Burány Sándor Tartalom Elõzõ Következõ

BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Kedves Képviselõtársaim! Amikor reggel 8-kor elkezdtük ezt az ülést, és szétnéztem, szomorúan állapítottam meg, hogy a tegnap késõ éjjelig húzódó vita kicsit megtizedelte a padsorokat, nyilván többen még a kialvatlansággal küzdenek. Amikor a hozzászólásokat kezdtem hallgatni, ez a szomorúságom nõttön-nõtt, hiszen az elõttem szóló Varga Mihály képviselõtársam hozzászólására nyilvánvalóan ez a kialvatlanság nyomhatta rá a bélyegét. (Derültség, taps a kormánypártok padsoraiban.) Ennek ellenére megpróbáltam követni az õ kicsit cikcakkos gondolatmenetét, és ha nem is kívánok minden észrevételre reagálni - mert úgy gondolom, a költségvetés vitájának keretében nem szükséges egy kormány egész tevékenységét értékelni -, mégis szeretnék elsõsorban a költségvetést és a gazdaságpolitikát érintõ néhány megjegyzésére reagálni.

Nos, ha már Churchillt idézte, azt hiszem, hogy önben és Churchillben egy közös vonás mindenképpen van: ez pedig az, hogy nem kedvelik a szocialistákat. (Dr. Trombitás Zoltán: Igaza van!) Ettõl persze Churchill még bölcs ember volt. (Derültség.)

Ami a hozzászólásának azon részét illeti, amikor a számokkal játszadozott, erre csak annyit tudok mondani, hogy persze lehet a Központi Statisztikai Hivatal számítási módszereit bírálni, nyilván a Tudományos Akadémia keretein belül ezeket jól el lehet végezni, de az sem megbocsáthatatlan, ha valaki ezt az Országgyûlésben végzi el. Azonban a Központi Statisztikai Hivatal megalapozott módszertani számításait saját számításokkal helyettesíteni, és ebbõl következtetéseket levonni, ez egy olyan módszer, hölgyeim és uraim, ami szerintem sem a Magyar Tudományos Akadémián, sem pedig a magyar Országgyûlésben nem állja meg a helyét. (Kertész István: A közgazdasági egyetemen sem!)

Nem tudom, honnan vette Varga Mihály képviselõtársam, hogy ha nem lett volna a szocialista-szabaddemokrata kormány, akkor akár 13 százalékos is lehetett volna a gazdasági növekedés, legalábbis ennyit vesztettünk ennek a kormánynak a tevékenysége következtében. Mondhatott volna 20-at, 25-öt. Én is mondhatnám, hogy ha az 1990-es évek elején ez a kormány lett volna hatalmon, akkor jövõre a gazdasági növekedés akár 20 százalékos is lehetne. De én nem szeretek ilyen megalapozatlan számokkal dobálózni, a történelem a "mi lett volna, ha" szituációkat nem ismeri. Ezzel együtt... (Dr. Szabad György: De ismeri 40 év történetét!)

Köszönöm szépen, Szabad György képviselõtársam hozzászólását, közbekiabálását az elmúlt 40 évrõl, mert éppen ezzel szerettem volna folytatni. Mert míg Varga Mihály képviselõtársunk Churchill-idézetébõl jól kiolvashatóan nem kedveli a szocialistákat - ez egyébként nem feltétlenül baj -, mégis a hozzászólásának egy része alapján az volt a benyomásom, hogy az elmúlt 40 év gazdaságpolitikájának hû örököse. Ugyanis az a fajta gazdaságpolitika, amely nem törõdik a fizetési mérleg hiányával, az a fajta gazdaságpolitika, amely nyakló nélkül költi a közpénzeket, mindnyájunk pénzét, kedves képviselõtársaim, és ezen keresztül növeli az államháztartás hiányát, nos ez az a fajta gazdaságpolitika, amely hitelbõl finanszírozza a gazdasági növekedést - és éppen ezt szorgalmazta Varga Mihály néhány perce ebben a Házban. Ez volt az a politika, amely a hetvenes években olyan helyzetet teremtett Magyarországon, hogy egy mesterséges gazdasági növekedés következtében olyan államadósságot termelt, amelynek a terheit mai napig nyögjük, és éppen a szocialista-szabaddemokrata kormány volt az elsõ kormány a rendszerváltás után, amely ezzel az örökséggel érdemben szembe mert nézni.

