DR. MEDGYESSY PÉTER pénzügyminiszter, a napirendi pont elõadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! A jövõ évi költségvetésrõl szóló törvényjavaslat arról tanúskodik, hogy a magyar gazdaság átalakulásának egy kritikus, kockázatos és tagadhatatlanul nagy társadalmi áldozatokkal járó periódusa lezárult; rögtön hozzáteszem, meggyõzõdésem szerint ma minden esélyünk megvan arra, hogy visszafordíthatatlanul és végérvényesen.
A gazdaság átállt a fenntartható, vagyis tartósan finanszírozható pályára. Ezzel végeszakad egy hosszú, két évtizedes periódusnak, amelyet az egymást váltogató megszorító és élénkítõ gazdaságpolitikai intervenciós szakaszok sorozata jellemzett. Ugyancsak több évtized után elõször mondható ki nyugodtan, hogy az ország külsõ adóssága olyan szintre süllyedt, hogy ez ma semmilyen formában nem képezi a gazdaságpolitika korlátját. Ez a fordulat tükrözõdik most az új költségvetés elõirányzataiban is, amennyiben már nem a minden területre kiterjedõ erõszakos megszorítások a jellemzõek. Sõt, az államháztartás elsõdleges kiadásainak növekedése 1998-ban kissé gyorsabb is lesz a GDP nominális növekedésénél, eléri a 18,8 százalékot. Azonban az elsõdleges adósságszolgálat nélkül számított egyenleg továbbra is pozitív, igaz, az 1997. évinél szerényebb mértékben. Ez azt jelenti, hogy az államháztartás az egyensúly erõsítése jegyében ma is kevesebbet költ szolgáltatások vásárlására, lakossági transzferekre, közigazgatásra vagy támogatásokra a bevételeinél.
Elõtérbe került a költségvetési tervezésnél is a több évre szóló stratégiai gondolkodás. A gazdaság állapotában a kilencvenes évek eleje óta kettõs értelemben is lényeges változás következett be. Egyfelõl történelmileg rendkívül rövid idõ alatt, alig több mint fél évtized alatt jutottunk túl a piacgazdaság alapvetõ tulajdoni, jogi, intézményi feltételei kialakításának idõszakán. Ezt a periódust óhatatlanul tömeges megrázkódtatások, csõdök, majd konszolidációs beavatkozások, a gazdaság teljesítményeinek súlyos, néhány év leforgása alatt legalább 15 százalékos zsugorodása és az életszínvonal általános csökkenése kísérte.
Lezárult az az idõszak is, amelyet eddig minden tekintetben a jogrend, a tulajdonosi szerkezet, a fõ jövedelemelosztási arányok, az állam szerepvállalása szempontjából a hirtelen, radikális változások, a piac szereplõinek jellegzetesen rövid távú szemlélete, vagyis az átmenetiség jellemzett. Másfelõl túlléptünk a gazdaság konszolidálásának legnehezebb szakszán is. Korábban a gazdaságot, mint ismeretes, az idõrõl idõre lökésszerûen, de tendenciájában egyértelmûen növekvõ egyensúlyhiány jellemezte. Ez megmutatkozott az ország külsõ eladósodásának növekedésében, a fizetési mérleg hiányában, amely '93-94-ben alig volt kisebb a GDP 10 százalékánál, továbbá az államháztartás deficitjében is, amely már közelítette az ország fizetésimérleg-hiányát. Aligha lehet véletlen, hogy a fizetési mérleg és az államháztartási mérleg deficitjeit, ha azok egymással párhuzamosan alakulnak, a szakirodalom találóan ikerdeficitnek nevezi.
Az ország külsõ megítélése a kilencvenes évtized elsõ felében, sajnos, súlyosan romlott. Ebben a helyzetben a kormány '95 márciusában radikális kiigazítási programra szánta el magát. Célja a gazdaság gyors konszolidálása és fenntartható növekedési pályára állítása volt. A gazdaságpolitika, éppen az áldozatvállalást igénylõ idõszak lerövidítése érdekében, rendkívül ambiciózus célokat tûzött ki. A kiigazítás mértékében igen radikális volt, ami megmutatkozott a makro- jövedelemelosztási arányok módosításában, a hazai kereslet szûkítésében és ennek következtében a növekedés keresleti faktorainak átrendezõdésében. A gazdaságpolitika nem a klasszikus receptet követte. Nem egyoldalúan, kizárólag monetáris kereslet szûkítésével remélte az egyensúlyjavulást elérni, hanem a monetáris, fiskális árfolyam- és adópolitikai eszközök olyan kombinációjával, amely legalábbis enyhíti a recesszió és az újabb áremelkedési hullám ki nem küszöbölhetõ veszélyeit.
