MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Sajnálatos módon újólag meg kell állapítsam, hogy az elmúlt héten elhangzott költségvetési vitához hasonlóan ma sincs a Munkaügyi Minisztérium se miniszteri, se államtitkári szinten jelen. Azt gondolom pedig, egy költségvetés vitájánál a tárcának mindenképpen illene képviseltetni magát.
Én az elkövetkezendõkben a foglalkoztatáspolitikáról és a foglalkoztatáspolitika és a gazdaságpolitika összefüggéseirõl szeretnék néhány gondolatot megfogalmazni.
A Magyar Szocialista Pártnak egyik kitûzött fontos prioritása volt a munkanélküliség kérdése, a munkanélküliség csökkentésének megvalósítása, és azt gondolom, három év elteltével messze nem lehetünk elégedettek a kialakult helyzettel.
Általában egyébként a világban baloldali kormányok a munkanélküliség csökkentésében szoktak jeleskedni, ám az elmúlt három év kapcsán azt kell látni, hogy a munkanélküliség zömében stagnált, a foglalkoztatottak száma pedig kismértékben ugyan, de tovább csökkent három év perspektívájában. Bár tudom, hogy a munkanélküliség szerte a világban a fejlett országokban egy rendkívül súlyos és egyre inkább súlyosbodó probléma, és nagyon nehéz ezekre megfelelõ megoldásokat találni, de mint ahogy tegnap a foglalkoztatási törvény vitájánál elmondtam, a kormányzat az új helyzetre, a négy évvel ezelõttihez képest megváltozott helyzetre képtelen volt új koncepciót és új megoldást kitalálni, pusztán toldozással és foltozással próbálja a fellépõ feszültségeket, problémákat valamelyest orvosolni.
Mi történt az elmúlt három-három és fél évben a munkaerõpiacon? Több olyan sajnálatos negatív fejleményrõl tudok beszámolni, amely ezen távlatban mindenképp észrevehetõ és fellelhetõ.
Az egyik a juttatások elértéktelenedése. Tehát amit ma munkaügyi juttatásként kifizetésre szánnak a minisztériumi, illetve a kormányzati oldalról, annak a reálértéke drasztikusan csökkent az elmúlt három-három és fél évben. Igazából a munkanélküli-járadékosok száma csökkent és a jövedelempótló támogatásban részesülõk száma megnõtt, az egy fõre jutó támogatási összeg drasztikus csökkenését figyelhetjük meg.
A juttatások elértéktelenedése mellett egy másik jellegzetesség a jogosultságok hozzáférhetõségének lekorlátozódása. Tehát manapság egyre kevesebb munkanélkülinek van reális esélye arra, hogy bármilyen munkanélküli-ellátáshoz hozzájusson. Egy szakértõi tanulmányból idézek, amely azt mondja ki, hogy az álláskeresõ munkanélküliek ellátottsági szintje 1996-ban - tehát a tavalyi évben, mert az idei év még rosszabb - 47 százalék volt, szemben az 1992. évi közel kétharmaddal. Tehát ma kevesebb, mint minden második munkanélkülinek van lehetõsége arra, hogy a munkanélküliségébõl adódó ellátáshoz hozzájuthasson.
Eközben egyre több ember, emberek tömegei, nevezetesen fiatalok tömegei is kerülnek ki a kormányzati politika látószögébõl, hiszen nem juthatnak munkahelyhez, éppen ezért nem is regisztráltatják magukat. Tömegesen vannak egyre többen olyan munkanélküliek, akik inaktívvá váltak, és attól tartok, hogy részben vagy egészben elvesztek a munkaerõpiac számára. Ehhez nem kis mértékben persze az is hozzájárult, hogy érdemlegesen az elmúlt három és fél év alatt nem sikerült a feketegazdaság részarányát, ami a GDP-nek közel 30 százalékát teszi ki, lényegesen és érzékelhetõen csökkenteni, sõt talán még inkább növekedés tapasztalható, különösen a ciklus elsõ idõszakában.
Tehát a tartósan munkanélküliek, a szegmentálódott, leszakadt rétegek jellemzik sajnálatos módon Magyarország népességét, és ma egyre rosszabb az az arány, ami az egy foglalkoztatottra jutó eltartott aránya, ami valójában a társadalombiztosítás szempontjából, például a nyugdíjak fedezete szempontjából egy döntõ statisztikai mérõszám.
Beszéltünk arról, hogy egy baloldali kormány kormányoz ma Magyarországon. A kérdés az, hogy ez a baloldali kormány mennyit költött valójában foglalkoztatáspolitikára. Megint csak nem a saját adataimra utalnék, hanem egy szakértõi tanulmányból idézek, amely alapján 1993-ban közel 3 százalék volt a GDP-n belül a munkanélküliség kezelésének költsége, s míg tudjuk nagyon jól, hogy a munkanélküliek száma lényegében összességében nem csökken, eközben ez 1996-ra 1,43 százalékra csökkent. Tehát kevesebb, mint fele ma a baloldali kormány idején a foglalkoztatáspolitikára költött pénzeknek a GDP-bõl való részesedése, és ez '97-98-ban a GDP tekintetében további csökkenést valószínûsít - a jelenlegi beterjesztett törvényjavaslat ezt igazolja.
