POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A NATO-csatlakozás fontosságáról, a NATO lehetséges közép-kelet-európai szerepvállalásának jövõbeni súlyáról elég sok szó esett ebben a Házban. Ma, október végén, nem ennek a fontosságát kell nekünk ecsetelni. Valamennyien tudjuk azt, hogy a NATO-meghívás egy olyan lehetõséget jelent ennek az országnak, amilyen lehetõséggel ötvenévente, évszázadonta egyszer ha találkozik egy boldogabb ország. Valamennyien tudjuk azt, hogy a három, csatlakozásra felkért ország nemcsak gazdasági eredményeiért, nemcsak a jogállami intézményrendszer kiépítésében tanúsított elõrehaladásáért kapta ezt a megtisztelõ felkérést, hanem valóban ott van a magyar felkérésben '56 visszfénye, valóban ott van a '68-as tavasz, és valóban ott van a lengyel Szolidaritás kelet-európai földindulást elindító, az illegalitást is vállaló hõsies tevékenysége.
Illõ ezekre a szép és valóban lelket melengetõ történelmi párhuzamokra emlékeztetni, amikor a NATO-csatlakozásról beszélünk. Illõ Magyarország következõ évtizedeirõl, ha nem évszázadairól beszélni, még ha olyan formában is, hogy az ember az elkeseredett Ady Endrét idézi, aki kompországról beszélt, mely kétségesen hánykódik keletrõl nyugatra, de szívesebben vissza - tette hozzá Ady Endre. Illõ lenne, jó lenne - vágyainkban ez él -, hogy ezt az országot egyszer s mindenkorra lehorgonyozzuk Nyugat-Európa boldogabb partjainál.
Azonban a mai hozzászólás nem ezen tiszteletkörök, nem ezen emelkedett történelmi eszmefuttatások ideje. Nem érzem megtisztelõnek azt, hogy ma itt a NATO-csatlakozásról szóló határozati javaslat, illetve a népszavazásról szóló határozati javaslat kapcsán szólhatok. Nincs ebben semmi megtisztelõ, hiszen az, hogy ma itt kell állnunk, és ezzel a kérdéssel foglalkoznunk kell, az szégyen - e magyar parlament szégyene! Hiszen lassan 2,5-3 hónapja mindenki által ismert ez a közös elhatározás, hogy a NATO-ügyben legyen népszavazás. Ismert, és ma már elfogadott az az elhatározás is, hogy NATO-ügyben ne csak véleményformáló, hanem ügydöntõ népszavazás legyen. Ismert, és mindenki által tudott az a tény is, hogy a kormány szeptember hónap során egy álkérdéssel megelõzte úgymond a polgárok kérdését, valójában az alkotmányosságot elõzte meg, és a polgárokat hátba támadta. Harminc napot fecséreltünk el egy ilyen kérdés vitatásával!
Sajnálatos módon nem igaz az az állítás, hogy erre csak október 13- án hívták fel az alkotmánybírók a tisztelt kormány és a tisztelt kormánypártok figyelmét, hiszen számtalan szakértõ, számtalan alkotmányjogász és számos esetben az ellenzék képviselõi is ebben a Házban, ebben a teremben felhívták a figyelmet arra, hogy amit a kormány ez ügyben mûvel, azt tekintheti ügyes húzásnak, huszáros eljárásnak, hogy beelõz egy népi kezdeményezést, egy polgárok által nagy tömegben támogatott kezdeményezést. De ha ezt szigorúbban megnézzük, nem más, mint meghazudtolása az alkotmány szellemének és betûjének egyaránt. Aki ma idõhiányról beszél, az magára vessen, mert harminc napot lopott el a kormány e vita idejébõl.
(16.00)
Szomorú az, hogy ma, október végén ezzel a kérdéssel - még mindig ezzel a kérdéssel - kell a tisztelt Háznak foglalkoznia. Nem a büszkeség dagasztja tehát a kebleinket, hanem az, hogy az önök figyelmét minden formában igyekeztünk felhívni ennek a kérdésnek az elkerülendõ voltára, még olyan formában is, hogy elhagytuk a Ház üléstermét, tiltakozásul kivonultunk, mert nem vehettünk részt egy olyan ülésen, amelyik véleményünk szerint az alkotmányosságot nem tartja tiszteletben. És bárcsak ne lett volna igazunk, mert az Alkotmánybíróság döntése alátámasztotta az érveinket. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Nem igaz! Csak így tovább!)
