PÁSZTOHY ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Elsõsorban nem politikusként, hanem inkább mint egy mezõgazdasággal foglalkozó vállalkozás vezetõje, a gyakorlat oldaláról, barázdaszemlélettel tekintve a folyamatokat, úgy ítélem, hogy az agrárgazdaság 1998. évi fejlõdéséhez jó alapot teremt, hogy 1997-ben a mezõgazdaság a társadalmi érdeklõdés és a gazdaságpolitika homlokterébe került. Ezt jelzi, hogy az Agrárkerekasztal keretében sikerült egy asztalhoz ültetni a parlamenti pártokat és az agrárgazdaság e célú szervezõdéseit, s ami talán még inkább biztató, hogy a rendszerváltás óta talán elõször sikerült néhány alapkérdésben teljes konszenzust kialakítani.
Ugyancsak fontos, ámbár nem látványos eredmény, hogy felgyorsult az agrárszakmai törvénykezés, amely fontos feltétele társadalmi-gazdasági modernizációnknak és európai felzárkózásunknak. Elég itt csak megemlítenem képviselõtársaimnak az úgynevezett agrártörvényt, az állategészségügyrõl, valamint a szõlõtermesztésrõl és a borgazdaságról szóló törvényeket. E körbe tartozna a földtörvény is, de sajnos úgy tûnik, hogy e fontos szakmai kérdés a politikai viták, a választási kampány áldozatává válhat, ha nem vagyunk kellõen bölcsek. Így az a törekvés, hogy a mezõgazdaság kitörési lehetõségeit szolgáló fontos szabályozások - így az agrártámogatás és -finanszírozás, piacszabályozás és információs rendszer - a szükséges parlamenti és kormányzati garanciákkal, valamint a földbirtok-politika és földhasználat kérdései összehangoltan szolgálják az élelmiszer- gazdaság és a vidék fejlõdését, hiányt szenvedhet. S a nagy vesztes ismét, mint már annyiszor, a magyar falu, az ott élõ emberek lehetnek. Nagyok tehát a lehetõségeink, de a felelõsségünk is.
(Az elnöki széket dr. Gál Zoltán, az Országgyûlés elnöke foglalja
el.)
Tisztelt Képviselõtársaim! Az 1998. évi költségvetési törvénytervezet az elõbb említett változásokon, törvényeken nyugszik. Pozitív üzenetet hordoz az agrártársadalom felé a tekintetben is, hogy az elõirányzat a reálértéket meghaladó támogatási növekményt biztosít, mint ahogy az is, hogy szerkezetében, ámbár a kívánt ütemnél lassabban, de érzékelhetõ változások következnek be. E tekintetben kiemelendõ, hogy megteremti annak az esélyét, hogy az agrártámogatások egyre nagyobb hányada jusson el az alapanyag-termelõkhöz. Természetesen ennek megvalósulása nagymértékben függ az ehhez kapcsolódó végrehajtási rendeletek tartalmától.
Az 1998. évi költségvetés kísérletet tesz arra, hogy egy több éves gazdaságpolitika alapján határozza meg a prioritásokat, a bevételi és kiadási elõirányzatokat. Ez mindenképpen üdvözlendõ, hiszen kiszámíthatóbbá teszi a gazdaság feltételrendszerét, megkönnyíti ezáltal a vállalkozások alkalmazkodását. Ez különösen fontos az agrárgazdaságban, ahol - és ezt ámbár unalomig ismételjük mi, agrárosok, de ennek ellenére továbbra is hangsúlyoznunk kell - egy-egy gazdasági döntés akár harminc-ötven évre is eldönti a vállalkozás pályáját, a fejlõdés lehetõségét, azaz önmagát helyezi kényszerpályára. Gondoljuk csak végig, micsoda felelõsséget jelent ma egy ültetvény telepítése, amely lehet, hogy csak öt év múlva fordul termõre, és a megtérülését tíz-húsz évben kell számolni! Ugyanez igaz az állattenyésztésre, ahol egy telep létesítésének módja, illetve a betelepített állatok fajtája több mint tíz évre is determinálja a gazdálkodó mozgásterét.