A kormányzat tudatában volt annak, hogy az elhatározott stabilizációs intézkedések jelentõs társadalmi áldozatokat igényelnek, elkerülhetetlenül érdeksérelmeket okoznak, a reálbérek, a nyugdíjak és az összes fogyasztás visszaesésével járnak. Ezt csak súlyosbította, hogy az életszínvonal csökkenése minden vetületben - például térségek, ágazatok, keresõk és munkanélküliek, állami vagy üzleti szektor - erõteljes differenciálódás mellett ment végbe. A kiigazítást megelõzõ súlyos egyensúlyhiányos '93-94-es évek és a már stabilizáció jeleit mutató '95-96 jellemzõinek egybevetése alapján megállapítható, hogy a konszolidációs intézkedések nagyrészt elérték céljukat. A társadalmi és politikai stabilitás megõrzése mellett sikerült gyors és nagymértékû javulást elérni a külsõ és belsõ egyensúly valamennyi lényeges jellemzõjében. A változások valóban fordulatszerûek voltak, beigazolva a sokak által mindmáig megkérdõjelezett programot. Így például a fizetési mérleg hiánya a korábbi 40 százalékára ment vissza, és az éves exportteljesítményhez viszonyított adósságállomány 180 százalékról 75 százalékra süllyedt '94 és '96 között. Radikálisan csökkent az államháztartás hiánya és az államadósság is.
A jóslatokkal ellentétben a megszorító periódusban nem csökkent, hanem növekedett a lakosság pénzügyi megtakarításainak színvonala, lehetõvé téve ezzel az ország biztonságos finanszírozását ebben a nehéz idõszakban is. Javult az ország nemzetközi megítélése is, ami nem csupán presztízskérdés. Ismert, hogy a vezetõ nemzetközi minõsítõ cégek Magyarországot a közelmúltban a befektetõi kategóriába sorolták át, ami százmilliónyi dollárokban mérhetõ megtakarítást jelent a vállalatoknak, az államnak, így végsõ soron mindannyiunknak.
Hölgyeim és Uraim! 1995-ben az volt a nagy kérdés, hogy a korábbi, már-már anarchiába torkolló folyamatokat konfliktusok vállalása árán is meg kell törni. 1996-ban és fõként ez évben a helyzet megváltozott, módosultak a hangsúlyok, amennyiben a fõ kérdés most a kialakult új irányzatok visszafordíthatatlanná tétele lett.
(9.30)
A költségvetési politika megszorító jellege ez évben enyhült, majd 1998-ban meg is szûnik, amennyiben az államháztartás által generált kiadások már nem keresletszûkítõek. Ugyanakkor az 1995-ben nyert lélegzetvételnyi idõt - értsd a leértékeléssel, vámpótlékkal és mindenekelõtt a reálbérek igen szigorú csökkenésével elnyert 20 százalékos nemzetközi versenyképesség-javulást - át kellett váltani tartós tényezõkre, amelyek hosszú távon képesek garantálni elsõsorban a termelékenységnövekedés és az ezt alátámasztó struktúraváltozás révén, most már újabb megszorító intézkedések nélkül a teljesítmények javulását.
A tartós, természetes erõkbõl táplálkozó növekedéshez egyre inkább szükségessé válik a gazdaság felhalmozási képességének erõsítése, az inflációs várakozások lehûtése. Különösen fontos az államháztartás, illetve a jóléti szektor mélyreható intézményi, döntési, tervezési és információs, valamint finanszírozási rendszerének reformja. Ez a folyamat már megkezdõdött az önök által jóváhagyott nyugdíjreform bevezetésével. Igazában azonban csak most bontakozhat ki, amikor a kényszerpályák szemlátomást enyhülnek, a gazdaságpolitika fokozatosan elveszti defenzív arculatát, és egyre inkább elõtérbe kerülnek a stratégiai döntések, amelyek távlatosan határozzák meg majd a gazdasági és a társadalmi fejlõdés irányait.
Az 1997. év várható gazdasági eredményei arra engednek következtetni, hogy következetes, vagyis a kedvezõbbnek ígérkezõ folyamatok csábításának nem engedõ gazdaságpolitika esetén a kormányzat elképzelései megvalósulhatnak, a kibontakozási folyamat tartóssá válik. A leglényegesebb e tekintetben, hogy a minden vonatkozásban javuló egyensúlyi jellemzõk mellett megindult a gazdaság természetes fellendülése. Ma minden jel arra mutat, hogy a növekedés nemcsak tartóssá válik, de tovább fog gyorsulni, méghozzá biztonsággal finanszírozható keretek között.
