CSÉPE BÉLA (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Kedves Képviselõtársaim! Engedjék meg, hogy a Fidesz-frakció részérõl tovább fûzzem a gondolatokat, a véleményeket a jövõ évi költségvetés tervezetérõl, de egyben az én véleményem útján a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség álláspontját is ismertessem. Nos, véleményem szerint a következõ évi költségvetés vitája valóban kiemelt jelentõségû, hiszen e parlamenti ciklus utolsó költségvetésérõl van szó, utolsó beterjesztett költségvetésérõl.
(12.30)
És ez nyilván a politikai pártoknak, a hozzászólóknak arra ad módot, hogy itt a ciklus végén egy kicsit az egész ciklust értékeljük, és nyilvánvalóan kitekintsünk az új ciklusra. Tehát bizonyos idõszakok értékelése történik meg ebben a vitában, és a mai napon elhangzottak is ezt mutatják, hiszen a gondolatok nagyon sokszor már egész régi idõkben járnak, a nyolcvanas években, vagy talán még korábban.
Az én véleményem szerint az a beállítás, mely szerint itt a javuló gazdasági helyzet lényege az, hogy ebben a ciklusban megtörtént egy stabilizáció, amelynek fõ eseménye volt a Bokros-csomag beterjesztése és elfogadása, és ez megalapozta a kibontakozás feltételeit, és íme, most abban a helyzetben vagyunk, hogy már élvezhetjük ennek a gyümölcseit; úgy vélem, ez a beállítás nagyon erõs szimplifikáció, és semmiképpen nem üti meg azt a mértéket, amelynek tulajdonképpen itt érvényesülnie kellene. Ezért én itt röviden fölvetem azt, hogy ezekbõl a megközelítésekbõl nagyon is hiányzik a történelmi lépték, sokkal szélesebben kellene korszakolni. Itt is szeretnék utalni arra, ha már elõttem is utalások történtek jóval korábbi évekre, hogy bizony körülbelül 1950-tõl napjainkig terjedõ korszakról beszélhetünk, amelyen belül nyilván a törésvonalat a '90. év képezi. Véleményem szerint az '50-90-es idõszak óriási hibái okozták mindazt a gondot, vergõdést, ahogy itt fogalmaztak, amelynek még mindig tanúi vagyunk.
Tehát közösen, kormánypártok, ellenzék, egy hajóban evezünk, a fõ gond onnan származik, és szerintem még onnan fog származni az elkövetkezendõ parlamenti ciklusokban is. Ezt a történelmi léptéket nem lehet figyelmen kívül hagyni ennél a költségvetési vitánál sem.
Ha már korszakolunk, a következõ korszakolásnak annak kellene lennie - van ez a széles korszak -, hogy a '90-tõl, tehát a történelmi határtól napjainkig terjedõ korszakot is egyben kellene szemlélni. Hiszen az elõzõ ciklus, ezzel az elõbb általam említett örökséggel küszködve - és világgazdaságilag is sokkal kedvezõtlenebb körülmények között -, meg kellett, hogy birkózzon a szerkezetváltás elsõ nehézségeivel, azzal a megrázkódtatással, hogy összeomlottak azok a gazdasági körülmények, amelyek között olyan sokáig éltünk. Tehát egészen mások voltak az elõzõ ciklus körülményei, mint most, amikor az elõzõ ciklus eredményeire is lehetett építeni, nemcsak jogilag, a jogi formációk megalkotásában, hanem gazdaságpolitikailag is.
Ennek az együttszemlélésére is fölhívnám a figyelmet. De ha már különbontjuk az elmúlt ciklust, akkor errõl is engedjenek meg egyetlen gondolatot. Itt elõttem megfogalmazták azt, hogy a fõ probléma onnan ered, hogy a '90-94 közötti években bekövetkezett és nyilván a nagy korszakváltásból is eredõ GDP-csökkenést nem kísérte megfelelõ jövedelemcsökkenés, és ezt kellett helyrehozni ebben a ciklusban. Ez itt elõttem elhangzott.
Ezzel kapcsolatban engedjék meg, hogy megjegyezzem: akkor, abban a ciklusban, amikor én is résztvevõje voltam a parlamenti vitáknak, az az ellenzék, amely most kormányozza az országot, állandóan arról beszélt, hogy szociális érzéketlenség tapasztalható a kormány részérõl. Tehát éppenséggel kifogásolták azt, hogy a lakosság jövedelmei, tehát mindazok a szociális körülmények, amelyek befolyásolják, nem javulnak. Úgy gondolom, ez is hozzátartozik ahhoz az általános értékeléshez, amit, ha tárgyilagosak akarunk lenni, nem szabad elfelednünk.