Tisztelt Országgyûlés! Az agrártámogatási rendszerben és a támogatás finanszírozásában érzékelhetõ változások következtek be, melyeket a '98. évi költségvetési törvény elõirányzatai is jól mutatnak. Az imént már említettem, hogy elmozdultunk a termelõtámogatás irányába. Ez tetten érhetõ abban az ez év nyarán megfogalmazott 50 milliárdos nagyságrendû forgóeszközpótló hitelrendszerhez kapcsolódó állami támogatási rendszerben, amely az agrárvállalkozások tõkeellátottságának javítását, krónikus forgótõkehiányának enyhítését hivatott szolgálni. Azt, hogy joggal vetették fel ezt az igényt az agrárvállalkozások képviselõi, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az 50 milliárdos keret jelentõs része ma már hitelszerzõdésekben ölt testet.
E siker igazolja, hogy nem szabad itt megállnunk, és az 1998. évi támogatási elõirányzat lehetõvé is teszi egy újabb 50 milliárd forintos hitelcsomaghoz kapcsolódó preferenciarendszer meghirdetését. Ugyanakkor végig kell gondolnunk az eddigi hitelcsomag tanulságait is, és a második csomagban még inkább segíteni kell az önálló vállalkozásra képes gazdálkodók hitelhez jutási esélyeinek javítását.
Az 1998. évi költségvetési elõirányzatokon felül jelentõs források állnak rendelkezésre a fejlesztések támogatására. Nyilvánvaló, hogy az agrárgazdaság felzárkóztatása, a versenyképesség, a hatékonyság növelése nem képzelhetõ el csak úgy, ha az elmúlt években keletkezett fejlesztési lemaradásainkat pótoljuk, ha a korszerû agrárgazdaság technológiai feltételeit biztosítjuk.
(21.10)
Ezen belül is ma talán a legfontosabb a gépesítésben a technikai, technológiai elmaradások mérséklésében rejlõ lehetõségek minél szélesebb körû kiaknázása.
Úgy ítélem meg, hogy a forgóeszköz-hitelezés és a beruházási támogatási rendszer együtt végre egy olyan támogatást jelent a fejleszteni képes és akaró agrárvállalkozások számára, amely nem azt a kérdést veti fel, hogy az okszerû gazdálkodáshoz szükséges forgóeszközszintet biztosítson vagy fejlesszen, hanem a fejlesztést és a gazdálkodáshoz szükséges forgóeszköz-állomány megszerezhetõségét egyszerre teszi lehetõvé.
Külön kell szólni a kormány által is üdvözölt, az Érdekegyeztetõ Tanácsban történõ megállapodás agrárvonatkozásairól. Én is kedvezõnek tartom a megállapodást, hiszen az agrárgazdaság másik nagy feszültségpontjára ad pozitív választ, nevezetesen az agrárfoglalkoztatásban rejlõ feszültségeket enyhíti. Ez az új támogatási elem a falu és a vidék megtartó képességét hivatott szolgálni, és egyidejûleg mérsékelni a mindenki által jól ismert versenyhátrányt. Köztudott ugyanis, hogy az agrárgazdálkodás élõmunkaigénye magas, és a béreket terhelõ közterhek meghaladják a nemzetgazdaság átlagát. E feszültségeket enyhítõ új támogatás EU- konform, jövedelem típusú juttatást jelent.
Ugyancsak üdvözlendõ az, hogy az agrárvállalkozások a gázolaj fogyasztási adójának száz százalékát igényelhetik vissza 1998-tól.
Az eddig általam kiemelt támogatási elemek mindegyike eleve abba a körbe tartozik, amely közvetlen a mezõgazdasági termelõnek kíván olyan támogatást nyújtani, mely a mezõgazdasági termelõt helyezi a támogatási rendszer középpontjába.
Ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az agrárgazdaság egésze mindaddig nem képes hatékonyan mûködni, amíg nem mûködik megfelelõen a piacszabályozási rendszer. Sajnos, ennek kapcsán továbbra is súlyos gondjainak vannak. Úgy gondolom, nemcsak az agrárvállalkozások szempontjából, de a nemzetgazdaság egésze szempontjából sem megengedhetõ, hogy alapvetõ mezõgazdasági termékek ára egyik évrõl a másikra megduplázódjon, akár megfelezõdjön. Sajnos, 1997 mindkét esetre példát szolgáltatott, gondoljunk akár a gabona-, akár a sertésár alakulására. Ha ezen nem tudunk változtatni, ha e folyamatok továbbra is ilyenek maradnak, úgy azt az alapvetõ nemzetgazdasági célt, amely az infláció megfékezésében egy kiszámítható antiinflációs politikát céloz meg, veszélyeztethetjük.
Tény, a kormány e folyamatokra próbált reagálni, igaz, néha megkésve, s az intézkedések hatékonysága is idõnként megkérdõjelezhetõ. Meggyõzõdésem, hogy az nem pusztán a forrás, azaz a támogatási keret kérdése, hiszen a 41 milliárd forintos elõirányzat e problémák kezelésére elégséges lehet abban az esetben, ha rendelkezünk a beavatkozáshoz szükséges intézményrendszerekkel, ha az eddiginél egyértelmûbb játékszabályokat közvetítünk az agrártermelõk felé, ha egyértelmûvé válik, hogy mikor kell és mikor nem kell az államnak beavatkozni, azaz, ha e folyamatok a jelenleginél sokkal jobban kiszámíthatókká válnak.
Önkritikusan be kell vallanom, hogy e tekintetben az elmaradásaink jelentõsek. Igaz ez a jogalkotás terén, hiszen már régen túl kellene lennünk az agrárrendtartási törvény módosításán igaz ez a kormányzat szintjén, hiszen a szükséges intézmények kialakítása vontatottan halad. És ezen a tény sem változtat, hogy a tervek szerint 1998-tól, ami nagyon fontos lépés, létre kívánják hozni az agrárintervenciós ügynökséget. Nem utolsó sorban tisztázni kell a különbözõ agrárvállalkozások, illetve ezek szervezõdésének helyét, szerepét és feladatát az agrárpiac-szabályozásban, gondolok a kamara, az érdekképviseletek és a terméktanácsok kérdésére.
Ugyanakkor nem vitatható az sem, hogy az 1998. évi piacszabályozás tervezett változásai elõremutatóak. Az exporttámogatás tervezett új rendszere, amely egyre inkább adott piacokat adott termékkel kíván megcélozni, jelentõs lépés még akkor is, ha ennek hatékony mûködéséhez valószínûleg egy év nem lesz elégséges. Jó iránynak mutatkozik ugyanakkor az 1997-ben létrehozott Agrár Marketing Centrum, valamint a minõségi termékek támogatásának irányába szándékolt elmozdulás is.
A WTO-val kötött 1997-es megállapodás idõt ad számunkra arra, hogy a piacszabályozáshoz kapcsolódó támogatási rendszerünket fokozatosan alakítsuk át. De ez nem jelenti azt, hogy ráérünk a korszerûsítéssel, hanem már 1998-ban is olyan típusú piacszabályozási rendszereket kell mûködtetnünk, amelyek az exporttámogatások helyett, illetve mellett a minõségvizsgálathoz, az állat- és növényegészségügyhöz, a minõségi termék-elõállításhoz nyújtanak az eddiginél nagyobb segítséget.
