VARGA JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Azt hiszem, hogy Szász Domokos képviselõ úr után már sokkal rövidebb lehetek, hiszen én magam is szerettem volna reagálni azokra a Kávássy képviselõ úrtól elhangzottakra, amelyek egy másik olvasatát mutatták ugyanannak a mûnek, ami elõttünk fekszik. Hiszen meg vagyok gyõzõdve arról, hogy nagyon könnyen bebizonyítható, tételesen átnézve ezt a tervezetet, hogy itt egyértelmûen adó- és illetékkedvezményekrõl van szó, nem pedig további szigorításokról, adóprésrõl.
Nem akarok külön foglalkozni azzal a kérdéssel, amit a magánpénztárakkal kapcsolatosan Szász Domokos képviselõtársam már kifejtett. Tudni kell azt, bizonyára tudja képviselõtársam is, ha az eredeti jogosult megkapta volna a járadékát a magánpénztárból, az egy adóköteles jövedelem lett volna, ami után adót kellene fizetnie, így az örökös - örökösödési illeték helyett - ezt az itt megállapított illetékhányadot fizeti.
Igazából ez valóban kedvezménynek minõsül. Ráadásul azzal, hogy amennyiben pénztártagként mûködik tovább, vagy pedig a saját pénztárába átviszi ezt az összeget - mert meg is mozdíthatja, tehát nem kell feltétlenül ugyanabban a pénztárban hagyni -, akkor is jogosult lesz arra az illetékmentességre, amit ez a törvény biztosít a számára.
(20.30)
Úgy gondolom, hogy jól illeszkedik ez a javaslat éppen ezért a kormányzat azon törekvéseibe, amelyekben megfogalmazta, hogy lehetõleg minél kevesebb helyen változtasson a jogszabályokon, és a terhek csökkentését jelentsék általában a változtatások.
Csak kiegészítésképpen szeretném mondani azt, amit képviselõtársam hozzászólásában nem hallhattunk, hogy a jövõben nem kell például illetéket fizetni akkor sem, ha a személyi igazolványban megszüntetett anyakönyvi adatok igazolásához kell valakinek kivonatot kérnie. Ezen elég gyorsan átszaladt képviselõtársam.
Ugyanakkor nem volt még szó arról, hogy kedvezményes illeték fizetésére lesznek kötelezettek azok is, akik az ingatlan mellett jármûlízingeléssel foglalkoznak, mert eddig csak az ingatlanlízingeléssel foglalkozókat illette meg ez a kedvezmény.
Úgy gondolom, hogy az illetékekrõl összességében elég ennyi, mert amit hallhattunk, annak egy jó része valóban olyan illetékhez nyúlt hozzá, ami a magyar állampolgárok többségét a normál életkörülmények között nem érinti.
A helyiadótörvényrõl talán egy kicsit többet, mert ennek van egy olyan vonatkozása, amely számomra azt jelenti, hogy nem teljeskörûen rendeztük azokat a gondokat, problémákat, amelyeket az élet az iparûzési adó területén felvetett. Az egyik ilyen - ezt mondanám elõször -, amivel nem foglalkozik ez a tervezet, hogy Magyarországon megvalósultak adófizetõk pénzeibõl olyan nagy beruházások, amelyek a lakóhelyen lévõknek elég jelentõs bevételt jelenthetnek, illetve az ott mûködõ települési önkormányzatoknak. Ezt úgy teszik, hogy szinte az egész országban vagy nagyobb régiókban fizetjük meg azt az iparûzési adót, amit aztán késõbb a településen felhasználhatnak, tekintettel arra, hogy az iparûzési adó az árba beépül, és a termék szolgáltatási árán keresztül megfizetjük mindannyian.