Az export harmadik éve kétszámjegyû bõvülése mellett ez évtõl a beruházások növekedése is folyamatosan gyorsult. E változás tartósságát valószínûsítik az építõipari teljesítmények félévkor mért 7,5 százalékos növekedése és még inkább a beruházási gépimport ígéretes expanziója.
A legutóbbi hónapokban már megszûnt a regisztrált kiskereskedelmi forgalom sok éve tartó folyamatos visszaesése, és rövid idõn belül várható, hogy bár szerény mértékben, de a fogyasztás is a növekedés hajtóerejévé válik. A változások tehát pozitívak, de még korántsem lehetünk bizonyosak tartósságukban.
Ma is az a helyzet, hogy a nehezen gyökeret vert dinamizmus leginkább néhány területre, néhány feldolgozóipari szakágazatra, ezen belül elsõsorban a tõkeerõs, fõként multinacionális vállalatokra terjed ki. Azonban van esély arra, hogy ennek közvetett és átterjedõ hatása a gazdaságnak egy sokkal szélesebb körét is mozgásba hozza. A kormányzat most ezt a folyamatot tudatosan erõsíteni igyekszik.
A kisvállalkozások kedvezményei, a beszállítói program, a kedvezményezett kockázati tõketársaságok és számos egyéb, az 1998. évi költségvetésben is konkrétan megjelenõ állami kezdeményezés arra irányul, hogy a gazdasági fejlõdés bázisát kiszélesítse. Egyebek között ezt szolgálja az infrastruktúra, mindenekelõtt a közlekedés prioritást élvezõ fejlesztése is.
Lényeges változás, hogy a fellendülés most hosszú idõ óta elõször valósul meg úgy, hogy az egyensúly javuló irányzata fennmarad. Az e tekintetben legérzékenyebb külgazdasági folyamatok azt mutatják, ellentétben az év eleji, némileg elbizonytalanító elõrejelzésekkel, hogy az egyre dinamikusabb export - a gazdasági fellendülés idején törvényszerûen gyorsuló import növekedése mellett is - képes javuló külkereskedelmi pozíciót biztosítani.
Megnyugtatóan alakul az államháztartás pénzügyi pozíciója is. Az 1997. évi hiány bizonyosan nem fogja meghaladni a tervezett mértéket, a GDP 4,9 százalékát.
A növekedés egészséges, új, korszerû szerkezetben valósul meg az ipar 12 százalékos termelékenységnövekedése mellett. Nem kell attól sem tartanunk, hogy a fogyasztói árak emelkedése ez évben meghaladja a programban rögzített 18 százalékot. Azonban tény, hogy a nagykereskedelmi árak dinamikája ennél magasabb.
Az 1998-ra számításba vett 13-14 százalékra tehetõ infláció reális cél, de nem valósul meg automatikusan. Ehhez szükség van a szigorúbb monetáris és rigorózus költségvetési politikára, óvatos árfolyampolitikára, valamint az árindexálási gyakorlat felülvizsgálatára - legyen az nyílt vagy implicit módszer. Ugyanis nem lehet a múltbeli inflációt beépíteni a jövõbeni áralakulási folyamatokba, mert akkor visszahozzuk az áremelkedés megszokott ütemét. De szükség van a mértéktartó, nem a múltbeli áremelkedést elõrevetítõ, de a jövõbeni pénzértékbeni változásokhoz igazodó bérpolitikai egyezségek rendszerére is.
Hosszabb távon az infláció elleni küzdelem legfontosabb tényezõje a gazdaságpolitika hitelességének, kiszámíthatóságának megteremtése. Csakis így, e feltételek együttesével reális cél az ezredfordulóra az infláció egyszámjegyûre zsugorítása. Egy azonban bizonyos: az 1998. évi antiinflációs szándékok csak akkor valósíthatók meg, ha a költségvetés hiánya a jövõ évben nem haladja meg a 4,9 százalékot.
Összegezve, ez évben a gazdasági növekedés és fejlõdés a független konjunktúrakutató intézmények szerint is kedvezõbben alakul még a kormányzat korábbi, sokak által hivatalból optimistának minõsített programjánál is. Semmi okunk feltételezni azt, hogy ez a gyorsulási folyamat a közeljövõben ne folytatódna.
Tisztelt Ház! Az 1998. évi költségvetési törvény és az a gazdaságpolitikai koncepció, amely e törvény indoklásában körvonalazódik, némileg megnöveli a kormányzat mozgásterét. 1997-tel szemben, amikor még arra volt szükség, hogy az államháztartás által realizált összjövedelem a GDP 3,5 százalékának megfelelõ mértékben haladja meg az elõirányzott, nem pénzügyi jellegû kiadásokat, az önök birtokában lévõ 1998. évi törvényjavaslat ezt az elsõdleges egyenlegkövetelményt lényegesen enyhíti. A szükséges többlet mindössze a GDP 2 százaléka. Arról azonban szó sincs, hogy ez csupán egy taktikai kitérõ lenne, aminek következtében 1999-ben, tehát a választások után a kormány kénytelen lenne majd újra a fékre lépni.
