DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, tisztelt elnök asszony. Két észrevételt szeretnék tenni az elhangzottakkal kapcsolatban. Az egyik az az, hogy tényleg ne tegyünk szemrehányást olyan dolgokért, amikért értelmetlen. Kis államtitkár úr szinte szemrehányólag említette, hogy az elmúlt ciklusban a kárpótlási törvény és az önkormányzati törvény megalkotásával a törvényhozás milyen lehetetlen helyzetbe hozta a telekkönyvet. Ezt a dolgot nem lehet így értelmezni! Elnézést kérek: a telekkönyvek nem azért mûködnek, hogy adott esetben ne tudjanak minden rájuk háruló feladatot megoldani, tehát ezeket a dolgokat nem lehet így megfogalmazni.
Az egy szükségesnek ítélt törvényalkotási tevékenységgel szemben nem lehet ellenérv, hogy ez valóban nagy kihívást jelentett - ezt én elismertem, valóban nagy kihívást jelentett a telekkönyvnek. Ez nem lehet érv a kárpótlás ellen - mondhatnak más érvet... Itt elhangzottak annak idején hosszas viták, az azokkal kapcsolatos ellenérveket illetõen is kifejtettem akkor a véleményemet, nem értettem egyet az ellenvéleményekkel, de az nem ellenérv, amit államtitkár úr mond. Ez az egyik dolog.
A másik dolog az, hogy itt tulajdonképpen arról beszéltünk Varga képviselõ úrral - legalábbis a két felszólalásban, én úgy láttam, az volt a közös -, hogy akkor, amikor egy törvény tartalmilag 85 vagy 90 százalékában megfelel egy korábbi kódexnek, amit most hatályon kívül helyezünk, akkor fölmerül a kérdés, hogy van-e értelme egy komplett új törvényt alkotni, és nem pótcselekvés-e ez. Tessék elõvenni az 1855-ös telekkönyvi rendtartást! Régies magyar nyelven azok a szabályok találhatók meg abban is, mint az 1972-es évi 31. tvr.-ben, és a legnagyobb részét látjuk most egy kicsit átfogalmazva a mostani kódexben. (Az elnök a csengõ megkocogtatásával jelzi a felszólalási idõ leteltét.) Azok az újítások, amik megjelennek, és amikre szerintem is szükség van nagyon sok tekintetben... (Az elnök kikapcsolja a szónok mikrofonját.)