(9.10)

Már csak egy apró megjegyzés: azzal egyébként én teljes mértékben egyetértek, hogy Magyarország bizonyos értelemben kettészakadt, és a keleti régiók sokkal lassabban fejlõdtek, mint a nyugati vagy a Pest környéki régiók. Ez igaz. De ez nem a szocialista-szabaddemokrata kormány munkájának a következménye, ez a piac következménye. A piac egyik jellemvonása ugyanis éppen az, hogy a tõke elõször is odamegy, ahol a legjobban megtalálja a számításokat. Éppen a kormányoknak kell olyan gazdaságpolitikát folytatni, amely egyébként kiküszöböli a piacnak ezt a nem minden szempontból szerencsés mellékhatását. Ha már a beruházásokról és a kettészakadtságról beszélt képviselõtársam, akkor hadd utaljak arra, hogy a jövõ évi elképzelések között szerepel, hogy beruházási támogatásokat adjunk, munkahelyteremtõ támogatásokat adjunk a beruházóknak éppen az ország kevésbé fejlett régióiban. Gondolom, hogy ezzel a javaslattal ön is lelkesen egyet fog érteni.

Én azt hiszem, hogy ennyi elég is volt az elõzõ hozzászólás néhány észrevételére. Engedjék, meg, hogy most már érdemben foglalkozzak azzal a gazdaságpolitikával, amit az 1998. évi költségvetési törvényjavaslat tükröz.

Az államháztartási törvény nemrég bevezetett módosítása bevezette az úgynevezett gördülõ tervezés fogalmát, ami azt jelenti, hogy nem egy év, hanem legalább három év tendenciáját igyekszik felvázolni, figyelembe venni. Ebbõl a szempontból talán nem haszontalan, ha bevezetõképpen három évet vizsgálunk meg, az 1996-os, az 1997-es és az 1998-as évet.

1996-ot nyugodtan tekinthetjük a pénzügyi stabilizáció elsõ teljes pénzügyi évének. 1997-et nyugodtan minõsíthetjük annak az évnek, amely minden bizonnyal a hét szûk esztendõ végét jelenti. 1998-at pedig minõsíthetjük úgy is, hogy az exportvezérelt, fenntartható gazdasági növekedés elsõ pénzügyi éve lesz az országban.

Mit jelent ez a részletekben? A részletekben ez azt jelenti, hogy 1996-ban javult a fizetési mérleg, az államháztartási hiányt alacsony mértékûre faragtuk le, javult a termelékenység, csökkent az állami újraelosztás, mint erre már más hozzászólók is felhívták a figyelmet. Ennek ellenére egy szerény mértékû, minimális gazdasági növekedés volt az országban, de volt egy kétségtelen nagy hátránya: az, hogy ezek a kedvezõ gazdasági folyamatok romló életkörülményekkel párosultak.

1997-ben további javulás figyelhetõ meg a pénzügyi egyensúlyban. Két közelmúltbeli tényre szeretnék utalni. Az egyik az, hogy augusztusban a fizetési mérleg aktívumot mutatott, és õszintén szólva kétszer is el kellett olvasnom ezt a sajtóértesülést, hogy jól láttam- e, hogy nem hiányról, hanem aktívumról van szó. Hiszen ez a néhány százmillió dolláros aktívum olyan jelenség, amely, bár nem elõször fordul elõ a szocialista-szabaddemokrata kormány gazdaságpolitikájának köszönhetõen, de mindenesetre még mindig nagyon ritka. A másik ilyen közelmúltbeli tény, amire szeretném felhívni a figyelmet, hogy a jegybank elnökének számai alapján, pontosabban a jegybank számításai alapján és a jegybank elnökének a nyilatkozata alapján megerõsíthetjük, hogy az elmúlt húsz évben nem volt még ilyen alacsony a nettó adósságállomány, mint éppen napjainkban.