Az elsõdleges többletet 1999 után sem kell növelni, és a felhalmozott költségvetési adósság az 1998. évi GDP-arányos 63,8 százalékról 2000-re 60 százalék alá fog süllyedni, ami már megfelel az európai uniós követelményeknek is.
Nincs szó tehát arról, hogy 1998 költségvetése - tekintettel a közelgõ választásokra - valamiféle cigarettaszünet lenne, amelyet azután 1999-ben követ majd az újabb megszorítás. Ezért nem is kívánok komolyan foglalkozni az utóbbi hetekben idõrõl idõre ismétlõdõ ellenvetéssel, amely választási költségvetésrõl beszél. Ugyanakkor tény, hogy a kormány által javasolt program szerint a költségvetés kiadásai a GDP-nél valamivel, de nem szignifikánsan gyorsabban növekednének. Tehát valóban sor kerül egy tendenciaváltásra.
A lehetõségek által behatárolt kereteken belül megkezdhetjük néhány területen a régi tartozások rendezését, s a központi költségvetésben a többletfeladatok teljesítéséhez is megteremthetõk a feltételek. Így a közrend, közbiztonság ágazat prioritásának költségvetésbeni érvényre juttatását a rendõrség, a tûzoltóság, illetõleg a biztonsági szolgálatok elõirányzatai tükrözik a legpregnánsabban. A területre juttatandó költségvetési támogatások igazolják a kormány szándékát, vagyis a közrend, a közbiztonság erõsítését, a feketegazdaság és egyéb nemkívánatos jelenségek visszaszorítását, az állampolgárok közérzetének javítását. Ennek szellemében a rendõrség a jövõben folytathatja a testület létszámának megerõsítését, hiszen költségvetése további 1200 fõ felvételét teszi lehetõvé.
(9.40)
Felgyorsul a technikai korszerûsítés, amihez idén 1,7 milliárd forintos keret szolgál forrásul, és a következõ években még szándékaink szerint tovább bõvül. Végül 3,5 milliárd forint áll rendelkezésre az úgynevezett õrsprogram folytatására. A tûzoltóság szintén egy korábbi kormánydöntés alapján folytathatja az ez évben megkezdett technikai-fejlesztési programot, így tûzoltófecskendõk vásárlásához 1,5 milliárd forintos keret áll majd rendelkezésre.
Végül de nem utolsósorban meg kell említenem, hogy az elõttünk lévõ költségvetés a szolgálati törvény hatálya alá tartozó hivatásos állománynál reálértéket meghaladó, átlagosan 19,8 százalékos egy fõre jutó személyi juttatásnövekedéssel számol. Hazánknak az Európai Unióhoz való csatlakozása olyan stratégiai kül- és biztonságpolitikai, valamint gazdaságpolitikai célkitûzés, amely a rendszerváltozás óta élvezi a parlamenti politikai pártok egységes támogatását. Az euro- atlanti integrációval összefüggõ elõkészületek támogatására az 1998. évi költségvetés közel négyszer akkora összeget - mintegy 20 milliárd forintot - tartalmaz, mint 1997-ben. Az euro-atlanti csatlakozás folyamatának elõtérbe kerülését mutató feladatok és elõirányzatok 12 tárcánál, illetve új, az integrációs folyamathoz kapcsolódó elõirányzatokat tartalmazó önálló fejezetnél jelennek meg. A rendelkezésre álló költségvetési források lehetõvé teszik az ország NATO-hoz való csatlakozási törekvésébõl a honvédelemre háruló nemzetközi katonai feladatok ellátását.
Folytatódik az integráció elõkészítésére a köztisztviselõk képzési programja, és a közvélemény felkészítését célzó kommunikációs stratégia végrehajtása.
Az agrárgazdaság 1998. évi pénzügyi feltételrendszere az ugyancsak önök elõtt lévõ - az agrárgazdaságról szóló - törvényjavaslatnak és alapelveinek megfelelõen a belföldi élelmiszerkereslet színvonalas kielégítését, a vidék népességmegtartó képességének erõsítését, és az agrárkivitel külkereskedelem-stabilizáló szerepének megõrzését szolgáló agrártermelés folytatását szolgálja. Mindennek szükségességét a nemzeti agrárprogram társadalmi vitája is megerõsítette.