Mi a helyzet az aktív foglalkoztatáspolitikával, amelyet a szocialisták mindig nagyon nagy hangsúllyal képviseltek, hogy aktív foglalkoztatáspolitikára, prevencióra van szükség? Az aktív foglalkoztatáspolitika tekintetében a GDP részarányában 1993-ban 0,61 százalékos adat figyelhetõ meg, 1996-ban 0,36 ugyanez az adat. Tehát szintén azt látjuk, hogy az aktív foglalkoztatáspolitikára költött pénzek a költségvetésbõl lefelezõdtek az elmúlt idõszakban reálértéken számolva, tehát GDP- és nem nominális adatokról beszélek.
Azt gondolom, hogy ez nagyon jól mutatja a kormányzat érzéketlenségét a munkanélküliség problematikája iránt, és az is jól mutatja, hogy a kormányzat bevallotta: nem is tudna több pénzt elkölteni aktív foglalkoztatáspolitikára, mert a jelenlegi rendszer nem alkalmas rá, hogy érdemlegesen több pénzt hatékonyan el tudjon költeni. Azt gondolom, ez egy óriási szegénységi bizonyítvány.
Varga képviselõtársam a korábbiakban még azt említette, hogy a munkanélküliség kezelése kiemelt probléma a kormányzat mûködésében. Azt gondolom, az általam elmondott számok egyértelmûen bizonyítják, hogy ez a helyzet messze nincs így, a munkanélküliség iránt igazából ez a kormánykoalíció nemcsak a foglalkoztatáspolitikában, hanem a gazdaságpolitikája egészében nem igazán érzékeny.
Én képviselõ voltam akkor, amikor 1991-ben megalkottuk a munkanélküliség ellátórendszerét, amely egy biztosítási rendszer volt, tehát minden dolgozó, minden aktív munkavállaló befizette, a munkaadó és a munkavállaló is, egy bizonyos százalékát a jövedelmének. Ez egy olyan biztosítási rendszer alapját képezte, hogy ha valaki munkanélkülivé vált, akkor ebbõl a pénzbõl fizették a passzív ellátását, tehát a járadékát, a segélyét. Az történt egyrészrõl, hogy a korábban teljes egészében állami pénzbõl finanszírozott aktív foglalkoztatáspolitikába az állam ma már egy fillért nem ad. Korábban teljes egészében az állami költségvetésbõl lett finanszírozva, ma a szocialista-szabaddemokrata kormányzat egy fillért nem költ aktív foglalkoztatáspolitikára a költségvetési pénzbõl, teljes egészében a járulékok befizetésébõl, tehát a munkaadók és munkavállalók járulékaiból finanszírozzák ezt is.
A biztosítási rendszer ma már, amit 1991-ben megfogalmaztunk - nem én mondom, hanem szintén szakértõi vélemény mondja -, a múlté. Olyant, hogy foglalkoztatáspolitikában biztosítási rendszer van, ezt nagyon nehéz megfogalmazni. Hadd olvassak fel ebbõl egy idézetet!
(12.50)
"A Szolidaritási Alap-rész - ami korábban a passzív ellátásokat fedezte - biztosítási jellege megszûnt. Nem egyértelmû, hogy a hozzájárulásért cserébe milyen szolgáltatások járnak a befizetõknek."
A kormányzat egyszer kitalálta a jövedelempótló támogatást, majd jövõre a rehabilitációs hozzájárulást és rehabilitációs költségeket is ebbe a közös alapba teszi be; egyértelmûen szociálpolitikai funkció mind a kettõ, semmi köze a foglalkoztatáspolitika biztosítási jellegéhez, amire ez az egész rendszer ki lett találva. Ilyen körülmények között mi történik? A járulékok magas szinten maradnak meg, az élõmunka költségei magas szinten stabilizálódnak, amelyek magas foglalkoztatási költségek, magas munkanélküliség irányába terelik a munkáltatókat, hiszen a több közteher-befizetés nyilvánvalóan elbocsátásokra és a munkaerõ-felvétel ellenösztönzésére, annak ellenében hat.
Sajnálatosan meg kell állapítanunk azt is, hogy emögött a költségvetés mögött - mint ahogy a foglalkoztatási törvény mögött sincs - nincs foglalkoztatáspolitikai irányelv a kormány oldaláról, tehát a kormányzat nem rendelkezik jövõképpel a tekintetben, hogy ennek az egyébként ma már európai uniós tekintetben is egyik vezérprioritássá váló munkanélküliségnek a kezelését hogyan lehet az ország szempontjából távlatosan, stratégiailag, hosszú távon kezelni, csökkenteni. Végig kell tehát gondolni azt, hogy a harmadik évezredbe megyünk, az Európai Unióba megyünk; akkor azt gondolom, hogy ennek a következtetéseit a munkanélküliség kezelésének tekintetében igenis le kellene vonni, és ebben a jelenlegi kormányzat messze nem nyújtott kielégítõt.
Azt gondolom, hogy a polgárok életkörülményeinek, biztonságának, a családok életének tervezhetõsége szempontjából a munkanélküliség ellenében sokkal hatékonyabb kormányzati eszközökre lenne szükség; és erre - remélhetõleg - a Fidesz-Magyar Polgári Párt a késõbbiek során nemcsak szóban, hanem tartalmilag is tud majd reagálni.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)