Tehát 1997-ben - ezt csak jelzésszerûen mondtam - tovább javult a pénzügyi egyensúly. A gazdasági növekedés ebben az évben már érezhetõ mértékû lesz, az 3-4 százalékot is elérheti. Ugyanakkor - erre hivatkoztam az elõbb úgy, hogy a hét szûk esztendõ végét jelenti az 1997-es év - mindezt a gazdasági növekedést úgy tudjuk az országban fenntartani, hogy idén nem romlanak, sõt, enyhén javulnak a reáljövedelmek.

1998-ban változatlan egyensúlyi paraméterek mellett az 1990-et követõ évek legnagyobb gazdasági növekedése elé nézünk, mert - minden magánszámítással ellentétben - 1989-90-et követõen, egy nagy visszaesés után a legjobb növekedés sem érte el még a 3 százalékot. Ezt már minden bizonnyal ebben az évben is meg fogjuk haladni, és a jövõre várható 4-5 százalékos gazdasági növekedés a rendszerváltás utáni legjobb év lesz a gazdasági növekedés szempontjából. Remélem, hogy az eddigi legjobb év, és ezt a számot a késõbbiek során még növelni is tudjuk. Viszont van egy nagy különbség az elõzõ évekhez képest, hogy mindez - még egyszer hangsúlyozom: változatlan egyensúlyi feltételek mellett - érezhetõen javuló reálkeresetek és reáljövedelmek mellett lehetséges, miközben érezhetõen csökkenni fog az infláció.

1998-at tekintve szembe kell néznünk azzal - részint politikusok nyilatkozatai, részint publicisztikák alapján -, hogy ez most a szigorú költségvetés vagy pedig a választási költségvetés éve lesz. Az 1998. évi költségvetésre vonatkozó tervek melyiket húzzák alá elsõsorban?

Nos, ha megnézzük a számokat, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy csökken ugyan az elsõdleges egyenleg többlete, de erre azért van lehetõség, mert éppen az eddigi gazdaságpolitikánk és a csökkenõ államadósság következtében az államadóssághoz kötõdõ kamatterhek radikálisan csökkennek 1998-ban az elõzõ évekhez képest. Ennek következtében nem kell fenntartani a központi költségvetés kiadásainak azt a többletét, amit eddig jórészt ezek a kamatkiadások emésztettek fel. A másik, hogy reálértéken valóban növekvõ központi költségvetési kiadásokról beszélhetünk, és ez olyan szokatlan jelenség az 1994 utáni költségvetésekben, hogy több hozzászóló is érintette. Nos, ezzel kapcsolatban azt szeretném aláhúzni, hogy az elmúlt évek stabilizációs politikája azért az államháztartáson belül is járt nemkívánatos következményekkel, nemcsak a társadalomnak kellett a terheket viselni.

Az elmúlt két-három évben olyan restanciák maradtak, amelyekért a számlát, ha úgy tetszik, most visszamenõlegesen is benyújtották, és ezeket a számlákat visszamenõlegesen ki kell fizetni. Tehát olyan megúszhatatlan költségvetési kiadások is jelentkeztek, amelyek teljesítésére az elmúlt években nem volt lehetõség, és ezért ezek a kiadások most nagyobb mértékben növekednek, mint ahogy ez az elmúlt években megszokott volt.