A kormány javaslata a közvetlen agrártámogatási célokra az 1997-re elõirányzott 93,3 milliárd forint összegû támogatással szemben 1998-ra 110 milliárd forint költségvetési támogatás megállapítását javasolja. Az összes elõirányzaton belül jelentõsen növelni kívánjuk az agrártermelési célra - 22,7 százalékról 28,9 százalékra -, illetve a mezõgazdasági, erdõgazdasági alaptevékenységek beruházási céljára - 22 százalékról 25 százalékra - a rendelkezésre álló támogatás hányadát, azaz a mezõgazdasági termelõk közvetlen részesedését.
1998-ban évek óta elõször jelentõs reálérték-növekedés várható a nyugellátások emelésénél. Ez azt jelenti, hogy míg a várható infláció 13-14 százalék, a nyugellátások 1998. évi emelése 22,9 százalék lesz. Elõrelépést jelent a nyugdíjasok számára az új özvegyi nyugdíjrendszer bevezetése, ami e körben 2,5 százalékos nyugdíjemelési mértéknek megfelelõ plusz forrás biztosítását garantálja, amelynek költségkihatása egyébként 17,5 milliárd forint. Ez azt eredményezi, hogy míg a nyugellátások az átlagnyugdíj szintjén 3800 forinttal emelkednek, addig az özvegyi nyugdíjban részesülõk jelentõs része 1998. évben átlagosan további 3500 forint nyugdíjnövelésben részesül. Így annak a több mint 400 ezer özvegynek a nyugellátása, bevétele, akiket ma korlátoz együttfolyósítási határ vagy a két ellátás - az özvegyi, illetve a saját jogú - közül csak egyiket kaphatja, átlagosan 33-35 százalékkal növekszik.
Tisztelt Ház! A költségvetés feltételrendszerére is figyelemmel a közszféra teljes körében foglalkoztatottaknál 16 százalékos keresetemelkedéssel számolunk. Ez azonban csak akkor valósulhat meg, ha az intézmények erre használják a döntõen nyugdíjazásokból származó, átlagosan 2 százalékos létszámcsökkenés bérét, és mindent megtesznek saját bevételük növelésére. Így is elkerülhetetlenül lesz olyan intézmény, szakterület vagy személy, ahol nem jön ki a 16 százalékos növekedés, míg másoknál ennél lehet több is.
Tisztában vagyok azzal is, hogy egyes ágazatoknál - például szociális intézményrendszeren belül vagy a kistelepüléseken - a mozgástér sokkal kisebb. Itt a szabályozás biztosítja a 13,5 százalékos minimális növelés garanciáit. Néhány kiemelt területen viszont - ilyenek az igazságszolgáltatás és a fegyveres szervek egyes testületei - az általánost lényegesen meghaladó keresetnövekedés forrása központilag biztosított.
A köztisztviselõknél az illetményalap 26 ezer forintra történõ emelése, és a köztisztviselõi törvény egyes illetményelemire vonatkozó módosításokból eredõ változások együttesen garantálják az elvárt keresetnövekedést. A közalkalmazottaknál a kormány eredeti javaslata az volt, hogy ne csak az illetmény-elõmeneteli tábla, hanem egy, a minõségi munkát elismerõ, keresetkiegészítést szolgáló elemmel együttesen biztosítsák a 16 százalékos keresetnövekedést.
A munkavállalói érdekképviseletek a koncepciót elvileg elfogadták, de gyakorlati megvalósítását csak 1999-re látták reálisnak. Ezért a törvényjavaslatban az elõzetes megállapodás szerinti átlagkereset- emelkedés egészét az illetménytábla mint jogi garancia biztosítja.
A szolgálati viszonyba tartozók illetményhelyzete elsõdlegesen a köztisztviselõkével azonosan alakuló illetményalap emelése, illetve az általánosan végrehajtott elõirányzat-növelés miatt javult.
Tisztelt Képviselõk! A kiigazítás periódusában háttérbe szorultak az államháztartás által kezdeményezett és meghatározó mértékben finanszírozott beruházások. Egyszerû, de adott helyzetben parancsolóan kemény törvényszerûségek diktálják azt, hogy könnyebb visszalépni az állam beruházási kiadásaiban, mint a folyó költségekben. Most viszont az állami beruházási kiadások már 1998-tól érezhetõen nõnek, hiszen a számításba vett körülbelül 160 milliárd forint reálértékben magasabb az 1997. évi elõirányzatnál.
Az államháztartás beruházási kiadásainak összvolumene azonban ennél gyorsabban még nem emelhetõ, azt ugyanis csak a többi, dologi és bérjellegû kiadási tétel nagyobb arányú csökkentésével lehetne megalapozni. Ennek csak korlátozottan volt meg a realitása.
