DR. VÁRNAI LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselõtársaim! A szõlõtermesztésrõl és borgazdálkodásról, valamint a hegyközségekrõl szóló 1994. évi CII. törvény módosítása együttes általános vitájának vége felé néhány szót indokolt szólni az alföldi borvidékrõl is.
Az alföldi szõlõbortermelõ tájon három borvidéket: a csongrádi, a hajós-vaskúti és a kiskunsági borvidéket jelöli meg a T/4660. számú törvényjavaslat melléklete. E történelmi borvidéken már a honfoglalást követõen is lehetett szõlõ, hiszen I. Géza 1075-ben kelt levelében a Felsõ-Alpár vidéken levõ szõlõket a garamszentbenedeki apátságnak juttatta. E termõtájon mintegy 50 ezer hektár területen van szõlõültetvény. 1996-ban 198 ezer tonna termést szüretelt a vidék, ami a ténylegesen termõ 27 ezer hektáron 6,4 tonna/hektár termésátlagnak felel meg.
A tulajdonosi szerkezet az elmúlt tíz év alatt az országos helyzethez hasonlóan alakult. E térségben a szövetkezeti idõkben is jellemzõ volt a szõlõtermelés magántulajdona, az állami gazdaságokban is jelentõs volt az úgynevezett szakcsoportos telepítésû, de lényegében magántulajdoni jellegû szõlõültetvény, mégis a '90-es évektõl, fõleg a kárpótlások révén, tovább aprózódott a szõlõültetvény szerkezete.
(21.20)
A kárpótlási jegyek, vagyonjegyek kereskedelme miatt ma szinte átláthatatlanok a tulajdonosi viszonyok. A szervezettség igénye, a szakmai, közgazdasági átláthatóság is sürgette az intézményrendszer továbbfejlesztését. Az ágazati kutatás, oktatás, ellenõrzés és érdekvédelem meglévõ szervezete mellett az 1994. évi CII. törvény megalapozta a hegyközségi szervezet mint ágazati önkormányzat létrehozását. Ennek során az Alföldön ma 75 hegyközség mûködik 32 ezer taggal. E három borvidéken létrehoztak három hegyközségi tanácsot. E szervezetek megkezdték munkájukat, egyelõre eltérõ minõséggel.
E borvidéken hatalmas technikai bázis lelhetõ fel, például 10-12 ezer tonna/nap szõlõfeldolgozó kapacitás, 3 millió hektoliter bortárolási lehetõség, 400 ezer palack/órás palackozási kapacitás. Sajnos el kell mondani, hogy a kapacitások jelentõs része ma kihasználatlan.
Választókerületemben a kiskunsági borvidék kiskunhalasi körzetében a szõlõvel és borral foglalkozók körében szinte egyöntetû az a vélemény, hogy a törvényjavaslatot alapos elõkészítés elõzte meg, a szakma egyeztetett véleményét érvényre lehetett juttatni a törvényjavaslat benyújtása idején, illetve a még függõben maradt kérdések rendezésére nyitott a kormány és a törvényjavaslat parlament elé kerülésében eredményes munkát végzõ mezõgazdasági bizottság is. Az más kérdés, hogy néhány részletben a szakma sem tudott egyezségre jutni; ezekben, úgy gondolom, a benyújtó álláspontjának támogatása indokolt.
Rendkívül fontosak a törvénytervezetben az értelmezõ rendelkezések között a pontos fogalommeghatározások. Ez a javaslat megszünteti azt a helyzetet, amikor mindenki saját érdekei szerint értelmezhette az idõnként egymásnak ellentmondó szabványokat.
A törvénytervezet meghatározza a szõlõ termõhelyi kataszterét, ami az egyes települések földmérési alaptérképének térképszelvényeibõl áll, amin a környezeti tényezõk alapján értékelt területek lehatároltak, és azonosító kódszámmal, valamint római számú osztályjelzéssel ellátottak. A szõlõ termõhelyi kataszterének osztályozási szempontjából a tervezet négy osztályt jelöl meg, melyek közül az I-II. osztály preferált, a III. osztály szõlõtermesztésre feltételesen alkalmas, míg a IV. osztály termelésre alkalmatlan.
Az Alföldön e besorolás komoly gondot okoz, hiszen jelenleg sok olyan jó minõségû ültetvény van a III. osztályban, amelybõl a jelen tervezet szerint védett eredetû körzetek nem határolhatók le. Ezért is fontos lenne, hogy a törvény hatálybalépését követõen az erre illetékesek felülvizsgálják az ültetvények minõségét, és a szõlõtermõhelyi kataszterek osztályozását újra elvégezzék.