Úgy gondolom, hogy ilyen helyeken célszerû lenne odafigyelni arra, hogy ezt az adót valamilyen más elosztási szabályok szerint használjuk fel, hiszen - mint említettem - adófizetõk forintjaiból épültek legtöbbször ezek a nagyberuházások. Úgy gondolom, az lenne az igazságos, ha ezt az adófizetõk egyaránt hasznosíthatnák akár a régióban megosztva ezt a bevételt, akár úgy, hogy országosan újraosztva bizonyos hányadát. Ezzel talán elkerülhetõk lennének azok a problémák, amelyek felmerültek az utóbbi idõben - például Algyõvel kapcsolatban vagy sorolhatnám a többi települést, amelyek korábban önállósodásra törekedtek, éppen azért, hogy ehhez a nagyobb iparûzési adóhoz hozzájuthassanak -, és talán ezt a települési szétválást meg tudnánk elõzni akkor, ha az általam most javasoltak egy következõ módosításnál bekerülnének az iparûzési adó szabályai közé.
A következõ kérdés, hogy a most mûködõ iparûzési adó mennyire igazságos, mennyire egyformán osztja szét a terheket a különbözõ vállalkozók között. Szász Domokos képviselõtársam szólt arról, hogy kezdetben ez egy árbevételadónak indult, és a nettó árbevételbõl fokozatosan levontunk különbözõ helyeken különbözõ tételeket: az eladott áru beszerzési értékét - ez igazából a kereskedõket hozta jobb pozícióba -, késõbb a fizetett kamatokat, illetve a kifizetett károkat - ez értelemszerûen a pénzintézeteket, a biztosítótársaságokat hozta jobb pozícióba. Maradtak a termelõ vállalkozások, akiknél igazán lényeges csökkenés nem következhetett be.
Ezzel a mostani szabályunkkal azt szeretnénk elérni, hogy az õ terheiket is csökkenthessék az önkormányzatok, legyenek olyan szabályok, új lehetõségek, amelyek az önkormányzatok mûködési terét szélesítik, hiszen mi csak lehetõséget adunk az önkormányzatoknak, nem pedig egy kötelezvényt arra, hogy ezt az adót be is kell vezetniük.
Két évvel ezelõtt tiltakoztunk, hogy ilyen hátrányos megkülönböztetés következett be, és ez a hátrányos megkülönböztetés gyakorlatilag egy módosító indítvánnyal került be a törvénybe egyik napról a másikra, ezért aztán most joggal gondolom úgy több társammal együtt, hogy talán nem kellene három évet várni arra, hogy az igazságosabb visszarendezõdés is megtörténhessen, hanem ezt talán két esztendõ alatt is megoldhatnánk. Ehhez módosító javaslatot nyújtottam be én magam is.
Úgy gondolom, elvitatkozhatnánk még egy darabig azon is, hogy a hozzáadottérték típusú adó lenne-e a célszerû vagy pedig visszatérni az eredeti formára, amikor az árbevételt adóztattuk lényegesen alacsonyabb adókulccsal. Személy szerint azt támogattam az elõkészítés idõszakában, hogy térjünk vissza az árbevétel adóztatásához, és lényegesen csökkentsük le az adókulcsot. Azért tartottam ezt jobbnak, mert igazából a kereskedelem és mindenki más a tevékenységével igénybe veszi az önkormányzat infrastruktúráját. Például minél több árut szállít és értékesít, annál inkább igénybe veszi azt az infrastruktúrát, amelyet az önkormányzatnak mûködtetnie kell. Ezért igazságosabbnak látszik véleményem szerint az árbevétel szerinti adóztatás, de kisebbségben maradtam a véleményemmel, és tudomásul vettem, hogy a hozzáadottérték típusú adó irányába indultunk el, és ennek megfelelõen módosítani kell az adókulcsokat is.
Az emelés tehát nem az adó növekedést jelenti, még akkor sem, ha hangsúlyoztam, hogy az önkormányzatnak ez csak lehetõség. Módosító javaslatom erre vonatkozóan is lesz, hogy lehetõség szerint még alacsonyabbak legyenek ezek az adókulcsok, mert úgy gondolom, hogy ezzel is elérhetik az önkormányzatok azt az adóbevételt, ami nem jelent kiesést a korábbi évekhez viszonyítva, ugyanakkor szélesebb alapokon tudják szétteríteni ezt az adóterhet.