Az általános költségvetési törekvések a helyi önkormányzatok területén is érvényesülnek, így a törvényjavaslatban szereplõ támogatáspolitikával elérhetõ, hogy a felhalmozási kiadások növekedési lehetõsége az önkormányzatok területén az átlagost jóval meghaladó, 22 százalékos legyen. Átlag feletti - csaknem 16 milliárd forintot kitevõ - az igazgatási kiadások 1998. évi támogatási többlete. Ezt nyilván többen majd kritikaként fogalmazzák meg.
Magam is egyetértek azokkal, akik karcsúbb államot szeretnének látni, hozzáteszem: jól fizetett és kvalifikált tisztviselõkkel. Ez esetben azonban nem pénzpumpálásról van szó. E többletbõl 3 milliárd forint a parlamenti választásokkal kapcsolatos többletköltség; további 2,5 milliárd forintot tesz ki a bérpolitikai intézkedések hatása egyes lemaradások csökkentésére. Összességében a kiadások növekedése prioritást élvezõ közigazgatási szakágak bõvülésével - például a közigazgatási hivatalok feladatainak bõvülése - és a bérelmaradás részbeni felszámolásával, valamint idõleges feladatokkal függ össze.
Az 1998. évi költségvetés tervezetében ugyancsak elõtérbe kerülnek az önkormányzati támogatások. Ezek közül is kiemelt szerephez jut a feladatorientáltság, különösen a szociális ellátáshoz kapcsolódó normatív hozzájárulások differenciáltabbá tételével, emellett egyes közoktatási normatívák felhasználásának kötötté válásával. A területi kiegyenlítés, a szolidaritás részben az ilyen célú felhalmozási források, részben pedig a személyi jövedelemadó-kiegészítés jelentõs emelésével szintén nagy súlyt kap. A források és a döntési hatáskörök decentralizációja a megyei területfejlesztési tanácsok által elosztható elõirányzatok bõvítésével kiemelt jelentõségû.
Végül: az önkormányzatok együttmûködésének ösztönzése, a társulásos megoldásokhoz kapcsolódó források, például körjegyzõségek támogatása, a közoktatási normatívák szintén nagy szerepet kapnak a kiadásokban. Az elmúlt évekhez viszonyítva egyértelmûen kedvezõ a helyi önkormányzatok 1998. évi bevételi forrásainak elõirányzata.
(9.50)
Az együttesen tervezhetõ mintegy 1180 milliárd forint bevétel gyakorlatilag reálértéktartást eredményez. A felhalmozási kiadások növekedési lehetõsége az átlagosat jóval meghaladó, 22 százalékos lesz. A lakossági szociális juttatásokra fordítható eszközök reálértéke javul, a szociális ellátórendszer reformja révén belépõ új ellátások pedig - mint az idõskorúak járadéka vagy a gyermekvédelmi támogatás forrása - maradéktalanul rendelkezésre állnak. A személyi juttatások 16 százalékkal, a tûzoltóságnál 20 százalékkal emelkednek.
Tisztelt Ház! A térfél, azaz a költségvetés másik oldalán a bevételek vagy az adópolitika területén igazán érdemi változásra nem kerül, mert nem kerülhet most sor. Az adószint érdemi csökkentésére sajnos 1998-ban nincs mód, bár folytatódni fog a vámszint mérséklõdése, kissé csökkennek a munkavállalók által fizetett különbözõ járulékterhek, míg növekszik a forgalommal arányos adók részaránya. Így a központi költségvetés bevételi szerkezetében a korábbi években megindult átrendezõdések folytatódnak.
Tovább szûkülnek a bevételi lehetõségek. A GDP arányában mintegy 2,5 százalékos bevételkiesést okoz a vámpótlék leépítése, a vámok nemzetközi megállapodásokon alapuló csökkentése, a jamburgi gázvezeték árbevételének megszûnése, továbbá a bányajáradék, valamint az eladott állami vagyon utáni osztalékfizetés megszûnése, amit csak részben ellensúlyoznak a javuló gazdasági eredmények nyomán emelkedõ társasági adóbevételek és a fogyasztáshoz kapcsolt adók.