A törvénytervezetben nem szerepel, de már több képviselõtársam
ltal is említett, Hegyközségek Nemzeti Tanácsa által benyújtott és többpárti bizottság által gondozott javaslatcsomagban szerepel a magyar borkönyvrõl szóló javaslat, melynek fontosságára külön is szeretném a figyelmet ráirányítani. A magyar borkönyvben kellene szabályozni az Európai Unió jogszabályai alapján készült, Magyarországon elõállított és forgalmazott borokra vonatkozó kötelezõ elõírásokat, a nemzetközi szervek ajánlásait, valamint a hivatalos borászati vizsgálati módszereket. A magyar borkönyv kötelezõ elõírásait a földmûvelésügyi miniszter rendeletben adná ki. A magyar borkönyvet az erre létrehozott bizottság dolgozná ki, mely 15 tagból állna. A tagokat a tudomány, az ellenõrzés, az érdekvédelmi és szakmai szervezetek, a Földmûvelésügyi Minisztérium, az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium, valamint a Népjóléti Minisztérium képviselõibõl az ágazati miniszter egyetértésével a földmûvelésügyi miniszter nevezné ki. E szerkesztõbizottságban a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa képviselõinek is helyet kell biztosítani. Remélhetõen e törekvés képviselõtársaim támogatására is számíthat.
Azt gondolom, nem árt a törvényjavaslat tárgyalásának általános vitájában néhány szót szólni a borfogyasztásról, a -piacról és a - hamisításról is.
A termelés meghatározói a piac, a fogyasztás. A megtermelt körülbelül 4,5 millió hektoliter borból 3,2 millió hektoliter a hazai, 1,3 millió hektoliter exportforgalmazás. A hazai fogyasztás elérte a 30 liter/fõt, ez az ágazat szempontjából jó dolog. Az azonban, hogy a palackozott, minõségileg erõsebben ellenõrzött borok fogyasztása helyett az áruszerkezet átalakult a kannás borok javára, ez nem jó. Ma 3-3,2 millió hektoliter hazai fogyasztásból körülbelül 0,8-1 millió hektoliter kerül palackozva, adózott és ellenõrzött formában a fogyasztóhoz, míg a többi kannázva, és ezek döntõ része úgy, hogy kikerüli az ellenõrzés és az adózás csatornáit. És itt jelentkezik a hamisítvány is.
A borhamisítás ügye ma rendkívüli módon terheli az alföldi termõtájat. Ma már nemcsak a becsületes gazdákat, hanem az ügyben elsõsorban érintett Kiskõrös, Soltvadkert, Kecel helység hírnevét is tönkretette a borhamisítók aljassága és mohósága. Itt ma már nem elég az eddigi munka, az egész térség becsületét ért sár lemosása. A jelenlegi törvénytervezet pontos háttérjogot ad mind a szabálysértések, mind a nemrég módosított büntetõ törvénykönyv hatékonyabb, szigorúbb és vélhetõen elrettentõbb alkalmazására. Célunk ott az Alföldön, hogy növekedjen a hamisítás társadalmi elítélése, és ehhez a nyilvánosság még fokozottabb segítsége is kell.
Nem új jelenség a hamisítás, de régen a jogszabályok és a társadalom erkölcse fékezte ezt. Kopácsi Sándor a balatonfüredi borászati konferencián mondta, hogy a jövõ kulcsa azoknak a népeknek a kezében van, amelyeknél három feltétel adott: a magas szintû képzés, a képességek, tehetségek feltárása, és az, hogy az erkölcsi értékek szintje magas legyen.
Tudom, hogy erkölcsiségrõl szólni nem szakmai feladat, csak ha borról szólunk, akkor nemcsak élvezeti cikkrõl szólunk, hanem az ember egészségérõl is. A bornak egészségre ható szerepe is van. A természetes borban a vitaminoktól a nyomelemekig széles skáláját találjuk a hasznos anyagoknak. Ezzel szemben az alkoholos lötty nemcsak szemérmetlen csalás, de egészségkárosító is. Hát ezért is erkölcsi kérdés! Nem tudom, mi a nagyobb kár, az erkölcsi vagy a gazdasági - úgy vélem, ez is, az is. Azon túl, hogy a termõhely becsületes emberei is bekerülnek a negatív elõítélet skatulyájába, az egész ország híre forog kockán. E helyzetre is igazak gróf Széchenyi István szavai, aki azt mondta, hogy néhány csalárd ember az egész ország becsületét veszedelembe hozta. Mennyi idõ kell majd ezen csorba kidörzsöléséhez?