Befejezésül még néhány gondolat a gépjármûadóról. Itt is megfogalmazhatunk olyan dolgokat, amelyekre azt mondhatnánk, hogy ezek az adóprést szorítják, de meggyõzõdésem szerint, ha mindent Tsszevetünk, akkor azt kell mondanunk, hogy a kedvezmények száma gyarapodott.
Mi az, ami abba az irányba hat, hogy - Kávássy képviselõtársam szavaival élve - az adóprést emlegessem? Az, hogy a katalizátoros személygépkocsiknál eddig egységesen kezeltünk mindenféle katalizátort, és tudjuk azt, hogy vannak szabályozott és nem szabályozott katalizátorok. A környezetet nem egyformán szennyezik a különbözõ gépjármûvek, ezért célszerû különbséget tenni a kedvezmények körében is. Az eddigi kedvezmény a katalizátor típusától függetlenül 50 százalék volt. Ezt az 50 százalékos adókedvezményt mint megszerzett jogot a késõbbiekben minden eddig üzembe helyezett gépkocsi esetében alkalmazni lehet. Az ezután vásárolt gépkocsiknál változna meg úgy a szabály, hogy a nem szabályozott katalizátorú gépkocsiknál az 50 helyett 25 százalék az adókedvezmény. A korszerû, modern gépkocsik viszont már szabályozott katalizátorokkal vannak felszerelve, ezeknél a támogatás, illetve az adókedvezmény mértéke változatlan, továbbra is 50 százalék lesz, tehát a már megszerzett jogokat nem érinti.
Úgy gondolom, nem lehet hátrányosnak tekinteni azt a megkülönböztetést sem, hogy a megváltozott munkaképességû vagy éppen mozgásképtelen, mozgáskorlátozott emberek jármûveinél csak abban az esetben változna az adókedvezmény, ha ez nem személygépkocsi. Meggyõzõdésem, hogy igazából az ilyen súlyosan mozgáskorlátozott embereket személygépkocsival lehet megnyugtatóan szállítani, ezért azt hiszem, az teljesen egyértelmû, hogy tehergépkocsira ez a kedvezmény nem jár, és inkább tekinthetõ a szabályok kijátszása megszüntetésének, mint hátrányos intézkedésnek.
A fuvarozók terhei nem kicsik, ezt mindannyian ismerjük, ezért talán örömmel fogadják azt, hogy mindazok, akik meg tudnak felelni az európai szabványnak - tehát megfelelõ, karbantartott, jó állapotú és környezetkímélõ gépkocsikat tudnak üzembe helyezni, magyarul rövidítve: az euro-I és euro-II szabványnak megfelelõ gépkocsikat, tehergépkocsikat üzemeltetnek -, jelentõs adókedvezményt érhetnek el.
(20.40)
Így például ha az euro-I-nek megfelel, akkor 25 százalékos kedvezményben részesülnek mindazok, akik felépítménnyel rendelkezõ gépjármûvet közlekedtetnek, illetve 80 százalékos kedvezményben részesülnek azok, akik ugyanilyen típusú nyerges vontatót mûködtetnek, amely megfelel az euro-I szabványának. Az euro-II-nek megfelelõk esetében pedig a kedvezmény mértéke a felépítménnyel rendelkezõ tehergépkocsiknál 50 százalékos, a nyerges pótkocsiknál pedig 90 százalékos, azaz csak 10 százalékot kell megfizetni. Ez a raksúly miatti különbségbõl adódik. Azt hiszem, hogy akik ezekkel foglalkoznak, tudják, hogy gyakorlatilag a kétféle kedvezmény nagyjából kiegyenlítõdik, tehát azonos mértékû lesz mindkét kategóriában.
Azt hiszem ezek után, hogy az általam elmondottak és a megoldásra javasolt módosító indítványok olyan jogszabályt fognak teremteni, amely egy jobb és igazságosabb törvényt jelent számunkra, jobban alkalmazható lesz a már meglévõ és mûködõ jogszabály és mindannyiunknak, a vállalkozóknak elõnyöket jelenthet.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)