Módosítani kell az október 7-én született országgyûlési határozati javaslatot. Ennek a szükségessége mindenki elõtt nyilvánvaló, Sok ok miatt kell módosítani. Egyrészt, amit államtitkár úr is kifejtett, hogy november 16-án, november hónap során lehessen sikeres, alkotmányos keretek között folyó népszavazást tartani a NATO ügyérõl is. Ebben tehát egyetértünk - ebben nincs vita közöttünk. Éppen ezért, ebbõl a meggyõzõdésbõl szavazta meg az ellenzék számos frakciója ennek a határozati javaslatnak a sürgõs tárgyalásban való vitatását.
Egyetértünk azzal, közös cél legyen az, hogy novemberben sikeres népszavazás legyen, az államtitkár úr által ismertetett eljárásrend miatt. Azonban november 16-át nem kellene fétisként kezelnünk, hiszen valamennyiünk elõtt ismert ma már az a tény, hogy november 16-án vagy november 17-én nem történik aláírási ceremónia, nem hívják meg a külügyminisztereket, nem kell Madridba látogatnia egyetlen egy kormányfõnek sem; nem történik semmi más november 17-én, mint az, hogy néhány adminisztrátor egy borítékba tesz egy levelet, és feladja. A szokásoknak megfelelõen négy héttel korábban illik feladni ezt a levelet: nem kettõvel, nem hárommal, hanem négy héttel. Ez egy kialakult szokás, amit mi elfogadtunk abban a tudatban, hogy ezt az idõpontot tartani tudjuk. De nem történik semmilyen tragédia akkor, hogyha a levél útja a brüsszeli diplomatákhoz, a NATO-csatlakozás ügyében véleményt formáló politikusokhoz nem négy hetet vesz igénybe, csak három és fél hetet vagy ne adj' Isten, három hetet. Tehát az, aki fétisként kezeli a november 16-i dátumot, leplezi a valóság egy részét, hogy itt egy szokásjogban kialakult eljárásrendrõl van szó, és semmiféle merev határidõkrõl nincs szó. Éppen ezért, azt gondolom, az ellenzék frakcióinak az a javaslata, hogy még novemberben történjen meg a népszavazás, akceptálható és elfogadható lehetett volna a kormánypártok részérõl is.
Mi az, amiben vita van közöttünk? Hiszen a NATO ügyében látható módon nincsen. Mi az, amiben mégis van nézeteltérés? Az mindenki elõtt ismert, hogy a földkérdésben a kormány beterjesztett egy törvénymódosítást, éppen ezért elindult egy akció, éppen ezért elindult, ha úgy tetszik, egy polgári kezdeményezés, aláírások gyûltek össze. Több mint 200 ezer aláírás hitelesíttetett, több mint 330 ezer aláírás összegyûjtetett és ezt senkinek nincs módja figyelmen kívül hagyni, sem a kormánypártoknak, sem az ellenzéki pártoknak. Sajnálatos módon ezért nem volt abban a helyzetben egyetlenegy ellenzéki frakció sem, hogy Horn Gyulának arra a javaslatára igent mondjon - még ha az azt is jelentette volna, hogy az ellenzék néhány napig triumfálhatott volna, gyõzelmet aratott volna -, mert visszavonta volna a kormány a földtörvénynek azt a módosítását, amely közvetve ugyan, de lehetõvé teszi a külföldiek földtulajdonszerzését.
Nekünk ezzel a talmi gyõzelemmel szemben fontosabb volt az a meggyõzõdésünk, amit egyértelmûen látnunk kellett az Alkotmánybíróság döntésében, hogy sem a kormánypártok, sem az ellenzéki pártok nem sáfárkodhatnak a 200 ezer polgár aláírásával nem tehetjük meg, nem mondhatunk le errõl a népszavazásról. Ennek a földkérdésben folytatott népszavazásnak meg kell történnie, ezt sem ellenzéki, sem kormánypárti alku nem akadályozhatja meg. Ez az, ami egyértelmû és világos az Alkotmánybíróság döntése után.
Miben van tehát közöttünk vita? Abban, hogy véleményünk szerint a kormánypártok igyekeznek lehetetlenné tenni a földkérdés népszavazásra bocsátását, ennek érdekében eddig semmilyen eszköztõl nem hátráltak meg, még azoktól az eszközöktõl sem, amelyek a NATO-népszavazás idõben való megtartását kockáztatták volna. Ma már nem a nyílt alkotmányellenes ügyrendi praktikákhoz folyamodnak, hanem úgymond az idõhúzás eszközéhez.