Tisztelt Képviselõtársaim! Befejezésül néhány szót szeretnék szólni az 1994. évi CII. törvény módosításáról is. Egyet lehet érteni a törvénytervezet általános indokolásával, mely leszögezi, hogy nemcsak a közigazgatásban, hanem a szõlõ-, borgazdaság szereplõi körében is általánosnak mondható az a vélemény, hogy a köztestületként mûködõ hegyközségekre szükség van. A módosítás indokai közül kiemelem azt, hogy ki kell küszöbölni a hegyközségi tagok hasonló célú köztestületekben, illetve érdekvédelmi szervezetben való egyidejû kötelezõ tagságának és tagdíjfizetésének kényszerét. Ez eddig is jelentõsen nehezítette a hegyközségi szervezet elfogadtatását, hiszen értelmes választ adni e kötelezõ kettõs tagságra sem a törvényalkotó, sem a törvényalkalmazó nem tudott. Ha a módosítást a Ház elfogadja, az érdekeltek majd jogosnak érzik, hogy az eddig elfogadható magyarázat nélkül maradt szabályozás hibás volt, és az õ egyszerû igazságuk célba ért.
A szakmán belül és itt a Házban is tart a vita arról, hogy a Hegyközségek Nemzeti Tanácsát az általa képviselt termékpálya vonatkozásában terméktanácsnak kell-e tekinteni. E ponton nincs konszenzus. Nekem meggyõzõdésem, hogy azért kell e beterjesztett törvényjavaslat irányába elmozdulni, mert az élelmiszer-ágazaton belül talán itt valósult meg legteljesebben a vertikális integráció, hiszen együtt vannak a termelõk, feldolgozók és a kereskedõk is. A vertikalitás miatt a termelés szabályozása mellett a terméktanácsi hatáskör, a piac szabályozása is megvalósulhat.
Vélhetõen helyes elgondolás, hogy a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa vegye át a terméktanácsi jogkört, de úgy, hogy jelentõs érdeksérelem nélkül integrálja a jelenlegi Szõlõ-Bor Szövetséget és Terméktanácsot. Ezen integrálásnak technikai részét pontosan, az érintettek bevonásával kell kimunkálni és megvalósítani. Feltétlenül szükséges e kényes pontot megfelelõen kezelni, s e vonatkozásban is békét teremteni az ágazat érdek-képviseleti szervei között.
A törvényjavaslat tárgyalásával párhuzamosan folyik majd a költségvetési törvény tárgyalása. Javaslom képviselõtársaimnak, hogy a hegyközségek törvényi elõírásainak megfelelõ mûködéséhez szükséges költségvetési források megteremtésérõl feltétlenül szükséges gondoskodni. Természetesen a költségvetés nem tud minden problémát megoldani, ezért fontolóra kellene venni a hegyközségeknél a járulék mértékének a valós szolgáltatások nyújtásához igazítását. Nehezen fogunk eltartani hegyközségi szervezeteket az elvárásainkhoz képest kevésbé dinamikusan növekedõ költségvetési támogatásokból és a nem ritkán csak 10-20 forint/aranykorona hegyközségi járulékból.
(21.30)
Tisztelt Képviselõtársaim! Kevés az a fogalom, amely népszerûségében, gyakoriságában megelõzi a bort az európai kultúrában. Ott találjuk a Bibliában, a görög és római mitológiában, a szépirodalomban egyaránt; tárgya az egyházi liturgiának és az ünnepi asztal étrendjének. Dicsérik, áldják a költõk, írók õsidõktõl fogva, de átkozzák is az emberek, mert nem tudatosodott bennük eléggé, hogy a kultúra minden elemét kulturált módon kell használni, alkalmazni és élni vele.
Vári János kérdezte aggódva az 1990-ben megjelent "A borbírálat szókincse" címû kiadványban: Milyen lesz a jövõ század, a jövõ évezred embere? Foglalkozunk-e szõlõtermesztéssel, borkészítéssel? Élvezik-e majd hazánk csodálatos borindividuumainak szívet-lelket gyönyörködtetõ színeit, ízét és zamatát?
Hogy a kérdések mögött felsejlõ óhaj teljesülhessen, ahhoz nyújt hathatós segítséget a régen várt, a szakmával közösen kimunkált, a módosításokkal még kiegészítendõ, és így általam is elfogadásra ajánlott két törvénytervezet. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)