DR. FÜR LAJOS (független): Igen ritkán szólok, és úgy látszik, elnémult a mikrofonom. (Derültség.) Tehát két percben egy nagyon fontos kérdésre, amivel sajnos eddig senki nem nézett szembe, sem kormányzatok, de még a szellemi élet jó szándékú kiválóságai sem, amikor demográfiai helyzetünk tragikus jegyeirõl beszélünk: ez pedig a II. világháború. Ugyan nagyon távolinak látszik, azonban olyan súlyos veszteségeket szenvedett az ország a II. világháborúban, amit meggyõzõdésem szerint azóta sem tudott a demográfiában, a népesedésben kiheverni. Közel 1 millió ember halt meg a II. világháborúban az akkori Magyarország területén. Majdnem 5 millió embert szakítottak el a környezetébõl katonának, menekültként, ilyen- olyan kitelepítésként, áttelepítésként; százezrek voltak sokszor éveken át hadifogságban - és fõként fiatalok. Nagyon sok gyermek nem született meg ennek következtében. Az 1949-es népszámlálás idején több mint 100 ezerrel volt kevesebb az ország abszolút népessége, mint 1941- ben. Elõször fordult elõ a török idõk óta, hogy abszolút számokban csökkent az ország népessége.
Nem született meg egy nemzedék; ezeknek a hatása húsz év múlva érzõdik majd, amikor õk szülõ- és nemzõkorba lépnek - a hiány akkor is jelentkezik. Ez a 60-as évek eleje volt: ekkor kezdett el újra katasztrofálissá vagy legalábbis enyhén szólva súlyossá válni a népesedési helyzet. És ezt a hiányt, ezt a veszteséget húszévenként szinte göngyölítjük, görgetjük magunk elõtt; és azóta senki nem nézett szembe azzal, hogy itt Magyarországon húszévenként, amikor a hiány mindig jelentkezik, jelentkezni fog majd egy súlyos népesedési gond is, amivel szembe kellene nézni. Nem véletlenül kezdett el újra fogyni 1981 óta - abszolút számokban - az ország népessége, és kezd el majd fogyni 2001-ben még nagyobb mértékben, mint ahogy most fogy. Ennyit szerettem volna. Már régen letelt a 2 perc, látom.
Köszönöm szépen. (Taps.)