Tisztelt Képviselõtársaim! Úgy gondolom, hogy az agrárgazdaság jövedelmezõsége továbbra sem éri el a kívánt szintet. Komoly erõfeszítéseket kell tennünk az agrárprogramban konszenzussal megfogalmazott jövedelemszerzési esélyegyenlõség megvalósítása érdekében. Ehhez azonban kevés a pusztán az agrárvállalkozások támogatási rendszerérõl vagy akár az adó- és pénzügyi feltételeirõl vagy az agrárintézmény-rendszerrõl beszélnünk. Mindez segíthet a válság leküzdésében, egy hatékony agrárgazdasági rendszer kialakításában.
Ahhoz azonban, hogy érzékelhetõ elõrelépést tegyünk, meg kell oldanunk a birtokrendszerben a földtulajdon és földhasználat ma is meglévõ súlyos feszültségeit. A Nemzeti Agrárprogram, illetve az erre épülõ agrártörvény úgy fogalmaz, hogy az agrárgazdaság egyenrangú szereplõinek kell lenniük az egyéni, a társas és a szövetkezeti formában mûködõ árutermelõ agrárvállalkozásoknak. Ez, úgy gondolom, nem pusztán szlogen, hanem kõkemény gazdasági és társadalompolitikai realitás. Ennek azonban többek között feltétele az is, hogy a vállalkozási formától függetlenül a sokszor hangoztatott, de még mindig nem kellõ alapossággal átgondolt optimális birtoknagyság kialakítását kell minden eszközzel segíteni s mint ahogy korábban már ez többször megfogalmazódott, ettõl elválasztva, külön kell kezelni azt a széles mezõgazdasági termelõi kört, amely alapvetõen szociálpolitikai okokból jellemzõen önfenntartásra folytat agrártermelést. E kört segíteni kötelességünk, de ez nem pusztán az agrárgazdaság és az agrárirányítás, hanem a szociálpolitika feladatkörébe is kell hogy tartozzon.
Tisztelt Országgyûlés! Felszólalásomban eddig elsõsorban az agrárgazdaság 1998. évi, illetve hosszabb távú közgazdasági feltételrendszerérõl szóltam, azonban nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az agrárgazdaság nem pusztán egy termelõ ágazata a nemzetgazdaságnak, hanem - mint a világ fejlett részeiben mindenütt - fontos társadalmi, szociológiai, környezetvédelmi, népességmegtartó feladatai is vannak, melyet vidékfejlesztésnek is szoktunk összefoglalóan nevezni.
Látnunk kell azt is, hogy a feladatok nem oldhatók meg az agrárgazdaság rendelkezésére álló forrásaiból. Összehangolt kormányzati magatartásra van szükség, hogy a feladatok megvalósuljanak, illetve a költségvetésben ezen célokra elõirányzott források eljussanak az agrártermelésben érdekeltekhez is. Éppen ezért örömmel üdvözlöm azon programok meghirdetését, amelyek a munkaügyi, területfejlesztési, környezetvédelmi, a gazdaságfejlesztési forrásokat a jelenleginél jobban összehangolva az agrártermelõknek szóló projekteket hirdetnek meg. Bízom abban, hogy a feladatokra a kormány 1998-ban nagy súlyt helyez, hiszen az e jogcímen elõirányzott források megítélésem szerint elégségesek e fontos célok megvalósításához.
Tisztelt Képviselõtársaim! Úgy ítélem meg, hogy az 1998. évi költségvetési törvény megalapozhatja az agrárválság leküzdését, az agrárgazdaság modernizációját, fenntartható növekedését, felzárkóztatását Európához. Ez az elsõ lépés, amely tõlünk is függ, hogy követik-e következõk, kiszámíthatóbbá válik-e az agrárgazdálkodás feltételrendszere, létrejönnek-e azok az intézményrendszerek, amelyek e célok megvalósításának valós garanciáját jelentik.
Meggyõzésem, hogy ha ezen irányba lépünk tovább, úgy elindulhat a vidék és ezzel az egész magyar társadalom a felemelkedés útján. Mindezek alapján javaslom a szükséges, az ésszerûsítéseket is magába foglaló módosításokkal az 1998. évi költségvetés elfogadását.
Köszönöm megtisztelõ figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)