SZÖLLÕSI ISTVÁNNÉ (MSZP): Köszönöm szépen, tisztelt elnök úr. Tisztelt Képviselõ Úr! Nem lep meg engem az ön fejtegetése, nyilván önt sem lepte meg az enyém (Juhász Pál: Persze!) e tekintetben, tehát az a kellemes helyzet van, hogy nemigen tudunk egymásnak újat mondani. Én azonban mégis azt gondolom, hogy az ön által elmondott utolsó mondat lenne a megfelelõ kulcs minden zárhoz: mi is az állam feladata? És e tekintetben, biztos vagyok abban, hogy egy csomó dolgot nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Ön az Egyesült Államokban meglévõhöz hasonlította a Magyarországon foglalkoztatott pedagóguslétszám-arányt, én pedig úgy gondolom, hogy van egy sajátos dolog, amit figyelembe kell venni, bár soha nem beszélünk róla - legalábbis én a képviselõ úrtól nem hallottam róla, mástól sem nagyon -: ez a struktúraváltás és annak hatása azokra, akik azt elszenvedik. És most nem a pedagógusokról beszélek, hanem a gyerekekrõl. Valóban drámaian csökken a gyermeklétszám, és nem igaz, hogy ez a rendszerváltással függ össze, sokkal régebb óta csökken.
Az viszont tény és elvitathatatlan, hogy az ország településszerkezete, képviselõ úr, nem tûri azt, hogy a gyerekek ingázzanak, merthogy sugaras ez a településszerkezet: ha 10 helyrõl utaztatjuk a gyerekeket, lehet, hogy az adott intézményben valóban kevesebb tantermet kell fûteni, világítani, de a busz, amelyet leginkább gépkocsivezetõk vezetnek, és leginkább benzinnel jár, sokkal többe kerül, mint amennyi az ön által említett megtakarítás lehetne.
A háttérszámítások, nem csak az állami feladatok felsorolása, a háttérszámítások, a "mi mennyibe kerül?" hiányzik egyrészt másrészt tán csak nem bûn, ha Magyarországon annak idején, mondjuk, 10 évvel ezelõtt tényleg több pedagógust képeztek, mint amennyi a ma társadalmának a természetes szükséglete. Nosza, át lehet õket képezni! Hol van az átképzés iránya, forrása, ütemezése (Az elnök a csengõ megkocogtatásával jelzi az idõkeret leteltét.), idõbeosztása?
Köszönöm szépen, elnök úr.