Igen ám, de önmagában az, hogy a kiadások nõnek, még nem jelent semmit. Ugyanúgy, ahogy a háztartások, a családok kiadásait sem lehet olyan alapon megnézni, hogy most ezer forinttal nõttek vagy tízezer forinttal nõttek, attól függ, hogy ezeknek a családoknak a jövedelmi helyzete egyébként mit tesz lehetõvé, ugyanígy a központi költségvetés kiadásait is érdemes ahhoz mérni, hogy a gazdaság teljesítményéhez, a gazdasági összteljesítményhez, amit a bruttó hazai termékkel szoktunk jellemezni, ehhez a bruttó hazai termékhez képest milyen arányt képvisel. Nos, hogyha ezeket az arányokat megnézzük, akkor viszont azt látjuk, hogy változatlanul csökken az újraelosztás. Ha nem is az elmúlt években megszokott drasztikus mértékben, de néhány százalékponttal, az állam változatlanul folytatja a kivonulását, részint a gazdaságból, részint beavatkozását a polgárok mindennapjaiba, és az újraelosztás csökkenése mellett változatlan a központi költségvetés, pontosabban az államháztartás hiánya a bruttó hazai termékhez képest.

Itt meg kell jegyeznem, hogy amikor a nyugdíjreformról vitatkoztunk, akkor - legalábbis részben - egyetértettünk abban, hogy a nyugdíjreform bevezetése megér többletkiadásokat, mert hosszú távon olyan elõnyökkel jár, amelyért cserébe megéri rövid távon vállalni az államháztartás kiadásainak növekedését. A jövõ évben úgy fogjuk változatlan szinten tartani az államháztartási hiányt a bruttó hazai termékhez képest, hogy már jelentkeznek ezek a nyugdíjreformmal összefüggõ, pótlólagos költségek is. Tehát még egyszer mondom: ahelyett, hogy nõne ez a hiány a nyugdíjreform kiadásai miatt, ilyen kiadások mellett is változatlanul szinten fog maradni.

Mirõl van tehát szó, tisztelt képviselõtársaim? Nem többrõl, nem kevesebbrõl, hanem arról van szó, hogy megszûnt a pénzügyi szükségállapot. Arról van szó, hogy az elmúlt évek gazdaságpolitikája lehetõvé tette, hogy a gazdasági teljesítménnyel és a gazdasági növekedéssel összhangban ezen a pénzügyi szigoron valamelyest enyhítsünk. Ezt nagyon szeretném aláhúzni, hogy a gazdaság teljesítményével és a gazdasági növekedéssel összhangban, mert éppen ez az egyik megkülönböztetõ jele a mi gazdaságpolitikánknak az 1994 elõtti kormányok gazdaságpolitikájától.

Ha megvizsgáljuk a költségvetés tervezetét, és azt, hogy ezen belül milyen prioritások vannak, az egyik számottevõ növekedés a szociális kiadások növelése. Szeretném hangsúlyozni, hogy mindez változatlan pénzügyi egyensúly mellett megy végbe, tehát a fogyasztási célú kiadások nem a pénzügyi egyensúly rovására mennek végbe.

(9.20)

A szociális kiadásokon belül - többen is utaltak már rá - az egyik meghatározó tétel a nyugdíjak emelése. Szeretnék emlékeztetni arra, hogy a nyugdíjreform körüli vitákban felmerült: a jelenleg érvényes indexálási technikát változtassuk meg. Magyarán: éppen a súlyos pénzügyi kihatások miatt azt az elvet változtassuk meg, amely úgy szól, hogy a nyugdíjak növekedése követi az elõzõ évi keresetek növekedését.

Miután mindenki, aki számolt a gazdaságpolitikában, tisztában volt azzal, hogy a két szám összevetése azt jelenti, hogy 1998-ban a nyugdíjak számottevõen növekedni fognak, ezért több közgazdász javasolta, hogy változtassuk meg ezt az indexálási technikát, alkalmazzunk egy másfajtát, amelynek következtében 1998-ban szerényebb mértékû nyugdíjemelésekre lenne lehetõség. Nos, akkor úgy döntöttünk, hogy ezeken a törvényeken, amelyek hatályban vannak, nem változtatunk. Nem változtatjuk meg az elszámolásnak ezt a módját, és ennek következtében jövõ évben a nyugdíjak emelkedése meghaladhatja a 21 százalékot. Ez azt jelenti, hogy egy átlagos nyugdíjas nyugdíjemelése meg fogja haladni a havi 3 ezer forintot.

