DR. GYÕRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyûlés! A rendszerváltás után mintegy hét évvel kétségkívül rendkívül idõszerû törvényjavaslat került az Országgyûlés elé. Nem a politika, hanem a társadalom igénye tette ezt indokolttá. Ezt a tényt - mint tapasztalhattuk - a képviselõk közül senki sem vitatta, elfogadva, hogy a közhasznú szervezetek törvényi szabályozása feltétlenül szükséges.
(18.40)
A téma napirendre kerülését mindenképp üdvözölni kell, azonban a hét év tapasztalata, az örvendetesen megnövekedett számú társadalmi szervezetek mûködése alapján elvárás, hogy nagyon átgondolt, részleteiben kidolgozott törvényjavaslat kerüljön a Ház elé. De a jelenlegi még nem egészen az. Ellenzéki képviselõtársaim enyhén fogalmaztak, amikor arról beszéltek, hogy ez a törvényjavaslat csak keretjellegû, holott a javaslat eléggé súlyos logikai hibákat és hiányosságokat is tartalmaz.
A törvényjavaslat - csupán annak tárgyalása során - két súlyos hibával terhes. Az egyik az, amit nem olyan rég egy törvényjavaslat televíziós vitája során az APEH magas rangú vezetõje megfogalmazott. Nevezetesen arra a kérdésre, hogy az adott törvényjavaslat miért nem tér ki az állampolgárok számára fontos kérdésekre, azt a választ adta, hogy ez teljesen felesleges, hiszen azért vannak a jogászok, hogy a törvényeket értelmezzék. A most tárgyalt törvényjavaslat alkotói ugyanúgy gondolkodtak.
A második hibás szemlélet itt köztünk található. A kormánypártok képviselõi láthatólag abból indulnak ki, hogy a benyújtott törvényjavaslat csak tökéletes lehet, hiszen ha nem volna az, kételkedni kellene a kormány bölcsességében. Súlyos hibát követnek el azok, akik a vélt tekintélyszempontok alapján nem törekednek fontos kérdésekben a legjobb megoldás keresésére.
A törvényjavaslat legfontosabb hiányosságai - a teljesség igénye nélkül - a következõ négy csoportban foglalhatók össze:
Az elsõ: lényegesen pontosabb és átgondoltabb lett volna a meghatározás, ha a közhasznú tevékenység fogalmát pontosabban határozzák meg. A törvényjavaslat indoklása ugyan kimerítõ részletességûnek minõsíti a 26. §-ban rögzített felsorolást, ez azonban éppen ellenkezõleg: kimerítõen általános. A törvény elfogadása esetén jelen formájában a felsorolás az önkényes értelmezés tökéletes forrása, mivel nem a valós élet tevékenységei alapján csoportosít. Hogy a konkrét példáknál maradjunk, a 26. § c) pont 1. alpontja felsorolja közhasznú tevékenységként az egészségmegõrzõ, gyógyító és rehabilitációs tevékenységet. Nyitott kérdés, hogy ezek szerint például a lelki segélyszolgálatok, amelyek életeket mentenek, nem végeznek-e közhasznú tevékenységet, hiszen nincs olyan kategória, ahová be lehetne sorolni õket. Kérdéses, hogy a nem szociális jellegû, de az emberekért, az emberi értékekért mûködõ vallási vagy akár laikus szervezetek ugyancsak kimaradhatnak-e, mivel számukra nincs megfelelõ kategória.
Az már a vita során felmerült, hogy a hátrányos helyzetû csoportokkal és rétegekkel való foglalkozás rendkívüli módon leszûkül, ha kizárólag az üdültetést emeljük ki. De még például a kiemelt gyermek- és ifjúsági érdekképviselet, az ugyancsak tömegeket érintõ nyugdíjasok vagy lakásbérlõk érdekvédelme vajon hová sorolható be?
