DR. ROZGONYI JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Juhász Pál képviselõ úr hozzászólása inspirált arra, hogy elmondjam a gondolataimat azzal kapcsolatban: teljes mértékben egyetértek azzal, hogy a humán tõkébe történõ befektetés kétségtelenül az egyének, a családok számára hoz többlethasznot. Ezt el kell fogadni, és ezért nyilvánvalóan erõteljesebben igényli ez az egyének és a családok hozzájárulását is, hiszen túlnyomórészt õk realizálják ezt a hasznot.
Ugyanakkor hadd hivatkozzak itt arra - ha már szakmai vitába bonyolódtunk -, hogy a szakirodalom pozitív extern hatásnak nevezi azt a társadalmi többletet, amit az egyéni hasznon túl a társadalom számára a kimûvelt emberfõk sokasága jelent - Széchenyi nyomán. (Juhász Pál közbeszól.) Tehát a társadalomnak nyilvánvalóan nem egészen önzetlenül kellene vagy kell ezekhez a költségekhez hozzájárulnia, hiszen a kimûvelt emberfõk társadalmi haszna az egyéni hasznot nyilvánvalóan meghaladja, következésképp a költségvállalásban is rá kell erre tennie a társadalomnak. Tehát az esélyközelítés ebben a tekintetben elengedhetetlen.
Én a dolog nehézségét abban látom, hogy hol van az a határ, amikortól és ameddig erõteljesebben kell támogatni. Hadd mondjak erre egy egészen közönséges példát: egyetemisták, fõiskolások körében ma is tapasztalható például a szociális támogatások odaítélésénél egy abszolút egyenlõsdi szemlélet, amikor nyilvánvalóan kirívóan eltérõ helyzetû, gazdag, kifejezetten gazdag, jómódú társaikat igen magas összegekkel támogatják, és egész egyszerûen nem vesznek tudomást ezekrõl a dolgokról.
(15.50)
Tehát a dolog nehézségét az adja meg technikailag, hogy hol húzom meg a jövedelmi határt, amikor a jövedelembevallások köztudottan hamisak, amikor egyszerûen egyenlõsdire vannak beállítva sokszor az emberek. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)