TARDOS MÁRTON (SZDSZ): Elnök Asszony! Igen tisztelt Képviselõtársaim! Ott folytatom, ahol Torgyán úr abbahagyta; nevezetesen: valóban igaz, hogy Magyarország nem rövid ideje a vergõdés és a remény két egymással nehezen összehozható gondolatával küszködik. A tévedés, amit Torgyán képviselõ úr elkövetett, hogy errõl a kérdésrõl nem egy évvel ezelõtt, hanem két évvel ezelõtt volt szó, és ma egy egészen más állapotban beszélhetünk errõl a két fogalomról.
Nevezetesen arról van szó, hogy a '96-os költségvetés elõtt Kornai János ilyen címmel egy könyvet jelentetett meg, s valóban erre a könyvre az SZDSZ vezérszónoka, Petõ Iván hivatkozott. Ez két évvel ezelõtt volt, és két évvel ezelõtt a restrikciók szigorú lépéseinek idõszaka volt jellegzetes a magyar gazdasági életre, ma pedig egy egész más korszakban vagyunk, amikor ezek a restrikciós lépések meghozták a maguk gyümölcseit. Nem lehet azt mondani, hogy az a szó, hogy vergõdés, ne lenne jellemzõ még ma is a magyar életre. Hiszen annak a furcsaságnak a jegyében élünk már hét vagy nyolc éve, hogy egy nagyon ígéretes politikai és gazdasági átalakulás a gazdasági teljesítmények visszaesésével járt, az izolált vasfüggönnyel körülvett piac megszûnt, és ez a magyar gazdaság teljesítõképességének nagy részét tönkretette. Ez egy olyan gazdasági visszaesést eredményezett, amit ilyen hosszú idõ alatt sem tud a kialakuló hatékonyabb rendszer és politikailag, társadalmilag elfogadott pluralisztikus rendszer rendbe tenni.
A probléma, amivel Magyarország küzd, nem magyar probléma, hanem a szovjet birodalom összeomlásának valamennyi állampolgára - aki ezen a területen, ebben a régióban él - evvel a problémával kell hogy szembenézzen, és evvel a problémával küszködik. A visszaesés, amit megéltünk már - én sokszor mondtam, most újra meg kell ismételnem - nagyon jelentõs, minden újkori történelmi gazdasági visszaesés mértékénél nagyobb. Ezért nem kell csodálkozni, hogy a remény és a vergõdés együtt él.
A probléma, ami elmélyítette ezt, nyilvánvalóan nemcsak avval függ össze, hogy milyen nagy volt a visszaesés, amit elkerülhetetlenül meg kellett élnünk, hanem avval is, hogy az Antall-kormány túlzottan optimista volt akkor, amikor azt hitte, hogy a külföldi támogatások és a magyar állampolgárok problémamegoldó képessége olyan nagy lesz, hogy a 20 százalékos jövedelemtermelési csökkenéshez nem kell a jövedelmeknek is visszaesni hasonló mértékben. Az a különbség, hogy az Antall-kormány idejében a jövedelmek nem estek vissza a GDP mértékével, hozta létre azt, hogy '94 után egy újabb restrikciós periódust kellett elkezdeni, és igaz, hogy ez nagyon nagy áldozatokat követelt az országtól.
Ma túl vagyunk rajta, az ország adósságállománya olyan jelentõsen csökkent, hogy az adósságterhek érezhetõen visszaestek, és nem terhelik már olyan mértékben a magyar állampolgárokat, mint korábban. Képesek voltunk a közkiadásokat visszafogni, és evvel a jövedelem- újraelosztási arányok jelentõsen csökkentek. Vitatható, hogy az így elért arány - hogy 50 százalék alá csökkent a költségvetés újraelosztó tevékenysége - elegendõ mértékû-e. Valószínûleg nem, és ebben tovább kell haladni. De hogy ez közel 20 százalékponttal csökkent viszonylag rövid idõ alatt, nemzetközi mértékben is egy kiemelkedõ eredmény, amit a magyar kormány az elmúlt két-három évben elért.
