UNGÁR KLÁRA (SZDSZ): Nagyon szépen köszönöm a szót, elnök úr. A mai nappal a következõ évi költségvetés tárgyalását megkezdtük. Egyrészt jó hír, hogy kis ellenzéki érdeklõdés mellett folytatódott a vita, másrészt persze szomorú, hogy kevés képviselõtársunk ül itt a minden évi törvények közül - azt gondolom - legfontosabb törvény tárgyalásánál.
Miért jó hír, hogy az ellenzék nem volt erõs és erõteljes? Azért, mert ezzel a költségvetéssel nincs baj. Ha nagyon nagy baj lenne ezzel a költségvetéssel, akkor azt gondolom, nagyon komoly, nagyívû és figyelemre méltó politikai hozzászólásokat hallhattunk volna itt ma, amit bizony nem engedhettünk volna el a fülünk mellett.
Ehelyett idõnként ellenzéki képviselõtársaink némileg sérelmezték, hogy az általuk elmondottakat a kormánypártiak kritikával illették, vagy ellenvéleményt fogalmaztak meg, pedig azt gondolom, természetes folyamata vagy természetes menete az Országgyûlésnek, hogy a padsorokból felszólaló képviselõk, akár kormánypártiak, akár ellenzékiek, bizony egymás mondandóját megvizsgálják és kritika tárgyává teszik.
Elhangzott ma már, és ezért tényleg csak röviden utalnék rá, hogy az elmúlt három évben az ellenzék kritikája is kénytelen volt változni, hiszen míg az elsõ pár esztendõben, ennek a ciklusnak az elsõ pár esztendejében, amikor a kormány kényszerûségbõl is, bár sok esetben meggyõzõdésbõl is egy olyan politikát, gazdaságpolitikát folytatott, ami a gazdaság egyensúlyi helyzetét volt hivatva megteremteni - akkor még egyébként nem tudtuk az elején, hogy sikerülni fog-e, nagyon reménykedtünk abban, hogy azok a számunkra sem jó szívvel meghozott intézkedések sikeresek lesznek, ma már tudjuk, hogy az ország gazdasága egyensúlyba került, a stabilizáció sikerült - , akkor ez a kormány az ellenzék soraiból borzasztó kemény szavakat kellett hogy elviseljen. A kormánypárti képviselõk elnyomorodást, hazaárulást és nagyon sok hasonló kifejezést hallhattak az ellenzék soraiból.
Ma már azért aggódnak - és tulajdonképpen örülhetünk, hogy az ellenzék nagy többsége ma már ezért aggódik -, hogy nem hamarkodjuk-e el az örömöt, nem túl hamar látjuk-e úgy, hogy az országban a gazdasági egyensúly megteremtõdött, és túlköltekezésrõl, választási költségvetésrõl beszélnek. Természetesen a kormánypárti képviselõk között is vannak, akik aggódnak, hogy talán kicsit gyorsabban kezdtük el azt a dolgot, amiért egyébként az egyensúlyra szükség van, vagy amiért egyáltalában az egyensúlyra törekszik minden ország, miszerint is tényleges gazdasági növekedést, a gazdasági növekedésbõl tényleges és érezhetõ jobb életet tudjunk teremteni ebben az országban.
Tehát megkérdõjelezik kormánypárti képviselõk is, illetve aggályosnak tartják, vagy azt mondják, hogy meg kellene nézni, valóban indokolt-e a fogyasztásnak egy olyan mértékû növekedése, ami a költségvetés számai mögött megbújik, és azt mondják, hogy azt, amit elkezdtünk - sokan mondják, ellenzék és kormánypárt -, azt kellene folytatni.
Mi az elmúlt három év gazdaságpolitikájának a legegyszerûbb vagy leginkább egyszerûsített leírása? Azt mondtuk, hogy az állam kevesebbet szedjen be, kevesebbet osszon szét, viszont azok, akik a gazdasági növekedést ténylegesen elõ tudják segíteni, tehát akik termelnek, kereskednek, értékesítenek - magyarul vagy összefoglaló néven a vállalkozók vagy a piacgazdaság szereplõi -, azoknál maradjon több pénz. És akkor maradjon igazán több pénz a vállalkozói szférában, ha ebbõl õk be tudnak ruházni, ebbõl további termelést tudnak az ország és természetesen saját javukra is elõállítani.
Ezért volt a társasági adó csökkentése, ezért volt kedvezõ az osztalékadónak a vállalkozói szférában hagyása - amennyiben beruházás lesz belõle, ami megtörtént -, ezért volt kisebb kitérõvel a négy év vagy a három év egészét tekintve egy személyijövedelemadóteher- csökkenés, ha ez nem is volt olyan mértékû, mint ahogy mi, szabaddemokraták szerettük volna. Ezért volt számos adókedvezmény, új adókedvezmény bevezetése, illetve régiek eltörlése. Ezért volt az, amirõl már Juhász képviselõtársaim is az elõbb beszélt, hogy a jövedelemviszonyokhoz, jövedelemszintekhez próbáltuk kötni, és kötöttük is az összes vagy a legtöbb szociális támogatást, így a családi pótlékot is.
(Az elnöki széket dr. Kóródi Mária, az Országgyûlés alelnöke
foglalja el.)
Mi az, ami - azt gondolom - még a gazdaság egyensúlyba-hozatalánál is fontosabb?
(16.00)
Az - és nem biztos, hogy igazán a helyére került a '94-95-96. évi gazdaságpolitikának ez a lélektani hatása -, hogy a közgondolkodás ténylegesen kezd megváltozni az, hogy természetes hangon beszélünk a ma itt a parlamentben arról, amirõl három éve még borzasztó viták voltak, természetes hangon beszélünk arról, hogy azoknak járjon a szociális segély, akik rossz helyzetben vannak, hogy azok kapjanak ösztöndíjat, akiknek vagy az anyagi helyzetük miatt szükséges, vagy azért, mert a kiváló és jó tanulmányi eredményük erre õket érdemessé teszi. Azért, mert azt mondjuk, hogy azok a családok kapjanak családi pótlékot, akiknek a jövedelmi helyzete ezt indokolja. Egy olyan nagyon fontos gondolkodásbeli változás történt, egy lélektani változás történt itt ma, az elmúlt három vagy négy esztendõben Magyarországon, amit azt gondolom, mindenképp üdvözölnünk kell.
Köszönöm megtisztelõ figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)