Nyilvánvalóan a fókuszban a '94-es váltás szerepel, amikor is a jelenlegi kormány, amelyik most azt mondja magáról, hogy õ aztán most kivezette, kivezeti az országot a válságból - múlt idõben még nyilván nem lehet beszélni -, a '94-es év kerül fókuszba az általános értékelésnél, tehát a gazdasági helyzet általános értékelésénél.
Én úgy vélem, hogy az 1994. évi fizetésimérleg-hiány és az 1995 tavaszán jelentkezõ pénzügyi válságjelenségek a '90-tõl '93-ig tartó GDP-visszaesés késleltetett és átmeneti következményei voltak. Az 1994. évben már megindult növekedés egy-másfél év alatt mindenképpen fizetésimérleg-javulást hozott volna. Tehát a fizetési mérleg javulását mi is igen fontosnak tartjuk, nem lehet ettõl függetlenül gazdasági növekedésre törekedni.
Ugyanakkor a kormány véleményünk szerint a '94. évi fizetésimérleg- hiányt túlreagálta, a növekedést évekre elfojtotta, és súlyos, hosszú távú károkat okozott oktatási, egészségügyi, szociális rendszerekben, családpolitikában, a nyugdíjasok helyzetében. A '94-es váltásnál óriási elvárás volt az új kormánnyal szemben. Mitológiai hasonlattal élve: a mitológiában Pallasz Athéné teljes fegyverzetben robbant ki Zeusz homlokából. Sokan - és nyilván, akik oda szavaztak - azt gondolták, itt azonnal megindul egy óriási váltás, és az elõzõleg szociálisan érzéketlen kormány helyett most színre lép egy szociálisan érzékeny kormány, és nagyon gyorsan javulni fognak az életkörülmények. Legalábbis ezt a várakozást keltették a választókban.
Ezzel szemben mi történt? '94-ben minden bizonnyal állíthatjuk, hogy leültek a gazdaságilag is szükséges intézkedések megtételének a lehetõségei, kezdeményezések nem voltak. A privatizáció teljesen leült, a privatizációs szervezetet is csak egyéves késéssel állította fel ez a kormány, holott nyilvánvalóan a privatizáció amellett, hogy a gazdasági szerkezet változásában óriási szerepet játszik, egyben képezi még ma is azt a bevételt, ami alapján valóban gazdasági javulásról beszélhetünk.
Tehát én azt állítom, hogy sajnos a '94-es váltás nem úgy következett be, ahogyan a várakozásokat keltették, és tulajdonképpen ezért is került sor arra a Bokros-csomagra, amely ezt a ciklust megrázta, és máig hatóan jellemzi. A Bokros-csomagnak véleményem szerint voltak pozitív részei, csak összességében mégsem így értékelhetjük mindazt, ami történt. Akkor, amikor visszatekintünk, ezekrõl se feledkezzünk el.
Véleményem szerint a beterjesztett költségvetés gazdaságpolitikai koncepciója mellett kellene tartalmaznia társadalompolitikai koncepciót is, s errõl a helyrõl is felvetem minden jövendõ kormány számára is, hogy a költségvetésnek társadalompolitikai koncepciót is kellene tartalmaznia.
Felhívom arra is a figyelmet, hogy a fejlett gazdaságokban a GDP-t nem a növekedés egyetlen részeként jellemzik, hanem egy sokkal összetettebb mutatóval számolnak, az életminõség alakulásával. Errõl is beszélni kell, és gondolni kell rá a mostani költségvetési vitában. Ezért is föl kell vetnem azt, hogy ennek a ciklusnak legnagyobb problémája az - és ez a gazdaságpolitikával összefüggõ probléma -, hogy a szegénység olyan mértékben elterjedt, úgy eltorzultak a társadalom jövedelmi viszonyai, hogy akkor, amikor a ciklus végén bizonyos bizonyítványról beszél a kormány és gondolkoznak az emberek, akkor véleményem szerint ez a tényezõ esik legjobban latba. Tudniillik, föltételezve azt, hogy nem lehet mást csinálni, nincs több forrás, csak a meglévõ források elosztása a téma, akkor bizony el kell mondanunk azt a súlyos kritikát, hogy sajnos ez a társadalomszerkezet, jövedelmi szerkezet eltorzult, és így megyünk tovább a következõ esztendõben is.
(12.40)
Ennek a költségvetési tervezetnek eme probléma megoldására nincsen igazi receptje, és nem is nagyon foglalkozik ez így ezzel a kérdéssel.