Miben állt az ellenzék javaslata egy héttel ezelõtt? Nem másban, mint abban, hogy azt a döntést, amit elõbb vagy utóbb úgy is meg kell hoznia ennek a Háznak, hozzuk meg most, hogy tiszta vizet önthessünk a pohárba most. Hiszen mirõl is szól a népszavazásról szóló törvény? Arról, hogy a beterjesztéstõl, az aláírások beadásától számított 2 hónapon belül a parlamentnek döntenie kell a polgárok által kezdeményezett népszavazás kiírásáról. Szeptember 16-án Gál Zoltán dolgozószobájában több százezer aláírást adtak át; szeptember 16-ától számítva a 2 hónap november 16-án jár le. November 16-a - mindenki által ismert - vasárnapra esik. Elõtte, ha be akarjuk tartani ezt, november 11-én, kedden dönthet a Ház utolsó pillanatban a népszavazás kiírásáról.
Ha megnézzük a kormány most elõttünk lévõ javaslatát, és végigszámoljuk ennek az ügyrendi menetét, azt látjuk, hogy ez a javaslat november 11-én érik be végszavazásra. Ugyanezen a napon, november 11-én fog dönteni ugyanez a Ház, ugyanebben a teremben, ugyanezekkel a képviselõkkel egy másik javaslatról, a polgárok által támogatott földkérdés feltételérõl. A kérdés tehát az: milyen józan, megfontolható érv szól amellett, hogy ezt a két szavazást ne egy napon tartsuk meg? Hiszen véleményünk szerint ez alkotmányos, ez az, ami megfelel a demokratikus eljárásrendnek, és nem utolsósorban ez az, amivel közel 2 milliárd forintot meg lehet spórolni.
Ma éjszaka is, holnap is, holnapután is folyik a Magyar Köztársaság 1998. évi költségvetésének a vitája: húszezer, kétszázezer, kétszázmillió forintokról folyik az éles vita. Ez a Ház soha ilyen könnyen nem spórolt volna meg a Magyar Köztársaság polgárainak kétmilliárd forintot. Kétmilliárd forintból ötszáz polgári lakást lehet felépíteni ebben az országban; kétmilliárd forintból ki lehet fizetni a NATO-csatlakozás tagdíját egy évre elõre; kétmilliárd forintért zálogosította el Bokros Lajos az egyetemisták jövõjét egy jó idõre, hiszen ennyi volt a tandíjbevételbõl, a tandíj bevezetésébõl remélt bevétel Bokros Lajos idején. Kétmilliárd forint nem kevés pénzt ahhoz, hogy megfontoljuk azt az ügyrendi javaslatot, hogy most szavazzunk négyötöddel, Házszabálytól történõ eltéréssel a NATO- csatlakozásról, öntsünk végre tiszta vizet a pohárba, ne csak négy nap, hanem legalább egy hónap álljon a NATO melletti kampányra a parlamenti pártok számára; és döntsünk abban is, hogy az Alkotmánybíróság végre hagyja abba az idõhúzó taktikát.
Ha valóban vannak alkotmányos aggályai a kormánypárti képviselõknek, akkor azt végre fogalmazzák meg nyíltan, szavazzanak, és hozzák abba a helyzetbe a tisztelt Házat, hogy maga is dönthessen; hozzák abba a helyzetbe az ellenzéki frakciókat, hogy az Alkotmánybírósághoz fordulhassanak a polgárok kérdésének a megvédése érdekében. Mondjanak végre hideget vagy meleget, feketét vagy fehéret! De az, hogy továbbra is lebegtetik, nem foglalnak egyértelmûen állást, s ezáltal megfosztanak bennünket attól a lehetõségtõl, hogy az Alkotmánybíróságtól kérjük a polgárok kérdésének a védelmét, ez szerintem tarthatatlan, rossz fényt vet magukra a kormánypártokra, rossz fényt vet az ügy egészére.
Éppen ezért nyújtotta be a mai nappal a Fidesz-Magyar Polgári Párt, a Kisgazdapárt és a Magyar Demokrata Fórum azt a módosító javaslatát, amely továbbra is lehetõséget nyújt a kormánypártoknak egy józan és takarékos megoldás kialakítására, arra a megoldásra, hogy november 16- án két kérdésben foglalhassanak állást a polgárok: az egyik a NATO ügye, a másik pedig a földkérdés. Kérem majd, hogy a végszavazásnál, a módosító javaslatok szavazásánál az ellenzéki frakciók eme módosító javaslatát is támogassák.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)