Hölgyeim és Uraim! Egy választási ciklus utolsó költségvetésének elõterjesztése számadás és egyúttal kitekintés is a perspektívákra. Az elõttünk álló három esztendõ gazdaságpolitikája, amely az EU- tagságunkra való felkészülés sorsdöntõ idõszaka lesz, néhány nagyon egyszerû, nagyon nyilvánvaló törekvésbõl vezethetõ le. Elsõsorban ilyen a fenntartható gazdasági növekedés. A ma még létezõ, instabilitást keltõ tényezõk fokozatos, megrázkódtatásmentes leépítése távolról sem esélytelen koncepció, de következetes, türelmes és mértéktartó, piacépítõ típusú pénzügyi politikát igényel, amely nem annyira gyors eredményt, mint a piac kiszámítható mûködését és stabilitását ígéri. Akkor is igaz ez, ha ennek meg kell fizetnünk az árát, például az elõrejelezhetõ, inflációnál magasabb hosszú lejáratú kamatok formájában. Megvalósítása során viszont számolni kell azzal a ténnyel is, hogy a monetáris és fiskális politika autonómiája tovább csökken, az állam szerepe át-, az állampolgár kompetenciája és felelõssége pedig felértékelõdik. Az elõcsatlakozás, vagyis az uniós tagságnak való megfelelés feltételeinek biztosítása igényli, hogy közelíteni kell a gazdaságnak azt a stabilitási szintjét, amelyet az úgynevezett maastrichti kritériumok testesítenek meg. Ez nyilvánvalóan csak hosszabb távú folyamat lehet.
Terveink szerint az államadósság és az államháztartási deficit tekintetében már az ezredfordulóra teljesülnek a kritériumok, míg az infláció vonatkozásában - abból a megfontolásból kiindulva, hogy az áremelkedést csak olyan fokozatossággal fékezzük meg, amely nem sérti az éppen beindulóban lévõ növekedési hatóerõket - két három évvel tovább tart, tehát 2000-2002 között reális.
Látnunk kell, hogy e követelményrendszer jelentõsége abban áll, hogy éppen a gazdasági nagyhatalmak követnek - elsõ ízben a történelem során - transzparens, egzakt módon megfogalmazott gazdasági szabályokat, azaz épp a szükségszerûen igazodni köteles kisebb nemzetgazdaságok, mint például mi, kapnak jobb iránytût a gazdaságpolitikájuk kialakításához. A magyar gazdaságpolitika pedig azért tekinti immanens részének, hogy e követelményrendszer irányába haladjunk, mert ez biztosít a vállalkozói szféra számára tartósan kedvezõ környezetet.
Az EU-tagságra felkészülés jelenti az állami támogatási rendszer átformálását, a programokhoz igazodó tervezési, döntési, finanszírozási, ellenõrzési rendszerek kiépítését, a támogatási rendszer EU-konformmá alakítását, a regionalitás mint döntési és programalakítási egység elõtérbe állítását, a különbözõ pénzalapok koordinált felhasználását, a döntési szintek közelítését a legérdekeltebb és leginformáltabb szinthez. Ez a következõ évek egyik feladata.
Az állami támogatáspolitika ez irányú átalakítását azonban már most elkezdtük, egyebek között azért is, hogy számunkra már mielõbb hozzáférhetõek legyenek az európai uniós közös források. Így hangsúlyozottan kell szólnunk a területpolitikáról, hiszen ennek mozgástere a '98. évi gazdaságpolitikai programban és a költségvetési törvényjavaslatban tovább bõvül.
A közel 4 milliárd forint nagyságrendû közvetlen költségvetési támogatás mellett a privatizációs bevételekbõl 7 milliárd forint fordítható a területfejlesztés központi, regionális és megyei fejlesztési programjainak támogatására. Ezen túl más fejezeti elõirányzatokból és alapokból a kormány hatáskörében átcsoportosítandó, illetve elkülönítendõ többlettámogatásokból folytatódhat, illetve gyorsulhat a legsúlyosabb helyzetû Borsod-Abaúj- Zemplén, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék fejlesztési- felzárkóztatási programja.
A törvényjavaslat megteremti az EU Phare-programja által is támogatott regionális programok társfinanszírozási lehetõségét, ezen belül újabb határmenti térségre terjedhet ki a Phare-program. A törvényjavaslat szerint ezáltal összességében mintegy 3,3 milliárd forint külsõ forrás területfejlesztési célú felhasználására nyílik lehetõség.
Végezetül: igen rövid idõ alatt végre kell hajtani a gazdaság vállalkozói szektorához képest lemaradt államháztartási rendszer további mélyreható reformját, amely szerteágazó, inhomogén feladatok egész sorát foglalja magában az egészségügy, a szociálpolitika, a foglalkoztatáspolitika, az önkormányzatokhoz kapcsolódó támogatási rendszer vagy éppenséggel a környezetvédelem területén.
Tisztelt Országgyûlés! Hölgyeim és Uraim! Befejezésképpen engedjék meg, hogy némiképpen szokatlan módon foglaljam össze az államháztartás gazdálkodásának azokat az újszerû, tehát már nem ismeretlen, de most elõtérbe kerülõ prioritásait, amelyeket talán ma még nem tudunk teljesen következetesen érvényesíteni, de új irányzatot szabnak gondolkodásunknak.
