SOÓS KÁROLY ATTILA (SZDSZ): Elnök úr! Tisztelt Országgyûlés! Hozzászólásomban egyfelõl a hiány és az államadósság problémájára, másfelõl a gazdaságpolitika néhány, a gazdasági növekedéssel, a különbözõ méretû vállalkozások növekedésével kapcsolatos problémájára szeretnék rámutatni.
Elõször tehát: hiány és államadósság. Bennünket a hiány mindig olyan értelemben foglalkoztat és kell hogy foglalkoztasson, akár mint országgyûlési képviselõket, akár mint adófizetõ állampolgárokat, hogy az növeli az állam már meglévõ adósságát. Az államadósság végül is nem egyéb, mint a mindenkori költségvetési hiányok összeadódása, azok múltbeli adatainak összege. Ha így nézzük a dolgot, akkor azt kell mondanunk, hogy jövõre a tervek szerint a körülbelül 5,5 billió, tehát 5500 milliárd forint értékû államadóssághoz 438 milliárd forint értékû hiány, tehát többlet-államadósság adódik hozzá. Azonban bennünket most megint nem az kell hogy foglalkoztasson igazán, hogy forintban mennyi az államadósság összege, hanem az, hogy mennyi az a jövedelmünkhöz képest - a háztartások is így számolnak, és az állam is úgy számol -, hogy a bruttó hazai termékhez, a csúnya angol rövidítéssel: GDP-hez képest hogyan alakul az államadósság.
Nos, ha így nézzük, akkor a számítások szerint '97 végén az államadósság a bruttó hazai terméknek mintegy 68 százaléka lesz, ez várható; a jövõ évi hiány pedig ugyancsak a bruttó hazai termékhez mérve a tervek szerint 4,7 százalék. Akkor az ember akár azt is gondolhatná, hogy össze kell adni a két számot, tehát a 68 százalékhoz hozzáadjuk a 4,7 százalékot, és akkor ennyivel növekszik jövõre az államadósság a bruttó hazai termékhez képest.
Nos, valójában, tisztelt képviselõtársaim, egyáltalán nem errõl van szó! Itt egy paradoxon van, ugyanis ténylegesen az államadósság csökken, éspedig a bruttó hazai termék 68 százalékáról mintegy 63 százalékára csökken. Miért is történik ez a furcsa dolog? Azért történik, mert nõ a bruttó hazai termelés, egyrészt növekszik a reálnövekedés folytán, de másrészt persze a bruttó hazai termelést növeli az infláció is. Ezzel szemben az államadósság nem növekszik az inflációval, az államadósságnak ugyan van inflációs terhe, ez kamatfizetések formájában jelentkezik, ez benne van a költségvetés, az államháztartás hiányában, és valójában körülbelül a teljes államháztartási hiány éppen ebbõl az inflációs kamatteherbõl adódik.
Tehát azt kell látnunk, hogy az államháztartás hiánya jövõre nem növeli az államadósságot. Ez nagyon fontos dolog, mert - ismétlem - a legfontosabb ezen adatok közül mindig maga az államadósság alakulása, hiszen az az, amelyikre majd nekünk a kamatokat fizetnünk kell. Ha így nézzük, ha észrevesszük, hogy itt valójában egy, az adott nyilvántartási rendszer és a nálunk még mindig elég jelentõs infláció ellentmondásából adódó látszathiányról van szó és ténylegesen az államadósság csökken a várható jövedelemhez, tehát a bruttó hazai termékhez képest, akkor azt hiszem, hogy a leghatározottabban el lehet utasítani azokat az ellenzéki nézeteket, amelyek szerint itt valamifajta túlköltekezõ, osztogató állami költségvetésrõl, államháztartásról van szó. Különösképpen érdekes, tisztelt képviselõtársaim, ha ezt olyan pártok képviselõi hangoztatják, akik benne voltak egy olyan kormányban, amely 1993-94-ben növelte az államháztartás adósságát, megint csak a bruttó hazai termékhez képest - ez az egyetlen értelmes mérõszám. Tehát szó sincs osztogatásról, és mellesleg azt is szívesen meghallgatnám, hogy az illetõk melyik területre mondják azt, hogy osztogatásról van szó; errõl nem nagyon hallottam eddig, csak úgy általában hallottam az osztogatásról szóló meséket.
