvalóan a mai nyomorult helyzetben minden szakembernek meg kell adni egy ilyenfajta segítséget, ha közcélra költi a saját pénzét.
Na most ez az a bûvszó, amivel érzésem szerint a gyerekkérdésnél is operálni kell. A társadalom érdeke, hogy új nemzedék legyen - valaha egyes körökben úgy mondták, hogy a munkaerõt újra kell termelni -, ez a társadalomnak az érdeke. Aki a saját pénzét erre költi, nevezetesen fölneveli a gyermekeit, annak méltó és igazságos, hogy az állam is melléje adjon. A teljesítményt egy adórendszernek is lehet támogatnia, és az egész gyermekkedvezmény-rendszer erre a filozófiára megy rá.
Ha nem korlátos a rendszer, ha nincs az a pénzügyi plafon, amirõl más vonatkozásban Bauer képviselõtársam beszélt, akkor ezen tovább lehet menni, mert a fejlett adórendszerek egy része ismeri a negatív adó fogalmát. Vagyis azt a helyzetet, amikor valakinek nincs meg a lehetõsége, hogy levonja, akkor pozitíve megkapja azokat a pénzeket, és ezzel éppen a legszegényebb rétegek is részesülhetnek az adókedvezmény közvetlen hasznából. Van tehát elméletileg létezõ technika.
Az azonban nyilvánvalóan igaz, hogy a szociálpolitika nem helyettesíthetõ adópolitikával; bár az viszont nem igaz, hogy az adópolitikának nem lehetnek szociális tartalmai. Következésképpen a legszegényebb rétegeken a szociálpolitikának kell segíteni, és ez nem indok az adókedvezmények fölszámolására.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki padsorokból.)