Hasonló javulás van a fizetési mérleg vonatkozásában is, és ennek a bázisán tényleg arról beszélhetünk, hogy az a vergõdés és remény, amely két évvel ezelõtt jellemezte az országot, ugyan folytatódik, de egy egészen más szakaszban van. Annak a reményében élünk, hogy megkezdõdött a tartós növekedés az országban, és hogy ez a növekedés nemcsak a jelenlegi ütemet érheti el, hanem föl is gyorsulhat, elérheti azt a szintet, amely nélkül a társadalmi feszültségeket nem tudjuk kezelni.
(10.10)
Vannak azonban érzékeny pontok, ezt el kell ismerni. Vannak olyan pontok a gazdasági életben, amelyekkel a költségvetésnek foglalkozni kell, amelyeket még nem oldottunk meg. Ilyen az infláció, ilyen a beruházások viszonylag alacsony színvonala. Itt nemcsak abban kell gondolkodnunk, hogy '89 óta a társadalmi termelés és a beruházás csökken, hanem abban is, hogy már '89 elõtt az amortizáció a legtöbb területen olyan alacsony színvonalon volt, hogy a tõkeállomány rendben tartására sem volt elegendõ. Itt említésre került a vasút kérdése, de említhetem a közegészségügy kérdését is, ahol a tõkeállomány nagyon rossz állapotban van. De ez sajnos - és erre vissza fogok térni - a magyar vállalatoknak nem kis részére is jellemzõ.
Igaz az, hogy ma még nagyon kevés azon gazdasági struktúráknak, vállalatoknak a száma, amelyek már tényleg képesek voltak az új fizetõképes kereslethez alkalmazkodni. S a vállalatoknak nem kis része még vergõdik a szó igaz értelmében. Igaz az is, hogy a gazdaságnak még túlzottan nagy része nem a legális keretek között mûködik, szürke- és feketegazdasági tevékenységet folytat, és ezen is változtatni kell.
Itt rögtön megjegyzem, hogy általában egyetértek, sõt, támogatom, sõt, követelem - és mi, szabaddemokraták követeljük -, hogy az államapparátus leépüljön, de ez nem vonatkozik például az APEH-re. Egy piacgazdaságban más típusú adóhivatalra és adóapparátusra van szükség, mint amilyet egy központi tervezésû gazdaság kialakított. Ezért az az érv, amit itt Torgyán úr elmondott, hogy milyen hibás, hogy az APEH növekszik, az alapjában véve téves. A feketegazdaság elleni fellépésnek vannak adminisztratív feladatai, és ehhez adminisztratív szakapparátust és képzett szakapparátust kell kialakítanunk.
Igaz az is, hogy vannak Magyarországon még válságrégiók és igaz az is, hogy még az általános színvonalhoz képest is rosszabb helyzetben levõk és igaz az, hogy vannak olyan ágazatok, amelyeknek a visszaesése meghaladja az átlagos gazdasági visszaesést. Sajnos, a magyar társadalom nem kis része van foglalkoztatva a mezõgazdasági szektorban, és a mezõgazdasági szektor is egy ilyen ágazat.
Hogy tudunk kijutni, és igaz-e az, hogy a '98-as költségvetés a kijutást segíti? Véleményem szerint igaz, mert ösztönzi a beruházásokat, és foglalkozik azokkal a rétegekkel és azokkal a válságágazatokkal, amelyek a leginkább bajban vannak. Én bízom benne, hogy ha segíteni tudunk a sokgyermekes családok szegény rétegén ha segíteni tudunk a fiatalokon, akik nem tudnak elhelyezkedni, amikor elvégezték az iskolát ha segíteni tudunk az egyedülálló öregeken és egyúttal sikeresen tudjuk növelni elsõsorban a magántõke beruházásait, ösztönözve a beruházásokat, de a közberuházásokat is, akkor a '98-as esztendõ a vergõdés végét fogja jelenteni. Ennek folytatása és az ehhez tartozó társadalmi stabilitás alapvetõ társadalmi érdek, és mi, szabaddemokraták ezt szeretnénk támogatni, és ezt is fogjuk támogatni.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)