DR. BOROSS PÉTER (MDF): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy elõször a vitáról szóljak; a vitáról, amely a költségvetés jegyében, a költségvetésrõl és gyakorlatilag a költségvetés ürügyén folyik itt a Házban.
Bizonyos mennyiségi alapú idõkeretek vannak, amely mennyiségi alapú idõkeretek módot adnak az egyik felfogás szélesebb körû vagy nagyobb idõtávú ismertetésére, és van egy másik felfogás, amelyik ellenérvekkel élne, de az idõ szorításában erre képtelen. Tehát nagyon sok olyan dolog hangzik el itt a tisztelt Házban, ami válaszra inspirálna szûk idõkerettel rendelkezõ pártbéli képviselõket is, azonban nincs módjuk rá.
Viszont ezekbõl a kétpercesekbõl, mindezen túl, sok mindent meg lehet tudni. Hallhattunk egy nagyon sajátságosan elõadott közgazdasági alapvetést két perc keretében, aztán megtudhattuk, hogy Mátészalka nincs gyászban, és megtudhattuk azt is, hogy el kell hinnünk a Statisztikai Hivatal kiadványait. Én is azt mondom, hogy el kell hinnünk a Statisztikai Hivatal kiadványait, mert ezek az adatok orientálnak bennünket, a lakosságot, mindenkit az ország gazdasági és egyéb állapotáról.
Azonban ennek a hitelessége rendkívül fontos volna. Nagyon fontos volna, hogy ne legyenek olyan jelenségek, mint '96 elején, amikor márciusban megfelelõ propagatív jelleggel megjelent, hogy '95-ben nõttek a beruházások, és augusztusban volt egy szerény, nagyon visszafogott korrekció, hogy dehogy nõttek, csökkentek a bázishoz képest, a '96. évre érvényesen.
Azért mondom ezt el, mert van egy számomra meghökkentõ, a gazdasági bizottság ülésén szerzett információ, hogy a Statisztikai Hivatal elnöke állandó résztvevõje a magyar kormány üléseinek. Na most, hogy ki hova rakja a mércét, én ezen nem vitatkozom, hadd mondja. De nem illik egy olyan szervezet vezetõjét állandó tanácskozásra késztetni a kormányülésen, amelyiknek politikai funkciója van, amint tudjuk; nem illik azt, akinek szikár, távolságtartó, adatfeldolgozó és adatközlõ jellege van. Ezt most én nem indokolom tovább, ezt meg kellene érteni, hogy miért nem illik, és ezekkel az intézkedésekkel nyilván több bizalmat lehetne kelteni, többek között az adatok iránt is.
Kérem képviselõtársaimat, hogy most senki ne álljon fel azzal az indokkal, hogy milyen jó, hogy részt vesz a Statisztikai Hivatal elnöke a kormányülésen, mert legközelebb a legfõbb ügyészt is meghívják.
A költségvetés nem pusztán a pénzügyi folyamatokról szól. A pénzügyi folyamatok vetületet képeznek, reálgazdasági helyzetrõl kellene szólni. A magyar reálgazdaság helyzetérõl, amelyik egy adott évben nem mutatja meg önmagát. Egy adott évben soha nem mutatja önmagát! Ebbõl a szempontból az távlatosabb gondolkodást igényel, míg a költségvetésnél a különbözõ elõirányzatok polémiája folyik. Ezeknek az elõirányzatoknak van egy sajátos természete, hogy azt mondjuk majd, egy reform keretében egy feladatorientált költségvetés lesz, miközben itt az érvelés bázisszemléletû: a bázishoz képest mennyi. Végy egy rossz bázist, és egy nagyon jó költségvetési expozét lehet tartani - mondom én, általános jelleggel; amint tudjuk, ez mindig így volt. Vagy fejezd ki névleges értékben az elõirányzatokat, mert a rengeteg zuhatagból úgysem érti a lakosság, hogy az inflációval való korrekció milyen sajátos helyzetet teremt és mennyire módosít.
Azért mondom én el mindezeket, mert itt különben a vita szétfolyik egy olyan költségvetésrõl, amiben nagyon kevés szó esik a bizonytalansági elemekrõl. Itt elhangzott már a korábbi napokban is a tb-vel kapcsolatos probléma, az inflációs prognózissal kapcsolatos fenntartás, amire ráépül nagyon sok költségvetési számítás. Egy dologról alig esik szó, csak szórványosan és esetenként, hogy ez az egész költségvetés útján mûködtetett intézményhálózat milyen belsõ adósságállománnyal rendelkezik, mennyi lehet az a belsõ adósságállomány, a rendõrségtõl a hadseregig, a kórházaktól a nem tudom miig, ami látens módon és potenciálisan terheli a magyar költségvetést, és bizonyos többletforrások annak a csökkentésére mehetnek el, és akkor valójában nem is többletforrások.
Ezek feltárására egyszerûen nem kerül sor! Azt halljuk, hogy minden prognózis ellenére nem mentek tönkre az önkormányzatok - mert ilyen aggodalmak voltak. Persze, hogy nem mentek tönkre! Az önkormányzatoknak is számtalan kifizetett számlája lehet, és az önkormányzatok sorvaszthatják a kötelezõen mûködtetett intézményhálózatot, és akkor azt választják, hogy nem mennek tönkre. A számok mögé tekintés képessége, én úgy érzem, ezekben a vitákban elsikkad, legalábbis markánsan nem jelenik meg.