Más témakört is érintve: a 8. pont alatt feltüntetett természetvédelem kategóriája szintén határozatlan. Az értelmezõ szótár szerint ez a fogalom "a természeti szépségek és ritkaságok intézményes védelmét" jelenti. Viszont az állatvédõ egyesületek, állatmenhelyek nem végeznek-e közhasznú tevékenységet? Ha már napjainkig nem születtek meg a megfelelõ állatvédelmi törvények, most még ki is zárhatjuk ezt a fontos tevékenységi kört?
Ennyi nyitva hagyott kérdés közepette - és a felsorolást még sokáig lehetne folytatni - rendkívül súlyos probléma, hogy mindezek alapján hogyan fognak a bíróságok dönteni, hiszen itt szabályozatlan, illetve rosszul szabályozott helyzetrõl, és nem jogi részletkérdésekrõl van szó. Az már szinte csak ráadás, hogy a bíróságoknak a közhasznú- nyilvántartásba vétellel kapcsolatos elutasító döntéseivel szemben a törvényjavaslat semmilyen fellebbezési fórumot, lehetõséget nem ad.
Második pontként a törvényjavaslat az elõzõ kérdéskör tisztázatlanságából eredõen a közhasznú szervezetek feltételi, illetve mûködési rendszerére vonatkozóan is bizonytalanságot teremt. A törvényjavaslat kidolgozói itt a ló másik oldalára estek át, és teljesen formálissá tették az eljárás szabályozását. Az 5. § (1) bekezdés a) pontja szerint ugyanis elégséges a szervezetet létesítõ okiratnak azt tartalmaznia, hogy "közhasznú tevékenységet folytat". Egyetlen szó sincs arról, hogy részletesen tisztázni kellene, hogy ez a tevékenység mibõl is áll. Ha figyelembe vesszük, hogy a közhasznú mûködéssel kapcsolatos szabályozásoknál a 8. és 9. §-okban foglalt szempontok rögzítése a létesítõ okiratban a 9. § (3) bekezdése értelmében csak akkor kötelezõ, "ha a szervezet éves bevétele az 1 millió forintot, mérlegfõösszege pedig a 10 millió forintot meghaladja", akkor világosan látszik, hogy a törvényjavaslat csak a meglevõ szervezeteket tartja szem elõtt, és figyelmen kívül hagyja az újonnan alakuló szervezeteket, ahol megállapíthatatlan, hogy milyen is lesz a tényleges bevétel.
A tényleges közhasznú tevékenység bemutatását szolgálja a 21. §-ban elõírt, évente készítendõ közhasznúsági jelentés. Az csak részletprobléma, hogy a tartalmat elõíró hat pont között utolsóként szerepel a cél szerinti tevékenység ismertetése, és ez is csak rövid tartalmi beszámolóval. Hogy ez a jelentés milyen célt szolgál, arról nem esik a törvényjavaslatban szó. Minimális elvárás lenne, hogy a jelentés az éves számviteli beszámoló mintájára legalább a törvényességi felügyeletet ellátó ügyészségnek is megküldessék, hogy a szervezetek az elõírt értékelést mindenképpen a törvényességi felügyelet gyakorlójával is közöljék.
A harmadik csoportban a közhasznú szervezetek mûködésével kapcsolatos problémák - mint ezt már többen megemlítették - már a fokozatokba sorolással kezdõdnek. A törvényjavaslat általános indoklása a "kiemelkedõen közhasznú" fokozat beiktatását azzal indokolja, hogy minimalizálódjon az eddig Magyarországon túlsúlyos állami szerepvállalás, és növekedjen a polgárok és civil szervezõdések szerepe. Ez a célkitûzés helyes - ha éppen az állami szerepvállalás csökkenése érdekében konkrét célok lennének, azon területek megjelölésével, ahol kívánatos az említett szerepvállalás. Ilyen célt azonban nem jelöl meg a törvényjavaslat, kivéve egyet, nevezetesen: az emberi és állampolgári jogok védelmét.
(18.50)
Nem vitatva a témakör jelentõségét, azért megkérdõjelezhetõ, hogy mennyiben csökkenti az ilyen közhasznú tevékenység az állami szerepvállalást. A fokozatok egyébként is formaiak, a közhasznú szervezetek támogatását és kedvezményeit vizsgálva.