A költségvetésben nyilván a prioritások merülnek fel. Értékelve a kormány által meghatározott prioritásokat - mert azokra a területekre is gondolni kell -, de véleményem szerint mindenfajta prioritást meg kellene elõznie a családpolitikai prioritásnak, legalábbis annak, amit egy költségvetés tehet a több gyermeket nevelõ családokért. Az ország demográfiai helyzete ezt indokolja. Ennek kellene lenni az elsõ prioritásnak, beleértve a lakáspolitikát is. Én üdvözlöm azt, hogy az MSZP és az SZDSZ részérõl is, tehát a kormánypártok részérõl is itt a mai napon is elhangzott olyan törekvés, hogy a beterjesztett költségvetésben lévõ elõterjesztéssel szemben még növelni kívánják a családi pótlék összegét. Ha már nincs családi típusú jövedelemadózás, akkor valóban ez lenne az egyetlen út, hogy segítsünk ezen a téren.
Ki kell emelnem még egy-két olyan témát, amit rendkívül fontosnak tartunk. Ez a versenyképesség növelése, a kutatásfejlesztés, az innováció. Úgy véljük, hogy ha a tartós növekedésre akarunk berendezkedni - és nyilván mindenkinek ez a célja és óhaja -, akkor ennek a költségvetésnek ezt a területet is jobban kellene kezelnie.
Az államháztartási hiánnyal kapcsolatban aggódásunkat fejezzük ki, hogy bizony a tb-költségvetések hiányának a jelenlegi alakulása is odamutat - és nem vagyunk benne biztosak, hogy sikerül ezt a jövõ évben úgy megoldani, hogy jövõ évben ilyenkor ne ismét errõl beszéljünk -, hogy bizony a tb-költségvetési hiányok torzítólag hatnak az államháztartási hiányra, tehát nemcsak ennek a beterjesztett költségvetésnek a hiányára kell gondolni.
Azt mi is üdvözöljük, hogy az adósságteher végre csökken, hiszen az összmérlegben, az össz-államháztartási mérlegben ez jelentõs szerepet játszik, beleértve a kamatterheket. Emlékeztetek rá, hogy a privatizációs bevételek egy részének erre a célra történõ felhasználását tulajdonképpen az ellenzék szavazatai tették lehetõvé, tehát ez ilyenformán ennek a parlamentnek közös cselekedete volt, és ezt is tegyük bele a mérlegbe.
Mi is kifogásoljuk, hogy ebben a költségvetésben a garanciavállalások túlzottak, hiszen ez is ronthatja a következõ éveknek a mérlegeit.
Kifogásoljuk azt, hogy az elkülönített állami pénzalapoknál, amelyekkel kapcsolatban a múlt évi zárszámadásnál is problémát kellett jeleznünk az Állami Számvevõszékkel együtt, itt ebben a költségvetésben sincs megnyugtató módon alátámasztva mindaz a kiadás, amit a jövõ évben ezek az elkülönített állami pénzalapok fel fognak használni. Tulajdonképpen ez is a közpénzek felhasználása, és ez is az érzékeny területek közé tartozik.
Pénzügyminiszter úr expozéjában azt mondta, hogy íme, eme kiegyensúlyozott költségvetés alapján Magyarországon jövõre már további keresetszûkítéssel nem kell számolni. Ez így önmagában üdvözlendõ. Azonban fölvetem azt az igen súlyos dolgot, hogy ha - tegyük fel - így lesz, és bízzunk benne, akkor ha ez változatlan társadalomszerkezetben következik be, akkor ezzel mégsem oldódik meg azoknak az egyre elszegényedõ rétegeknek a súlyos gondja, amely igenis gazdaságpolitikai kérdés. Tehát változatlan társadalomszerkezet, változatlan jövedelemszerkezet mellett arról beszélni, hogy nem lesz keresetszûkítés, tulajdonképpen azt jelenti, hogy továbbvisszük mindazt a társadalmi problémát, amelyben jelenleg is vergõdünk.
Ezzel szemben mi azt mondjuk, hogy ennek a költségvetésnek is már, és az elõzõeknek is és remélhetõleg a jövõeknek is, a jövõ költségvetési tervezeteknek is tartalmazniuk kell társadalom-politikai koncepciót, együtt kell élni az országgal, a költségvetés elfogadása vagy nem elfogadása nem pusztán gazdasági kérdés, hanem a társadalom égetõ bajainak orvoslása kell hogy megjelenjen egy költségvetésben. Sajnos, ebben az irányban komoly lépéseket nem tapasztalunk ennek a költségvetésnek a tervezetében, és ez az a pont, ez a leginkább fájó pont, amely miatt ezt a költségvetést nem tudjuk elfogadni.
Köszönöm türelmüket. (Szórványos taps a jobb oldalon.)