Ezen belül szeretnék kitérni az özvegyekre, már csak azért is, mert gondolom, mindnyájan tartunk fogadóórákat. Kispesten a fogadóórámon én is gyakran találkozom azzal a problémával, hogy egyedülálló idõs emberek jönnek be hozzám, akik panellakásban élnek, magas rezsiköltségek mellett, és egy nyugdíjból ezeket a rezsiköltségeket kifizetni is nehéz, nemhogy mellette még a megélhetés egyéb költségeit is megspórolni.

Éppen a nyugdíjreform körüli viták kapcsán dõlt el: az özvegyi nyugdíjak radikális emelését határoztuk el, nem utolsósorban az eddigi szabályok alkalmazhatatlansága miatt, és nem utolsósorban e helyzet tarthatatlansága miatt. Ennek következtében az özvegyi nyugdíjak átlagos emelése szintén meg fogja haladni a 3 ezer forintot. Ha ezeket a számokat összevetjük, akkor azt kapjuk, hogy éppen a legnehezebb helyzetben élõ nyugdíjasok, akik egyedül élnek egy panellakásban magas rezsiköltség mellett - mondjuk, egy átlagos egyedül élõ özvegy nyugdíjemelése -, akár a 7 ezer forintot is meghaladja. Ezek olyan számok, amelyek úgy gondolom, érzékelhetõ növekedésrõl tesznek tanúbizonyságot, és szó nincs arról, hogy ez az infláció növekedésével ne lenne összhangban, és azt ne haladná meg lényegesen.

A másik, amire szeretnék kitérni, a családi pótlék emelése. Az elmúlt évhez hasonlóan szeretnénk a családi pótlék reálértékét megõrizni. Szeretném azonban ezzel kapcsolatban jelezni, hogy amikor a frakcióülésen a költségvetésrõl tárgyaltunk, a költségvetés vitája folyt, és kialakítottuk álláspontunkat, akkor felmerült annak a lehetõsége, hogy a családi pótlékok tekintetében átcsoportosítással - anélkül, hogy ezzel a hiányt növelnénk - még esetleg valami további emelést lehetne végrehajtani. Ez a vita még nem dõlt el, de már itt szeretném jelezni, hogy ezzel kapcsolatos törekvések a szocialista frakció részérõl egyértelmûen felmerültek.

A másik, amit szeretnék hangsúlyozni: a már elfogadott gyermekvédelmi törvény hatása 1998-ban lesz érzékelhetõ. E gyermekvédelmi törvény - csak emlékeztetem rá tisztelt képviselõtársaimat - elõírásai azt tartalmazzák, hogy azokban a családokban, ahol az egy fõre jutó havi jövedelem nem éri el a minimálnyugdíj mindenkori összegét, ezekben a családokban a gyermekvédelmi támogatás gyermekenkénti havi összege 2300 forint lehet. Szeretném ezzel kapcsolatban hangsúlyozni azt, hogy ez a 2300 forint a mai minimálnyugdíjakhoz kötõdõ érték. Miután a gyermekvédelmi támogatás a mindenkori minimálnyugdíj összegével van szoros összhangban, abban a pillanatban, hogy jövõre, mondjuk, a minimálnyugdíjakat emeljük, ez a 2300 forint is emelkedni fog.