Tisztelt Képviselõtársaim! A másik dolog, amirõl beszélni szeretnék, az a gazdasági növekedés és az ezzel kapcsolatos néhány dilemma. Amikor elemezzük termelésnövekedés, exportnövekedés alapján a magyar gazdaság fejlõdését az elmúlt néhány esztendõben, akkor nagyon érdekes következtetésekre lehet jutni.
(9.20)
Meg lehet különböztetni - a különféle kutatások ezt teszik - például az iparon belül a tevékenységek bizonyos olyan csoportjait, amelyek a mûszaki fejlettség, a minõségimunka-igényesség és más vonatkozásokban különböznek egymástól, és mintegy a gazdasági fejlõdés, a gazdasági mûszaki fejlõdés emeleteit jelentik, amelyeken úgy kell járnunk, hogy az alsóbbakról indulunk, és a felsõbbek felé haladunk. Az az öt csoport, amelyet érdemes megkülönböztetni, az alábbi: az elsõ a természetierõforrás-igényes ágazatok, ide tartoznak például a kõolajtermékek, a kohászat, papíripar a hagyományos ágazatokhoz tartozik például a textil-, ruházati, bútor-, bõr-, cipõipar, fémfeldolgozás a nagy tömegû termelésen alapuló ágazatok: fogyasztói elektronika, tartós fogyasztási cikkek, gumiipar stb szakosított gyártóágazatok, mint mezõgazdasági gépek, szerszámgépek és egyebek végül tudomány alapú ágazatok: finomvegyipar, elektronika, távközlési berendezések és mások. Ezek a csoportok a gazdasági fejlõdés, a mûszaki-gazdasági fejlõdésnek - mint mondtam - az emeleteit jelentik.
A kiindulópont a természetierõforrás-igényes és hagyományos ágazatok. Itt a mûszaki fejlõdés úgy szokott megvalósulni, hogy kívülrõl jön a berendezések, a gépek gyártóitól. Ennél igényesebb a következõ: a nagy tömegû termelésen alapuló ágazatok. A fejlõdés még magasabb fokát jelentik a szakosított gyártóágazatok és még inkább a tudományalapú ágazatok. A különbségek részben a minõségi munkaerõigényben, a szellemi munkaigényességben, a kutatásigényességben, a hozzáadott érték nagyságában, az export súlyegységére jutó érték nagyságában és egyebekben mutatkoznak meg. Hadd jegyezzem meg, hogy a csoportokon belül is lehet emelkedni az igényesebb termelés felé.
Ha ezen az alapon megnézzük a volt szocialista országok fejlõdését, akkor a következõt tapasztaljuk:
A FÁK-országokban a természetierõforrás-igényes ágazatok azok, amelyek továbbra is erõseknek és viszonylag fejlõdõképeseknek bizonyulnak. Kelet-Európában - például Bulgáriában, Romániában - a hagyományos ágazatok játsszák ezt a szerepet. Csehországban - és most már az átalakulásban valóban a leginkább elõrehaladó országokra korlátozva az érvelést - a hagyományos, a nagy tömegû termelésen alapuló és a szakosított gyártóágazatok azok, amelyek bizonyos elõrehaladást mutatnak. Lengyelországban a hagyományos és a tömegtermelés-igényes szektorok közül az autóipar mutat elõrelépést. Ami Magyarországot illeti, az exportszerkezet elemzése alapján az adódik, hogy az erõforrás-igényes termelés természetesen csökken, hiszen szovjet importkõolajat nem tudunk exportálni, mert kevesebbet importálunk belõle. A hagyományos szektorok erõsek maradtak, elõretörtek a szakosított gyártó- és a tudományalapú ágazatok, és a nagy tömegû termelésen belül például az autóiparban elmozdulás történt az igényesebb termékek felé. Ez a szerkezeti elemzés azt mutatja, hogy messze a legkedvezõbben Magyarország iparszerkezete alakult az elmúlt esztendõkben. Ez alapos statisztikai elemzésekkel kimutatható.
Ami a mennyiségi teljesítményt illeti, tudjuk, hogy Csehország és Lengyelország mind gazdasági növekedésben, mind exportnövekedésben eddig lényegesen jobb teljesítményt mutatott nálunk, de '94 óta az exportban ez már nem érvényes, és az idén már a gazdasági növekedésben sem.