A múltban hozzászoktunk, hogy azon vitatkozzunk, mely célra mennyit költ az államkassza, azaz az adófizetõ. Azt hiszem, ma már nem ez a releváns. Már csak azért sem, mert az állam által eszközölt kiadások egyéb, nemzetközi szervezetektõl, tõkepiacokról származó vagy alapítványi befektetéseket is mozgásba hoznak, így azon kell gondolkodni, hogy mennyi erõforrást képes mozgásba hozni az állam.
Másik, hasonlóan fontos közelítés, hogy ma már egyre inkább elõtérbe kerül az a kérdés, hogyan költjük el az állam, az adófizetõk pénzét. E tekintetben magam is úgy ítélem meg, hogy nagy a selejthányad, a hálózati veszteség, amely az elosztás bonyolult folyamatai során érvényesül. Elegendõ, ha például a kisvállalkozások szétforgácsolt, sokcsatornás támogatási rendszerére gondolunk, keresve az egykori geográfusok nyomán valamiféle forrástérképet, amely az erõforrások koordinált felhasználásának kontrollját biztosítaná; vagy - egészen más területen - azokra a szociálpolitikai támogatásokra, amelyekkel a múltban nem igazán azokat kedvezményeztük, akiket igazán szerettünk volna. Most megindult egy rendcsinálás, a különbözõ forrásokból hasonló célra elköltött források koordinációja, harmonizálása, amely meggyõzõdésem szerint csökkenti majd az államnak az adófizetõk pénzébõl párhuzamosan vagy fölöslegesen finanszírozott kiadásait, vagy növeli e kiadások hatásfokát.
Végül az is fontossá válik, hogy milyen magatartást, viselkedési szabályokat alakít az állam beavatkozásai révén. A nyugdíjreform fölénye a régi rendszerrel szemben éppen ebben áll.
Az állami kiadások alakulását egy más természetû megközelítés is befolyásolja. A kormány tisztában van azzal, hogy a szigorú megszorító intézkedések nemcsak pozitív hatásokat, jobb alkalmazkodóképességet kényszerítettek ki, de káros mellékhatásokkal is jártak. A jövõben a javuló pénzügyi egyensúly bázisán lehetõség van arra, hogy ezeket a negatívumokat szisztematikusan felszámoljuk. Most ez történik. Több erõforrást szánunk a társadalmi egyenlõtlenségek enyhítésére, ami tükrözõdik csakúgy a családtámogatások rendszerében, mint az önkormányzatok kiegyenlítõ jellegû támogatásainak expanziójában.
A területfejlesztéstõl az aktív foglalkoztatáspolitikán vagy az agrár- és a vidéknek szóló támogatások összevont rendszerén keresztül minden területen az állam úgy igyekszik segíteni, támogatást nyújtani, hogy ez egyszerre mozdítsa elõ az öntevékenységet, az öngondoskodást, hogy a szociálpolitika ne a gazdasági aktivitás elsorvadásához vagy annak tudomásul vételéhez vezessen, hanem ellenkezõleg: aktivizálja az érintettek körét.
Befejezésképpen köszönetet szeretnék mondani az Állami Számvevõszéknek azért, hogy igazodva az elõrehozott költségvetési törvény benyújtásához, elkészítette jelentését. Az ÁSZ véleményében megállapított, a költségvetési dokumentum törvényességi és számszaki ellenõrzésére vonatkozó javaslatokkal kapcsolatban a Pénzügyminisztérium már hagyományosan külön dokumentumban reagál.
(10.00)
Ezen dokumentumot a tisztelt képviselõk a szerdai ülésnapon kézhez kapják. Szeretném hangsúlyozni, hogy tételesen reagálunk minden felvetésre, és a jövõben - mint a múltban is - munkánkhoz hasznosítjuk az ÁSZ észrevételeit.
Tisztelt Ház! Az elért eredmények, amelyekre büszke vagyok, még nem olyan állapotot tükröznek, amikor a kormány megkönnyebbülten lehet nagyvonalú. Ha most nem leszünk képesek szigorúan kézben tartani a szûkös pénzeszközök kiszivárgását, akkor rövidesen igazuk lesz a kritikusoknak, akik máris azt jósolják: rövidesen kezdhetünk mindent elölrõl. A helyzet javuló, de rossz döntésekkel még elrontható, most szükséges az önfegyelem az elosztási javaslatoknál. Ez a parlament tanúbizonyságot tett arról, hogy kezelni tudta a krízishelyzetet; nem kisebb feladat a jelent és a jövõt helyesen mérlegelve kezelni a sikereket.
Köszönöm a figyelmüket. Kérem, hogy támogassák a költségvetés elfogadását. (Taps a kormánypártok soraiban.)