Összevetve ezt a családi pótlék emelésével, elmondhatjuk, hogy éppen a gyermekes családok jelentik azt a nagy társadalmi csoportot, amelynek kiadásaira az 1998. évi költségvetés többet szán, mint az elõzõ évi költségvetések. Még egyszer hangsúlyozom: ha ezt összevetem a nyugdíjasok, az egyedül élõ nyugdíjasok helyzetével, akkor azt mondhatom, hogy a rendelkezésünkre álló meglévõ pénzeket, amelyek egyébként még mindig nem olyan nagy mennyiségben állnak rendelkezésre, mint amennyire szeretnénk, oda csoportosítjuk át a szociálpolitikában, ahol erre a legnagyobb szükség van, az egyedül élõ idõs emberek csoportjára koncentrálunk, valamint a családok helyzetére.

Szeretnék kitérni néhány további prioritásra a költségvetés tervezetében. Az egyik ilyen prioritás, amelyet fontosnak tartottunk érvényesíteni, az agrárgazdaság és a vidékfejlesztés. Szeretném idézni a számokat ezzel kapcsolatban, tisztelt képviselõtársaim. 1997-ben az agrárgazdasági támogatások várhatóan valamivel meghaladják a 93 milliárd forintot. 1998-ban az agrárgazdasági támogatásokra a költségvetés tervezete 110 milliárd forintot irányoz elõ. Ez azt jelenti, hogy közel 18 százalékos lesz a növekedés az idei évhez képest.

Itt azonban szeretnék tenni egy kitételt. Azt hiszem, a számok mellett a jövõben éppen az agrárgazdaság és a vidékfejlesztés érdekében el kell gondolkoznunk ezen támogatások belsõ arányain és mechanizmusain. Ha megnézzük az idei számokat, akkor azt láthatjuk, hogy õsszel, szeptember végén, október elején az ez évi agrárgazdasági támogatások jelentõs része még mindig ott van a kasszában, és nem volt olyan mechanizmus, amellyel ezt a támogatást valóban oda tudtuk volna eljuttatni, ahol erre az agrárgazdaságban a legnagyobb szükség lenne. Tehát önmagában örvendetes tény, hogy az agrárgazdasági támogatások közel 18 százalékkal növekednek az ez évihez képest, de úgy gondoljuk, hogy ezt párosítani kell az elosztási, a támogatási rendszer átgondolásával, nem utolsósorban az euro-atlanti csatlakozás követelményeivel összhangban.

A másik prioritás, ami a költségvetési törvénytervezetben található, a közrend és a közbiztonság témaköre. Több hozzászóló is felhívta a figyelmet - és ezekkel teljes mértékben egyetértek -: a mai magyar társadalom egyik legnagyobb problémája a romló közbiztonság. A költségvetés tervezete ezzel a ténnyel számot vet. Persze önmagában itt sem oldhat meg mindent a pénz, de mégiscsak sokatmondó, hogy a budapesti rendõrkapitányságnál a támogatás növekedése 25 százalékos lesz, a megyei kapitányságoknál is meghaladja a 23 százalékot a kapitányságok támogatásának növekedése. Az Országos Rendõr- fõkapitányság esetében pedig több mint 79 százalékos lesz az a növekedés, amely az ideihez képest a jövõ évi elõirányzatokban szerepel.

Ebbõl az tükrözõdik, hogy a kormányzat - legalábbis a költségvetés számait tekintve - komolyan veszi ezt a problémát, és pénzt szán arra a területre, ahol egyébként, tudjuk jól, hogy a pénz önmagában kevés. Szakértelemmel párosulva hatékony bûnmegelõzési és bûnüldözési technikákat alkalmazva lehet ezeket a pénzeket értelmesen felhasználni.