Ami az exportot illeti, az az elsõ nyolc hónapban dollárban 16 százalékkal növekedett, volumenben közel 20 százalékkal, és a minõségi fejlõdése - amelyre az elõbb utaltam - tovább folytatódik. A gépipar vezet az exportban, ezen belül különösen gyorsan nõ a híradástechnikai ipar, az elektronikai ipar és ennek exportja. Exportunkban összességében - és néhány magasan fejlett ország, például Németország, Nagy-Britannia viszonylatában is - nagyobb a gépek hányada, mint az importunkban. Meg szeretném jegyezni, hogy tíz évvel ezelõtt senki sem gondolta volna közülünk, hogy a nyugati országokba mi több gépet tudunk exportálni, mint amennyit onnan importálunk.
Mindez kimutathatóan szorosan összefügg a külföldi beruházásokkal. Határozottan le kell szögezni, hogy azoknak az állításoknak, amelyek szerint a külföldi beruházók azért jönnek ide, hogy olcsó munkaerõvel igénytelen munkát végeztessenek, pontosan az ellenkezõje az igaz. Ezek az adatok egyértelmûen azt bizonyítják, hogy bennünket azok a beruházók igenis egy gyorsan fejlõdõ, fejlõdésre képes európai országnak tekintenek, és olyan beruházásokat végeznek nálunk.
Ez persze nem érvényes a bérmunkaexportra. A bérmunkaexport nem ennyire kedvezõ, de az azzal kapcsolatos negatív vélemények sem indokoltak tökéletesen, hiszen itt az elveszett piacokra termelõ kapacitások hasznosítására nyílik lehetõség, finanszírozási lehetõséget ad a bérmunka, technológiajavulást és technológiai fegyelmet jelent a bérmunka, mégsem a legelõnyösebb. De azt is látnunk kell, hogy a bérmunka ezzel a gyors és progresszív gépipari exportnövekedéssel visszaszorul: az elmúlt esztendõben 25 százalékát adta az exportunknak, az idén az elsõ nyolc hónapban ez csak 22 százalék.
Röviden még arra kell kitérnem, hogy a valóságos gond egyáltalán nem az, hogy azok a nagyberuházások, amelyek külföldi tõkével megvalósulnak, nem jó irányba vinnék a gazdaságot. A gondunk inkább az, hogy ehhez nem kellõ mértékben tudnak a kisebb és közepes vállalkozások alkalmazkodni, nem tudnak beszállítóikká válni, és egyáltalán ennek a vállalkozási körnek komoly gondjai vannak.
A korábbi évek gyorsabb növekedése után '94-tõl kezdve azt látjuk, hogy a mikrovállalkozások részesedése - a 10 fõ alatti foglalkoztatású kisvállalkozások növekedése - ugyan továbbra is jelentõs, de az ennél nagyobb, a kisvállalatok és a középvállalatok súlya például az összes termelési értéken belül stagnál: a kisvállalatoké 17, a közepes vállalkozásoké 20 százalék körül. Nem kevésbé problematikus az, amit a bankhitelek elhelyezésénél látunk, kis- és közepes vállalkozások esetében az õ részesedésük a bankhitelekbõl '93-ban még 11,2 százalék volt, és errõl csökkent '96-ban már 4,9 százalékkal.
Ez az ilyen értelemben vett kiegyensúlyozatlanság a gazdasági növekedésben biztosan nem kedvezõ tendencia. Úgy gondolom, hogy az adott körülmények között a hitelgarancia-rendszer, az elkülönített állami pénzalapok erõteljesebb kis- és középvállalkozások felé való fordításával, a közbeszerzésben a törvény által megengedett lehetõség kihasználásával, hogy tudniillik kisebb, közepes vállalkozásokat elõnyben részesítünk, a deregulációval, és - ami egyébként az adótörvényekben elõ van irányozva - az adók egyszerûsítésével, és az adók lassú csökkentésében a továbbhaladással oda kell hatni, hogy ez az egyensúlytalanság egyfelõl a kisebb és közepes vállalkozások, másfelõl a nagyvállalkozások növekedésében enyhüljön és megszûnjön.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)