Ha azon is vita tud lenni itt a Házban, hogy az állami beruházások reálértékben jövõre csökkennek vagy pedig nem csökkennek, akkor egy dologban, én úgy hiszem, pont a báziselmélet alapján lehet megfontolandó kijelentést tenni, és félig kívülálló szektorról van szó.
Tisztelt Ház! A nyugdíjasokra a kormányzat '98. január 1-jétõl jelentõsen emelt összeget fordít, 19 vagy 21 százalékot, mindegy. Azt mondja, 13-14 százalék lesz az infláció, tehát 5 százalék emelést kapnak a nyugdíjasok. Ez egy adat, közhasznú adat, mindenki nagyon örül neki. Na most, ha melléteszem, hogy ezzel az 5 százalékos reálérték-növekedéssel együtt 15 százalékkal élnek csak rosszabbul, mint '94-ben, akkor az adat már nem olyan szép. Márpedig egy költségvetési vitában, úgy hiszem, hogy az õszinteség és a tárgyilagosság elemeinek nagyobb hangsúllyal kellene érvényesülnie, kormánytámogatási hajlamoktól teljesen függetlenül.
Az elmúlt két esztendõ szomorú idõszaka a magyar gazdaságnak a gazdaságfejlesztésben, a stabil, tényleges és érdemi stabilizációban, a beruházásokban, amely az elkövetkezendõ években fog negatív adatokban, számokban és teljesítményben megjelenni. Ki nem tudja ezt?
(11.10)
Magam vezettem gazdaságot, és tökéletesen tisztában voltam az elmúlt évtizedekben kialakult vállalatvezetõi beruházási játékokkal - gondolom, nagyon sokan részesei voltak mindennek -, de az biztos, hogy állami költségvetési szinten ugyanazok a törvények érvényesülnek, mint akár más gazdasági egységnél. Minden elmaradt beruházás 2-3 három év múlva meghozza a maga keserû gyümölcsét. Ezért mondom, hogy az a bizonyos optimista derû, hogy elindultunk ragyogó jövõnk útján, legalább fenntartással kezeltessék, legalább ne legyen ilyen hangos, legalább ne legyen sokszor annyira politikus töltésû.
Természetesen én is olyan idõkeretben vagyok, hogy nem tudok a reálgazdaság egyéb jelenségeirõl szólni és többet mondani, netán kitérni rájuk. Itt elhangzott kormánypárti képviselõknek egy-két, hogy úgy mondjam, és nagyon udvariasan akarok fogalmazni, vitatható megállapítása. Egy biztos: egy felelõs kormányzat költségvetés készítésekor is, távlati vagy középtávú programjának készítésekor is felméri, hogy melyek azok a súlyos gondok, amelyek egy ország, és mondjuk ki: egy nemzet életében fenyegetõ jövõt jósolnak, és ez ma Magyarországon a gyerekekre fordított kiadás, a gyerekek nevelési költségei. Ha egy esztendõ azzal fenyeget, hogy már százezer alá csökken a születések száma, arra nem lehet nem reagálni egy kormányzatnak.
Tisztelt Ház! Ez nem annak a vitája, hogy 500 forinttal több legyen a családi pótlék. Ez ennél sokkal mélyebb, elmélyültebb elemzést igénylõ, és azt kell mondani, az országért felelõsséget érzõ vitastílust igényel. Ez olyan jövõt mutat, ami - az egészségtelen korfán túl - kell hogy megmozgassa mindazok érzelemvilágát is, akik nem arra gondolnak, hogy betelepítéssel, ezzel-azzal lehet a lakosságot egyenesbe hozni. Úgy hiszem, ebbõl a költségvetésbõl tragikusan hiányzik a gyermeknevelési adókedvezmény.
Érdekes, a pénzügyminiszter elõterjesztésében tavaly volt ilyen szándék, de valami koalíciós vitán ez eltûnt a parlamentbõl. Nagy hiba volt, sose szabad a más szemléletû kisebbet ilyen szempontból erõfölényhez juttatni. (Akar Lászlóhoz) Ugye, kedves barátom? (Derültség az ellenzék soraiból.) Mert ott markánsan ellenezték ezt a megoldást. Feltétlen helyeslõen szólnék errõl a megoldásról azon egyszerû oknál fogva, mert aki hozzájárul saját teljesítménnyel a közszolgáltatásokhoz, az joggal igényel kedvezményt, ha gyermeknevelési terhei vannak.
De itt nemcsak errõl van szó. Itt ingyenes tankönyvrõl van szó, itt ingyenes étkeztetésrõl van szó, itt a 16 éven aluli szülõkkel utazók ingyenes utazásáról van szó - és sorolhatnám tovább azokat a sok milliárdot kitevõ kedvezményeket, amelyek egy ilyen drámai helyzetben elemi kötelessége egy kormányzatnak. Tragikus, hogy ez a szemlélet nem él, és ennek semmiféle vetülete ebben a költségvetésben nincs. Melyek a sorsproblémái egy országnak - teszem fel a kérdés - és ma Magyarországnak? Úgy hiszem, elsõdlegesen ez. Akkor kérdezem: nem kellene másféle megfontolásokból hozzányúlni ezekhez a száraz elõirányzatokhoz, amelyek a költségvetésben szerepelnek?
Köszönöm. (Taps az ellenzék soraiból.)