PALLAG LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm, alelnök asszony. Képviselõtársaim! Miniszter Úr! Engedjék meg, hogy az egészségügyi törvénytervezet általános vitájában a sokadik felszólalóként, a többi képviselõtársaim által elmondottakhoz kapcsolódva, azokat kiegészítve világítsak rá az egészségügy néhány problémájára.
A fõ gondot abban látjuk, hogy az egészségbiztosítás terén a társadalombiztosító monopolhelyzetet élvez, ami véleményünk szerint nem szolgálja a betegbiztosítottak érdekeit. Ezzel kapcsolatban az alábbiakat javasoljuk.
Célszerû lenne egy bázisbiztosítást létrehozni, amely mindenkinek kötelezõ lenne, egy elfogadható, minimális összeggel, ami az úgynevezett alapellátásokat fedezi. Aki többet igényel, fizessen magasabb díjat, de a társadalombiztosítás nem maradhat monopolhelyzetben. Erre a célra alakuljon több biztosítótársaság, legyen versenyhelyzet, gyõzzön a jobb, legyen választási lehetõség!
Úgy látjuk, úgy gondoljuk, át kell szervezni a biztosítási rendszerünket. Ez a kérdés az Egyesült Államokban megoldott és jól mûködik. Csak át kell venni, és alkalmazni kell. Hadd mondjam el példaként a következõt: egy orvos egységnyi munkaidõben több kórházba is eljár, és mindenütt részfizetést vesz fel, a biztosító az elvégzett munka után fizet. Ahhoz a biztosítóhoz adja le a zárójelentéseit, ahová a beteg biztosítása szól.
A továbbiakban a laboratóriumok körül kialakult helyzetrõl kívánok szólni. A laboratóriumok privatizálása talán megoldaná a túlfeszített létszámgondokat. A dolgozóknak és a tulajdonosoknak is érdekük lenne a hatékonyabb munkavégzés megfelelõ bérért, például hatórás munkaidõben. A hatékonyság és a szakértelem lehetne kizárólag az, amit figyelembe vesznek.
A másik problémakör, amirõl beszélni kívánok, a kórházi laboratóriumban dolgozók szakmai problémáit és munkakörülményeit érinti, amelyek nézetem szerint szintén javításra szorulnak. A fertõzõlaborokban még mindig nem valósult meg a hatórás munkaidõ, ami ugyanúgy kellene, mint a röntgenek, illetve bizonyos intézmények - például László Kórház, Országos Traumatológiai Intézet -, ahova válogatás nélkül kerülhetnek be az emberek. Az AIDS, a tbc, a hepatitis, a drogosok, a hajléktalanok legyenek kiemeltek veszélyességi szempontból, miután sokkal több a potenciális fertõzõ, mint egy szülészeti, gyerek- és szemészeti osztályon. Ezeken a helyeken a hatórás munkaidõ és a pótszabadság legalább a laboratóriumokban indokolt lenne.
A régi szakemberek megbecsülése az utóbbi idõben kívánnivalót hagy maga után. Bizony, egy harmincéves, tisztességes egészségügyi múlt, tapasztalat már tiszteletet érdemel az ifjú diplomásoktól is. Lassan elfelejtõdik, hogy az egészségügyi munka: szolgálat, az emberek szolgálata. S akik ezt nem érzik, bármilyen okosak is, alkalmatlanok e nemes feladat ellátására.
1997 szeptemberétõl megindult végre a laboratóriumi asszisztensek fõiskolai képzése, amit már több mint tíz éve a szakasszisztens-képzés megindításával szerettek volna indítani. Az elsõ két évfolyam nagy része már ötven év fölött van, és kevés az esélye annak, hogy a munkahelyek finanszírozzák az õ fõiskolájukat. Úgy gondolom, hogy az életük, több mint harmincéves egészségügyi múltjuk bizonyítja rátermettségüket, elhivatottságukat, hogy a nehéz idõkben sem hagyták el ezt a felelõsségteljes pályát, sokan önálló, diplomás munkát végeznek, hiszen arra képezték ki õket, így megérdemelnék a fõiskolai diplomát, hogy ne kerüljenek jogtalanul hátrányos helyzetbe - sem anyagilag, sem erkölcsileg - a fiatalokkal szemben. Egyébként is védeni kell az ötvenéves korosztályt, hiszen nem mindenki tud elmenni elõnyugdíjba, és a leszázalékolás sem mindenki számára járható út.
Tisztelt Képviselõtársaim! Elismerem, hogy az általam felvetett kérdések nem falrengetõek, de az a véleményem, hogy szükség van ezek lelkiismeretes megvizsgálására is, mert ezek is hozzátartoznak az egészségügy zökkenõmentes mûködéséhez, és így szolgálják a magyar betegtársadalom érdekeit. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)