Nem közvetlenül a közbiztonsággal, de a jogrenddel és a jogbiztonsággal összefüggõ kérdés a bíróságok helyzete. Szeretnék emlékeztetni arra, hogy az igazságszolgáltatási reform - amit ezen a téren bevezettünk - szintén többletkiadásokkal jár, hiszen a bíróságok fejezetében a támogatások több mint 34 százalékkal fognak növekedni az ideihez képest. Ez nem egy öncélú növekedés, hölgyeim és uraim. Valamennyien ismerjük azt a problémát, hogy a hazai bíróságokon az átfutási idõ roppant hosszú, évek telnek el, míg egy-egy ügynek pont kerül a végére. Emiatt sokan úgy érzik egy kicsit, hogy a bíróságok tehetetlenek. Ez az, ami a kormányzatot az igazságszolgáltatási reformra és e törvénycsomag parlamenti benyújtására ösztönözte. Ezen igazságszolgáltatási reformnak van részint ez a többletkiadási igénye, részint az az ígérete, hogy középtávon is csökkenthetõ lesz a bíróságokon az ügyek átfutási ideje.

A következõ prioritás, amelyrõl mindenképpen beszélni kell, az euro- atlanti integráció. Az elvek szintjén valamennyi parlamenti párt egyetért ezekkel az integrációs törekvésekkel, hogy persze a gyakorlatban ennek lehetnek nehézségei. Ezt éppen a tegnapi vitanap mutatta meg, de ezzel most nem kívánok foglalkozni. Ha már az egyetértés megvan az elvek szintjén az euro-atlanti integráció fontosságában, akkor szeretném aláhúzni, hogy ezt a tendenciát és ezeket a kihívásokat a költségvetési törvényjavaslat komolyan kezeli.

(9.30)

Ha megnézzük az idei évre elõirányzott, valamivel több mint 5 milliárd forintot, és ehhez hozzátesszük, hogy jövõre több mint 19 milliárd forint van elõirányozva az euro-atlanti integráció költségire, akkor megállapíthatjuk, hogy a növekedés 362 százalékos - valami eszméletlen növekedés ahhoz képest, amit a költségvetési törvényjavaslatban megszokhattunk. De azt hiszem, éppen ennek a területnek a fontossága az, ami ezt a támogatást, ezeknek a kiadásoknak a növekedését szükségessé teszi.

Hölgyeim és Uraim! Ha az 1998-as törvényjavaslatot mint egy választások elõtti költségvetési törvényjavaslatot nézzük, és ebbõl a szempontból 1994-gyel hasonlítjuk össze - ami szintén egy választásokat megelõzõ költségvetési törvényjavaslat volt -, akkor ezekben vannak hasonlóságok és nagyon komoly különbségek. 1994-ben az akkori választások elõtti költségvetési törvénytervezetben a fogyasztás és az ezzel kapcsolatos kiadások, az állam kiadásai úgy növekedtek meg, hogy ezt a gazdaság teljesítménye semmilyen szempontból nem támasztotta alá. Arról volt szó tehát, hogy 1994-ben a költségvetés valószínûleg a választási szempontoknak alárendelve, elszakadva a gazdasági folyamatoktól teljes mértékben felborította a pénzügyi egyensúlyt. Az 1998-as költségvetéssel kapcsolatban viszont nem ez a helyzet. Az 1998-as költségvetési törvényjavaslat legnagyobb érdeme éppen az, hogy megmarad ezeknek a folyamatoknak a keretein belül, nem kíván ezektõl a folyamatoktól elrugaszkodni és elszakadni, folytatja az eddigi stabilizációs politikát olyan körülmények között, amikor a stabilizációs politika eddigi eredményei egy enyhébb pénzügyi szigort tesznek - a korábbi évekkel ellentétben - lehetõvé.

Tehát nem a mi gazdaságpolitikánk változott, kedves fideszes képviselõtársaim, a helyzet változott. Éppen ennek a gazdaságpolitikának a következtében 1998-ban az eddigi évekhez képest többet költhetünk anélkül, hogy a stabilizációs politikánkat feladnánk. Ebben látom az 1998. évi költségvetési törvényjavaslat legfõbb érdemét, és ezért kérem tisztelt képviselõtársaimat, hogy ezt a törvénytervezetet támogassák.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti képviselõk padsoraiban.)

Tartalom Elõzõ Következõ

Eleje Honlap