A kedvezmények használhatósága erõsen megkérdõjelezhetõ, hiszen az ezeket rögzítõ törvények jóval a törvényjavaslat megszületése elõtt jöttek létre, a javaslat viszont rendezésüket és újragondolásukat meg sem kísérli. De teljesen szabályozatlan marad az állami támogatás rendszere is. A 16. § elõírásai lényegében nem változnak a jelenlegi eljárásrendben, és semmilyen kötelezettséget, átgondoltabb célmeghatározást nem fogalmaznak meg az állami szervekkel szemben.
A negyedik csoportban a közhasznú tevékenységek függetlenítését a politikától mindenképpen helyeselni lehet, de a megfogalmazások itt sem egyértelmûek. Hegyi Gyula képviselõtársam utalt erre, és egyetértek megállapításaival. A politikára vonatkozó kötelezettség, amelyet az 5. § d) pontja, illetve a 26. § d) pontja határoz meg: a közhasznú szervezet közvetlen politikai tevékenységet nem folytathat, azaz nem végezhet pártpolitikai tevékenységet, illetve az országgyûlési képviselõválasztáson nem állíthat jelöltet.
A pártpolitikai tevékenység mibenlétét azonban a javaslat szövegében nem tisztázza. Csak a részletes indokolás 26. §-ához fûzött magyarázatból tûnik ki, hogy ebbe a jogalkotó beleérti azt az esetet is, ha a közhasznú szervezet közhasznú tevékenységi körébe tartozó ügyben párttal való közös közéleti fellépésére kerül sor.
Itt viszont el kellene dönteni, hogy tulajdonképpen kit is sújt a tilalom; a fenti megfogalmazásnak megfelelõen a közhasznú szervet, tehát például az emberi jogi szervezetet. Nem hívhat a rendezvényre politikust, hiszen az veszélyezteti a közhasznú státuszát. De fordítva is áll: ha az adott közhasznú ügyet egy párt felkarolja, hogyan lehet bizonyítani, hogy nem közös közéleti fellépésrõl van szó? Hiszen egy közhasznú szervezet lehetetlenné tételéhez elég, ha a tárgybani nyilvános rendezvényen egy párt tagjai szervezetten vesznek részt.
A nem kellõ megfogalmazás ezért nem a közhasznú tevékenységek értelemszerû elválasztását teszi lehetõvé a politikától, hanem magában foglalja a demokrácia súlyos megsértésének lehetõségét is.
Többször felszólaltam a bizottságban is azzal a kérdéssel kapcsolatban, amelyet angliai utamon megerõsítve láttam. Nekem ott közhasznú szervezetek munkatársai elmesélték, hogy milyen jelentõs összegeket adnak kölcsön például a kormánynak, vagy adnak kölcsön jelentõs intézményeknek. Nálunk pont fordítva jelentkezik ez a kérdés. A közhasznú intézmények, amikor mûködésüket megkezdik, sõt ha az eredményessé válik, akkor rögtön eljönnek, és a költségvetéstõl kérik a támogatást. Tehát itt kicsit talpra kellene állítani ezt a kérdést. Lehetõséget kellene teremteni ezeknek a közhasznú szervezeteknek az anyagi gyarapodásra is, és arra, hogy ezek egyrészrõl ki tudják fejteni mûködésüket, másrészrõl tõkét is tudjanak képezni, amelybõl esetleg még a kormányt, még a nagyobb intézményeket is segítik.
Mindezek ellenére hangsúlyoznom kell, hogy erre a törvényre - bár javított formában - a társadalomnak szüksége van. Az egészségügyi bizottság egy éven belül kétszer is foglalkozott részletesen a kérdésekkel.
Az Országgyûlés akkor jár el helyesen, ha a pártszempontokat félretéve - ahogy ez a törvényjavaslatban is olvasható - arra törekszik, hogy célszerû, módosított, valóban a társadalmi önszervezõdést szolgáló törvény szülessék. Ehhez nyújtott be módosító javaslatokat a Független Kisgazdapárt. Köszönöm, hogy meghallgattak.